Szakszerű napló az afrikai frontról | Steven Pressfield: Vadászat Rommelre

Posted on 2015. február 13. péntek Szerző:

0


Pressfield_Vadászat Rommelre-bor180Bogárdi Iván |

Olvasás közben néha elbizonytalanodtam az író, Steven Pressfield életkorát illetően. Valóban nem lehetett ott személyesen az afrikai háborúban? Regénye minden sorából a jelenlét hitelessége süt ki. Annyira részletgazdag és naplószerű, hogy meg kellett bizonyosodnom róla.

Nem csak és nem elsősorban a szereplők emberi hitelessége miatt példás darab a Vadászat Rommelre. Megismerkedünk a csatatér földrajzi részleteivel, a katonákat körülvevő tárgyakkal a fegyverektől a csajkákig, a harckocsik körüli munkákkal; minden részlet a harcok közepébe helyezi az olvasót. De hát elég egy pillantás a Wikipédiába vagy a szerző saját honlapjára, persze, hogy nem lehetett ott személyesen a szerző, mert 1943-ban született, tehát a Rommel elleni hadjárattal egy időben. Szóval ez az időszak és hely éppúgy történelem számára, mint az ógörög háborúkról szóló, korábbi regényeié. Azok is olyan szakszerűek, részletgazdagok, hogy a hadászati és tengerészeti akadémiák növendékei számára kötelező olvasmányként írják elő.

Pressfield specialitása a hűség a történelmi tényekhez. Értő kezekkel applikálja a történelem menetébe a maga által kitalált személyeket és eseményeket, gondosan ügyelve arra, hogy azok viselkedjenek úgy, mintha tényleg részei lettek volna a valóságnak.

Soha nem ér véget a második világháború az irodalomban, a filmeken – és bennünk. Úgy tűnik, az emberiség a még hátralévő történelmében már nem szabadulhat ezektől, sőt újabb és újabb borzalmak kerülnek elő. Sokszor elhatároztam már, hogy kerülni fogom a háborúról szóló könyveket. Olvasás közben nyomaszt a gondolat, hogy ezek a borzalmas emlékek pont azokhoz nem jutnak el, akik valamiféle dicsőség nevében lelkesen újra felgyújtanák a világot.

A Rommel elleni harcokról a legtöbbünk hallott már, de a világháború afrikai hadszínterének különlegességét meg sem próbáltuk elképzelni.

A történetet a Chapman nevű, angol középosztálybeli ifjú meséli el. A regény kezdetén ismerkedünk meg vele, egyetemre jár, világát irodalmi és filozófiai kérdések töltik ki. Ha tanulmányait nem a világháború kitörésével egy időben kezdte volna, akkor a poklot csak Dantétól, Miltontól és más költőktől ismerte volna meg. Így viszont abban a könyörtelen élményben részesült, hogy személyesen tapasztalhatta meg a háború poklának legizzóbb bugyrát, a sivatagi hadviselést. Főleg szeretve tisztelt mentora, a zsidó Stein segíti őt tanulmányaiban. Később ő is Afrikába kerül, az afrikai hadjárat egy másik terepén fut be katonai karriert, amelyre aztán hősi halálával tesz pontot.

Chapman önkéntesként lépett be a brit hadseregbe, és hamarosan részvevője lett a legyőzhetetlennek tekintett német hadsereg elleni harcnak. Az angolok maguk is úgy tekintettek a németekre, hogy magasan jobbak az esélyeik. Jók a parancsnokaik, a taktikájuk és felszerelésük, különösen a harckocsiállományuk. Chapman egy különleges hadosztály parancsnokaként azt a feladatot kapja, hogy találja meg és ölje meg a britek által is tisztelt Rommelt, a „Sivatagi Rókát”. A feladatot megkönnyíteni látszik, hogy Rommel nem a modern típusú hadvezér, aki a háttérből irányítgatja katonáit, hanem – idejétmúlt módon – olykor személyes példával jár elöl, az életveszéllyel nem törődve felbukkan a harcoló egységek között.

Hadd idézzem Pressfield néhány jelentéktelen, tárgyilagos mondatát, mert ez érzékelteti a szerző aprólékos részletekbe menő ismereteit. „Nekem, mint sofőrnek az a dolgom, hogy ellenőrizzem a motort, a gumikat, a hűtőket, a hűtővizeket és az ékszíjakat. Ebben a pokoli hőségben ugyanis a gumi néha egyszerűen elolvad, a fém pedig annyira kitágul, hogy olyat az ember elképzelni sem tud mérsékelt égövön. A gumiköpenyek kibuggyannak és kigyűrődnek a felnikből, az összes tengely és rudak megvetemednek, a lemezrugók pedig szétfeszítik a foglalataikat. Eltörnek a rögzítő csavarok. Az összes tömítést ellenőriznem kell, mert itt életveszélyes lehet a legkisebb szivárgás is.” Mindez békés körülmények között is elviselhetetlen, de ebben a környezetben az embernek még ennél is többet kell kibírni.

Az olvasó emlékezetébe vésődő másik jelenet szintén technikai jellegű leírás. A több száz méter magas dűnéken keresztülhaladva küszködnek a járművekkel felfelé a homokon, ami a legkisebb terheléstől is omlik, megfolyik. A levegőt ki kell engedni a gumikból, hogy megnöveljék a súrlódást, de attól függően különböző mértékben, hogy a kerekek napos vagy az árnyékos oldalon vannak-e. A dűnék másik oldalára jutva aztán már kormányozhatatlanul szánkáznak lefelé.

Megváltozhat a bátorságról alkotott felfogásunk is. „Én azt láttam, hogy a harctéren tanúsított hősiesség sokkal kevésbé számít, mint az, ha valaki egyszerűen csak végrehajtja minden feltűnősködés nélkül a saját hétköznapi feladatait. De ez nem olyan egyszerű, amilyennek tűnik. Sok tekintetben a világ legbonyolultabb helyzete – írja Pressfield. – Ugyanis a hadijelentésekben megörökített minden egyes dicsőséges halál mögött húsz másmilyen van, aminek rengeteg oka lehet: kimerültség, zavarodottság, figyelmetlenség, túlfegyelmezés vagy a fegyelmezés elhanyagolása; pánik, gyávaság, tétovázás, jó szándékú tévedés vagy félreértés, baleset és szerencsétlenség, elvesztett vagy otthon felejtett pótalkatrészek, összeütközés, műszaki hiba, hírszerzési hiányosságok, hibásan lefordított kódolt üzenetek, megkésett vagy helytelen orvosi ellátás, ostoba parancsok (vagy a helyes parancsok félreértése és nem teljesítése), rossz helyre irányított tűz a saját vagy a szövetséges egységek részéről, és általános szerencsétlenkedés, amelyért néha az elesett katona maga is felelős volt… A bátorságnál és a vakmerőségnél sokkal többet ért a felkészültség és az alaposság.” Meglepő annak a leírása is, hogy a civilek által sebezhetetlen szörnyetegnek tekintett harckocsi mennyire védtelen és kiszolgáltatott.

A Sivatagi Mélységi Csoport sok megpróbáltatáson megy keresztül a több ezer kilométeres sivatagi út során. Betegség, halálos fáradtság, kiszáradás sújtja őket a túlforrósodott gépkocsik platóján és a dzsipekben. Szüntelen szerelgetésre kényszerülnek a tűző napon – tengelytörés és más technikai katasztrófák miatt –, sokszor az ellenség bombatámadásai közepette. Egymást mentve, támogatva válik barátságuk mind törhetetlenebbé, még ha az emberi test törékeny, sebezhető – bármilyen harcedzett is a katona.

Egy háborúban, ahol tankok, aknák, bombák döntenek élet és halál, egészség és rokkantság felett – már nincs döntő jelentősége a személyes bátorságnak és vitézkedésnek, mint volt a régimódi ember–ember elleni harcokban. De az emberek maguk – ha gépiesen is kaszabolják le őket – mégsem válnak géppé. Bennük az emberség – mindentől függetlenül – leküzdhetetlen. Chapman sebesült fritzeket (német katonákat) pakol fel dzsipjére, és a maga meg a különítménye életét kockáztatva mentőként szállítja vissza őket a saját csapataikhoz. Ott találkozik akciója fő célpontjával, Rommellel, aki tisztességesen bánik velük.

A Sivatagi Róka halálát mégsem a megölésére kiküldött különítmény okozza, hanem – mint később a történészek kiderítették – a Führerrel került konfliktusba. Kölcsönösen nem kedvelték egymást. Rommel igazi (régimódi, lásd előbb) katona volt, megtagadta legfölső főnöke esztelen parancsait. Nem bánt embertelenül a hadifoglyokkal sem, ezért Hitler öngyilkosságba kényszerítette tábornokát.

Chapman – a történet szerint – ezen az úton mindenét elveszti, de sikerül megőriznie a kéziratot, ami számára mindennél fontosabb, hiszen szeretett mentora hagyta rá. A Stein-féle (azért el ne felejtsük: fiktív) kézirat egy darab angol irodalom, mely Chapman révén túléli a barbárságot és embertelenséget.

Steven Pressfield

Steven Pressfield

Fordította: Kállai Tibor

Steven Pressfield: Vadászat Rommelre
Partvonal Kiadó, Budapest, 2014
310 oldal, teljes bolti ár 2990 Ft
ISBN 978 615 528 3413

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

1942 ősze. Hitler légiói végigsöpörtek Európán; Franciaország elesett; Churchill és az angolok ott állnak magukra hagyva. Észak-Afrikában Rommel és Panzerjai tönkreverték a 8. brit hadsereget, és készen állnak Egyiptom, Szuez és a közel-keleti olajmezők lerohanására. A nem túl rózsás háborús kilátások közepette az elkeseredett angolok merész tervet dolgoznak ki: a német vonalak mögé küldenek egy kisebb, de nagyon mozgékony és jól felfegyverzett katonai egységet, amely képes megállítani az Afrika hadtest előretörő alakulatait.

Steven Pressfield, az ókori háborúk sikeres regényírója ezúttal a modern korba kalauzol bennünket. A második világháború idején játszódó történet alapjául egy elit angol kommandó valós akciói szolgálnak. A Mélységi Sivatagi Csoport a német Afrika hadtest és a legendás parancsnok, Erwin Rommel tábornagy, a Sivatagi Róka ellen indult hősies harcba.