»Családi jogállás megváltoztatása« | Jodi Picoult: Elrabolt az apám

Bodó Viktória Booklány |

Jodi Picoult és az aktuális pihenőidőszakra kiadott könyve van most soron. Szeretjük a nőt, mert azokat a témákat viszi el a tömegekhez, amiről eszükbe sem jutna gondolkodni. Tabukat döntöget, fájdalmakat boncolgat, csavar egyet a sorsokon, hogy bebizonyítsa: az élet a legjobb forgatókönyvíró. Mindig az aktualitások, az új botrányok között keresi témáit, legyen szó iskolai lövöldözést elkövetők szüleinek sorsáról, vagy – mint most – az egyik szülővel együtt eltűnt gyerekről.

A válás soha nem egyszerű műfaj, ha kisgyerek is van a képben, akkor pedig végtelenre nő az ütközőpontok száma, sokszorozódik a kényes helyzetek kialakulásának lehetősége. A helyzet fájdalmas, feszültséggel és sértettséggel teli, sokszor pattanásig feszült. Elég egy szikra ahhoz, hogy minden felrobbanjon, és az elmúlt életszakasz mocskos törmelékével borítson be mindenkit. Főleg az áldozatokat. Igen, áldozaton a gyerekeket értem. Azokat a kicsiket, akik nem kérték, hogy megszülessenek. Akiket felelőtlen felnőttek teremtettek erre a világra, hogy utána – hirtelen észrevéve a kapcsolatuknak a gyerek születése előtt is létező hibáit – örökre megfosszák őket a teljes családtól (jobbik esetben), vagy a normális élettől (rosszabbik esetben).

• Olvass bele!

Nem, nem elég, ha be van fűtve és kapnak valamit enni. Nem, nem lehet a lelki sérüléseiken átlépni egy legyintéssel. Nem, ne áltassuk magunkat, valaki mondja ki végre: a mindezt elszenvedő gyerek sérül – ki tudja, mekkora mértékben –, és ezt te okoztad! Te, aki életre hívtad, aztán statisztának kezdted el használni a szánalmas játékaidhoz, sérelmeid megtorlásához, hirtelen kirobbanó önmegvalósításodhoz, kompenzálásaidhoz. Önzésed és a gondjaidra bízott, önmagáért felelősséget vállalni még képtelen emberi lény tárgynak nézése okozott mindent, nem más. Békélj meg vele! Ha tudsz.

Persze, kivétel is akad. Olyan egymillióból egy.

Apropó, egymillió. A csaknem egymillió alkoholista országában különösen érdekes olvasni ezt a könyvet, ami az alkoholista anya közeléből elmenekített gyerekről szól. Pontosabban arról, hogy létezik olyan állapot – s az alkoholizmus is ilyen –, aminek nem szabad kitenni gyerekeket. Soha. Nem kell ahhoz agresszívnak lenni, elég, ha csak csöndesen álomba issza magát az illető, aki egyébként olyan jó ember. Jó ember, de a piája fontosabb, mint hogy a gyerekére úgy vigyázzon, ahogyan azt megérdemli és igényli, s így bármikor beüthet a baj. Ám a piást ez nem érdekli. Neki legyen meg a betevő mennyiségű alkohol, aztán utána a vízözön. Nem bántja ő (tettleg) a gyerekét, hiszen arra sem veszteget energiát, nem veszi el a részegeskedéstől. Csak éppen hagy megtörténni bizonyos dolgokat azzal, hogy a sörösüveget dédelgeti lassuló reflexekkel – a gyereke helyett –, hogy a pálinkás palackra vigyáz, amikor az ovisra kellene.

Ebben a könyvben éppen erről van szó. Egy apa olyan helyzetbe kerül, amikor nincs más választása: ki kell menekítenie a gyerekét a válófélben lévő, alkoholista felesége környezetéből. A családi állás megváltoztatása azonban bűncselekmény. Ha egy apa elrabolja a saját gyerekét, ismeretlen helyre távozik vele, s álnéven élnek tovább – az szembeszegülés a törvényekkel.

Akkor is, ha mindez huszonnyolc évvel ezelőtt történt, akkor is, ha a későbbiekben mintaapa volt, és akkor is, ha ezzel a kimondhatatlantól óvta meg a lányát. Nem is szólva a rengeteg felmerülő kérdésről: vajon jobb-e anya nélkül, mint egy rossz anya mellett? Hiányozhat-e egy alkoholistának évtizedeken át a lánya? Bűnt követett-e el az apa azzal, hogy elrabolta a kislányát? Létezhet-e olyan helyzet, ami megbocsáthatóvá teszi, ha egy gyereket elmenekítünk a saját szülőanyjától? És hol van az emberi emlékezet határa? Mennyire véd minket a múltunktól a saját agyunk?

A téma rendkívül jó, de a megvalósítás most kissé papírízű lett. A karakterek kétdimenziósak, pillanatok alatt átlépnek olyan dolgokon, amiket az életben csak néhányszor tíz évnyi terápiával dolgozhatnának föl. A könyv közepén pedig van cirka százhúsz oldal terjengősség. Fölösleges, hosszadalmas és unalmas. Nem a legjobb könyve ez a szerzőnek, ám nem kétséges, hogy fog még írni jobbat is. Ahogy ismerjük őt: évente.

Végül pedig álljon itt egy mondat a fordításról: Babits Péter remek munkát végzett, élvezet volt olvasni Picoult magyarra átültetett szövegét.

A Booklány szereti… oldalon megjelent írás szerkesztett változata

Jodi Picoult: Elrabolt az apám
Athenaeum Kiadó, Budapest, 2014
366 oldal, teljes bolti ár 3490 Ft
ISBN 978 963 961 5724

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A harmincéves Cordelia Hopkins életében látszólag minden nagyon rendben: imádott apja nagy szeretetben nevelte fel, szép kislánya, elbűvölő vőlegénye van, a munkájában – amely eltűnt személyek felkutatásából áll – rendkívül sikeres. Egy elfeledett emlékkép felbukkanása miatt azonban egy pillanat alatt mindez összeomlik: feltárul az eltitkolt múlt; kiderül, hogy semmi sem úgy igaz, ahogy ő azt addig hitte. Anyja mégsem halt meg évtizedekkel ezelőtt autóbalesetben. Apja elrabolta őt, megváltoztatta a családi nevüket, lakóhelyüket, s átírta egész addigi életüket.

Jodi Picoult – éppúgy, mint előző, A nővérem húga című, nagy sikerű könyvében – izgalmasan, krimiszerű feszültséget teremtve, mesterien gombolyítja a cselekmény fonalát az emberi viszonyok-érzések, a szerelem, a szenvedély és a szülői szeretet útvesztőiben. Vajon előkerül-e az a személy, aki azt sem tudta eddig önmagáról, hogy elveszett?