Jó kislányok csapdája | Demcsák Zsuzsa: A másik életem

Posted on 2014. december 4. csütörtök Szerző:

0


DemcsákZs_A-másik-életem-bor180Bodó Viktória Booklány |

Fájó aktualitása van ennek a könyvnek éppen most, amikor rendőrségi videók kavarnak felháborodást, s abban reménykedünk sokan: az online és offline tiltakozások és petíciók elsöprik a magyar társadalomban dívó, végtelenül fallokrata és áldozathibáztató attitűd legújabb, szégyenteljes megnyilvánulását. Persze, tudható: nem fogják.

Ebben a társadalomban egy nőnek – szocializációs közegtől függően – nincsenek vagy alig lehetnek legitim igényei a gyerekszülésen vagy a háztartási robot állapoton kívül. A „jó nő” vagy „jó feleség” attitűd természetes része az alárendelődés, a megadás, az elfogadás, a tűrés akkor is, ha az önfeladást követel, ha az értelmetlen, ha az megalázó… Kezdve attól, hogy egy kislány vigyázzon a szép ruhájára, ne hangoskodjon, ne nyilvánítson véleményt, mert az „nem nőies”. Folytatva ott, hogy az óvodás fiú, aki erőszakkal megpuszilja kis társát, annak tiltakozása ellenére, az a szülők szerint büszkeségre ad okot, mert „olyan kis vagány, igazi férfi”. És így jutunk el egészen odáig, hogy felnőtt nők generációiba kódoljuk bele a minősítést: nem vagy elég jó önmagadban. Egyedül nem vagy elég, mert férfi kell, gyerek kell, akkor is, ha nem akarod, korábban, mint magadtól akarnád, és nem vagy elég jó létezésedtől fogva sem. Míg egy férfi önmagában elég, őt senki nem szorítja emberfeletti teljesítményre, félreértelmezett „gondoskodásra”, ő nem válik háztartási-magánéleti robottá, alávetetté.

Amikor pedig a végletekig kompenzáló, önbizalomhiányos és teljesítménykényszeres nő találkozik a nemtörődöm igazi férfival, máris potenciálisan megszületik a halálos kombináció. Nem kérdés, hogy a férfira „felnézünk” (miért?), a férfinak „igaza van”, a férfi a „családfő”, a férfi „nem tud főzni, de nem is kell neki”, a férfi „jobban ért a pénzügyekhez”, övé a döntés, a hatalom, alá rendelődik minden és mindenki – az ő vélt vagy valós igényeinek. Mert neki lehetnek. Neki igen. Ráadásul jól viselkednie soha nem kellett annyira, mint egy lánynak: „mégiscsak fiú”. Ez persze nagyon széles skála, egyik végén a téves attitűd ellenére is élhető, korrekt kapcsolat, míg a másik végén a bántalmazás áll, a mozgástér pedig a kettő között igen nagy.

Erre – s arra, hogy milyen könnyű belecsúszni ebbe – keresi a választ Demcsák Zsuzsa a könyvében. A másik életemben a saját és mások példáján keresztül próbálja felhívni a figyelmet arra, amiből ő már kikeveredni látszik. Arra, hogy soha nincs indok a szóbeli, a lelki, a fizikai vagy a pénzügyi bántalmazásra és elnyomásra. Soha. Senki nem lehet annyira fáradt vagy ingerült, esetleg stresszes, hogy pofon vágjon valakit. Nem. Akkor sem, ha az áldozat csak ötvenöt kiló vagy nyolcvan centi magas. Nagyon egyszerű: az IKEÁ-s pénztárost sem ütjük le, ha szerintünk túl lassan dolgozik, így a családtagokat sem kellene.

Másfelől a dolgoknak két oldala van, persze nem abban a divatos, erőszakhívő értelemben, mely szerint ki lehet provokálni egy pofont. Hanem abban az értelemben, hogy az agresszorok mindig megérzik az áldozat szagát. Az ő partnereik az anyáik és apáik által áldozattá, megfelelési kényszeressé, szolgálóvá nevelt nők, akikben a társadalmi nyomás, a közbeszéd csak megerősíti ezt az attitűdöt. Lehetnek ők akár vezető beosztásúak, fővárosiak és önellátóak, nem számít: sokukat a szűkebb és tágabb környezet a magánéleti cseléd-státusra szocializálta, születésüktől fogva.

Még párkapcsolati minta sem kell hozzá otthonról, elég a süket szöveg, miszerint „egy kislány így nem viselkedik”, „ha így folytatod, senki nem akar majd elvenni”, „egy valódi nő gondoskodik” stb. Ismerős? Kedves szülők: önökön múlik, hogy ne neveljék áldozattá a gyereklányaikat, és agresszorrá a fiaikat! Ott kezdődhet a valódi változás, a családban: az őszinteséggel.

Persze ehhez sok mindennek meg kell változnia, mindezzel párhuzamosan. A média is rengeteget tehet szóhasználatával a közbeszéd megváltozásáért, ahogyan erre a könyv is kitér, különböző szempontokból, szakértők segítségével megvilágítva a témát

Talán az is segíthet sokaknak, az áldozatoknak is, hogyha látják: nemcsak nincsenek egyedül, de van reflektorfényben élő sorstársuk is. Valaki, akit naponta látnak a képernyőn, csillogón, sminkelve és szép ruhában – szintén áldozattá válhat. Hiába iskolázott, nagyviláginak tetsző, csinosnak mondott nő, az ő élete sem álom. Sokkal inkább rémálom. Fontos az ilyen kiállás.

Azonban Demcsák Zsuzsa kötete könyv is, mely – függetlenül a témájától – némi kritikára szorul. Úgy érzem, rövidke: több áldozat-interjú kellett volna bele, bár a szerző igyekezett a tipikus történeteket megszólaltatni benne. És ami kínos tévesztés: a borító. Tűnjek bármilyen kicsinyesnek, de fel kell vetnem. Kontraproduktív egy ilyen témát bemutató kötetre feltenni a szerző három nagy, gondosan megkomponált, kellően kipózolt képét. Minek? Semmit nem tesz hozzá sem a – nagyon fontos – témához, sem pedig az esztétikumhoz.

Apropó, a szerző. Történetét olvasva azon gondolkodtam, vajon hány ezer hasonló élet lehet az országban? Hány olyan nő van, aki azt hiszi, hogy 3-4 hónapos együtt járás után, egy kapcsolat (ami nem is működik igazán) automatikusan családdá nemesül pusztán attól, hogy ő teherbe esett? Hányan járnak még ekkora szemellenzővel a szemükön, hogy aztán szívfájdalom vagy pofonok árán jöjjenek rá: az önáltatás soha nem vezet sehová. Főleg akkor nem, ha ellenük dolgozik minden: a család, a társadalom, a törvények, a rendőrség, a közbeszéd és sokszor önmaguk is.

Fontos, nagyon fontos témát boncolgató könyv Demcsák Zsuzsáé. Olvassátok! Minél többen. És figyeljetek a gyerekeitekre! A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Mi történik azonban akkor, ha ez a szándék is hiányzik?

Az írás teljes terjedelemben elolvasható a Booklány szereti… oldalon

Demcsák Zsuzsa: A másik életem
Athenaeum Kiadó, Budapest, 2014
224 oldal, teljes bolti ár 3490 Ft
ISBN 978 963 293 3931

Demcsák Zsuzsát a könyv születéséről Szél Felícia kérdezte

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Demcsák Zsuzsa könyvében eddig még nem ismert, a képernyőn soha meg nem mutatott életét tárja az olvasók elé. A televíziós műsorvezető saját életéből vett példákon keresztül beszél a családon belüli erőszakról, sorstársaival készített interjúival pedig a téma súlyosságára kívánja felhívni a figyelmet. Megrázó erejű könyv és őszinte vallomás Zsuzsától, nőktől, mindenkinek.

»Talán a múlt miatt akarok segíteni másokon. Olyan nőkön, asszonyokon, akik hozzám hasonlóan az életüket adták volna azért, hogy a családjuk egyben maradjon. Semmi nem volt ennél fontosabb. Nem maradt egyben a családom, de ma újra boldog életet élek.«