Elszámolás a múlttal | Neil Gordon: A hallgatás szabálya

Posted on 2014. december 2. kedd Szerző:

0


Gordon_A hallgatas szabalya-bor180Tóth Gergely |

Mit tehet az ember, ha rá akar venni valakit olyasmire, amihez annak nincs nagy kedve, sőt: sok vesződséggel és esetleg negatív követ­kez­ményekkel jár. Vagy megpróbálja valahogy becsapni, kicsit csal a magyarázattal, meg­szé­pí­ti a dolgokat, vagy feltárja a teljes igazságot, és bízik abban, hogy aki előtt feltárta, azt meg­győzik a tények.

Az igazság feltárása azonban nem könnyű és nem egyszerű, és végképp nem rövid. A tisztább kép érdekében érdemes több embert is meghallgatni, mert az egyes nézőpont mindig szubjektív. Gyakran egész regényeket lehetne elmesélni egy-egy rövid, néhány hét alatt történt esetekkel kapcsolatban is. Pontosan ez történik Neil Gordon könyvében, A hallgatás szabályában.

„Nem lennék Isabel Montgomery helyében” – jutott eszembe, ahogy végiglapoztam a könyvet, aminek – az utolsó kivételével – minden fejezete egy e-mail fejléccel kezdődik, ahol a címzett mindig Isabel Montgomery. A leveleket ráadásul szünet nélküli folytatásokban kapta, váltakozó küldőktől. Az Izzynek (a becenév az e-mail címéből) címzett levelek többségének feladója az édesapja, Jason Sinai, vagy egy Benjamin Schulberg nevű újságíró, ritkábban egy bizonyos Mimi Lurie. Ők hárman meg a többi levelező hozta létre a Bizottság nevű társaságot, méghozzá azért, hogy rávegyék Isabelt: tanúskodjon egy feltételes szabadlábra helyezési perben. Hogy kit helyeznének szabadlábra, és miért pont Isabelnek kell tanúskodnia – csak a legvégén tudjuk meg.

Az e-mailekből derül ki, hogy Jason Sinai fel akarja tárni a lányának, miért és hogyan kellett tíz évvel ezelőtt elhagynia a hétéves Isabelt, és hogyan harcolt azért, hogy ne kerüljön a lány a kábítószerfüggő – ám roppantul gazdag és befolyásos hátterű – édesanyja felügyeletébe.

Akkor (vagyis 1996-ban) a Kansasban élő John Grant ügyvéd a gazdag feleségtől – és annak vagyonától – való elválás utáni életét kezdi építeni, amikor egy csapásra minden összeomlik körülötte. Hozzá fordulna ugyanis védelemért a vietnami háború alatt alakult szélsőbaloldali diákszervezet, a Weather Underground egyik utolsó – gyilkosságban való bűnrészességért körözött, már húsz éve menekülő – aktivistája, Sharon Solarz. Az ügy beleillene Grant profiljába, mégis elutasítja a Solarzzal való találkozót.

Gordon_A hallgatas szabalya-plakát240Ben Schulberg, a helyi lap riportere elkezd szimatolni körülötte, és némi FBI segítséggel az újságíró hamarosan kideríti, hogy az ügyvéd valójában szintén a Weather egyik régóta keresett aktivistája, Jason Sinai. A Weather három tagját ugyanazért a gyilkosságért körözik, habár egyikük sem vétkes benne – és ezt éppen a harmadik, Mimi tudná tanúsítani. Ha megtalálják őt.

A levelekből bontakozik ki egyrészt az előtörténet, majd a menekülés, rejtőzés, kiútkeresés, nyomozás, és természetesen a leleplezés is.

Ha valaki több szereplő nevében ír, akkor sok dologra kell figyelnie, nemcsak az eseményekre és a nézőpontra, hanem a stílusra és szóhasználatra is. Neil Gordon tollán határozottan elkülönülnek egymástól a levelek szerzői, különösen a fiatal újságíró Benjamin és az egykori forradalmár, Jason Sinai. Schulberg lendületes, kissé túl közvetlen és olyan részletekbe is beavat – főként a történet folyamán megismert későbbi feleségével kapcsolatban –, amiket én biztosan nem írnék le egy kvázi ismeretlen tizennyolc éves lánynak. Sinai meg hosszan ír mindarról, amin részegen merengett a rejtőzködés egy nyugodtabb napján, egy szállodai szoba ablakának dőlve.

A hallgatás szabálya változó lendületű könyv, de ez a választott levélformátumból adódik, meg a szereplők eltérő hozzáállásából. Ha az olvasó elszakad a cselekmény fordulataitól, rögtön fennakad azon, hogy Gordon levélírói tíz év távlatából is részletesen emlékeznek mindenre, amit mondtak, tettek vagy láttak. A fordító, Mészáros Viktor híven követi az eredeti levélfolyam változó stílusát, és az elnevezésekben sem botlik meg. (Én ugyan örültem volna néhány magyarázó lábjegyzetnek a történelmi eseményekkel kapcsolatban, különösen ami a többször emlegetett, de egyszer sem elmagyarázott COINTELPRO-t illeti. De aki hozzám hasonlóan kíváncsi, ugyanúgy az interneten keresi [találja] meg a választ.)

Nem hagyhatom említetlenül, hogy a könyvből film is készült (a könyvborító is utal erre) méghozzá a kém- és összeesküvés-filmek veteránja, Robert Redford rendezésében és főszereplésével. Egyelőre csak annyit tudok róla, hogy az IMDB (Internet Movie Database) honlap 6,4-re pontozta, ami a közepesnél valamivel jobb eredmény, de a jó könyv értékéből semmit nem von le.

Neil Gordon

Neil Gordon

Neil Gordon: A hallgatás szabálya
Cartaphilus Kiadó, Budapest, 2014
424 oldal, teljes bolti ár 2990 Ft
ISBN 978 963 266 3005

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

„Minden szülő rossz szülő.” Így kezdődik az a hosszú e-mailfolyam, amelyet a tizenhét éves Isabel Montgomery kap. A leveleket apja írja, aki tíz éve magára hagyta lányát egy hotelszobában, most pedig újból kapcsolatba lép vele. Hogy miért? Mert a segítségére van szüksége, és ennek érdekében hajlandó – vagy rákényszerül? – arra, hogy elmondja magáról és múltjáról a teljes igazságot. Így derül fény a vietnami háború elleni mozgalom radikális szárnyában végzett tevékenysége miatt álnéven töltött évtizedekre, a folyamatos menekülésre, a széthulló házasságra, majd végül arra, hogy egy hírekre és szenzációs sztorikra éhes újságíró kinyomozza, ki is ő valójában.

Az amerikai Neil Gordon kitűnő regényében összefonódik és egyúttal kizárja egymást politika és magánélet, melyek hátterében minduntalan felbukkan a kitörölhetetlen múlt, a vietnami háború öröksége, ami a közvetlenül érintettekén kívül a következő generáció életét is meghatározza.