Jo Frost: A csecsemőkor nagy kérdései (részlet)

A baba születése előtt

Akár az első, akár az ötödik gyermekedet várod, páratlan érzelmi utazás áll előtted. Bármelyik többgyerekes szülő megmondhatja, hogy nincs két egyforma gyerek, és nincs két egyforma első életév sem. Előfordulhat, hogy azonnal mindent elsöprő szeretetet érzel, de az is lehet, hogy időbe telik, amíg megtalálod a kapcsolatot az újszülött babával. Lehet, hogy gyermekágyi depressziótól fogsz szenvedni, de az is elképzelhető, hogy gond nélkül viseled majd a hormonális változásokat. Talán kimerült leszel, talán összecsapnak a hullámok a fejed felett, de az is lehet, hogy nyugodt és vidám maradsz – vagy éppen mindkét állapotot megtapasztalod egyetlen nap leforgása alatt. Amikor olyasmit hallasz más szülőktől, hogy „Búcsút inthetsz a nemi életednek”, „Ezentúl mindig kupi lesz a lakásban”, akkor ne feledd, hogy ők a saját tapasztalataikról beszélnek. Téged ne befolyásoljanak mások elvárásai! Te a saját tapasztalataidnak higgy. Ne foglalkozz mással.

Azt is tudnod kell, előfordulhat, hogy az előtted álló út bizonyos részeit jobban fogod élvezni, mint a többit, és ez így is van rendjén. Az első tizenkét hónap nagyon változatos időszakokból áll, amelyek mind más és más készségeket igényelnek tőled. Egyes szülők az összebújós újszülöttkort imádják a legjobban; mások alig várják az aktívabb korszakot. Ezúttal is csak azt mondhatom, hogy fogadd el az érzéseidet, tudnod kell, hogy mindez teljesen normális.

Vannak rendkívül magabiztos szülők, akik számára egy pólyás gondozása nem bonyolultabb tevékenység, mint egy esti séta a parkban. Mások megrettennek, nem egészen tudják, mire számítsanak, és félnek, hogy nem fognak tudni megbirkózni a helyzettel. Ha te duzzadsz az önbizalomtól, az ajándék a párodnak, mivel az önbizalom rá is átragad; ha azonban bizonytalanul és kényelmetlenül érzed magad, ne legyél szigorú magadhoz.

Izgulós leendő szülők gyakran kérdik tőlem, honnan fogják tudni, hogy jól végzik-e a dolgukat, ha egyszer sosem volt még gyerekük. Én erre mindig azt felelem, hogy ezt nem lehet tudni, de az nem is baj. Menet közben fogsz rájönni arra, mit hogyan kell csinálni – folyamatosan tanulni fogsz! Meg fogod tanulni, hogy a babának kellemetlen, ha túlságosan soká teszed tisztába, és ilyenkor sírva fakad, ezért legközelebb hamarabb kicseréled majd a pelenkáját. Megtanulod majd értelmezni a gyermeked arckifejezését és az általa kiadott hangokat, és így tudni fogod, mikor éhes, mert akkor egy bizonyos sírást hallat. Ahogy ráhangolódsz a csöppségre, egyre több mindent értesz meg.

Ne feledd, hogy minden szülő folyamatosan tanul. Szerencsére a kisbabák törékenységük ellenére meglehetősen stramm lények. Bizonyos dolgokat mindenképpen meg kell tenned – meg kell támasztanod a fejét, háton kell altatnod, védened kell a napsugárzástól –, de ha nem jól adod rá a pelenkát, ha fordítva kerül rá a pulcsi, vagy ha elfelejted büfiztetni evés után, az még nem a világ vége. Hamarosan tiltakozik, és akkor megoldod!

Különösen apáknál figyeltem meg, hogy minél óvatosabban nyúlnak az aprósághoz, az annál jobban sír, mert megérzi a felnőtt bizonytalanságát. A kisbabák egyfajta hatodik érzékkel rendelkeznek – érzik a belőlünk áradó energiákat. Ezért hangsúlyozom a magabiztos csecsemőgondozás jelentőségét. Ha határozottan és magabiztosan emeled fel a babát, és megtámasztod a fejét (később elmondom majd, hogyan), akkor azt érzi majd, hogy érted a dolgod, és nyugodt marad.

Első gyerekes szülők azonban néha rendkívül nehezen szerzik meg ezt a magabiztosságot. Lehet, hogy elveszettnek érzed magad, és ettől ideges és talán kissé figyelmetlen is leszel, úgyhogy ne feledd: csak lassan, lassan, óvatosan, óvatosan.

Az önbizalom megszerzése

Szeretném, ha megtanulnál magabiztos döntéseket hozni. A magabiztos döntés az, amellyel elégedett vagy. Pont.

Az idő múlásával erősödni fog az önbizalmad, mert lassacskán látni fogod a nagyszerű eredményeket. Így lépésről lépésre megtanulod, mire van szüksége a gyermekednek, és hogyan lehet alkalmazkodni két vagy három csemete igényeihez egyszerre, ha éppen ez a feladat. Ennek a tudásnak az az alapja, hogy figyelsz saját magadra és rájuk – és minél gyakrabban hallgatsz a belső hangodra, annál hamarabb megtanulsz bízni benne.

A félelmeid elfogadása is erősíti az önbizalmadat. Ismertem olyan rendkívül sikeres üzletasszonyokat, akik aggódtak, hogy nem lesznek elég jó anyák. Azt kérdeztem tőlük: „Miért? Az aggodalmad csupán azt jelzi, hogy szeretnéd a legjobbat nyújtani, és az igazán nagyszerű!” Amikor izgulsz, mindig jusson eszedbe, hogy ez annak a jele, hogy jóra törekszel, és a törekvés abban is segít, hogy jól végezd a dolgodat. Képzeld el, milyen lesz, amikor minden rendben zajlik majd, te teszed a dolgodat, a baba pedig boldog… Örömteli gondolatokkal jobban érezzük magunkat, ezért amikor aggódsz vagy félsz, gondold el, hogy a végén minden jó lesz, és máris jobban fogod érezni magad.

Az is növeli az önbizalmadat, ha megérted, hogy egy-egy rossz döntéstől még nem dől össze a világ – tanulsz a történtekből, és legközelebb tudni fogod, mi a teendő. A magabiztos szülő meghoz egy döntést, megfigyeli az eredményeket, és ha úgy látja, nem a lehető legjobb döntést hozta, akkor elhatározza, hogy legközelebb másképpen viselkedik majd. Számodra is elérkezik majd az idő, amikor elég tudás lesz a tarsolyodban ahhoz, hogy magabiztos és bölcs lehess.

Ezért könnyebb a szülők helyzete a második poronttyal. Ha a második vagy harmadik gyermekedet várod, talán azt gondolod: „De hiszen az öt vagy hat évvel ezelőtt volt, mindent elfelejtettem már, amit az első gyerekkel megtanultam.” Ne aggódj! A hosszú távú memóriádban minden benne van, és az újszülött érkezésével át is kerül majd a rövid távú emlékezetedbe. Amint megérkezik a kis jövevény, azonnal előhív minden régi emléket.

Szülőként be fogod látni, hogy minél többet tapasztalsz, annál többet fejlődsz. Elképzelhető például, hogy bizonyos dolgokat nem akarsz megismételni a második csemetéddel. Változott a véleményed, és mások a lehetőségeid is, hiszen minden csöppség vérmérséklete különböző, ezért más és más hozzáállást igényel, miközben megtanulod összeegyeztetni az ő természetét a tiéddel, és kialakítani a kettőtök közötti kapcsolatot. Ezért más a te kapcsolatod minden gyermekeddel, mint a párodnak.

A pozitív gondolkodás

Határozottan hiszek abban, hogy a pozitív hozzáállás hozzájárul a kedvező végkifejlethez. Vizsgálatok mutatták ki, hogy ha arra számítasz, hogy a baba nem hagy éjszaka aludni, akkor nem is fog. Szóval csak a legjobbat képzeld el, és ne keresd a problémákat! Ez nem azt jelenti, hogy ne foglalkozz a meglévő gondokkal, csupán azt, hogy ne keress újabbakat. És amikor a dolgok nem úgy alakultak, ahogy vártad, akkor nem kell felesleges aggodalmakkal tetézni a bajt. Erre neked nincs se időd, se energiád.

A legtöbb nő fél a szüléstől: Nagyon fog fájni? Végig tudom majd csinálni? Nem lesz semmi baja a babának? Természetes, hogy félünk az ismeretlentől. Ugyanakkor ez az a helyzet, amikor a félelmek ellenére tenni kell a dolgodat, mert így vagy úgy, de szülni fogsz! Tartsd magad távol azoktól, akik rémtörténetekkel traktálnak! Érdemes meghallgatni mások szüléstörténetét, de ismerek olyanokat, akik bújják az internetet, és a végén teljesen kiakadnak azon, mi minden történhet szülés közben. Ne vedd magadra mások baját! Semmi szükség a drámára. Nem azt mondom, hogy nem történhet baj, csak arra biztatlak, hogy bizakodva állj hozzá, hogy gyermeket hozol a világra. Optimista, lelkes emberekkel vedd körül magad, mert így „boldogsághormonok” szabadulnak fel benned, és jobban fogod érezni magad. Szabadon eldöntheted, hogy kerülöd a károgókat és pozitívan gondolkodsz. Hát dönts úgy, és kész.

A pozitív gondolkodáshoz az is hozzátartozik, hogy arra összpontosíts, amit szeretnél, ne arra, amit nem. Akik a második gyereküket várják, gyakran mondják például, hogy nem szeretnék, ha a nagyobbik féltékeny lenne a kicsire. Nem szeretnék, ha a két testvér nem jönne ki egymással. És nem szeretnék, ha összecsapnának a fejük felett a hullámok. Erre én azt szoktam felelni, hogy inkább azzal foglalkozzunk, hogy mit szeretnénk, és hogyan fogjuk azt elérni. A következő fejezetben konkrét ötleteket is adok majd erre a problémára. A legfontosabb az, hogy a pároddal beszéljétek meg, hogyan tudjátok elérni a kívánt eredményeket, gondoljátok végig, hogyan tudtok segíteni a testvéreknek, hogy jól kijöjjenek egymással, majd tegyétek meg az első lépéseket.

Egymás támogatása

Mivel rengeteget kell majd tanulnod – akár egyetlen gyerek cseperedik a családban, akár egy újszülött életét igyekszel összehangolni a többi testvér életével –, egymás szerető támogatása elengedhetetlen. Többek között ezen múlik, hogy élvezni tudod-e az első életévet.

Beszéljetek az érzéseitekről! Együtt éljétek át a jó érzéseket, és legyetek nyitottak egymás felé annyira, hogy meg tudjátok fogalmazni a nem annyira pozitív érzelmeiteket is. Ha ez utóbbiakról is beszélsz a pároddal, akkor elkerülheted, hogy szorongva, sértődötten teljenek a napjaid. Fontos, hogy számíthassatok egymásra; vigasztaljátok egymást öleléssel, bátorítsátok egymást: „Aggódom, kezd az idegeimre menni a gyereksírás. Nem bírom már hallgatni, fáradt és ingerlékeny vagyok!” Sok szülő azt hiszi, nem beszélhet nyíltan a rossz érzéseiről, mert azzal beismerné, hogy rögtön az elején csődöt mondott. Ne feledd, hogy jogodban áll rosszul érezni magad – ez természetes. Beszélj róla, tárd fel az érzéseidet, és oldd meg a helyzetet! Légy megértő és elfogadó magaddal és a pároddal egyaránt. És aztán igyekezzetek együtt megoldani a problémát. A védőnő és a gyerekorvos szívesen válaszol a kérdéseidre, de ők nem élnek veletek. Ha látod, hogy a párodnak valami baja van, akkor beszélj vele, ne söpörd szőnyeg alá a problémát.

Nyiss mások felé!

Tedd lehetővé, hogy a kisbaba összehozza a családot. A rokonoknak – különösen a nagyszülőknek – egészen sajátos szerep jut az új családi felállásban. Ők remélhetőleg nemcsak titeket, szülőket fognak támogatni, hanem a gyermeketekkel is kialakítják majd a maguk különleges kapcsolatát. Engedd meg nekik, hogy élvezzék a nagyszülői létet, teremtsd meg a lehetőséget arra, hogy foglalkozhassanak az unokájukkal. Láttam olyan nagyszülőket, akik felkiáltottak: „Hála az égnek, már épp itt volt az ideje!”, meg olyanokat is, akik azt mondták, hogy ők még túl fiatalok ahhoz, hogy nagyszülők legyenek. Hogy mennyire fognak részt venni a gyermeked életében, azt a saját életkörülményeik szabják meg. Lehet, hogy a te csöppséged az egyetlen fiú a sok lányunoka között. A nagyapától máris megkapta az első pecabotját, pedig még meg sem született. Az is lehet, hogy a te pólyásod már a hatodik unokájuk, ezért nincsenek hasra esve tőle, legfeljebb az izgatja őket, hogy hatunokás nagyszülőkké váltak. Akárhogy is, tisztázd a pároddal, hogy mit vártok el tőlük, és nekik is világosan közvetítsétek a kívánságaitokat. Tőlük is kérjétek ugyanezt. Sokat fog változni a helyzet az első év során, de legalább a harmadik hónapig ne kritizáld őket, kivéve ha a szüleiddel együtt neveled a kicsit.

Keresd más szülők társaságát! Érdemes meghallgatni a hasonló helyzetben lévők érzéseit, és fontos megosztani velük mindazt, amit tanultál. Régen nagycsaládokban éltünk, számíthattunk a szüleinkre, a nagynénéinkre, a nővéreinkre, és a környezetünkben rajtuk kívül is sokan rendelkeztek gyereknevelési tapasztalatokkal. Megnyugtattak minket, hogy minden rendben lesz, mi pedig a bátorításukra támaszkodva vágtunk bele a következő szakaszba. Ma gyakran olyan távol élünk egymástól, hogy a napi kapcsolattartás is megoldhatatlan, ezért segíthet olyan sokat mentális és érzelmi szempontból is, ha felvesszük a kapcsolatot más szülőkkel.

Az interneten sok kérdésre találhatunk választ, ha valami miatt aggódunk. A világhálón az ember mindenféle nagyszerű csoportra lelhet. Talán még mindig tartod a kapcsolatot azokkal, akikkel együtt jártál szülésfelkészítőre vagy terhestornára.

Fontos, hogy a környezetedben élők támogassanak, és tegyék lehetővé a fejlődésedet. Láttam olyan anyukákat és apukákat, akiknek a barátai és rokonai bátorítás és pozitív hozzáállás helyett csak kritizálták vagy kioktatták őket. Ez különösen a kismamák számára nehéz, hiszen ebben az időszakban egyébként is bizonytalanok, tele vannak kétséggel, és a hormonszintjük is rekordokat döntöget. Amíg korábban talán képes volt elengedni a füle mellett a kritikát, most elbizonytalanodik. Ám aki kételkedik magában, az túl sok kérdést hagy nyitva, ami nem jó sem a mamának, sem a babának. Ezért feltétlenül keress támogató barátokat, és ne félj távol tartani magadat azoktól, akik gyermeknevelési kérdésekben kétségeket ébresztenek benned. Ne hagyd magad eltántorítani!

Én is hadd nyugtassalak meg. Én vagyok a te dadusod is – nemcsak gyakorlati tanácsokat adok, hanem gondodat viselem és támogatlak az első év során. Azért vagyok itt, hogy erőt adjak neked, hogy segítsek megtalálni a válaszokat, amelyeket már eleve tudsz. Szeretném, ha mindketten lelkesednétek, ha büszkék lennétek arra, hogy milyen szülők vagytok.

Egészen kicsi korom óta imádom a kisbabákat és a gyerekeket, és ez a vonzalom kölcsönös. A vakációk alatt én voltam az a kislány a strandon, aki összebarátkozott az összes többi kis gézengúzzal, és vigyázott rájuk. Mindig hallgattam a megérzéseimre. Dadusként is az ösztöneimre hallgatok (ezt te is meg fogod tanulni), emellett figyelek arra is, hogy mi működik és mi nem. Így tudok eredményesen dolgozni. Ebben a könyvben olyan módszereket javasolok, amelyekről tapasztalatból tudom, hogy beválnak. És azt is a saját tapasztalatom alapján állítom, hogy az elért siker növelni fogja az önbizalmadat.

Milyen szülő szeretnél lenni?

Sajnos sok olyan szülőt látunk magunk körül, akikhez nem akarunk hasonlítani. Nem mindenki látta a legjobb példát gyerekkorában, ezért is muszáj a lehető legtudatosabban átgondolni, hogyan fogunk viselkedni ebben az új szerepkörben. Ezért tartom olyan fontosnak, hogy a leendő szülők megbeszéljék egymással, mit szeretnének.

Azt javaslom, mindketten üljetek le, tegyetek magatok elé egy papírt és egy tollat, és írjátok le, hogyan fejeznétek be a következő mondatot: Olyan szülő szeretnék lenni…

Íme néhány lehetőség:

aki megérti a gyerekeit;
aki megtanítja nekik a számára fontos értékeket;
aki feltétel nélkül szereti őket;
aki megmutatja nekik, milyen egy szeretetteljes kapcsolat;
aki elfogadja a gyerekeit olyanoknak, amilyenek;
akinek van elég energiája;
aki jól érzi magát a gyerekei társaságában;
akire számíthatnak a gyerekei;
akire éppúgy számíthatnak a gyerekei, mint a felesége.

Majd mutassátok meg egymásnak, mit írtatok, és beszéljétek meg, hogyan fogjátok elérni a kitűzött célt.

Tegyétek ezt meg, mielőtt belekezdenétek a következő fejezetbe, mert minél pontosabban tudjátok megfogalmazni, mi fontos számotokra, annál könnyebben hozzátok majd meg a szükséges döntéseket a kisbaba születése előtt. A leírtak segítenek majd végiggondolni a könyvben felvetett fontos kérdéseket.

A nevelési stílusok összehangolása

Tudnotok kell, hogy mindenki másképpen neveli a gyerekét. Minden szülőnek saját, egyedi stílusa van. Azt is a te saját nevelési stílusod határozza meg, hogyan viszonyulsz az általam javasolt módszerekhez. Lehet például, hogy te más szülőkhöz képest kevésbé félsz attól, hogy a pici beleeshet a vécébe, mert tisztában vagy a gyereked természetével, és tudod, mikor kell vagy nem kell ragaszkodni a szabályokhoz. Az efféle döntések határozzák meg egyéni nevelési stílusod.

Ugyanakkor hiába van meg mindkettőtöknek a maga stílusa, le kell ülnötök, és a legfontosabb kérdésekben egyezségre kell jutnotok, különben az egyikőtök úgy fogja érezni, hogy a másik keresztbe tesz neki. Beszélgessetek hát a nevelési alapelveitekről! Mi a véleményetek a fegyelmezésről, a személyiségfejlesztésről, az erkölcsi és társadalmi felelősségre való nevelésről? Mit fogtok csinálni, amikor nem értetek egyet egymással? Mindketten hajlandóak vagytok tartani magatokat valamiféle napirendhez? Noha sok fontos probléma csak a második évben merül fel, és nem lehet mindent előre megbeszélni, érdemes rögtön az elején a lehető legnagyobb egyetértésre törekedni. Ebben a könyvben elolvashatjátok az én javaslataimat, de végső soron nektek kell meghozni a szükséges döntéseket, és mindenkinek az a legjobb, ha a fontos kérdésekben egyetértetek.

Ez nem azt jelenti, hogy elég egyszer beszélgetni, és már végeztetek is – folyamatosan egyeztetnetek kell egymással, ahogy telik az idő, és sorra vetődnek fel a különböző kérdések –, mégis szeretném, ha még most, a baba születése előtt megtanulnátok rendesen kommunikálni egymással, és ha már most az elején közös álláspontot alakítanátok ki. Az ilyen beszélgetések során felmerülhetnek bizonyos kérdések a saját gyerekkorotokkal kapcsolatban is. Döntsétek el, mit akartok továbbvinni szüleitek nevelési stílusából, és mi az, amin változtatni szeretnétek. Azoknál a családoknál, ahol dolgoztam, sok probléma fakadt abból, hogy a szülők nem gondolták végig, milyen gyereknevelési elveket hoztak magukkal a saját gyerekkorukból. Csupán a saját gyermekük születése után kezdték el kétségbe vonni a szüleik elveinek helyességét. Én azt szeretném, ha már az újszülött érkezése előtt átgondolnátok ezeket a kérdéseket, hogy éretten és tudatosan tudjatok belevágni ebbe a kalandba, és jó lenne, ha azért tennétek meg bizonyos dolgokat, mert azokat helyesnek tartjátok, nem pedig megszokásból.

Előre természetesen nem lehet teljesen felmérni, milyen problémák kerülnek majd felszínre a múltból, de minél tudatosabban viselkedsz, annál jobb döntéseket fogsz hozni. Ezért olyan fontos erőt venni magatokon és feltenni egymásnak azokat a bizonyos nehéz kérdéseket. Eldöntöttétek, hogy együtt fogtok felnevelni egy gyereket egy bonyolult társadalomban, ahol számtalan, egymásnak ellentmondó tanáccsal bombáznak titeket, ezért a továbbiakban is együtt és tudatosan kell döntenetek, mert a gyerekvállalás nem ér véget a szüléssel. Egész életetekre vállaltátok a felelősséget és a feladatot, ennek megfelelően is kell viselkednetek. Tudom, hogy menni fog – mert akarjátok. Különben nem olvasnátok ezt a könyvet.

Fordította: Dudik Éva Annamária

Jo Frost: A csecsemőkor nagy kérdései
Park Kiadó, Budapest, 2014