Mi fán terem a gyerek? | Po Bronson, Ashley Merryman: Amit rosszul tudtunk a gyerekekről

Posted on 2014. szeptember 12. péntek Szerző:

0


Bronson_Amit rosszul tudunk-bor180M. Dalnoki Fanni | 

Mindig érdekelt a gyermekpszichológia és a fejlődéslélektan, amióta azonban megszületett a kislányom, kicsit félek az ilyen témájú könyvektől, cikkektől. Mintha bármelyik pillanatban képesek lennének rám vetni magukat valami szörnyű, ámde megcáfolhatatlan ténnyel, statisztikával, következtetéssel, és az arcomba ordítani, hogy ROSSZUL csinálod, POCSÉK anya vagy, ELRONTOD a gyereket! (Titkos meggyőződésem, hogy néhánynak valójában pont ez a célja. De mindegy.)

Maga az érdeklődés viszont megmaradt, a kislány már elmúlt egyéves, úgyhogy a félelem is elviselhető mértékűvé, már-már láthatatlanná csökkent. Ezért olvasni kezdtem Po Bronson és Ashley Merryman könyvét, amikor megjelent az Amit rosszul tudtunk a gyerekekről. Nem bántam meg, sőt!

Ez a könyv tulajdonképpen sok, a gyerekkor különböző területeit érintő kutatás eredményeinek a gyűjteménye, amely kutatások nagy részét az Egyesült Államokban végezték. Van köztük gyors lefolyású, de van olyan is, amely 30 000 gyereket érintett, és nemcsak több éven, de több kontinensen is átívelt. A bevezetőben Bronson leírja, mennyire döbbenetes hatással volt rájuk némelyik eredmény, mennyire átírta a szülői viselkedésről, az iskola hozzáállásáról, a kamaszkori depresszióról és egy sor szilárdnak hitt elméletről alkotott tudományos tételt.

A meglepetés erejével hatott például az a kísérlet, amely kimutatta, hogy egy órával több alvás milyen mértékben javítja a tanulmányi eredményt és a gyerekek életminőségét. Minneapolis egyik tehetős külvárosában „7:25 helyett 8:30-ra tették át a reggeli iskolakezdés időpontját. […] a körzetbe járó 1600 diák legjobb tíz százalékának matematika és verbális kifejezőkészség pontszáma 683/605 volt a tanulási nehézségeket mérő standardizált úgynevezett SAT teszten. Egy évvel később a felső tíz százalék már 739/761 pontszámot produkált. Ha valaki netán túl álmos hozzá, hogy kiszámolja, ez annyit jelent, hogy egy órával több alvás a verbális készségeiket 56, a matematikaiakat pedig nem kevesebb, mint 155 ponttal dobta meg. A diákok emellett magasabb motivációszintről és csökkenő depressziószintről számoltak be.” Ebben a kísérletben fontos adat az, hogy jómódú körzetről van szó, mert a fejezetből kiderül, hogy a korai iskolakezdésnek egyáltalán nem tanulmányi okai vannak. Az indokok: a szülők munkába indulása, a tanárok félelme a reggeli csúcsforgalomtól, illetve az edzők aggályai a délutánra csúszó tanórákkal kapcsolatban, legelső sorban pedig az iskolabuszok száma, amit meg kéne duplázni későbbi kezdés esetén. Ez pedig költség. Ez van. Dr. Vekerdy Tamás, aki egyébként dr. Kádár Annamáriával együtt kommentárokkal látta el a könyv egyes fejezeteit, többször is hangsúlyozta, mennyire megváltozik az alvásigény, és egyáltalán az ember egész fiziológiája kamaszkorban. Az iskola egy órányi többletpihenéssel hozzásegíthetné a gyerekeket egy kicsit jobb élethez, kevesebb stresszhez, több sikerélményhez. Még csak alternatívnak vagy liberálisnak sem kell lenni hozzá.

Egy másik érdekes tanulmány a testvérek egymáshoz való viszonyáról szól. Kimutatja, hogy az idősebb testvérnek a legjobb barátjával való viszonya milyen nagy szerepet játszik a később a kisebb testvérével kialakítandó kapcsolatában. Olvashatunk a gyermekkori hazugságról is (arról, amellyel a gyerekek a büntetést akarják elkerülni, nem pedig amelyik saját kis világukról, láthatatlan barátjukról/testvérükről szól), meg arról, hogyan lehet őszinteségre és bizalomra nevelgetni a gyerekeket. Nem árulok el nagy titkot és biztosan nem lövök le nagy poént, ha azt mondom: nem büntetés beígérésével.

Minden leírt kutatás szolgál nagy meglepetésekkel és nagy tanulságokkal. Ezek arra ösztönzik az embert, hogy megpróbáljon másképpen hozzáállni a gyerekéhez, az eddig ösztönösen választott mondatokat, viselkedésmintát tudatosan módosítani. Rögtön az első, a dicsérettel foglalkozó tanulmány bebizonyítja, hogy amit ösztönnek gondolunk, nem feltétlenül az. Sokszor nem más, mint egy régóta ismétlődő viselkedés agyunkba égett panelje, amelytől eszünkbe sem jut eltérni. Ezt viszont nem lövöm le – ha az olvasó kíváncsi, miért árthat a kisgyereknek a dicséret, olvassa el a könyvet!

Bronson és Merryman kötete barátságosan olvasmányos, nincs tele pszichoblablával, voltaképpen szülőknek írták arról, hogyan ismerhetnék meg jobban a gyerekeiket. Károlyi Juli és Hűvös András fordítása nagyon szépen visszaadja a könnyed, laza stílust, az egyetemi teadélutánok hangvételét.

A könyvet mindenkinek érdemes elolvasnia, annak is, akinek van gyereke, vagy akinek nincs, de érdekli a gyermekpszichológia, és annak is, aki azt hiszi, mindent tud a gyerekekről, mert tanult róluk a főiskolán, és már látott olyanokat közelről.

Ashley Merryman (b) és Po Bronson

Ashley Merryman (b) és Po Bronson

Po Bronson, Ashley Merryman: Amit rosszul tudtunk a gyerekekről
Kulcslyuk Kiadó, Budapest, 2014
280 oldal, teljes bolti ár 3150 Ft
ISBN 978 615 528 1167

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Po Bronson és Ashley Merryman műve 2009 egyik legnagyobb példányszámban értékesített könyve volt az Amazonon, óriási visszhangot keltett az amerikai sajtóban és a szülők körében, azóta pedig a világ számos országában kiadták. A két tudományos újságíró több évig tartó aprólékos munkával gyűjtötte össze azokat a friss kutatási eredményeket, amelyek valami újat, érdekeset mondanak nekünk a gyerekekről.

Mikor ártunk a dicsérettel, és hogyan motiválhatunk vele igazán jól? Milyen, eddig nem ismert következményekkel jár, ha egy gyerek a szükségesnél kevesebbet alszik? Miért hazudik nekünk a gyerekünk, és mit tehetünk azért, hogy ezt ritkábban tegye? Milyen módszerrel ösztönözhetjük a legjobban kisbabánk nyelvi fejlődését? Mi a testvérkonfliktusok oka, és miként csökkenthetjük gyakoriságukat? Miért követnek el a tinédzserek teljesen nyilvánvaló őrültségeket? Mikor derül ki, hogy egy gyerek tehetséges-e? Miért állítják a tudósok, hogy kamaszoknál a szülőkkel való vita a tisztelet jele, és éppen hogy erősíti a kapcsolatot? Hogyan tanítható az önkontroll, és mit nyerhet vele a gyerekünk? Miként lehetséges, hogy közösségben gyakran a legjobb családi körülmények közül jövő, népszerű gyerekek is agresszíven és kegyetlenül viselkednek?

Számos izgalmas kérdés, és sokszor meglepő, máskor ösztönös szülői magatartásunknak tudományos megerősítést adó válaszok.