Steve Sem-Sandberg: Azok a szegény łódźiak (részlet)

Posted on 2014. augusztus 15. péntek Szerző:

0


Sem-Sandberg_Azok a szegény-bor180Másnap reggel, 1942. szeptember 1-jén, hétfőn Kuper, mint mindig, a Miarka utcai nyári rezidencia előtt állt a kocsival és várt. Az Elnök szokása szerint alig hallhatóan dörmögött valamit üdvözlésképpen, miközben beszállt. WAGEN DES ÄLTESTEN DER JUDEN, olvasható a kocsi mindkét oldalára felerősített ezüstfehér táblán. Nem mintha bárkinek kétségei támadhatnának. Egyetlen ilyen kocsi van az egész gettóban.

Az Elnök gyakran vitette magát körbe a gettóban. Miután minden az övé volt, kötelességének érezte, hogy időnként végighajtson a gettón, és megbizonyosodjon róla, hogy minden a legnagyobb rendben megy; munkásai rendezett sorokban várakoznak a falaknál, mi előtt átkelnek a gettó fahídjainak valamelyikén; gyárai minden reggel tárt kapukkal várják a beáramló munkások tömegét; gettórendőrei a helyükön vannak, és felügyelik, hogy ki ne robbanjon egy szükségtelen zavargás valahol, munkásai azonnal munkaeszközeikhez sietnek, és tettre készen várják, hogy gyárszirénái felzúgjanak, ha lehetséges, mindegyik egyszerre, ugyanabban a pillanatban.

Így tettek a gyárszirénák ezen a reggelen is. Teljesen szokványos, derűs, bár egy kissé hűvös hajnalra virradt a gettó. Később a nappali forróságban úgyis hamar felszívódott a pára a levegőből, és ismét meleg lett, mint amilyen egész nyáron volt, s a forróság ennek az iszonytató szeptembernek a végéig kitartott.

Hogy valami nem stimmelt, azt csak akkor vette észre, amikor Kuper bekanyarodott a Dworska utcából a Łagiewnicka utcába. A Schupo, a német biztonsági rendőrség által őrzött sorompónál, a Bałut tér bejáratánál tele volt az utca emberekkel, egyikük sem munkába igyekezett. Az Elnök látta, amint hátrafordítják a fejüket, és kezük kinyúlik a kocsi ernyője felé. Egy vagy két ember odakiáltott neki, arcuk furcsán előrenyúlt, eltávolodott a testüktől. Aztán futva megérkeztek Rozenblat emberei, a gettórendőrség körülvette a kocsit, s miután a német rendőrség is kinyitotta a sorompót, baj nélkül behajtottak a térre.

Abramowicz úr már kinyújtotta a kezét, hogy segítsen a leszállásnál. Fuchs kisasszony sebesen közeledett a barakkból, mögötte az összes hivatalnok, telefonos kisasszony és titkár. Az Elnök egyik rémült arcról a másikra nézett, majd megkérdezte: mit bámulnak úgy? Az ifjú Abramowicz úr elsőként vette a bátorságot, kilépett a csoportosulásból, majd megköszörülte a torkát, s így szólt:

Hát nem tudja, Elnök úr? Az éjjel megjött a parancs.
Kiürítik az összes kórházat, minden beteget és öreget elvisznek!

Több tanúvallomás szól arról, hogyan reagált az Elnök, amikor a hír ily módon végül eljutott hozzá. Bizonyos tanúk szerint egyetlen másodpercig sem habozott. Látták, amint elviharzik a Wesoła utca irányába, hogy amilyen gyorsan csak lehet, kimenekítse legközelebbi hozzátartozóit. Mások szerint nevetés bujkált a pillantásában a hír hallatán. A legvégsőkig tagadta volna, hogy sor kerülhet bármiféle deportálásra. Hogy történt volna ilyesmi a gettóban az ő tudta nélkül?

Steve Sem-Sandberg

Steve Sem-Sandberg

De aztán akadtak olyanok is, akik szerint látszott, ahogy az elbizonytalanodás és a rémület egyszerre tör át az Elnök tekintélyt sugárzó maszkján. Elvégre pont ő volt az, aki az egyik beszédében kijelentette: a mottóm az, hogy legalább tíz perccel meg kell előzni minden német parancsot. Valamikor az éjszaka folya­mán kiadtak egy rendeletet, és Rozenblat parancs­nokot nyilvánvalóan értesítették, mivel a gettó­rend­őrséget az utolsó emberig a helyszínre vezé­nyelték. Úgy tűnt, minden érintett személyt értesítettek az Elnök kivételével, aki a kabaréban időzött!

Steve Sem-Sandberg: Azok a szegény łódźiak
Magvető Kiadó, Budapest, 2014
Fordította: Papolczy Péter, Péteri Vanda