Sárközi Mátyás: Túl az ezrediken (részletek)

Posted on 2014. augusztus 8. péntek Szerző:

0


SárköziM_túl az ezrediken-bor180»Gróf« Almásy, az »angol« beteg

A rekordmennyiségű Oscar-díjat nyert film, Az angol beteg rendezőjét, Anthony Minghellát pazar pezsgős mulatsággal ünnepelték szülőhelyén, a brit partok mentén lévő Wight szigeten Olaszországból bevándorolt, fagylaltgyáros szülei, akik egyébként láthatók a filmen: a mama tangóharmonikázik, a papa tamburán dobolja hozzá az ütemet. Minghella egyetlen bánata a szédítő sikerben, hogy a legjobb férfialakítás Oscar-díját Ralph Fiennes-tól elhódította egy másik film főszereplője, az ausztrál Geofrey Rush, aki a zongoraművész David Helfgott szomorú, de happy endben végződő történetét tárja elénk. Fiennes Almásy László sivatagkutatónak állít emléket, úgy, ahogy ezt regényében Michael Ondaatje, a valóságot jóformán a felismerhetetlenségig eltorzítva megírta.

A film úgy kezdődik, hogy a második világháború végnapjaiban három férfi és egy nő vesztegel egy Firenze melletti, romos villában. Az emeleten haldokló, összeégett fiatalemberről csak annyit tudni, hogy angol. De amikor elmondja az életét, kiderül, hogy valójában magyar gróf, bizonyos Almásy nevezetű. A filmben ez a sivatagkutató egyezséget köt a német Afrika-különítményt vezérlő Rommel tábornaggyal, hogy segíti a német csapatokat, ha angol szerelmét megmentheti. A valóságban Almásy Lászlónak nem kellett külön egyezségre jutnia Rommellel, mert német őrnagyként szolgált a parancsnoklata alatt, szerelme tárgya pedig nem ez a brit hölgy, hanem egy német repülőtiszt volt, akihez érzelmes leveleket írt. A nők nem érdekelték.

Rommel azzal bízta meg Almásyt, hogy egy Eppler nevű német kémet vigyen át a háromezer kilométernyi homoksivatagon Egyiptomba. A német sivatagi járművek használhatatlannak bizonyultak, meg kellett várni, amíg az angoloktól zsákmányolnak egy terepjárót az akcióhoz. Almásy ismerte a sivatagot, tudta, hol vannak a kutak és oázisok, sikerrel teljesítette a feladatot, és kitüntették a Vaskereszttel. Már nagyban dúlt a brit Nyolcadik Hadsereg sorsdöntő csatája Rommel egységeivel, amikor Almásy újabb feladatot kapott: mentse ki az egyiptomi függetlenségért küzdő Masri pasát, és hozza át a németekhez. Ez nem sikerült, és emiatt Rommelék ejteni kezdték a segítőkész őrnagyot. A film kapcsán a New York Times azt írja, hogy Almásy kettős ügynök volt, az oroszoknak is dolgozott. Ezt a dehonesztáló vádat magyar sajtólevelezők még Az angol beteg budapesti bemutatója előtt cáfolni igyekeztek, rámutatva, hogy Almásy nem volt kém, csak a Szahara szerelmese, aki abból élt, hogy Steyer autók elnyűhetetlenségét bizonyította reklámcélból a sivatagban. Megszólalt a regényíró Ondaatje is, és sietett hangsúlyozni, hogy Almásy pontos életrajzát nem tanulmányozta, törénetét alapanyagnak tekintette, és hozzáköltött.

Rónay Gábor angliai újságíró olyan autentikus személlyel beszélt Almásyról, aki a legtöbbet tudhatta háborús tevékenyégéről. Előkerült Jean Howard, aki 1942-ben a német katonai és diplomáciai rejtjelek megfejtésével foglalkozott az e célra létesített, híres Bletchley Park-i központban, és Almásyra volt ráállítva. Immár elmondható, amit kiderített: Almásy bejuttatott Egyiptomba két német kémet, Epplert és Sandstettert, akik rejtekhelyükön egy hibás rádióleadóval bajmolódtak, majd felvették a kapcsolatot egy britellenes egyiptomi tiszttel, bizonyos Anvar Szadattal (Egyiptom későbbi államelnökével), aki említi emlékirataiban, hogy a háború alatt „két ügyetlenkedő német kém élt nagy lábon abból a pénzből, amit az Abwehr rájuk pocsékolt. A két kém hamarosan le is bukott.

Jean Howard érdeklődését egy életre felkeltette a Szahara-kedvelő magyar, ő fordította angolra a sivatagi expedícióiról szóló Die Unbekannte Sahara [Az ismeretlen Szahara – A szerk.] című könyvét, és egy angol tábornoktól megszerezte a háborús naplóját. Az a benyomása, hogy Almásy kalandos kedvű dzsentri volt, de nem kémkedett senkinek.

Almásy László

Almásy László

Almásy László Ede 1895-ben Borostyánkőn (ma Bernstein, Ausztria) nemesi, de nem grófi családba született. Grazban végezte a tanulmányait, Eastbourne-ban tanult angolul, és repülővizsgát téve, pilótaként harcolt az első világháborúban. Rónay Gábor állítása szerint ő volt Károly király sofőrje, amikor a trónvesztett uralkodó megkísérelte a visszatérést, és ezért Károly grófi címmel jutalmazta. Kérdés, egy ex-király osztogathatott-e grófi címeket, különösen, ha már létezett egy Almásy grófi család.

A fiatalember azután a líbiai sivatag jeles kutatója lett, részt vett egyiptomi pilóták kiképzésében, szervezte a kairói repülőtér felépítését. Amikor kitört a második világháború, Almásy igyekezett Egyiptomban maradni. Felajánlotta szolgálatait a kairói rendőrfőnöknek, Russell pasának, de ő erre a célra a pilótát túl osztráknak találta. Erre az olaszokhoz fordult, akiknek szintén nem kellett, mert angol kémnek vélték. Így visszatért Magyarországra, onnan toborozta Rommel segítőjének a német Abwehr. Ám állítólag maga a német tábornagy mondta neki, miután Montgomery seregei már megtépázták a dicsőségét: „Ez nem a maga háborúja, amúgy is el fogjuk veszteni. Menjen haza Budapestre.” A felszabadító szovjet csapatok Pesten letartóztatták Almásyt (ezért nem valószínű, hogy szovjet kém lett volna).

A Népbíróság 1946 decemberében vizsgálta meg a múltját az Afrika Korpsban, és felmentették. 1947-ben disszidált, 1951-ben Egyiptom meghívta a Sivatagkutató Intézet igazgatójának, de még elutazása előtt meghalt. Ha a mennyei moziban adják majd Az angol beteget, a nagy kalandornak és hősszerelmesnek ábrázolt „gróf” bizonyosan félrecsapja a glóriáját, és álmélkodik.

Magyar Hírlap, Londoni levél 167., 1997. április 5.

A püspök zoknit stoppolt

Külföldiek számára talán meglepetés, de angol viszonylatban korántsem az, hogy az eladott könyvek bestseller-listáján hónapokon át tartotta magát az élvonalban a The Daily Telegraph nekrológjaiból összeállított antológia. A szigetországban fogalom a nekrológ, a négy legnagyobb országos napilap, tehát a The Times, a The Daily Telegraph, az Independent és a The Guardian minden számában teljes oldalt tölt ki, hogy többhasábos megemlékezést közölnek a legújabban elhunyt kiválóságokról, elemezve érdemeiket. Olyan olvasmányos esszéformában megírt méltatások ezek, hogy változtatás nélkül áttehetők a nemzeti biográfia lapjaira. Ami az életpályákat illeti, a tipikus angol nekrológ nem hallgat el semmit, nem azt a célt szolgálja, hogy közhelyekkel feldicsérjen valakit, s azt sem, hogy lírai, szép szavakkal töltse meg a papírt. Az embert állítja elénk a maga hirtelenjében múlttá vált valóságában, és mivel az angolok számára az egyén s az egyéniség mindig fontos és érdekes, ezeket a színes életpálya-leírásokat nem győzik olvasni. Természetesen kiterjed az angolok figyelme a külföld érdekes, tehetséges, sikeres vagy notórius személyiségeire is, különösen, ha a pályájuk során brit kapcsolataik voltak.

Gömöri György

Gömöri György

Legutóbb például váratlanul elhunyt költőnkről, Fodor Andrásról olvashattunk méltó megemlékezést, amely hangsúlyozta inspiráló barátságát a hajdani Eötvös-kollégista angol zenekritikussal, Colin Masonnel, és azt is, hány angol költő verseit ültette át magyarra. Ez a nekrológ az Independent hasábjain névvel jelent meg, a cambridge-i költőtárs, Gömöri György írta.

A The Times és a The Daily Telegraph viszont a szerző megjelölése nélkül közli nekrológjait, és talán éppen ezért ezek a legőszintébbek, ami a magánélet részleteit vagy az elhunyt karakterjellemzését illeti. Amikor a világ leggazdagabb embereinek egyike, a milliárdos Paul Getty meghalt, a méltató megemlékezésben nem mulasztották el annak a jellemző életrajzi apróságnak az említését, hogy egy ízben agárversenyre vitette ki magát limuzinján, s amikor látta, hogy fél öt után, az utolsó futtatásokra fél áron lehet bemenni, negyed órán át várakozott a Rolls Royce-ában, hogy olcsóbb belépőjegyet vehessen.

Hogy kinek a nekrológja kerül be az újságba, az attól is függ, hogy éppen hány kiválóság hunyt el, és milyen kaliberűek. Egy vezető politikus vagy egy filmsztár hosszan méltatott életútja miatt kiszorulhatnak mások. Néha viszont érezhető, hogy nehezen hozták össze az aznapi nekrológ- oldalt: nem túlságosan nagyérdemű arisztokraták és régen nyugalmazott hadtáp-tábornokok neve tűnik fel, társasági dámáké, aki ifjú korukban zseniális művészekkel vagy nagy államférfiakkal mentek ágyba, és remek vacsorákat, estélyeket rendeztek. Ezeket azután halálukban, különösen névtelenül, alaposan ki lehet vesézni.

Minden élet regény. Vannak talán kisebb eredményeket elért, de színes karakterű vagy fordulatos pályát befutott emberek, akiknek a Times-nekrológja valóságos novella. Ezért olvassa mindenki élvezettel vagy éppen reverenciával az angol lapok »obituary« oldalát. (A tréfa szerint a londoni klubok agg törzstagjai először idelapoznak az újságban, megnézik: van-e aznap róluk szóló nekrológ, s ha ilyet nem találnak, akkor nyugosznak meg afelől, hogy még élnek.)

A nekrológok végkicsengése – diktátorokat és kriminológiai szempontból érdekes bűnözőket kivéve – általában pozitív, elvégre érdemi alapon történik a szelekció. De lehet a megemlékezés enyhén karikírozó is: olykor szinte a kegyetlenségig szókimondó, ha valaki például a túlzott arroganciájáról vagy sznobságáról volt ismert. Nemrégen jelent meg a The Timesban méltatás egy előző nap elhunyt, híres antikvárkönyv-kereskedőről, aki értékes ritkaságok eladásából élt, az üzlet sarkában egész nap katalógusokat bújt, és ha betévedt egy-egy böngészni vágyó vevőjelölt, azzal addig gorombáskodott, amíg az illető rémülten el nem iszkolt. Ezt a Dickens tollára méltó figurát érzékletesen írta le a névtelen szerző, de vajon mit szólt a cikkhez az özvegy?

Sárközi Mátyás (Fotó: Kaiser Ottó)

Sárközi Mátyás (Fotó: Kaiser Ottó)

Néhány hónapja egy anglikán püspök halt meg, és mivel hosszú élete során nagyon sok jót tett, szép nekrológot kapott minden lapban. Ám a Times nem tagadta meg önmagát. „A püspök legényember volt, lyukas zoknijait ő maga stoppolta” – olvashattuk az életrajzi adatot. Csorbította-e ez a közlés a püspök érdemeit? Korántsem. Joviális, pápaszemes férfiú néz ránk a mellékelt fényképről. Lelkeket ápolt, este a kandalló mellett stoppolt. Kár, hogy nem ismertük személyesen. Milyen derék pap lehetett. Nem élt hiába.

Magyar Hírlap, Londoni levél 172. 1997. augusztus 2.

Sárközi Mátyás: Túl az ezrediken. Válogatott cikkek, tárcák, kritikák
Jelenkor Kiadó, Pécs, 2014