Nyomot hagyni magunk után, ez az értelmiség leghőbb vágya sok-sok évszázada. Éppen ezért irigylésre méltó az asztalos mestersége, akinek jó esetben évszázadokon keresztül maradnak fenn munkái. Mennyivel mulandóbbak az elme, a képzelet szüleményei! Zavarba ejtően sokan vágnak a könyvírásba manapság, mintha ez kötelességük lenne, mintha ehhez mindenkinek volna tehetsége.
Az azonban sorsszerű, hogy Sárközi Mátyás író, műfordító is e vágytól vezérelve fogott a korábban sokféle fórumon publikált írásai kötetbe foglalásához. Nem beszélhetünk összerendezésről, mivel rendező elv csupán egy van a Túl az ezrediken című kötetben: az idő múlása – a 19 éves fiútól a 77 éves meglett emberig kísérhetjük nyomon rövid műveit. Elképzelhető, mekkora ez a bőség, szinte túlcsordul még a könyvborítón is.
Kettős érzésekkel forgattam a műfajilag többnyire zárt keretekben mozgó kötetet. Egyfelől gyakran ébresztett tátongó hiányokat, majd amikor az írások panoptikum jellege elveszíti fontosságát, nagyon sokat ad a szemlélődő gondolkodónak. Nem mellékesen az érdekes, humort is megcsillantó írások felidézik a találkozásokat neves alkotókkal, művészekkel és művekkel. Gazdagodik általuk a bennünk élő kép, vagy új életsorsokat ismerünk meg. Színek, árnyalatok, képzőművészeti, irodalmi, színikritikák jelennek meg, sok esetben teljesen ismeretlen szereplők is. A lista hosszú, hiszen a szerző kalandos élete során megfordult Londonban, Münchenben, New Yorkban s a világ sok más részén.
Nem véletlen az a kíváncsiság, mellyel a környezetében, munkahelyein, baráti köreiből merítve egyfajta mohó befogadással figyeli a környezetét. Nem véletlen, de ezzel a családi indíttatással nem is lehetett volna másként. Kisgyermekként került kapcsolatba az irodalmi élet krémjével, hiszen ő Molnár Ferenc unokája, aki – bár sokan vitatják, de – máig az egyik legnépszerűbb magyar színpadi szerző, és világszerte ismert író. Édesapja Sárközi György költő, műfordító, ő volt a népi írók folyóiratának, a Válasznak a főszerkesztője. Halála – munkaszolgálatosként vesztette életét – után ezt a munkát felesége, Sárközi (Molnár) Márta – a szerző édesanyja – folytatta: népszerű irodalmi szalont tartott fönn a Nyúl utcában, ahova a kor legnagyobb írói jártak el beszélgetni; bátyja Horváth Ádám, a neves rendező, televíziós szakember. Micsoda családfa és háttér! Micsoda életút!
Különös fordulatokat él át a szerző gyermekkorában, mert édesanyjuk a Válasz-béli adósságok miatt eladta a Nyúl utcai lakást, s méltatlan körülmények között egy szükséglakásban kényszerült élni, a fiúk pedig pár évre Gaudiopolisba kerültek. Ezt az Öröm Városát Sztehlo Gábor lelkész alapította, kezdetben árván maradt zsidó fiúknak, majd a hozzájuk csatlakozó, más körökből kimenekített gyerekeknek. A zugligeti Mauthner-vadászkastélyban nevelkedő félárva és árva fiúk jó kezekbe kerültek, ahogy kiderül a lelkészi életút csak tényekre szorítkozó, remekül megírt felvázolásából.
1956 után Sárközi menekül Magyarországról, London, München következik, majd ismét London a befogadó városa, végleges élettere.
A Túl az ezrediken összegzés: memoár antológia. A páratlanul izgalmas sorsok, életutak gyors, egymást váltó pergésében a szórványosan megjelenő jegyzetek, irodalmi, képzőművészeti, színikritikák kissé idegenül hatnak, bár kétségtelenül megpihentetik figyelmünket. Talán itt érezhető leginkább a színvonal váltakozása. Az irodalmi szalonok felidézése, s számos művész-életút felskiccelése sok esetben telitalálat, ugyanakkor közéjük ékelődnek lapos, semmitmondó leírások is – a várt csattanó elmaradásával. Vannak a jegyzetek között ékkövek is, egyikük kétségtelenül a Nyírő József és P. G. Wodehouse tevékenységét összevető írás, és figyelemre méltó a kettőjük élethelyzeti hasonlóságaiból levont következtetés.
A kötet kétségtelenül legnagyobb érdeme az írások rövidsége. Itt látszik, mennyire fegyelmezi az írót a rádiós múlt, ahol a riportok készültekor is ketyegnek a fejben a percek, s nincs fontosabb, mint fenntartani a befogadó figyelmét. Ez a legtöbb esetben sikerül is. Lapozgatni érdemes a Túl az ezrediken-t, majd letenni, s újból kézbe venni. A látszólag egymástól teljesen független témák, szerteágazó írások egy kötetben kétségtelenül felerősítik egymást.
Nagy szerencséje Sárközinek, aki nem csupán gyűjtögette történeteit, hanem le is jegyezte a hosszú évek alatt, így a halványuló képzelet nem tud furcsa játékokat űzni vele. A gyermekkori képek érzékletesen adják vissza a Nyúl utcai irodalmi délutánok hangulatát, a humorral megjelenített nagyságok lenyűgöző sokasága áll elénk. Találomra válogatva: Robert Capa, Illyés Gyula, Faludy György, Moldova György, Tersánszky Józsi Jenő („a magyar irodalom great man-je”, ahogy Illyés emlékezik róla). A kötet folytonos meglepetésekkel örvendeztet meg. Bár többször igen elnagyoltan – nyilván igyekezve megfelelni a közlő sajtótermék vagy rádióműsor követelményeinek –, mégis meglepő teljességgel képzelhetjük el a páratlan emberi sorsokat.
A fiatalkori írásokban még érezhető a hazai irodalomhoz fűződő szoros kötelék, mely lassan egyfajta tágabb szemléletű felfogássá alakul át, s belép a számunkra oly kedves, több évszázados angol demokráciában gyökerező rátekintés. A londoni egyetem, majd a müncheni Szabad Európa Rádió, valamint a BBC magyar szekciója adta az alapot ahhoz, hogy a szerző jó háttérrel élhesse életét, s oly mértékben nyisson a szórvány magyarság legkiválóbb alkotói felé, ahogy kedve tartotta. Nagy érdeme ennek a kötetnek, hogy emléket állít számos irodalomszervező költőnek, írónak, kritikusnak, akik létezéséről igen keveset tudunk. A szerző életébe belefonódik a találkozás Cs. Szabó Lászlóval, Kabdebó Tamással, Bokor Istvánnal, Csokits Jánossal, Határ Győzővel, Szabó Lászlóval, ismert és kevésbé ismert alkotókkal, a magyar értelmiség jeles, szórványban élő képviselőivel.
A tényirodalom legfőbb kérdései közé sorolható: mennyire belülről, mennyire közelről láttatja a szerző a történéseket? Sárközi Mátyás esetében ezzel nincs is baj, hiszen lehetősége volt személyes kapcsolatokat építeni – sok munka van ebben is, ismerjük el! –, ezért juthatott olyan információkhoz, melyeket megoszt velünk (és ez jó!), saját magát korlátozva, a műfaji határokat betartva. Ugyanakkor sokkal szerencsésebb lett volna – „a kevesebb = több” elve alapján – ténylegesen válogatni, sőt talán szerkeszteni is az írásokat. (Igaz, úgy csorbult volna az egyidejűség megfogalmazásának sajátos hangulata.) El tudom képzelni, mekkora anyag maradt ki, még közlésre várva, de ami itt megjelent, az is sokkal több annál, mint amit egyetlen kötet kibír. Terjedelmi s más okok miatt is előtör belőlem az érzés, hogy a gyémánt csiszolatlan maradt.
Tanulságos, ahogy Sárközi Mátyás állást foglal az angolokra oly jellemző szemléletmódról, s ahogy kortársai vélekednek a hazai helyzetről (a ködös Albionból, vagy máshonnan szerte Európából), új életük színterein. Álljon itt befejezésként egy gondolat Cs. Szabó Lászlótól. Sárközi elitistának minősíti, vitatkozik vele, mégis idézi: „Magyarországon ritka szadista kedvvel keresztül-kasul gázolt a történelem egészen az utolsó évtizedig, s mi maradt az iszonyú szántás helyén? Tehetséges, szívós, színes, becsvágyó, csakazértis egyének, s egy kocsonyás massza, amely a belső lazaság és bizonytalanság kompenzálására folyton hajtogatja, hogy ő nemzet, nemzet, nemzet”.
Sárközi Mátyás (Fotó: Kaiser Ottó)
Sárközi Mátyás: Túl az ezrediken. Válogatott cikkek, tárcák, kritikák
Jelenkor Kiadó, Pécs, 2014
480 oldal, teljes bolti ár 2900 Ft
ISBN 978 963 676 5361
* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege
A könyv az 1956 óta Londonban élő, József Attila-díjas író-újságíró több mint ötvenöt év alatt megjelent cikkeiből, tárcáiból, kritikáiból közöl válogatást. Ezek az írások eddig csak elszórtan jelentek meg lapokban, folyóiratokban, vagy hangzottak el különböző rádióadókban. Mivel a szerző tizenkilenc évesen, 1956 végén elmenekült Magyarországról, és 1989-ig csak emigráns sajtóorgánumokban publikált, abban a szerencsés helyzetben van, hogy politikailag minden leírt sorát vállalhatja, magyarázkodás nélkül.
A válogatás első darabja, utcai riport 1956. október 23-áról, a forradalom kirobbanásáról, a Hétfői Hírlapban jelent meg – a szerző akkor 19 éves volt. A záró cikket 75 évesen írta, a kolozsvári Korunk körkérdésére válaszolva, a magyar nemzeti érzésről
Az olvasó szabadon szemelgethet, csaponghat a könyvben, bizonyos, hogy talál kedvére való tárcákat, cikkeket, főként kulturális témákról, könyvekről, személyiségekről, de sok minden másról is, amit a szerző hetvenöt év alatt jártában-keltében megélt, látott vagy tapasztalt. A szövegek intellektuálisak, de nem tudálékosak, széles rétegekhez szólnak, érződik rajtuk, hogy írójuk régi rádiós, aki lelki szemeivel mindig maga előtt látja azt az ismeretlen érdeklődőt, akihez szól, s akinek a figyelmét meg akarja őrizni.
Olvass bele 
Posted on 2014.08.08. Szerző: olvassbele
0