Bunyevácz Zsuzsa: Túlélési kézikönyv elvált anyáknak – újból (részlet)

Posted on 2014. június 11. szerda Szerző:

0


Tulelesi_kezikonyv_elvalt_anyaknak-Ujbol.inddVolt pár órám két megbeszélés között, nem tudtam máshogy agyoncsapni az időt, elmentem hát moziba. Fáradt voltam, azt éreztem, pontosan úgy nézhetek ki, mint az igazol­vány­fényké­pemen, noha évekkel álltam a nyug­díj­kor­határ előtt. A pénztáros rám nézett, és megkérdezte:
– Teljes árú vagy kedvezményes jegyet kér?
– Miért? Milyen kedvezmény van?
– Nyugdíjas.

Hát itt tartunk! Ráadásul egy barátom nemrégiben figyelmeztetett, hogy ha a közeljövőben szakácskönyvet vagy szexről szólót akarnék írni, akkor ez utóbbival kezdjem, mert lassan kihullik az emlékezetemből mindaz, ami a mű létrehozásához kell. Ott toporogtam hát a mozi pénztára előtt, ahol nyugdíjasnak néztek. Ideje lenne komolyan vennem a figyelmeztetéseket – gondoltam – , hiszen hasonló már történt velem korábban is. Lifttel jöttem le a budai várból, ahol a kijáratnál egy automata állt, amelybe pénzt kellett bedobni ahhoz, hogy kijusson az ember. Én azonban nem tudtam, hogy milyen érme kéne bele, így megkérdeztem az előttem haladó férfit, aki így válaszolt:

– Százast kell, de a hetven éven felülieknek ingyenes.

Ráadásul korábban egy turkálóban találtam egy nagyon jó nadrágot, ami összeért a hasamon, így nagyon boldog voltam. Hordtam is vagy két évig, de akkorra már teljesen tönkrement. Elhatároztam, varratok egy ugyanilyen szabásút, mert ez nagyon jól illett rám. Fel is kerestem egy varrónőt, és persze magammal vittem a nadrágot mintának.

– Biztos, hogy megint kismamanadrágot akar? – érdeklődött.

Hogy a fenébe juthattam ide? Hol hibáztam el? Talán teljesen más utat kellett volna járnom, mint amin végigmentem? Eredeti végzettségemnek megfelelően gyógyszerésznek kellett volna maradnom? Nem kellett volna a pályakorrekciót erőltetnem? – tettem fel magamnak a kérdéseket. Nehéz válaszolni, viszont kb. harminc éve, rövid, de emlékezetes patikai munkám során történt a következő eset. Abban az időben, amikor gyógyszerészként dolgoztam, a gyógyszertárakban kapni lehetett a kisbabák számára olyan cumit, amit egyszerűen rá kellett húzni a cumisüvegre, a csecsemő abból szopott, abból kapott enni, és persze léteztek olyanok is, amelyek arra szolgáltak, hogy a kisgyerek játsszon vele, szopogassa, hogy megnyugtassa magát. Azon a bizonyos napon egy férfi lépett be a patikába, és gumit kért tőlem, de én úgy értettem, hogy cumit. Ezért megkérdeztem, hogy szopót vagy játszót szeretne-e… A kedves vevő arcát látva ekkor éreztem meg először a pályakorrekció szükségességét.

Nemkülönben volt izgalmas a következő sem. Egy másik férfi toppant be a gyógyszertárba, majd kért ötven darab óvszert.

– Hm! Ez igen! – pillantottam rá elismeréssel.

Következő nap ismét megjelent, és megint vásárolt ötvenet. Ekkor már próbáltam figyelmeztetni a többieket is, kukucskáljanak kifelé, és nézzék meg ezt az embert! A férfi ragaszkodott ahhoz, hogy megmagyarázza a helyzetet.

– Á, dehogy! – beszéltem le –, ne tegye ezt!

Aztán a következő nap ismét ott állt előttem, és ismét ötvenre volt szüksége. Megint meg akarta magyarázni, de én ismét nem akartam engedni, nehogy lerombolja már az illúziómat! Ám mégis ráálltam. Erre kifejtette, hogy képzőművész, valami térplasztikát készített, ahhoz használta az óvszereket, beléjük öntötte a gipszet, és ott hagyta, amíg az meg nem kötött. Hiába, ismét kevesebb egy illúzióval!

A családomban több gyógyszerész is volt, apai és anyai ágon egyaránt, úgy tűnik azonban, hogy többen közülük szerettek volna mással foglalkozni, de hát ott volt a patika, amitől a család megélhetése függött. Az anyai nagypapám például gyönyörűen festett, zenélt és írt. Állítólag kiváló humora volt, amit persze már nem lehet ellenőrizni, mindenesetre azt mesélik, hogy egyszer, még a háború előtt az egyik megyebálra finom kis bonbonokat vitt magával. Csak előzőleg mindegyikbe injekcióstűvel hashajtót fecskendezett, majd végigkínálta az édességgel a vendégeket. Fél óra múlva már senki sem táncolt, az úri közönség a vécék előtt állt sorban.

Nem csak az attól való félelmem vezetett oda, hogy egyszer én is a nagypapám példáját követem majd, hogy az egyetem után nem a gyógyszertári munka felé fordultam. Ezen kívül aggódtam amiatt is, hogy egyszer esetleg összecserélem a gyógyszereket, és futhatok a beteg után:

– Uram, várjon egy kicsit! Másik gyógyszert adtam!
– És mi a különbség köztük?
– Amit elvitt, az sokkal drágább.

No persze nem csak az említettek miatt merült fel bennem a pályakorrekció szükségessége. Úgy éreztem, a patikai munka során túl sok a kötöttség, nincs helye az egyéni gondolatoknak. Így aztán másfelé vettem az irányt, az egyetemen dolgoztam, majd egy főiskolán oktattam és kutatgattam. Aztán férjhez mentem, sorban megszületett a három gyerek, komolynak mondott állásom is volt, de mielőtt még azt hittem volna, hogy én vagyok a világ legboldogabb és legsikeresebb nője, kiderült, a Sors mást akar, ugyanis sorban adta a pofonokat. Kisebbeket, nagyobbakat és egészen nagyokat. Olyat is, amiről akkor azt hittem, hogy nem lehet elviselni… Szóval egyszer csak azt vettem észre, hogy elhagytak, elváltam, egyedül maradtam a három kicsi gyerekkel, és nem volt többé munkahelyem sem. Összetörve, romokban hevertem…

Bunyevácz Zsuzsa

Bunyevácz Zsuzsa

Első felindulásomban azt gondoltam, kivándorlok Kanadába a gyerekeimmel együtt. Beadtam hát a vízumkérelmemet a követségen. Annak rendje és módja szerint végigmentem az ilyenkor szokásos eljáráson – ez még évekkel az uniós csatlakozásunk előtt volt. Pár pontom hiányzott ahhoz, hogy megkapjam a vízumot, magyarul elutasítottak. De azt javasolták, próbáljam még később, hátha változnak a ponthatárok. Kanadába tehát nem mehettem. Végső elkeseredésemben felkerestem egy jósnőt, aki azt jövendölte, megtalálom az igaz szerelmet egy olyan külföldi személyében, akivel majd mindenféle extrém sportot fogok űzni: vadvízi evezést, ejtőernyőzést, búvárkodást, hegymászást stb.

Mielőtt jósnőhöz mész, azért gondolkodjál el azon, hogy vajon miért kell hozzájuk előre bejelentkezni!

Bunyevácz Zsuzsa: Túlélési kézikönyv elvált anyáknak – újból
Alexandra Kiadó, 2014