Rózsalovaglás címmel jelent meg Gömöri György költő legújabb kötete a pécsi Pro Pannonia Kiadó gondozásában. A jelenleg Londonban élő költő, műfordító, történész-kutató, esszéíró és egyetemi tanár életét át meg átszövi a lengyel nép, nyelv, irodalom és kultúra iráni hevület. A lengyel és a magyar irodalom fordítójaként, előadójaként vált ismertté Oxfordban, Berkeleyben, majd a Harvardon.
1969-től nyugdíjba vonulásáig Cambridge-ben az egyetemen lengyel és magyar irodalmat tanított, verseskötetei, kritikai tanulmányai, irodalomtörténeti írásai jelentek meg angolul lengyelül és magyarul, emellett magyar költők verseit fordítja angolra. Az 1956-ban betöltött szerepe miatt hat évtizede él emigrációban. Forradalmi múltját a Nagy Imre-emlékplakett csillantja fel, majd 1995-ben a Köztársasági Érdemrend Tiszti keresztjével tüntették ki. Irodalmi díjai közül kiemelkedik a Pro Cultura Hungarica kitüntetés. A magyar emigráción belüli megosztottságban ő azokat képviselte, akik vallották, amikor már lehet, vissza kell térni, szemben azokkal, akik mindörökké megszakították kapcsolataikat az anyaországgal. Vallja, hogy közömbös számára, mikor melyik kormány van uralmon, s az mit akar elhitetni magáról a nyugattal. 1969-’70-ben még visszautasított vízumokkal küzdött, majd a nyugodt, békés hazatérések következtek.
Nyolcvanadik születésnapját méltóképpen ünnepelték meg Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett konferencián, ahol meghívott előadók méltatták sokrétű munkásságát. A budapesti Lengyel Kulturális Intézet és a múzeum segített megszervezni ezt a megemlékező, összegző találkozót, melyben az ünnepelt ugyancsak magyar származású felesége munkáját emeli ki elsősorban.
Példás, amilyen pozitívan szemléli hazáját, népét immár hatodik évtizede, egy helyen a hazai magyarokról írja: ők helytálltak helyettünk azzal, hogy itt maradtak. Ez a szemléletmód eredhet onnan is, hogy él önben a vágy az új ismeretek megszerzésére, azok széleskörű közzétételére, tehát az írásra. Hisz tehát a leírt szó erejében. S mindehhez kitűnő kiindulópontot kapott kora ifjúságától.
Számomra minden összefügg a lengyelséggel. Középiskolás koromban kezdtem lengyelül tanulni. Akkor még a Váci utcában lévő Lengyel Kulturális Intézet legelső lengyel nyelvtanfolyamára iratkoztam be. 1953-ban a Magyar Írószövetség kiküldött egy három hónapos ösztöndíjjal Lengyelországba, gondolom műfordítóvá akartak képezni. Írókkal találkoztam ott, s ismerkedtem a lengyel irodalommal, mindössze ennyi dolgom volt, ez indított el utamon. Később az egyetemen a magyar mellé felvettem a lengyel szakot is, kezdetben én voltam a lengyel lektor egyetlen tanítványa. Sorsszerű volt tehát, hogy nekem jutott a feladat 1956 októberében, szervezzek egy lengyelek melletti szimpátiatüntetést. Az 1956-os nagy diáktüntetés ezért ezzel a jelszóval indult, hogy „Lengyelország utat mutat, kövessük a magyar utat”! Az akkori lengyel reformok miatt úgy láttuk, Gomulka hasonló Nagy Imréhez. A mi forradalmunk követte a lengyelekét, tehát ők kezdték, ez nem köztudomású tény nálunk. A Műegyetem is szervezett megmozdulást, de a lengyel ügyet csak 22-én éjfél körül fogadták el, mert ők nem jelszavakkal akartak tüntetni, hanem egy csendes demonstrációt szerveztek a budai oldalon. Átjöttek hozzánk, bölcsészekhez, hogy egyeztessünk. Mi váltig állítottuk, hogy hangos tüntetésre van szükség, transzparensekkel, jelszavakkal, mert különben nem tudják majd, miről van szó, a többi kérdésben egyetértettünk. Megállapodtunk, hogy a Bem szobornál találkoztunk. Kidolgoztuk a jelszavakat, megírtuk a táblákat, s másnap 30-40 ezer diák vonult föl. A Piarista háztól indultunk, a Váci utca sarkától, én indítottam el a menetet.
Gömöri György
Miközben élete sorsfordító dátuma 1956. október 23-a, az ön aktív részvétele sehol nincs említve a magyar történetírásban?
Mert a rendszerváltás után, mikor már lehetett erről beszélni, a bölcsészek háttérben maradtak, senki nem említette, hogy minden párhuzamosan zajlott. A MEFESZ megalakulása Szegeden indult, mi akkor a bölcsészkaron azt hallottuk, hogy az Írószövetség szervez egy tüntetést a lengyelek mellett. Kiderült, hogy ez rémhír, mi akkor a nagyteremben ültünk, s a DISZ-titkár kijelentette, hogy ez nem igaz, akkor én felpattantam és bekiabáltam: ha ők nem szerveznek tüntetést, a diákok igen! Taps, s eldőlt, lesz másnap tüntetés! Többször megírtam több fórumon itthon ezeket az eseményeket, mint szemtanú is, így az Élet és Irodalomban pár éve, de van egy könyvem erről Az én forradalmam címmel, mely a Pont Kiadó gondozásában jelent meg 2005-ben, abban mindent leírtam.
Kora fiatalságában tehát megfertőződött a lengyel kultúrával, s ismerve az életútját, Oxford, a Harvard, Cambridge, Indonézia, Budapest sokszögben mozogva is megőrződik önben ez a tisztelet és szeretet. Miért?
Hogy férfi–nő viszonylatban milyen vagyok, nem tudom, valószínűleg nem vagyok feddhetetlen, de a barátságokat próbálom megőrizni, és fenntartani a kötődéseimet. Van egy tévhit a magyarokban és a lengyelekben is, hogy milyen hasonlóak vagyunk. De a nagy különbség, hogy Lengyelországban olyan sokáig nem létezett állam, hogy minden lengyel bizalmatlan az állammal, annak intézményeivel és az azokat megszemélyesítő politikusokkal szemben. Ez családi, vérbeli bizalmatlanság. Egyszer-egyszer megesik, hogy valaki félre tudja őket vezetni demagóg módon, de ez nagyon rövid ideig tart. Magyarországon viszont négy- vagy már nyolcévenként jobbra-balra csapódnak az emberek mindenféle igazi kötöttség nélkül, csak azért, mert az államhoz akarnak tartozni, kívánják őt, majd gondoskodik róluk az „állam bácsi”. Ez az etatizmus hihetetlenül erős Magyarországon, s nekem egyáltalán nem rokonszenves.
Mi az, ami a magyar esszéistát, költőt, irodalomtörténészt, egyetemi tanárt ennyire köti a lengyelséghez?
Sokat írtam angolul a lengyel irodalomról, tagja vagyok a Krakkói Tudományos Akadémiának, ahova igen kevés magyar kapott eddig meghívást. 1966-ban adtam ki az első áttekintő könyvemet a magyar és a lengyel költészetről [Polish and Hungarian Poetry, 1945–1956]. Az érdekelt, hogy a pártirányítás hogyan befolyásolta a költők munkásságát ott és itt. Több lengyel íróról, költőről írtam monográfiát, például Cyprian Norwid költő, drámaíró, szobrászról, akiről ez az egyetlen angolul megjelent könyv. 1953-ban voltam először Lengyelországban. Meghatott akkor, milyen egységesen állt ellen a háború idején az egész nép a németeknek. Nem voltak kollaboránsok, illetve csak nagyon kevesen, azokat ki is közösítették, míg a franciák között rengetegen, a magyaroknál is sajnos sokan lettek árulók. Ezek az impulzusok új és újabb erőt adtak.
Ha elrendezné életében, milyen szerepet tölt be az esszé, az egyetemi munkássága, a költészet, a líra, például a Rózsalovaglás című legutóbbi kötete?
Szerencsém volt, véletlenül fedeztem fel a Pro Pannonia Kiadót, előző kötetem Kolozsvárt jelent meg. Nem tartom mellékterméknek a verseimet, fontosnak vagy talán még fontosabbnak vélem, mint az irodalomtörténeti vagy a műfordítói munkáimat. Fordítok angolra magyar verseket is egy angol barátommal, aki kitűnő költő, van két Radnóti-, két Petri-kötetünk, egy kis Pilinszky-fordításunk, és még sorolhatnám… Időszakonként egyszer egyik, másszor másik tevékenységemre, érdeklődésemre helyezem a súlyt. A lényeg az, hogy állandóan írjak. Első helyen mindig a rövid versek állnak. A líra alapegysége a dal, minden más ezt követi, a szonett, az óda, az elégia.
Gyakran merít a verseiben a magyar régmúltból, jeles szereplőinek hőstetteiből.
A magyar múlt ismerete nélkül senki sem szólhat hozzá a magyar jelenhez, ha ily módon szól hozzá, akkor ostoba. Manapság a magyar múlt félreértelmezésével sokan szólalnak meg. Eredhet ez onnan is, hogy a kormányzati szervek, már a 2010 előttiek is, de kiváltképpen az azt követőek lebecsülik a kultúra és az irodalom szerepét, pont az ellenkezőjét teszik, mint a kommunista időben. Akkor a magas kultúrát ugyan föl akarták használni saját céljaikra, de ugyanakkor meg is becsülték. Az új politikai elitet, mely a század kezdetétől alakult ki, ez nem érdekli, nem törődnek vele, úgy osztják el a pénzeket, hogy még azzal sincsenek tisztában, milyen minőséget adott az, aki éppen hozzájut a forrásokhoz.
Gömöri György hamarosan visszatér Londonba. Ritkábban látogat majd hazájába a kora miatt – említi kis sajnálattal.
Gömöri György: Rózsalovaglás | Újabb versek
Pro Pannonia Kiadó, 2014
112 oldal, teljes bolti ár 1900 Ft
ISBN 978 963 989 3870
A Budapesten született, Londonban élő költő, irodalmár 80. születésnapjára megjelenő verseskötet a Rózsalovaglás. Az utóbbi három-négy esztendő verstermése a folytatás és a megújulás érdekes egysége, tematikailag, formailag, műfajilag egyaránt. Igen széles és tág földrajzi és időhorizonton megjelenő tárgyiasult világ, a régmúlt felemelő és tragikus történéseire való emlékezés, a jeles személyiségek példázat jellegű említése, az egykori „szabad világgal” és a jelen hazai valóságával egyaránt kritikus szembesülés, olykor lázadó érzések és gondolatok – ezek az újabb versek jellemzői.
A kötet Szirtes Gábor előszavával jelenik meg.
Olvass bele 
Posted on 2014. május 13. kedd Szerző: olvassbele
0