Köves József: A csöszmödi borszálló (részlet)

Posted on 2014. május 6. kedd Szerző:

0


Köves_Acsöszmödi-bor180Második rész | 1. Tengerre néző leleplezés

Telek Tibor, az építész, sajátos arcú férfi volt: orra olyan keskeny, mint egy madárcsőr, és úgy görbült is a szája felé. Ezt a furcsa orrot még inkább keskenyítette az a szemüveg, mely mindig lecsúszott a hegyes orra csücskére. Ráadásul – vagy éppen mindörökre összeszorult orra miatt – Telek olyan nazálisan beszélt, mint aki örökké náthás. Pedig csak egymáshoz tapadt orrlyukai nem engedték meg a tiszta hangokat.
Mindezzel együtt Telek nagyvonalú úr volt. A szálloda, ahol szobákat foglalt a csöszmödieknek, közvetlenül a tengerpartra épült, gyönyörű parkkal, a parkban napozóágyak, asztalkák, hatalmas, sokfelé szétterülő, hol köríves, hol szögletes medence mindenféle bugyborékolókkal, vállzuhannyal, a medencében büfé, az előtte lévő székekről lábakat vízbe lógatva lehetett fogyasztani, all inclusive. Volt a gyerekeknek külön kis pancsoló medence a parkban, közelében játszótér hintákkal, csúszdával, homokozóval. Bár homokozni jobban lehetett a kerítésen kívül, a tengerparton, ahol eltüntették a sziklákat-köveket, és az egész területet feltöltötték finom homokkal, amit egyenesen az olasz Adria partjairól hozattak.
Mindhárman külön szobát kaptak, tengerre nézőt, erkélyest. Az erkélyek összeértek, így – ha volt kedvük este egy kis közös víznézésre, csevegésre – a középütt lakó Kartács Attila töltögethette az esti italokat.
– Azt persze sejtitek, barátaim – mondta az első (és elképesztő) vacsora után Telek, hogy semmiféle konferenciát nem kell végigszenvednetek. Ezzel csak a meghívást akartam legalizálni…. – Itt szünetet tartott. – És a nemkonferenciára holnap a reggeli géppel várunk még egy vendéget, Budapestről.
– Kicsodát? – kérdezte kíváncsian Attila.
– Meglepetés. Titok – vigyorgott a nazális. – Délelőttre kiderül. Hogy ízlik a vacsora?
– Nem tudok betelni vele – sóhajtott Attila. – Már maga a látványa is lenyűgöző.
Telek elégedetten mosolygott.
– Nem akarok ma dolgozni. És gondolom, önök sem.
– Hát én bizony úgy vagyok a munkakedvvel – vigyorgott a csöszmödi polgármesteri titkár –, mint a csaj a nagy buli után. Vagy megjön vagy nem.
– És most nem jött meg? – dobta oldalt hátra a haját Erzsók.
Kartács vigyorgott:
– Hát neked? Megjött?
– Neeem – nyújtotta rá bosszúsan a nyelvét a Krajczár lány.
Attila a füléhez hajolt, és odasúgta:
– Akkor jó… akkor bemehetek hozzád.
Erzsók visszasúgott:
– Te csak menj a húgomhoz.
– Nincs itt – vigyorgott Attila.
Az idősebbik Krajcár lány fölkelt, ringó léptekkel vonult a desszertes pulthoz.
Legalább negyvenféle édességet szolgáltak fel ebben a tunéziai szállodában, Mahdiától pár kilométerre, a szállodasoron. Ez a nyolc nap volt Telek elegáns gesztusa. Ezt az ötcsillagos szállodát ugyanis az ő teamje tervezte, joggal lehetett rá büszke. És joggal gondolhatta úgy, ha már Csöszmöd zárt pályázatot hirdet (azaz a Telek & Hitelek Építőipari Beruházó, Kivitelező és Pénzügyi Kft. lesz az egyetlen induló), bemutathatja, hogy nem akárkire pazarolja a falu (illetve hát az állam és az unió) a pénzét.
Krajczár Erzsébet közben púpozott tányér édességgel került vissza az asztalhoz.
– Holnap mi lesz a program?
Telek kíváncsian nézett Erzsók dekoltázsába. Szívesen próbálkozott volna ő is, de tudta, nincs esélye most, így hát egy sóhajtással elfordította a fejét a káprázatos dombvidékről.
– Megvárjuk a vendégünket, azután végigvezetlek benneteket a szállodán. Délután pedig, ha van kedvetek, elmehetünk Monastirba. Rendelek mikrobuszt. Rendben?
Krajczár Aladár rosszkedvűen itta a sört.
– Miért pont oda?
– Szép város – csodálkozott Telek. – Volna más ötleted?
– Nem, nincsen – rázta a fejét tagadólag Krajcár. – Persze, Karthago messze van.
– Nagyon messze… Innen oda eljutni szinte lehetetlen.
Krajczár hatalmasat ásított. Befejezte a sörözést, fölállt:
– Mulassatok jól továbbra is. Én álmos vagyok, kimerített a repülőút.
Még hátraintett, s elvánszorgott a kijárat irányába. Amikor fölment a szobájába, azonnal a mobiltelefonhoz nyúlt. Dubáczot hívta, a szerkesztőt.
– Bajusz, kérlek, nézz utána, kit vár holnapra Telek!
– Nem kell utánanéznem. A bácsikámat.
– Oké, Bajusz, köszönöm! Nem hiába bíztam benned… Jó éjt!
– Minden rendben? – kérdezte Dubácz Csöszmödről. – Milyen a szállás?
De már nem kapott választ, mert Krajczár kikapcsolta a telefont.
Másnap Krajczár nem ment le reggelizni, azt mondta, fáj a feje. Valójában a miniszter fogadására készült, mindenképpen elsőként akarta köszönteni. A többiek nyolcig aludtak, akkor reggelizni mentek, utána – Erzsók kivételével – leültek kávézni a hallban. A lány viszont bikinit húzott, fehér szállodai törölközőjét a vállára vetve kiment a medencéhez, kihasználva, hogy szinte egyedül van a parkban, úszott egyet, aztán kifeküdt napozni.
Kéjesen nyújtózott – ami nagyon jól állt neki – amikor valaki megállt a napozóágya mögött.
– Maga gyönyörű!
Erzsók megfordult. Telek volt az. Kijött levegőzni egyet.
A nap már fölkelt a Földközi tenger fölött, de még nem sütött teljes erővel.
– Köszönöm, Tibi… Üljön ide, mellém!
– Boldogan megtenném, szépségem, de várok valakit… Pontosabban be kell mennem hamarosan Monastirba…
Erzsók csodálkozva ült fel.
– Nem délután, velünk?
– Is… De most a repülőtérre megyek. A vendégünk elé. Nincs kedve velem tartani?
Krajczár Ercsi azonnal fölkelt, és nyújtózkodott, amitől Telek keskeny szájában összefutott a nyál.
– De, nagyon szívesen. Fölkapok valamit, és mehetünk.
Elindult, és Telek vágyakozva nézte ringó mozgását, gömbölyű fenekét. A fél karomat odaadnám – gondolta –, ha mindkettővel átkarolhatnám. Nagyot nyelt, és a lány után szólt:
– A hallban várom. – És megnyalta a szája szélét.
A hallban Attila ült egyedül. Telek csak intett neki, és elsétált az oldalfolyosón éppen nyitó butikokhoz. Az egyiknek a kirakatában gyönyörű faragásokat látott, azokat szemlélte, legalább is látszólag, mert inkább oldalra lesett, jön-e már a lány.
Hamarosan jött is Erzsók, fehér shortban, piros, ujjatlan trikóban. Nagyon szexi volt, tényleg.
– Mehetünk – libbent az építész elé, akinek hevebben vert a pacemakerje.
Taxiba ültek. A kocsi – amint elhagyta a szállodasort – kietlen, poros mezők, sivatagos földek között suhant – de kitűnő aszfaltúton.
– Most már elárulhatja, Tibor, ki elé megyünk – kíváncsiskodott Erzsók, de Telek nem hagyta magát.
– Meglátja – vigyorgott, és ettől talán még madárszerűbb lett az arca.
– Naaa, Tibike! – nyafogta a lány, de hamar abba is hagyta, mert látta-érezte, hogy Telek úgyse mondja meg előre. Így aztán még kíváncsibban várta a továbbiakat.
Hamarosan a repülőtérhez értek, Telek jó angolsággal mondta a sofőrnek, hogy várjon, mert a visszaúthoz is igénybe veszik a szolgálatait.
– D’accord, très bien – felelte nem túl tökéletes angolsággal a pilóta, de minden bizonnyal megértette valamiképpen az utasítást, mert leállította a motort, és nem kért pénzt az utasaitól.
Az építész átcsörtetett a váróban toporgó utasokon, mert látta, hogy a budapesti gép már leszállt. Erzsók igyekezett a nyomában maradni, és kicsit sértődötten vette tudomásul, hogy a pasi, aki láthatóan annyira odavolt érte, most egyáltalán nem törődik vele.
Aztán már csak azt látta, hogy Telek széttárja a karját, és valakit lelkesen lapogat. Hogy kit, azt Krajczár Erzsébet látószögéből nem lehetett kivenni, csak amikor az építész kiengedte a vendéget az ölelésből, és elindultak visszafelé.
Atyaég! – gondolta Erzsók. – Hiszen ez Dubácz, a miniszter, akivel az unokaöccse estélyén olyan szépen összemelegedett.
– Erzsike, drága, hát ez igen… Képes volt elém jönni? – Senki más nem szólította Erzsikének.
– Igen – színlelt egy kicsit a lány –, nagyon kíváncsi voltam…
– Énrám? – örvendezett az idegenforgalmi miniszter. – Boldoggá tesz…
– Fenéket – bukott ki a lányból az igazság. – Kíváncsi voltam, ki lesz a meglepetés-vendég… Mert Tibor nem árulta el.
Telek vigyorgott, s mint ilyenkor lenni szokott, vékony, hegyes orra följebb csúszott a fején.
– Igen, igen. Titokban tartottam. Krajczár úr meg a titkár úr se tudja. Le fog esni az álluk…
A miniszter átölelte Erzsókot.
– Akár engem várt, akár mást, nagyon-nagyon örülök magának, kedves.
Erzsók bólintott:
– Én is örülök, hogy maga volt a meglepi…
Összeszedték a miniszter csomagjait, és visszaültek a taxiba. Ahogy mentek visszafelé, Dubácz Ákos kíváncsian leste a tájat, és megjegyezte:
– Kopár. De mi ilyenből is tudunk idegenforgalmi nevezetességet csinálni. Gondoljatok csak Bugacra vagy a Hortobágyra!
Telek, aki eléggé jártas volt a tunéziai ügyekben, csendesen jegyezte meg:
– Ők is tudnak. Sivatagi túrák beduin vezetőkkel a sivatagban… De a szállodánk kertjében is van egy kis beduin falu… Igen, bent a parkban, ha ott sátoroznak, vásárolni is lehet náluk mindenféle egzotikumokat.
– Volna néhány balatoni szálloda, ahol a parkban ugyanígy be lehetne vezetni mondjuk egy betyártanyát – tűnődött el Dubácz. – Ott aztán lehetne venni pálinkát, karikás ostort, föveget…
Közben visszaértek a hotelhez. A magyar nemzeti turisztika fővezére kíváncsian szemlélte az épületet. A bejárat keleties ívei, jobbra a kis park varázslatos és érdekes virágaival, gyümölcseivel különösen elkápráztatta. Hát még amikor belépett a hatalmas hallba, és fölnézett a szédítő magasságban lévő arany(ozott) lámpákra, a tetőablakon bevilágító napra, melynek sugara széles ívben ragyogtatta fel a mennyezet freskójának keleties motívumait.

Köves_Acsöszmödi-Ill-Téjlor

– Valóságos Ezeregyéjszaka – áradozott a miniszter, és derűsen Erzsókhoz fordult: – Nem akar a Seherezádém lenni?
– Én altassam el?
– Na, az nem menne – derült a miniszter, és óvatosan megcirógatta a lány vállát.
– És az ébresztő? – kérdezte Erzsók.
– Esti ébresztő jót tenne – felelte Dubácz. – Megnézi velem a parkot?
Telek kicsit féltékenyen szólt közbe:
– Majd együtt megnézzük, Ákos. Gondolom, először a szobád…
– Igen, persze, hamar rendbe szedem magam.
Valóban, alig tíz percet kellett várni rá, és már átöltözve, shortban jelent meg közöttük. Krajczár azonnal odasietett.
– Hát ezt nem gondoltam volna, édes egy Ákoskám! – ölelgette meg a minisztert. – Tibink igazi meglepetést szerzett nekünk. Örülök, nagyon örülök…
– Az igazat szólva nekem is veletek. De Erzsébet volt a legnagyobb meglepetés. Mondhatnám, ajándék!
Erzsók oldalvást sandított a miniszterre, és megeresztett egy utánozhatatlanul kacér mosolyt.
– Az ajándékot ki kell bontani…
A miniszter felhördült, és óvatosan megszorította Erzsók kezét.
– Igen, de előbb gyönyörködni kell a csomagolásban. Remek!
Krajczár Aladár úgy érezte, nagyobbik lánya túlment egy határon. Óvatosan megbökdöste a derekát. Erzsók észbe kapott.
– Attila?
– Már jön – mutatott a butikok felé Krajczár.
Az udvarias köszöntések után Telek kalauzolásával elindultak végigjárni a szállóbirodalmat. Az étteremmel és a látványos konyhával az idegenforgalmi miniszter kivételével már mind megismerkedtek. Ezután fölmentek az első emeletre, onnan nyílt a színházterem. Pazar páholyokkal, kényelmes ülésekkel. A nézőtér óvatosan lejtett a nem túl nagy, de mindenre ragyogóan alkalmas színpad felé.
– Valami hasonlót szeretnék nálatok is – mondta az építész –, persze némileg kisebb nézőtérrel. Téli időszakban itt lehetne Dionüszosz vagy Bacchus fesztiválokat rendezni, borműsorokkal. Van egy barátnőm, aki színházat igazgat, majd ő megoldja…
– Rendben – bólintott Krajczár.
Telek megmutatta a belső wellness részleget. Hatalmas úszómedence, három különféle élménymedence, mindenféle szauna- és zuhanykabinok… Lesz otthon – lelkesedett – trópusi zuhany madárcsicsergéssel, villámlással, változó intenzitású esővel. Dögönytus is, persze, felülről, több oldalról erős sugárban… de már tervezik a boros medencét meg a Bacchárius-zuhanyt. Ott már a bor folyik a fejekre, testekre, egyszerre inni meg fürödni is lehet. – Telek itt megállt. – Az orvosi-egészségügyi részlegben külön bor-reumatológia működik majd, és persze boros masszázs meg boros-csokoládés masszázs.
Ámuldozva hallgatták.
– Nagy kihívás – mondta Telek. – Hálás vagyok neked, Ákos. Meg persze a csöszmödieknek is.
Krajcár Aladár bólogatott:
– Az étterem neve is bor lesz! Bíbor!
– Apa, ez jó! – vihogott fel Erzsók. – És a borozó?
– Na, az nem kell – rázta a fejét Krajczár. – Mi a francnak külön borozó oda, ahol még a csapból is bor folyik?!
A keskenyorrú megállt:
– Jó, hogy ezt említitek. Lesz egy kis pótköltség, de remélem, Ákosék segítenek majd…
– Miben? – kérdezte a miniszter, s közben egyre Erzsókot leste.
– A szobákba máshonnan, valószínűleg egy nagyobb vezetékből kell áthozni vizet, mert félő, hogy ha kutat fúrnánk, megint csak bor törne fel.
– Dehogyis félő – mondta Kartács Attila. – Érdekes lenne, nem?
– Igaz – bólintott rá Dubácz. – De fontos, hogy csapvíz is legyen valahonnét. Elintézem, hogy erre pótlólag kapjatok pénzt.
Kartács az orrát dörgölgette.
– Jó, igaz… De mi lenne, ha nemcsak hideg- és meleg vizes csap lenne a szobákban, hanem mellettük egy harmadik is? Borcsap.
– Ez remek ötlet! – kiáltott fel a leendő elnök-vezérigazgató, és a tervezőhöz fordult: – Megvalósítható?
Telek bólintott.
– Könnyen. Csak pénzkérdés… – és kíváncsian nézett a miniszterre, de az elfordult, folyton Erzsókon legelt a tekintete, alig figyelt a témára.
Ismét a parkba ment a társaság, megnézték az éppen elhagyott beduin falut, a gyerekjátszóteret, a kinti medencéket.
El voltak ragadtatva, és joggal.
Este a fantasztikus vacsora után (svédasztal, százféle finomsággal) még beültek a kávézó teraszára. Erzsók hamar elbúcsúzott. A miniszter a pincért hívta, s úgy, hogy a többiek ne hallják, pezsgőt küldött a lány szobájába.
Később maga is elbúcsúzott, arra hivatkozva, hogy elfáradt az úttól, és másnap megbeszélése lesz Monastirban az itteni idegenforgalmi hivatal vezetőivel.
Hármasban maradtak. Krajczárt, mint a leendő csöszmödi éden leendő vezére, a terveit magyarázta az építésznek. A titkár, aki nagyon unta a két idősebb ember beszélgetését, fölkelt.
– Járok egyet – mondta. Krajczár rábólintott.
Attila kiment a partra, onnan gyönyörködött a díszvilágításban tündöklő szállodatömbre. Aztán visszaballagott, és fölnézett az emeletre.
Erzsók kint állt az erkélyen. De nem egyedül.
Az idegenforgalmi miniszterrel.
Akivel igencsak összetapadt. Egymás száját harapdálták, falták (talán nem laktak jó a vacsoránál) – és ez Kartács Attilát fölöttébb bosszantotta. Pesti nyelven dughatnékja támadt az egzotikus estében, szándékában is állt felmenni Erzsókhoz, és most látta, amit eddig csak gyanított, hogy keresztbe tett neki egy miniszter. Egy Dubácz. Egy másik Bajusz.
Az idősebb Bajusz, azaz a Nagybajusz. De nem, ez kisebb Bajusz. Akkor ő a Magyarbajusz.
Miközben így szórakoztatta magát, Erzsók és a Magyarbajusz visszament a szobába, és valamelyikük elhúzta a sötétítő függönyt.
A csalódott titkár visszaballagott a lobbyba. Kért egy konyakot a szudáni típusú pincértől, s mivel nem látta a tervezőt és két barátnőjének apját, bánatosan iszogatni kezdett.
Egyszer csak sátáni ötlete támadt. Odament a recepcióhoz.
– Egy kicsit bajban vagyok. A kártyakulcsot bent felejtettem a szobában, és most nem tudok bemenni – magyarázta tört franciasággal. A középiskolában négy évig franciát is tanult.– Kérem, segítsenek!
– Hányas szoba?
Attila bemondta Erzsók szobájának számát.
– Kettőtizenhetes.
Az arab kisasszony (meglehetősen csinos volt, Attila meg is nézte alaposan) telefonált valakinek, és kisvártatva megjelent egy fiú, szállodai egyenruhában. A hölgy valamit magyarázott neki, a fiú eltűnt, majd visszajött egy kártyával.
– Monsieur, venez-vous avec mois, s’ il vous plait – mondta. A liftnél udvariasan maga elé engedte a vendéget.
Attila közben kamerára állította az okostelefonját. A boy (vagy londiner?) lehúzta a kártyát. Kis csipogás, és Attila az ajtóba tette a lábát, nehogy becsukódjék.
– Merci… – suttogta a fiúnak, és intett, hogy tűnjön el.
Innentől fantasztikus gyorsasággal cselekedett. Felkattintotta a villanyt, és már fotózott is: egy miniszteri feneket, és a széttárt lábú Erzsókot, aki felvisított. Attila villámgyorsan még egy felvételt készített, mert most már Magyarbajusz turisztikai miniszter is hátrafordult rémülten, így az arca is teljes biztonsággal a felvételre kerülhetett. Dubácz Ákos amúgy is hivatalos kiküldetésben tartózkodott ott, most a lányból is kiszállt, és rémülten csavarta derekára a vékony ágytakarót. Erzsók bosszúsan nézett rá önző mozdulata miatt, aztán úgy döntött: nem érdekli a dolog, meleg van, trópusi éjszaka, különben is látta őt már Attila eleget meztelenül.
Kartács gúnyosan felröhögött:
– Bajban vagytok, mint Ádám anyák napján, mi?…
– Eredj a fenébe! – sziszegte a lány.
– Jó kis fotóim vannak – emelte meg a telefonját a titkár, összehúzva a szemét. – Melyik laphoz juttassam el? Kedves Dubácz miniszter úr, esetleg az unokaöcséd közölne ilyeneket?
A miniszternek remegett a bajsza.
– Nagyon kérlek… Ez olyan kínos. Hogy magyarázzam meg?
– Szerintem legalább alsónadrágban…
– Szemét alak vagy – dühöngött Erzsók, és elkezdett öltözködni. – Mit akarsz tőlünk?
– Tőled már semmit, husikám. Te már megvoltál… A miniszter úr viszont adósom valamivel, ha nem akar a bulvárlapokban egy jó kis címoldali képet.
Dubácz Ákos elsápadt.
– Ha megengeded, összeszedem magam, és lent megbeszéljük…
– Elforduljak? – röhögött fel Attila.
Krajczár Erzsébet szinte kiabált.
– Menjetek! Szarháziak. Minden pasi mocsok disznó…
A miniszter hátrafordult:
– Ne haragudj, Erzsikém… A sorsomról van szó…
– Menj a picsába a sorsoddal – mondta erre gyöngéden a lány, és kirohant az erkélyre.
– Az idegenforgalmi miniszter tehetetlenül széttárta a kezét. Visszanézett reménykedve, de csak Erzsók hátát látta. A korlátra könyökölt, és valószínűleg sírt.
– Akkor menjünk – mondta Magyarbajusz nagyot sóhajtva.
A bárba ültek be, whiskyt rendeltek.
– Megsemmisítsem? – évődött Kartács. – Vagy inkább… Világszenzáció lesz, kormánybuktató.

Köves József

Köves József

– Ne – nyögött fel sápadtan Dubácz. – Csak azt ne… Mit kérsz?
– Nem sokat. Én szeretnék a társaság elnök-vezérigazgatója lenni.
– És mit csináljak Krajczárral?
– Ő föltalálja magát. Ha ez nem sikerül, lesz más…
– Hááát… Nem egyszerű. De rendben.
– Add írásba… és akkor előtted törlöm a képeket. Persze sajnálom. – Elővette a telefont, képnézőre állította. – Nagyon szexis… A segged is…
Dubácz kínlódva nyeldekelt:
– Ne bánts, kérek…
– A feleséged mit szólna hozzá?
– Ne! – nyögött fel a miniszter.

Köves József: A csöszmödi borszálló
Arión Kiadó, 2014