Agatha Christie: Grand Tour (részletek)

Posted on 2014. március 10. hétfő Szerző:

0


ChristieAgatha-Grandtour-bor180| Elindulunk |

Életem egyik legcsodálatosabb élménye volt a világ körüli utazás. El sem tudtam hinni, hogy megtörténik velem, folyton azt mondogattam magamnak, „körbeutazom a világot, most körbeutazom a világot…” A csúcspontja pedig az lesz, amikor Honoluluban nyaralunk – még csak álmodni sem mertem arról, hogy én valaha eljutok egy déltengeri szigetre. Napjainkban persze már nehéz elképzelni, mit érezhettem akkor, hiszen manapság a tengeri kirándulások és a külföldi utazások hétköznapi dolognak számítanak, viszonylag olcsók, és legalább egyszer majdnem mindenki számára elérhetőek.

Amikor Archie-val elmentünk a Pireneusokba, akkor másodosztályon utaztunk, és ültünk a vagonban egész éjszaka. (A vasúti harmadik osztály, főként külföldön, olyasminek számított, mint hajókon a fedélköz. Egyedül utazó nők Angliában nem szálltak soha harmadosztályú kocsikba, mert ahogy nagyanyám mondta, ott csak tetves-poloskás ülésekre és részeg férfiakra lehet számítani; még az úri házaknál szolgáló szobalányok is mind másodosztályon utaztak.) A Pireneusokban azután egyik helyről a másikra mentünk, olcsó hotelokban szálltunk meg, és azon tűnődtünk, vajon lesz-e pénzünk jövőre is egy ilyen vakációra. Most viszont egy igazi luxusutazás résztvevői voltunk: Belcher elintézte, hogy mindenből az első osztály jusson nekünk, hiszen a Brit Birodalmi Kiállítás megbízottai ennél lejjebb nem adhatták – mai kifejezéssel élve VIP-utasoknak számítottunk.

Belcher titkára, Mr. Bates komoly és naiv fiatalember volt, egyben kitűnő titkár, de egy brigantinak látszott valami érzelgős rémdrámából: fekete haj, villogó tekintet és baljós kinézet…

– Színtiszta gengszter, nem igaz? – nevetett Belcher. – Úgy néz ki, mint aki egy szempillantás alatt kész elvágni valakinek a torkát. Pedig valójában a legtisztességesebb fickó, akit valaha is ismertem.

Képek az utazásról

Képek az utazásról

Fokváros felé közeledve már azon tűnődtünk, hogy Bates meddig bírja ki a titkárkodást Belcher mellett, akinek éjjelnappal dolgozott: előhívta a filmeket, jegyezte a diktálást, írta a leveleket – hogy azután jó néhányszor módosítsa és átírja őket. Gyanítom, jó fizetést kapott, mert láttam rajta, hogy egyáltalán nem rajong az utazásért, sőt, roppant ideges volt az idegen tájakon, és főként a kígyók miatt: meggyőződésévé vált, hogy mindenütt kígyókkal fog találkozni, amelyek csak arra várnak, hogy megtámadhassák.

Emelkedett hangulatban vágtunk neki az útnak, ám a lelkesedésem pillanatok alatt elpárolgott. A Kildonan Castle fedélzetén minden a legnagyobb rendben ment addig, amíg a tenger el nem kezdett háborogni: rám tört a tengeribetegség, fel sem tudtam kelni az ágyból és mindent kihánytam. A negyedik nap végén Archie szólt a hajóorvosnak, hogy nézzen meg engem, aki azonban nem tekintette komoly bajnak a tengeribetegséget, és bár adott valamit „a háborgások lecsillapítására”, nem segített rajtam, mert ezt is azonnal kihánytam. Csak szenvedtem és nyögtem, és azt hittem, rögtön meghalok. Talán úgy is nézhettem ki, mint egy hulla, mert az egyik szomszédos kabinban lakó nő, aki véletlenül bepillantott az ajtónkon, érdeklődéssel fordult az utaskísérőhöz: – Tényleg meghalt az a nő ott szemben?

– Ha elérjük Madeirát – mondtam egy este halálosan komolyan –, és még mindig élek, akkor kiszállok.

Archie azt válaszolta, nem kell idegeskedni, mert hamarosan úgyis jobban leszek. – Nem. Én soha nem leszek jobban, és le kell szállnom a hajóról. Szilárd talajt akarok érezni a lábam alatt.

– De ha ki is szállsz Madeirán, valahogy akkor is vissza kell jutnod Angliába – mondta Archie.

– Nem kell – ingattam a fejem. – Ott is maradhatok. Majd csak találok valami munkát magamnak.

– Miféle munkát?! – nézett hitetlenkedve.

Hát, igaz mi igaz, a nők számára nem sok munkalehetőség kínálkozott akkoriban. A nő valakinek az eltartott leánya vagy felesége volt, esetleg özvegyként éldegélt a férje hagyatékából vagy a rokonai irgalmából, és legfeljebb elszegődhetett társalkodónőnek idősebb hölgyek, vagy nevelőnőnek gyerekek mellé. De valamit mégis kellett válaszolnom Archie ellenvetésére. – Elmehetek felszolgáló szobalánynak – mondtam –, nagyon tetszene az a munka. – Felszolgáló szobalányokra mindig szükség volt, és különösen kedvelték a magas termetűeket. Egy ilyen lány mindig könnyedén talált magának munkát – olvassák csak el Margery Sharp Cluny Brown című remek könyvét –, és biztosra vettem, hogy alkalmas vagyok a feladatok ellátására. Hiszen tudtam, mikor milyen borospoharakat kell tenni az asztalra, szépen tudtam kinyitni és becsukni a bejárati ajtót, meg tudtam tisztogatni az ezüstöt, és előkelő pózban tudtam várni az asztal sarkánál.

– Igen – mondtam elhaló hangon. – Biztosan el tudok szegődni szobalánynak.

– Hát jó – hagyta rám Archie. – Majd meglátjuk, ha elérjük Madeirát.

Agatha Christie, hozzávetőleg a Nagy Utazás idején

Agatha Christie, hozzávetőleg a Nagy Utazás idején

De amikor megérkeztünk, már annyira legyengültem, hogy lábra sem tudtam állni, ezért úgy gondoltam, maradok a hajón, hisz egy-két napon belül úgyis meghalok. De miután a hajó eltöltött öt-hat órát a kikötőben, váratlanul sokkal jobban lettem, és amikor másnap reggel továbbindultunk, már ragyogóan sütött a nap, és nyugodt volt a tenger. Másokhoz hasonlóan én is csodálkoztam, miért kellett olyan nagy cirkuszt csapnom az egészből – végül is semmi bajom nem volt, egyszerűen csak elkapott a tengeribetegség. Persze nincs a világon annál mélyebb szakadék, mint ami a tengeribetegeket és az ettől soha nem szenvedőket választja el egymástól, mert egyik sem képes megérteni a másik állapotát. Sohasem tudtam megszokni a tengert és a hullámzást, pedig mindenki azzal biztatott, csak az első néhány napon kell túl lenni, azután már minden rendben lesz. Ez azonban nem volt igaz: ha a tenger elkezdett háborogni, akkor azonnal rosszul lettem, és különösen rosszul, ha a hajó még bukdácsolt is – csupán az volt a szerencsém, hogy utazásunk nagy részében szép volt az idő.

Fordította: Hedvig Olga

Agatha Christie: Grand Tour – A krimi királynőjének nagy utazása
Partvonal Kiadó, 2013