Sándor Anna: „Anna, te hülye vagy?” (részlet)

Posted on 2014. január 22. szerda Szerző:

0


SándorAnna_Anna-te-hülye-bor180| Bevezető |

– Ki vagy te valójában?

Hogy érted?

– Tíz évvel ezelőtt létrehoztad a Spinozát, te vagy a Spinoza Színház megalapítója, igazgatója, működtetője, ha kell, jegyszedője, mindenese. Volt valami színházi tapasztalatod?

Á, dehogy! Sem a művészethez, sem a színházi világhoz soha semmi közöm nem volt.

– Egy kis affinitásod azért mégiscsak lehetett a művészethez.

Annyi, mint egy amatőrnek.

– Akkor talán vendéglátó-ipari múltad van? Hiszen a Spinozában komoly, jól menő étterem működik.

Nem, az sincs!

– A Spinoza végül is egy nagyobb formátumú vállalkozás: saját tulajdonú ingatlan, benne kávéház, étterem, színház, galéria, diákkocsma. Volt valaha vállalkozási gyakorlatod?

Nem nagyon! Budapesten végeztem a Közgazdasági Egyetemet. Tudományos kutatóként dolgoztam a Világgazdasági Kutatóintézetben. Miután férjhez mentem Hollandiába, kezdetben holland egyetemeken dolgoztam, majd az ottani lapoknak lettem a kelet-európai gazdasági tudósítója. Ezzel párhuzamosan pszicho­tera­peutá­nak tanultam, és mint terapeuta holland vállalatoknak dolgoztam. Mert Hollan­diában ilyen is van (volt?): bizonyos cégeknél nemcsak sportolási lehetőség, de életvezetési tanácsadás, problémamegoldó segítség is jár a munkavállalónak.
Később, de még Gorbacsov előtt (tehát bőven a rendszerváltás előtt) kelet-európai gazdasági tanácsadó irodát nyitottam Amszterdamban. Ez szinte automatikusan adódott korábbi tevékenységemből: mivel a legjobb holland napilapban tizenöt éven keresztül heti rovatom volt Kelet-Európa gazdaságáról – ami akkoriban igazán újdonságnak számított –, a gazdasági szakemberek természetesen hozzám fordultak tanácsért. Kezdetben lelkesen és ingyen osztogattam a tanácsokat, azután megjött az eszem, és az egészet üzleti alapokra helyeztem.

– A Spinoza pénzügyileg is nagy vállalkozás. Ingatlanvásárlás, színházalapítás, vendéglátás. Mindehhez komoly tőke, pénzügyi ismeretek kellenek. Járatos voltál ebben? Vagy volt nagyobb tőkéd?

Á, nem! Családi vagyonunk nem volt. Férjem állami alkalmazásban keresett annyit, hogy a családot eltartsa. Az én keresetem pedig arra volt jó, hogy kényelmesebben éljünk, és Pesten is lakást tartsunk fenn. Befektetésre váró tőkénk nem volt, volt viszont elképzelésünk, bátorságunk és hitünk. Azzal kezdtük az egészet, hogy eladtuk a gyönyörű amszterdami lakásunkat, ez lett az induló tőke egy része. Ehhez persze olyan férj kellett, akinek a feje felől el lehet adni a lakást. Pénzügyi tapasztalatom nem volt, de ebbe – ha bukdácsolva is – az ember beletanul.

– Akkor, ha jól értelek: zéró művészeti háttér, nulla művészi ambíció, járatlanság a vendéglátásban, semmi vállalkozási tapasztalat, semmi szabad tőke, és így indultál neki a nagy kalandnak. Na, ne mondd! Ki hiszi ezt el? S ha mindez nem volt, mi az, ami volt? Hogy lett ebből mégis Spinoza?

Nyilvánvaló, hogy a ló nem annyira bátor, mint inkább vak volt – hogy a mesével példálózzam. Továbbá néha az élet is súg, illetve hoz új dolgokat. A fiaink már felnőttek, a saját útjukat járták. A gazdasági tanácsadó irodám Amszterdamban kezdett érdektelenné válni. Míg 1990 körül az irodámba belépő tíz üzletember közül kilenc Magyarország iránt érdeklődött, és a tizediket is rá lehetett vezetni a magyar piacra, addig 2000-re az arány megfordult: tíz üzletember közül már csak egy érdeklődött a magyar piac iránt, és a részleteket megismerve a tizediknek is elment tőle a kedve.
Továbbá a rendszerváltást követő tíz év alatt a nagy holland tanácsadó cégek is megtelepedtek Magyarországon, Kelet-Európában, és velük már nehéz volt versenyezni. Valami újat kellett kezdenem. A kérdés „csak” az volt, hogy mit és hol. Amszterdamban vagy Budapesten? Budapest mellett döntöttem. Akkor még nem sejthettem, hogy a következő tíz év folyamán hová zuhan az ország. És hogy mit? Három elképzelésem volt, végül a Spinoza-gondolat mellett döntöttem.
Való igaz, sem tapasztalattal, sem tőkével nem rendelkeztem. De rendelkeztem helyette mással. Mindig is jó menedzser voltam. A menedzser nem azonos az üzletemberrel: az üzletember pénzt csinál, a menedzser pedig jól, összefogottan elvégzi a vállalt feladatot. Némi tapasztalatom volt már a művészeti menedzselésben is. Férjem zeneszerző, koncertjei szervezésébe már korábban is belefolytam. Ebbe olyannyira belejöttem, hogy magyar zenészeknek is szerveztem koncerteket Hollandiában. 2001-ben például kibéreltem a híres amszterdami Concertgebouw-t magyar művészek, magyar zeneművek számára.
De a menedzseri készségem mellett a legfontosabb, amivel rendelkeztem, az a közösségépítő erő! Azaz: akarat és hit abban, hogy van értelme valamit tenni a közösségért. Ezzel az adottsággal persze lehettem volna akár iskolaigazgató Szegeden, vagy rabbi New Yorkban is. S a közösségépítő erő mellett fontosnak tartom munkatársaim „lelki gondozását”. Ami jól jön a több száz érzékeny színésszel-művésszel való együttműködéshez, a tömérdek konfliktus elsimításához.

– Milyen ambíciók fűtöttek?

Hiszek a közösség erejében, és hiszem, hogy csak az emberi kapcsolatokért érdemes élni. Egy országot, egy várost, egy lakást az emberek bútoroznak be. Olyan helyet kívántam Budapesten létrehozni, ahol az emberek összejönnek, és ahol okos és szép dolgok történnek. Ahol tehát valami közösségféle, valamilyen szellemi műhelyféle formálódik. Olyan szellemi műhelyre gondoltam, ahol van színház, koncert, kiállítás, és ahol szaktekintélyek szavait a tudásra, információra, szépre-jóra szomjas, nyitott emberek isszák. Annyira voltam azért közgazdász, vagy egyszerűbben szólva józan, hogy tudjam: ezt a szépséget valami praktikussal – kávéház? étterem? diákkocsma? – kell összekötni.

– Na és ezt hogy csináltad? Hogy kezdődött?

Erről szól a könyv! Elképzelésekről, bukásokról, csalódásokról, hibákról, de sikerekről is, talpra állásról és a hibákból való tanulásról.

– Miért éppen a Spinoza nevet választottad?

Három oka is volt ennek a névválasztásnak. Száz évig éltem Hollandiában, ismertem a holland kultúrát, és tudtam, hogy ez Magyarországon eléggé ismeretlen. Bár Hollandia hazánk egyik legnagyobb beruházója, mégsem tart fenn Budapesten kulturális intézetet, mint a legtöbb EU-s ország, gondolok itt például a Goethe Intézetre, a Francia Intézetre, a British Councilra, a Cervantes Intézetre, a Román Kulturális Intézetre. Ez holland specialitás, Hollandia csak Franciaországban és Indonéziában működtet önálló kulturális intézetet, sehol másutt. Ajánlottam az illetékes holland szerveknek, hogy én ezt a feladatot részben ellátnám, ha a költségek tíz százalékát fedeznék. Kezdetben pozitívan álltak hozzá, ezért is lett a Spinoza első reklámjelszava: Holland kikötő a Dob utcában. Mivel a holland kultúrát akartam Pestre hozni, ezért olyan nevet kerestem, ami ezt is fedi.

Sándor Anna (Háttérben a Spinoza Színház)

Sándor Anna (Háttérben a Spinoza Színház)

Másodszor: 2000 körül kezdődött meg – legalább is szavakban – a pesti zsidó negyed, benne a Gozsdu-udvar fizikai rekonstrukciója. Én meg azt gondoltam, hogy a negyed szellemi rekonstrukciójához járulok hozzá. A régi pesti zsidó negyedben, ebben a néhány utcában ugyanis a háború előtt számos kabaré, mulató, zenés kávéház működött, pezsgő kulturális élet folyt. E régi hangulatból és a zsidó kultúrából kívántam valamit visszahozni. Tehát olyan nevet kerestem, amely a zsidóságra, a zsidó kultúrára is utal.
Harmadszor, és talán ez a legfontosabb: a szabad, nyitott szellem hódolója vagyok, legyen szó művészetről, színházról, vagy jó előadókkal való találkozókról. Nos, úgy gondoltam: Spinoza neve mindhármat magában foglalja: holland kultúra, zsidó kultúra, szabad, nyitott szellem. Emellett a Spinoza név hangzása a magyar fülekben sem cseng rosszul. E három megfontolásból választottam tehát a Spinoza nevet. Tíz év után elmondható, hogy ha nem tudják is pontosan, ki volt Spinoza, a név már ismerős. A Spinoza Színház ismert lett, a színház rajta van Budapest kulturális térképén, és mondhatni: a pesti kulturális életben gyökeret eresztett. (…)