Soma Mamagésa: Hogyan ne sárkányosodjunk el?

(Az előadás leírt változatának részletei)

Mit tegyünk az elsárkányosodás ellen?

A mai témánk: hogyan ne sárkányosodjunk el? Aminek kapcsán természetesen arról is beszélek majd, hogy hogyan sárkányosodhatunk el. Az interneten láttam, hogy létezik egy ilyen témájú könyv, az a címe, hogy Kézikönyv a nők elsárkányosodásáról. Ezt én sajnos nem olvastam, nem is találtam meg sehol, jó néhány évvel ezelőtt adták ki. De higgyétek el, enélkül is megvan a saját véleményem, tapasztalatom a témában. Úgy gondoltam, ezen a témán belül a következő dolgokat fogom érinteni: Mit nevezünk elsárkányosodásnak? Mik a jellemzői? Honnan eredhet? Mi lehet a gyökere? Mit tehetünk, hogy ne váljunk sárkánnyá? És végül: Mit lehet kezdeni a már élő, több fejjel rendelkező sárkánnyal?

A sárkány és jellemzői

Természetesen ebben a témában elsőként a férjemet kérdeztem meg, mint kompetens hímneműt, hogy mi a véleménye. Azt felelte: „Gyöngyibaba, minden nőben ott lakozik a potenciális sárkány.” Azaz valójában minden nő egy potenciális sárkánylehetőség. Ezt aztán részletesebben ki is fejtette, amit én be is építettem az előadásba. A férjem egyébként egy okos, intelligens férfi, gondolhatjátok, különben nem élnék vele együtt. No de kezdjük is az elejétől, nézzük, milyen jelek utalnak arra, ha egy nő már sárkánnyá vált.

A sárkány pontosan tudja, hogy a környezete minden tagjának mit és hogyan kellene csinálnia. Pontosan tudja, mit kéne az anyjának csinálnia, hogy jobb legyen az élete. Hogy miként kellene a gyereknek viselkednie, hogy ne toljon ki magával. És természetesen: hogyan kellene a pasijának, a csávójának, a galambjának viselkednie vele szemben, a szüleivel szemben, az embertársaival szemben, és egyáltalán bármikor, bármilyen helyzetben. Nyilvánosan kétségbe vonja, hogy férje jó apa-e. Még durvább, ha ezt a gyerek/ek előtt teszi. Tulajdonképpen akármelyik családtagjának el tudja mondani, hogy mit és hogyan kellene tennie. És többnyire el is mondja. És idegesíti, hogy ők ezt nem látják, sőt még ellenkeznek is. Hiszen „csak jót akar”, és lám, ez a hála. Ezek után meg is érdemlik, hogy abba vannak, amiben.

Az elsárkányosodott nő frusztrált és bosszús. Rendszeresen szitkozódik, dühödten járkál a lakásban, hogy miért nem terítik ki rendesen a vizes törölközőt, hogy miért gyűrik össze, és dobják szanaszéjjel a büdös zoknijukat, hogy miért kell mindent egyedül csinálnia. Amikor mosogat, a párját kihívja a konyhába, hogy megmutassa neki, miért nem szerencsés, ha a lábos, vagy az evőeszközök tetejére teszi a tányért a mosogatóban, nem pedig az általa megfelelőnek tartott helyre. Hangos káromkodás közepette lecsapja a vécéülőkét, amit már megint felhajtva felejtett valaki, rosszabb esetben még le is pisilt. Természetesen „nem számíthat senkire”. És minden frusztráltsága és bosszúsága mások miatt van. Ha ők megváltoznának, az ő élete is jobb lenne. Könnyű másnak. Másképp beszélnének, ha nekik kellene végigcsinálniuk ugyanezt. Az elsárkányosodott nő gyakorta ismétli ugyanazokat a mondatokat, gondolatokat. Ismerős, ugye, amikor beakad a szalag vagy a lemezjátszó tűje?

Ha a sárkányt kritika éri, támad. Azt hiszen, a sárkánynak tulajdonképpen két fajtája van. Az egyik a mártírsárkány, a csendes sárkány, aki tűr, összeszorított szájjal, és olyan a kisugárzása, hogy nem tudod eldönteni, hogy a frizsidert nyitottad-e ki, vagy elmentél mellette. Szóval rendesen lefagyasztja az embert a puszta jelenléte. Szívja az energiát. Ő a néma mártírsárkány. A másik az üvöltő típusú. Méghozzá lehetőleg olyan hangosan üvölt és veszekszik, hogy a másik reagálni se tud. Húsz-harminc perces késés esetén már hívja a pasiját, hogy mikor ér már haza. Hiszen várja a tennivaló. Hangosan veszekszik a párjával bevásárlás közben, hogy mit képzel, szedje már a lábait, nem fog egész nap a technikai részleg előtt ácsorogni. Felhánytorgatja neki, hogy abszolút nem ért a barkácsoláshoz, sőt kérdés, tulajdonképpen ért-e egyáltalán valamihez.

Vagyis nagyon leegyszerűsítve az elsárkányosodás főbb jellemzői: folyamatosan beleszól mások életébe, nem hagyja a másikat élni, erőszakos, akaratos, egocentrikus, ő van a középpontban, alapvetően csak a negatívumokat látja. kötekedő, hajlamos a mártírságra, a bűntudatkeltésre, mások hibáztatására.

Úgy érzem, itt kell elmondanom, hogy ma este én is sárkányosodtam. Vagyis sárkány voltam. Az viszont pozitív, hogy észrevettem magamon! Hadd sztorizzak egy kicsit. Úgy három évvel ezelőtt előadtam a férjemnek: elegem van abból, hogy állandóan én vásárolok be, meg én főzök az egész családra, és felvetettem, hogy csináljuk együtt! Nem csoda, hogy besokalltam: kiskorom óta ebben a cselédszerepben vagyok, mivel öten voltunk testvérek, és én vagyok a legidősebb. Ha születik egy csomó kistestvéred, nyilvánvaló, hogy te leszel az anyád jobb keze. Aztán felköltöztem Budapestre, ahol úgy tudtam lakni valahol, hogy egy idős embert gondoztam, aztán pedig egy betegeskedő barátomat láttam el négy éven keresztül. Utána egyből jöttek a saját gyerekeim, tehát én, amióta csak az eszemet tudom, másokról gondoskodom. Szóval mondtam a férjemnek, hogy ennyi, én nem leszek tovább családi cseléd, a ti cselédetek! Osszuk fel a dolgot a jövőben, legyen A és B hét ! Az A héten én főzök, a B héten te. Megpróbáltuk. Pontosabban én megpróbáltam, de rövid időn belül elérkezett az igazság órája. A gyerekek hamarosan maguk nevezték el a heteket: az A hét lett az „anya” hét, a B hét pedig a „baszhatjuk”. Egy pár nekifutás után ezt a konzekvenciát vonták le maguknak. Most nevettek, de én ezt egyáltalán nem éltem meg vicces dologként.

Amikor rájöttem, hogy a terv teljes kudarcba fulladt, inkább felálltam otthon a taposógépre, mielőtt hazajött volna a férjem, hogy ne marjam agyon, amiért képtelenség volt vele megvalósítani a közös vásárlás, főzés tervét. Gondoltam, mielőtt beolvasok neki, inkább taposok előtte egy órát. És persze mai napig én vásárolok, és cipelem két helyre – haza meg a gyerekeknek a városi lakásba – a zsákos krumplit, a budipapírt, az ásványvizet stb. Megfőzöm a többféle, megrendelt ételt, bedobozolom, és hurcolom. A városi ház mellett van egy cukrászda, megyek ma el mellette, állnak kint az emberek, batyuzok ott öt szatyorral, és rám köszönnek: „Á, művésznő! Jó estét!” Anyád a művésznő, gondoltam magamban a krumplis zsákkal és a tescós szatyrokkal a kezemben. És azt éreztem, ha hazaérkeznek a gyerekek, megmondom nekik is: befejeztem, vége, elég volt, hogy megint csak én, egyedül én viszem a hátamon az egészet. A fiam, aki huszonegy éves, mind a mai napig képtelen a koszos zoknit a szennyesbe tenni. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy legalább a közös térben ne hagyja! Ebben talán már elértem valamit. De a saját szobájáról azt mondja: ahhoz nekem semmi közöm. És tulajdonképpen ebben igaza van. Miért foglalkozom a más rendetlenségével, ha az engem nem érint? Ez már elsárkányosodás! Végül lenyugodtam, és ha lenyugszom, akkor látom a túlzásokat, mert igenis, ők is sokat segítenek nekem, másrészt ez az egész az én választásom. Nem beszélve arról, hogy tulajdonképpen élvezem a főzést, hiszen ez az az idő, amikor közben hangképzek, skálázok.

És most – mielőtt leásnánk a probléma gyökeréig – nézzük meg, hogy a fent felvázolt esetekben mit és hogyan lehetne másképpen csinálni a gyakorlatban! Ha kupi van, vagy elpakolsz szó nélkül, mert téged zavar a rendetlenség, vagy nem pakolsz el, és megnézed, mi történik. Erről is van egy sztorim. Két és fél éves volt a kislányom, nagyon picike babuska, kis pelenkás tündérke volt. K helyett t-t, r és l helyett pedig j-ket mondott – olyan kis édesek a gyerekek, amikor így beszélnek. Épp vacsora előtt vagyunk. Bemegyek a gyerekek szobájába, szerteszét vannak szórva a játékok, legók. Mondom a gyerekeimnek: pakoljatok el szépen, mindjárt jön a vacsora. Eltelik negyed óra, megint bemegyek, látom, semmi nem történt. Újra próbálkozom kedvesen: drágáim, nagyon fincsi vacsora lesz, de előtte pakoljatok el szépen! Jó. 5-10 perc múlva visszamegyek. Megint nem történt semmi. Mondom magamban: hát ez fasza, az anyai tekintélyem már most zéró. Felemeltem a hangom: gyerekek, amíg nem pakoltok el, nincs vacsora! Hannuska, a csöppség erre a kis csípőjére tette a kezét, és közölte: „Nincs patojás! Ejőadás, induj!” Gondolta a kis két és fél éves fejével: nézzük meg, most milyen műsorszámot fog az anyja kikerekíteni! „Nincs patojás. Ejőadás induj!” Azt éreztem, hogy megnyílik alattam a föld, és fogalmam sem volt, ilyenkor mi a helyzet, mit kellene tenni. A vége az lett, hogy együtt pakoltunk el. Szóval az ember vagy elpakol szó nélkül, mert zavarja a rendetlenség, vagy nincs pakolás, előadás indul: lássuk, kit fog előbb-utóbb zavarni a rendetlenség és a kosz a közös térben.

A pasidat ne hívogasd, úgy is hazajön. Talán már eljutott odáig a kommunikációtok, hogyha valóban fontos, felhív majd. Hagyd úgy mosogatni, ahogy neki jól esik, ha nagyon koszos marad valami, majd megmutatod neki, és megkéred újra, hogy mossa el. A vécéülőkét lehajtod, és ráülsz. Mégis ki mondta, hogy az ülőkének a felhajtott a természetes állapota? Mert neked úgy jobb? Neki meg mindig fel kell hajtania utánad. Szóval egy-egy. És miért gondolod, hogy nem jó apa? Ha valóban nem az, inkább azon gondolkozz, hogyan inspirálhatnád. Te is tudod, hogy az egyik legártóbb dolog a gyerekeknek, ha a szülők egymás előtt szidják a másikat. Az áruházban pedig a technikai dolgokat is együtt kell nézni, eldiskurálva, hogy melyik mire jó. Ha pedig nagyon nem érdekel, akkor addig vásárolj be más részlegen! Nem kell minden férfinek érteni a barkácsoláshoz, te se tudsz géppel varrni! Találjatok rá megfelelő embert! Osszátok föl a feladatokat! Ezek most csak verziók, de természetesen sok másféle, békésebb és előrevivőbb megoldást is lehet találni.

A sárkány születése

Most pedig, hogy már van valamiféle képünk az elsárkányosodásról, nézzük meg, honnan eredhet. Mitől válik valaki sárkánnyá, milyen okai lehetnek ennek? Amikor megkérdeztem az én drága férjemet, miért gondolja, hogy minden nő potenciális sárkánylehetőség, azt felelte: azért, mert a nőben alapvetően ott van a gondoskodás. Minden nő úgy születik, hogy szeret babázni. Babázunk, anyáskodunk, szeretjük a kiscicát felöltöztetni, akkor is, ha az baromira nem jó a kiscicának – én még nadrágot is erőszakoltam rá, amikor kicsi voltam… Szeretjük a piciket pesztrálni. Ott van bennünk, így születünk, az anyáskodás hajlamával, képességével. A férfi nem születik anyáskodó érzéssel, legalábbis ritka kivétellel. És ez egy alapvető és óriási különbség. A saját testvéreimnél láttam, milyen, ha a lány az elsőszülött (ez én voltam), majd a gyerekeimnél láttam, hogy milyen az, amikor a fiú születik elsőnek. Nagy általánosságban az a tapasztalatom – de mint tudjuk, mindenre van ellenpélda –, hogy kényelmesebb, konfliktusmentesebb, ha a lány az első gyermek. Főleg, ha kicsi a korkülönbség. Az én gyerekeim közt húsz hónap volt a korkülönbség, a fiam nagyon féltékeny volt a húgára, és ezt sok szülőtől hallottam hasonlókat. A lányok ugyanis kevésbé féltékenyek a kistestvérre, szinte azonnal beindul náluk a babázó, anyai ösztön. Vagyis mi, nők hajlamosabbak vagyunk az önzetlenségre. A férfi pedig – ezt mondta az én bölcs férjem – hajlamosabb az önzésre. És az a helyzet, hogy ezt mi, nők elsősorban magunknak köszönhetjük. Persze vastagon benne van a patriarchális korszak szemlélete is, meg az is, hogy szinte minden anyuka kinyalja a kisfia valagát, ahogy tettem és teszem ezt én is. Mi, anyák imádjuk a fiainkat. Persze a lányainkat is, de azért a fiú szeretete valahogy más minőség, komolyan mondom. Nem több, más. Az nagy áldás, ha valakinek fia is és lánya is van. De persze minden gyerek az.

Sokszor előfordul, hogy a férfi életében az anyuka szerepét egy idő után a feleség tölti be. Ami a patriarchális időszakban azt jelentette, hogy egy házasságban – ugyanúgy, mint korábban – a zokni a helyére került, lett tiszta ruha, vasalt ing, és kész kaja. Drágám, bejelentkeztél a fogorvoshoz? Bepakoltad az uzsonnádat? Vagyis a férfi az anyja helyett kapott egy szexre is használható anyaszerűséget. Hát ebben most óriási változás van! Véget ért a patriarchális időszak, és a 21. századi nőben azt látom, hogy rohamos, sőt brutális gyorsasággal kezd fogyni a szolgálatszükséglete. Egyre több olyan nő van, aki már nem vágyik a bentlakásos, családi cseléd szerepére, és a saját életét akarja élni. Most millió okot felsorolhatnék, hogy miért, de ezt már megtettem az Új egyensúly – Fordulópont a férfi és nő viszonyában című könyvemben. Ott rengeteg szociológiai adattal alátámasztottam, és nagyon sokféle szempontból részleteztem ezt az állítást.

Soma Mamagésa: Hogyan ne sárkányosodjunk el?
Jaffa Kiadó, 2013

• Recenziónk: Szubjektív valóság