Boldog rabság | Koltai Tamás: Zsöllyerablét

Posted on 2013. június 3. hétfő Szerző:

0


Írta: Tóth Zsuzsanna

koltai_zsöllyerablét-bor180Zsöllyerablét címmel jelent meg kötete Koltai Tamásnak, az ismert színikritikusnak. Végigolvasva a friss megjegyzésekkel ellátott, már publikált írásokat tartalmazó kötetet, csak azt kívánhatom minden színházszerető ember, s az egész magyar színházművészet nevében, hogy a szerző maradjon is fogságban. Szegényebbek lennénk, ha szabadulna. Szerencsére nem is tud, nem képes rá, ő már élete végéig a színház rabja marad. De, ahogy ő is írja, ez boldog rabság.

Különös volt olvasni a könyvet, hiszen az írások nagy része isme­rős, visszaköszön, s így Koltai Tamás elmélkedései nyilván­valóan a múltról szólnak. Mégis úgy gondolom, hogy ezekből nem csupán a megjelenés idején, de ma is, sokan, sokat tanulhatunk arról, mi is a színház. A színház, amelyet mások csinálnak, csináltak, de Koltai ad/adott róla pontos és kíméletlen látleletet, melynek ugyanakkor minden sora a színház feltétlen szeretetéről tanúskodik. Igen, talán ez a pontos­ság és szeretet a legfontosabb jellemzője írásainak, s ez az, ami a felismerések boldog­ságát nyújtja az olvasónak.

A kötet korábban már könyvben, vagy lapokban megjelent írásait a szerző a jelenből visszanézve látja el kis megjegyzésekkel. Néha nem tudni, melyik az érdekesebb, az eredeti írás vagy a reflexió. Már a bevezető néhány mondata stigmatikus: „Ami a színházon kívül van, az hazugság, hamisság, látszat. A színház a valóság, amelyben élni lehet, minden más csak álság, utánzat, pszeudo.” Nem csoda hát, ha azt érezzük, a színház szenvedélyes szeretete, ez a meggyőződés süt korai, korábbi írásaiból éppúgy, mint legfrissebb kritikáiból.

Beszél a színház irányairól, a színházcsinálás lehetséges útjairól, nagy színészekről, példaszerű és kevésbé sikerült előadásokról, még a kritikusi létről is. A legfontosabbakról esik szó, aki és ami a színházzal kapcsolatban az ötven év alatt leginkább foglalkoztatta. Kritikusi munkásságának különös esszenciája ez a kötet. Nyilván vannak, akik megállapításaival, de még kérdéseivel is tudnának vitatkozni, én semmiképpen nem tehetem, hiszen Koltai Tamás egyike azoknak, akiknek írásai iránytűként vezettek a színház megértésének hosszú folyamatában. Ám, ha valaki valóban vitatkozni akar vele, össze kell szednie magát, hiszen gondolatai frissek, tiszták – ötven év távlatából is. Legmeglepőbb talán éppen ez, hogy a hajdan már olvasottak is egészen aktuálisnak tűnnek; dacára annak, hogy amiről ír, már oly távol van tőlünk időben. Vannak témák, amelyek ma is élő problémát jelentenek: a próbaidő (egy új előadásra fordított figyelem), a színházi üzenet, a darabválasztások és értelmezések, a színészi jövedelem és hivatás (a kénytelen pótjövedelem-hajszolások), vagy éppen a színházi etika kérdései… Vagy tévednék?

Koltai maga válogat régebbi írásaiból, és természetesen beválogat a kötetbe színháztörténeti anyagokat: Brook itteni vendégjátékát értékelő anyagot éppúgy, mint a kaposvári jelenségről szólót. Elhangoznak azóta is, mindig érvényes mondatok, amelyekkel például az elemzés szükségességét támasztja alá, amellyel a darab szövegének elvártan pontos megfejtését igazolja, s nem csupán a rendező, de a színészek számára is kötelezően. Beszél próbákról, hozzáállásokról, színészekről, rendezőkről, arról, hogy a dramaturgia filozófia.

Koltai Tamás (Fotó: Schiller Kata)

Koltai Tamás (Fotó: Schiller Kata)

Felemlegeti Latinovits két rendezését, s írásai kicsit meg is jelenítik az előadásokat azok számára, akik lemaradtak róla. (Sokan vagyunk.) De közben beszél Latinovitsról, a színészről is, értőn, szeretőn – s ami a legfontosabb, nem utólag értékeli így, hanem annak idején. Gyönyörű miniportrét kapunk többek között Törőcsik Mariról, színészi és emberi lényének szimbiózisát elemzi Koltai, s nem a bulvár-háttérre kíváncsi, hanem a művészre, aki önmagából építkezik, és saját emberi fejlődésével hitelesít egy-egy alakítást. De ugyanilyen pontos és jó Gábor Miklósról, Sulyok Máriáról, vagy éppen Kállay Ferencről írott anyaga. S ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ezek a kis portrék, mint az egész kötet, ma már színháztörténetünket gazdagítják, értékes dokumentumok.

Előadás-recenzióinál, amelyeket élvezet olvasni, s amelyek­ből a kötet végére válogat egy fontos csokrot Színről színre címmel, a hozzáfűzött megjegyzéseket érdemes figyelmesen olvasni. Ahogyan saját írásaira reflektál, akkori helyzetére, valamikori megállapításaira – az nagyszerű. Kortörténet. S bizony kiderül, hogy némely figyelmeztető véleménye anno, éles-szemű megállapítás volt, beigazolódott. Számomra külön öröm újra látni, milyen korán észrevette Koltai Tamás az amatőrök színjátékának értékeit, kiváló, kiemelkedő előadásait, alkotóit. S hogy – talán éppen ezzel a friss szemléletű áramlattal egyetértve, ennek egy kiemelkedő megnyilvánulását idézve zárja a kötetet. (Nem tudom mellőzni a szubjektív megjegyzést, miszerint nagy öröm számomra, hogy ennek az előadásnak a sorsát volt szerencsém magamnak is támogatni.)

Koltai Tamás: Zsöllyerablét. 50 év színházban.
Corvina Kiadó, 2013

»Koltai Tamás: Zsöllyerablét – megvásárolható a polc.hu webáruházban«