Lidérc a konyhában | Szécsi Noémi: Mandragóra u. 7.

Posted on 2013. április 2. kedd Szerző:

0


SzécsiN_Mandragóra-utca-bor180Írta: Gáspár-Singer Anna

Szobanövény a legtöbb háztartásban fellelhető, legfeljebb nem őszi mandra­górának (Mandragora autumnalis) hívják, és sikítani is csak anyánkat halljuk, amikor egy erőszakos külső behatás eredményeként a gondosan nevelgetett virág gyökerestül, virágföldestül a padlón köt ki. De ha akarjuk, máris nem a családi perpatvart látjuk, hanem azt az apró emberkét, aki fülsértő hangon tiltakozik, mert valaki kirángatta őt a földből.

Valahogy így történik ez Szécsi Noémi első ifjúsági regé­nyében is. Valóságos és képzelt szituá­ciók és figurák olyan szoros kapcsolata jön létre a szövegben, melyeket egy idő után szinte lehetetlen szétválasztani egymástól ebben az egyértelműen mai (rém)mesében. Nevez­zük akár nagyvárosi vámpírtörténetnek, vagy divatos szóhasználattal élve, urban fantasy­nak, a könyv P. Szathmáry István illusztrációi révén kép és szöveg harmonikus egy­ségét nyújtja. Az iróniával erősen átitatott mese befogadását a képek groteszk vizualitása is segíti. A rémisztő figurák már a borítón megjelennek, akárcsak a történet helyszínéül szolgáló ház, melynek pincéjében a Mandragóra Kft.-be, illetve a Jó fekvés ingatlan­ügy­nök­ségbe tömörülő lények – lidércek, boszorkányok és vámpírok – tartanak rendhagyó lakógyűlést.

Utóbbiak feltűnése egyébként sem a véletlen műve. Egyrészt a kortárs tömegkultúra perma­nensen nézőt ostromló romantikus-alkonyzónás szerelmi történeteiből lehetnek ismerősek. Robert Pattinson, a tinibálvány-színész valóságosan is létező személye köré csoportosulnak. („Vámpír. Az a sápadt arcú fiú, aki a könyvesboltokban van” – magyarázza barátnőjének a regényben Tamara.) Másrészt viszont azáltal, hogy a szerző a regény teremtett világába beemeli a külső valóságnak e szeletét, pontosabban a tömegkultúrában is létező vámpír-allúziókat, mondhatni, kettős fikció valósul meg. Ennek a mesebeli világnak a megteremtése, illetve annak realitással való összekapcsolása valójában a gyerekek válasza a felnőttek érthetetlennek tetsző, szürreális világára. Így válnak a szülők által gyanúsnak titulált alakok lidércekké és boszorkányokká, a ház körül ólálkodó kóbor kutya kettős ügynökké, a jelzőlámpa gonosszá és kiszámíthatatlanná… A földszinten lakó idős, haldokló asszony pedig varázslattal teszi magát láthatatlanná: magára csukja a beépített szekrény ajtaját, ahelyett hogy egyszerűen eltávozna az élők sorából. Egy a házban lakó egyedülálló anyát elvarázsolnak, lidércmágnes lesz belőle, mellyel a továbbiakban csodás események láncolatát indítja el.

A könyv két főszereplőjét, Idát és Tamarát, a két kiskamaszt szokványos – otthoni és iskolai – közegükben ismerjük meg. Már amennyiben szokásosnak mondható a csonka család, az alkoholizmus, a szülői figyelem hiánya, valamint az egyéniség kontra beolvadás problémaköre. Vehetjük annak is, de elsőre azért ne vonjunk le ebből semmifajta következtetést, hiszen a szerző célja sem ez. Sokkal inkább arra tesz kísérletet, hogy a hétköznapi, már-már szürreális világot, amit saját valóságunkként ismerünk, a gyerekek szemszögéből mutassa be didaktikus és mesterkélt felhangok nélkül, s hogy közben nem kevés iróniával a kortárs, felnőtt létre is reflektáljon. Többek között azokra a hétköznapi klisékre és kategóriákra, melyek egy részét a gyerekek már idejekorán elsajátítják. Tamara is kívülről fújja anyja konkrét élethelyzetekben alkalmazható, és otthon gyakran hangoztatott életvezetési, pszichoterápiás kész válaszait.

Persze egy reálisnak nevezett szürreális világban nyilvánvalóan nem számít előnynek az egyedi sem. Alkalmazkodni kell, sőt: betagozódni (D. Agatth Dalma tanárnő víziójában az egyen osztály számít tökéletesnek), még ha elsőre nem is sikerül. A két főszereplőnek sem. Erre éppen az általuk teremtett fantáziavilág a legjobb példa, mely a felnőtt világ racionalitásával párhuzamosan, azzal egyenrangúan létezik. Haszontalannak tűnnek, akárcsak Sanyika, a hiperaktív, áramfejlesztő hörcsög, „aki az állatkereskedésben senkinek sem kellett, mert már az alomban kiderült, hogy viselkedési zavarokkal küzd”. Az eredetileg haszontalan élőlényekről végül kiderül, valamiképp mégis hasznosíthatóak, hiszen ez a kisállat „bármilyen háztartási elektromos berendezéssel kompatibilis”.

A szöveg utal a hétköznapi kommunikációnak arra a típusára is, mely tizennégy éves kor alatt inkább egyfajta kódnyelvként értékelhető, s mely többek között a gyermekvédelmis házitündér megnyilatkozásaiban érhető tetten: „Ideküldenek, de a gyermekvédelem az éles helyzetekben is teljesen eszköztelen. Nem tudom lefülelni lidérctevékenység közben! Fejből tudom a törvényt: lidérctevékenységgel megvádolni csak lidérctevékenység közben tetten ért személyt lehetséges…” Az ebből fakadó irónia az időnkénti nézőpontváltás miatt érezhető, de a fiatalabb korosztálynak nem feltétlenül szúr szemet. Éppen ezáltal válhat élvezetessé a szöveg, a célközönségen túli olvasó számára is.

Szécsi Noémi

Szécsi Noémi

A regényben fontos szerepük van a párhuzamoknak. D. Agatth Dalma, az osztályfőnök személye és fizikai valója épp olyan súlyosan nehezedik a kisiskolások életére („Teher alatt nő a pálma” – olvasható a jelmondat a falon), mint a képzeletbeli évszázados átok a Mandragóra utca 7. szám alatt álló házra. Az iskolában, a hatalmas tablón elhelyezett, gombostűre szúrt fejekkel ugyanúgy csak lépésről lépésre lehet előre, vagy épp visszafelé haladni, mint a hátsó lépcső és a pince körüli titkokat lassanként felgöngyölíteni. Ám ezzel kapcsolatban az olvasóban keletkezik némi hiányérzet.

Szécsi Noémi ugyanis a megoldást jelentő eseményeket olyannyira a regény utolsó szakaszába sűríti, hogy a mű tetőpontjához érkezve elfáradni látszik. A túlvilági lényekkel egy ponton túl valójában már semmi sem történik, a két főszereplőt sem foglalkoztatják többé. A cselekményszövés szokatlan megoldása révén egyszerűen túllendülünk rajtuk. Hasonló gesztussal, ahogyan Sanyika, az áramfejlesztő hörcsög kitartó futásával a mókuskerékben legyőzi (!) a konyhában nevelgetett mandragórára ácsingózó lidércet. A fantáziavilág a megnyugtató befejezés révén oldódik fel a külső racionalitásban. Ez részben jó. Az viszont kissé kiábrándító, amikor az olvasó körül – varázsütésre – hirtelen elfogy a mese. Jobb lett volna egy ennél csodásabb, a Mandragóra Kft.-ről, valamint a Jó fekvés ingatlan­ügynökségről szóló befejezés, mondjuk vámpírokkal. Az sem kellett volna, hogy finnugor legyen. Elég, ha kortárs és magyar.

Szécsi Noémi: Mandragóra utca 7.
Illusztrátor: P. Szathmáry István
Európa Kiadó, 2012

»Szécsi Noémi: Mandragóra utca 7.  – megvásárolható a polc.hu webáruházban«

A Kutszélistílus.hu oldalon megjelent írás szerkesztett változata.