Aki nem hiszi, az meg is érdemli | Fülkefor és vidéke / Parti Nagy és Dés a Belvárosi Színházban

Posted on 2013. április 3. szerda Szerző:

0


Fülkefor-PLAKÁTÍrta: Bedő J. István

Nagyon könnyű és hatásos lenne Parti Nagy Lajos lelemé­nyéről az ő stílusában írni egy újabb magyar népmesét, úgy is mint színikritikát, csak hát ezt elírta előlem Jols­vai kolléga (168 óra). De maga a jelenség többet is érde­mel.

Legelőször is emlékeztetnék egy hat és fél évtizede megjelent kötetre, ami nálunk is olyan harminc éve került a boltokba. Victor Klemperer írta, a háború előtt és alatt elhallgatásra, bujkálásra ítélt összehasonlító nyelvész. Műve alapmű lett, pedig a címe nem tűnik izgalmasnak: LTI, Lingua Tertii Imperii, magyarul: A Harmadik Birodalom nyelve. Arról ír, igen finom iróniával és rengeteg szellemmel, hogy miképpen képeződik le a nyelvben egy autokrata állam, miképp kezdenek régi szavak hirtelen új jelentést hordozni, hogyan bélyegeznek meg embereket és közösségeket, hogyan habosítják sikerré a kudarcot, győzelemmé a vereséget. Aki az orwelli újbeszélre gondol, nem téved, ám ez a könyvecske nem fikciós, hanem nyelvtudományi mű.

Mármost ülünk a színházban – természetesen Parti Nagy meg a kritikus gondolkodásmód kedvelői és a jelenleg regnáló új dölyfösök ellenoldala –, hallgatjuk a mesét szépen. És veszettül röhögünk. Elég csak hallgatni Parti Nagy felolvasását. De mi a titka?, hiszen klasszikus író–olvasó-találkozó szituáció: az író vagy tudja olvasni, vagy sem, a színész mindig jobban tudja a mesterségét. De itt most valami más derül ki.

Parti Nagy Lajos kezdi a mesét szépen

Parti Nagy Lajos kezdi a mesét szépen

A Fülkefor és vidéke – amit megjelenésekor habzsolva olvastam végig –, most sokkal intenzívebben adta ki az ízeit. Mert PNL az ÉS számára írt meséit – a saját lélegzet­vételének ritmusára írta. És úgy is mondja el. Három-négy szavanként megáll. Mert a mondattöredéken gondolkodni kell. Hiszen minden szó másképp hangzik. És ezek a szavak (most találkozik fejemben Fülkefor kerál szövege a Klemperer-tanulmánnyal) a lopakodó, majd mind diadalmasabb auto­krácia szavai. Gondoljuk csak el, hány újfajta értelmű szóval gazdagította szókin­csünket a 2010-es, fülkeforradalom cím­kével ellátott szellemi és gazdasági ámok­futás. (Tartalmilag persze szegényí­tette, de a nyelvész ínyenc módjára csettint, és gyorsan felírja az új jelentést az inge man­dzsettájára, mint Einstein.) Szóval végzetes össze­kacsin­tás folyik, mi tudjuk, hogy ő tudja, hogy mi értjük.

A gazdaságban az unortodox megoldások döngölik földbe a józan észt, az oktatásban ésszerűsítésnek nevezik a rombolást, nincs többé kitáblázva az ország bejáratainál, hogy hazánk köztársaság, átírható a gránitba vésett alaptörvény, és az alkotmányosság legfőbb őrei, az alkotmánybírák nem panaszolhatják fel, ha ostobaságok kerülnek bele. Gyalogolunk döngő léptekkel a múltba, hogy a jelent lehazudjuk. Erről szólnak Fülkefor meséi.

A bemutató óta újabb fejezetek íródtak a listához, a neonáci párt megsértődik, ha nevén nevezik (és a bíróság igazat ad nekik), és a stadionok körül, de akár csak az utcákon zajló fizikai és verbális, rasszista erőszak miatt egy tiszta szívű énekes, költő, muzsikus fog vándorbotot.

Dés László

Dés László fújja, fújja

Ott ülünk és (szinte) sírva nevetünk az újmagyarbeszél szócsavarásain, gondolat- és mondatficamain, mert PNL az egyetlenegyet teszi, amit még nem tiltott be a törvény­daráló, és amit még nem ordított le a pulpitusról az ország választott képviselőinek tiszteletre mind méltatlanabb elnö­ke: kineveti a hazug szavakat és kinevetteti őket. Sosemvolt mesemondójának hangján megszólal, és azt teszi, amit az öreg parasztember a napkeltétől nap­nyug­táig végzett mun­ka után. A mesével reményt ad hallga­tói­nak, hogy a hü­lye­ség időben korlátos, nem tarthat örökké.

És hát a Dés. A Dés László. Hallgatja PNL-t, elbújik a sötétbe, néha zongorázik vagy mindenféle eszközökkel veregeti a húrokat, néha visszatér alaphangszeréhez, és improvizál. A Boci, boci tarká-ra, meg az Elindultam szép hazámból-ra. (Talán már sejtette, hogy Gerendás Péter alig egy héttel később bejelenti, hogy elindul?) Csak a végső zenei rögtönzés vadul el teljesen, kilép hangnemből, harmóniából, rit­mus­ból, esik szét teljesen. A meghajlások közben zuhan le a tantusz a nézőnek: a szaxofonszóló jóslat volt.

Fülkefor kerál nem fog tudni utánajárni mindenkinek, aki nem hiszi, hogy birodalma a Kánaán. Szétesik az, szét bizony.

Fülkefor és vidéke – Parti Nagy Lajos magyar meséi Dés László kíséretével.
Belvárosi Színház / Orlai produkció

További előadás: 2013. április 18. 20.00 – Belvárosi Színház

Posted in: NÉZŐ, Színház