Biagio Russo: Istenek rabszolgái (részlet)

Posted on 2013. március 8. péntek Szerző:

0


Russo-Istenek-rabszolg-bor180px1. fejezet | Az eredet

Mikortól mondhatjuk, hogy létezünk? Sokféleképpen próbáltak rá válaszolni évszázadokon át. A kérdést a múltban filozofikus, spirituális és tudományos szemmel is megvizsgálták illusztris tudósok, akik hozzájárultak az emberi gondolkodás fejlődéséhez.

A teóriák összetettsége, a dogmák és az évszázadok során kimondott vélemények e könyvben a lényegre sűrűsödnek, hogy helyt adjanak az egyszerűségnek, mellyel végül is megpróbálok választ adni a feltett kérdésre.

Sőt, hogy pontosak legyünk, két válasz létezik. Az első szerint a kozmikus semmiségből, Isten akaratából teremtődött az Ember, és megadatott neki minden olyan szükséges feltétel, hogy egyedül is tudja folytatni az életét. A második esetben, az 1859-ben megjelent, jól ismert darwini elmélet szerint az Ember jelképezi az állati eredetű evolúciós fejlődés „utolsó láncszemét”.

Mivel a kettő közül a második válasz az egyszerűbb, vagy ha úgy tetszik a legracionálisabb, a tudományos világ nagy része elfogadta mint igazságot; természetesen ezt az egyház részéről erőteljes szembenállás, kritika érte. Ma már az iskoláskorú gyerekeink tankönyveibe is véglegesen bekerült, vitathatatlanul és talán kicsit erőltetve is. Példaképpen: baloldalt találjuk a csimpánz fotóját, tőle jobbra egy meztelen ember alakját, köztük meg az evolúciós folyamat legkülönbözőbb állomásait, mint rövid szintézisét a darwini evolúciónak.

A labilis elmélet Vajon a legegyszerűbb válasz az igazság? Vagy talán csak a legkényelmesebb válasz? Másfelől igaz, hogy a mai napig a tudomány nem tudta teljesen bebizonyítani, hogy az ember és a majom közös őstől származik. Olyannyira, hogy már 1998-ban az Egyesült Államokban, a „National Academy of Sciences” közzé tett egy iskolai biológia-oktatási kézikönyvet, melyben javasolta és javasolja a mai napig, hogy töröljék a tantervből azt, ami addig is úgy szerepelt a biológia tankönyvekben, mint „vitatott elmélet”.

Gyakorlatilag a darwini evolúciós fejlődéselméletet cáfolta Amerika legnevesebb tudományos szervezete. Egyszóval: Darwin tévedett volna? Az igazat megvallva, a tudós maga is tudta és tisztában volt vele, hogy elmélete helyenként hibás.

Az igaz, hogy Charles Darwin 1859-es mesterművében, A fajok eredetében a mindenki által ismert következtetésre jutott: az evolúciós változások forrása a véletlen genetikai mutáció, mely a természetes kiválasztódáshoz kapcsolódik és kizárólag csak a faj fennmaradása érdekében létezik. Ehhez a következtetéshez nagy mennyiségű anyag és fosszilis leletek tanulmányozásával jutott, ehhez hozzáadódott az a hatalmas mennyiségű bizonyíték és megfigyelés, amelyet öt évig tartó ausztráliai útja alatt gyűjtött össze, és amelyet, hogy őszinték legyünk, nem tudtak megcáfolni a korabeli akadémikus körök.

Ennek ellenére a darwini elméletet több oldalról is lehet kifogásolni, hivatkozva a saját alapjaira, és ezáltal pedig megkérdőjeleződik az elmélet végkövetkeztetése.

Ha az emberiség evolúciója a faj szelekciójának köszönhető, amelyet serkentett a túlélés kényszere, akkor ez esetben:

1. Miért vesztettük el a szőrzetet? Jóllehet a jégkorszak kellős közepén ez a „bunda” szükséges, sőt talán nélkülözhetetlen volt a hideg elleni védekezéshez, hogy ne szenvedjünk fagyhalált.

2. Miért nincs már péniszcsontunk? Pedig ez az anatómiai konfiguráció, mely jellegzetessége az emlősöknek, tehette lehetővé a gyors párzást, előjáték nélkül, így biztosítva a faj fenntartását, minimálisra csökkentve annak esélyét, hogy közben zsákmánnyá váljanak.

3. Miért kell olyan sok év az ember teljes kifejlődéséhez a többi állathoz képest, amelyeknek rendszerint pár hónap elegendő?

4. Miért jár lassabban az ember két lábon, mint négylábú vetélytársai?

5. Miért nőtt meg jelentősen és váratlanul a Homo erectus koponyamérete anélkül, hogy lett volna egy köztes fejlődési állapot, mely ezt megalapozta volna?

6. Miért szűkült be a szülőcsatorna a kiegyenesedett járás következményeként, mely szűkebbé tette a csípőt? Vagy más szemszögből nézve:

6/b) miért nem alkalmazkodott a szülőcsatorna a magzat megnövekedett koponyaméretéhez? Hiszen ez az új, megváltozott anatómiai felépítés volt az oka a szülő nők és a magzat nagyarányú halálozásának a vajúdás alatt.

A miértek listája még folytatódhatna. De a válasz mindig ugyanaz lenne: „az ember nem ment át evolúciós folyamaton, teremtve lett!” Ezekre a kérdésekre, mint: „hogyan, ki vagy mi által, kiért vagy miért”, megtaláljuk a választ, ha tovább folytatjuk az alapos nyomozást.

Érinteni fogjuk a vallás kényes területeit is, és nem lesz könnyű bármely vallás istenhívőjének továbbolvasni és elfogadni azt, amit írok. Ami engem illet, tudom, néha fájdalmas utakon haladunk, melyek viszont engem ahhoz a meggyőződéshez vezettek, hogy minden fölött létezik egy felsőbb energia, egy hatalmas, univerzális intelligencia, mely megalkot mindent. Megalkotta az Univerzumot, a törvényeit, a lényeit és azokat is, akik „megalkották az embert”, ilyennek, amilyen ma is.

Ez utóbbiakat, ha csak Mezopotámia térségéből indulunk ki, mely elsődlegesen fontos az előző fejezetben kifejtett okok miatt, az ókori emberek így hívták őket: Anunnaki („az ÉG gyermekei a Földön”), Igigi („azok, akik látnak és megfigyelnek”), Irsirra („azok, akik látnak és járkálnak”), Elohim („az Urak”), Nefilim („akiket ledobtak a Földre”), Ilu („az, aki a magasban van”) , Baál („az úr”), Dingir („felsőbbrendű”, vagy egyszerűen „isten”).

Több jelentésű tulajdonnevekről van szó, de semmi esetre sem hívták őket az ókoriak „isteneknek”.

Euhémerosz, görög filozófus, aki valószínűleg Szicíliában született az i. e. 3. században, majdnem Arisztotelész kortársa, azt mondja, hogy a felsőbbrendű lények nem „igazi istenek”, hanem régen vagy messze földön élt népcsoportok nagy vezetői, akik kitűntek különleges tetteikkel, erejükkel, jóságukkal és ezért divinizálták őket.

Valójában, néhány évezreddel korábban, a sumerek számára az isteni és az emberi világ közötti különbség nem annyira az esszenciában volt, mint inkább ezen lények erejében.

Csak a későbbiekben a pogányság „fordította le” ezeket a terminusokat úgy, mint „isteni lények”, megalapozva ezzel a politeizmus születését.

Ma Isten fogalma szigorúan monoteista, „államérdekeknek” és merev vallási dogmáknak köszönhetően hétköznapi fogalommá vált és ezzel szándékosan megváltoztatták az eredetét.

Ez a nagy igazság! Meztelen! Én felöltöztetem majd bizonyítékokkal, történelmi-tudományos bizonyításokkal, olyan nyilvánvaló dolgokkal, melyek mindenki számára elérhetőek, azaz mindenki által hozzáférhetőek; és ha valakinek ez még nem lenne elég, akkor a „felöltöztetés” végén meg fogja kapni az útbaigazításokat, hogy hol találja a forrásokat. Konkrétan.

De mindenekelőtt, hogy kényelmesebb legyen az olvasónak, és ne kelljen egy másik könyvet most átlapoznia, nézzük végig röviden a Darwin által felállított emberi evolúciós fejlődés táblázatát. Alapvető fontosságú ahhoz, hogy el tudjuk kezdeni időutazásunkat, egyfajta visszapillantó tükör:

russo_táblázat

Ez a tudományos adatok valósága, de ahogy ez néha megesik, nem képviseli és nem tartalmazza az egész igazságot. Ezt fogjuk most megkeresni, megválaszolva a menet közben felmerülő kérdéseket. Meg fogjuk találni, ha tanulmányozzuk az utalásokat, a nyomokat és végighaladunk rajtuk, miközben kielemezzük a tényeket. Mindenre odafigyelünk, szabadon, befolyások és előítéletek nélkül, prezentálva az igazságot, kezünkben a bizonyítékokkal.

Itt az ideje, hogy megnyissuk az első aktát és feljegyezzük az egyes számú esetet, amit „az eredendő ügy”-nek fogunk nevezni, pontosan azért, mert innen indul ki a nyomozási folyamat, amivel keressük az igazságot. Lássunk munkához.

Az eredendő ügy

Feltéve hogy:

1. az emberi evolúció, úgy, mint a többi élőlénynél, lassú folyamat eredménye, mely hosszú korszakokon át tartott;

2. minden evolúciós változás, mint már említettük, a természetes kiválasztódás eredménye és kizárólag csak a faj fennmaradása érdekében létezik; vizsgáljuk meg alaposan, jóllehet röviden, az evolúciós folyamatunkat:

• 15 millió évvel ezelőtt, az afrikai őserdőkben, a majmok egyik csoportja úgy döntött, hogy lejön a fáról és lassacskán megváltoztatta a testtartását, megtanult a hátsó lábain járni;

• 4,2 millió évvel ezelőtt ebből a majomcsoportból fejlődött ki az Australopithecus: vegetáriánus volt mindenevő hajlammal, a csimpánzok közösségéhez hasonló társadalmi formában élt;

• 3,2 millió évvel ezelőtt megjelent Lucy, vagy Lucy nagymama, ahogyan kedvesen becézik az antropológusok; ma ő a legismertebb képviselője az Australopithecus afarensisnek (az etióp Afar sivatagból), mely abban különbözött az előző fajtától, hogy a hím egyre nagyobb hajlandóságot mutatott, hogy segítse a nőstényt a rokoni kapcsolatok kezelésében, megteremtve a párkapcsolat alapjait, mely egészen a kicsik elválasztásáig tartott;

• 2,6 millió évvel ezelőtt megjelent egy új faj, a Homo habilis, melyet az első igazi embernek tartanak, mert képes volt használati tárgyakat készíteni csontból, fából és elsősorban kőből;

• 1,2 millió évvel ezelőtt a Homo habilis átadta a helyét a Homo erectusnak, egy olyan emberi egyednek, mely stabilan elsajátította az egyenes testtartást, szervezetten vadászott, és főleg tudta használni a tüzet hússütéshez;

• 250 000 évvel ezelőtt megjelent a Homo sapiens vagy neanderthalensis, nagyon hasonlított hozzánk mind külsőleg, mind intelligenciában, meglehetősen kifejlett szociális és interperszonális érzékenységgel rendelkezett; hitt a túlvilágban és eltemette a halottakat; rejtélyes körülmények között halt ki 35 000 évvel ezelőtt;

• körülbelül 35 000 évvel ezelőtt jelent meg a színen az a faj, amelyhez tartozunk, a Homo sapiens sapiens, úgy is ismert, mint „A crômagnoni előember” (arról a francia helységről nevezték el, ahol megtalálták maradványait); azonban jóval korábban született, a Neander-völgyi ember kortársa volt, de magasabb intelligenciával rendelkezett, jobban alkalmazkodott a változásokhoz, és egy szarvakkal ékesített istenben hitt;

• a jelenlegi embert nyilvánvalóan jól ismerjük.

Biagio Russo

Biagio Russo

Vádirat

Az alább következő rövid vázlatot kiindulási pontnak szánom az emberiség fejlődéséről, amelyre fel lehet építeni egy gondolatmenetet, és próbákkal igazolni, hogy ma – a technika és a tudomány fejlődésének köszönhetően – még világosabb, mint korábban, hogy a darwini elmélet hibás és hiányos: az nem az igazság! Nézzük, hogy miért.

Ismertetni fogok több, de nem túl sok nyomot, amellyel alátámasztom a feltevésemet, és ami ennél is fontosabb – vagy talán alapvető –, hogy bizonyítékokkal szolgálok.

1. számú nyom A fajok eredete (ebben a konkrét esetben az emberi fejlődésről van szó), Darwin szerint egy másik, geológiai elméleten alapszik, a „Lyell-elven”.

Charles Lyell (Skóciában született 1797-ben) olyan ambiciózus volt, hogy interpretálta korának minden geológiai tudásanyagát, melyből ez az állítás született: „a legősibb időktől kezdve, amire képesek vagyunk visszapillantani, egészen máig, olyan okok hatottak, melyek kivétel nélkül a mai napig még működnek, és intenzitásuk sem különbözött a mostaniaktól”.

Tehát: a föld felszínének változásait olyan állandó és folytonos, nem nagy intenzitású erők idézik elő, melyek még manapság is aktívak. Voltaképpen Darwin esetében olyan elmélettel állunk szemben, amely egy másikra, Lyell elméletére épül. Darwin állításáról az értelmező szótár elmélet címszava alatt ezt olvashatjuk: „absztrakt, spekulatív gondolatmenet, mely rendszerbe szedett tételekből áll, melyek indukción és következtetéseken keresztül köthetők egymáshoz”, és ezek mind egy másik spekulatív absztrakt gondolatmenetre épültek. Ezek után Önöknek nem tűnik úgy, hogy nehéz elfogadni igaznak egy ilyen körülmények között született állítást?

2. számú nyom Más lenne a helyzet és bizonyára helytállóbb, ha egy törvény lenne az alapja az elméleti tételnek, de ez nem a darwini elmélet esete. Másfelől, hogyan lehet elfogadni az emberi evolúció elméletét, amikor maga a szerző kellő paleontológiai bizonyítékok híján annyit mond, hogy egyszer majd fel fogják fedezni a híres „hiányzó láncszemeket”, melyek tanúi az egyik fajból a másikba történő graduális átmenetnek? Ez nem olyan kicsit, mint előre levédeni magunkat?

3. számú nyom Csak hogy éljünk egy példával: mit mondjunk a zsiráfról? Igen, hölgyeim és uraim, a zsiráfról. Ennek a szép és elegáns állatnak azért nőhetett olyan hosszúra a nyaka, mert a falevelek, melyek táplálékát képezik, azaz a faj túlélését biztosították, már csak a fák csúcsain voltak. Nem vitatom a hipotézist, viszont ebből következik, hogy kellett volna találni olyan fosszilis zsiráfmaradványokat, rövidebb nyakkal, melyek a mutáció középső szakaszából származnak. Nos, sajnos ezek a bizonyítékok nem léteznek, nem találták meg őket.

Ezenkívül, anélkül, hogy a retorika eszközével akarnám alátámasztani nyomozásom, mit gondolnak, a tudósok mind tiszta lelkek? Előfordult, hogy kutyaszorítóban voltak, és bevallották, hogy megmásították eredményeiket, csak hogy célba érhessenek, hogy híresek, elismertek legyenek. Ennyi előszó elegendő, hogy megcáfoljuk objektíven azt, amit az elmúlt időszakokban úgy definiáltak, mint a „hiányzó láncszem” tudományos felfedezése. Nézzünk néhány példát:

1. eset A leghíresebb eset a múlt század elején történt, 1912-ben, amikor Charles Dawson paleontológus bejelentette, hogy megtalálta az angliai Piltdownban egy hominida koponyáját a kései pleisztocén korból: ez volt annak vitathatatlan bizonyítéka, hogy a majomtól származunk. A lelet jellemzői pontosan ráillettek a „hiányzó láncszemre”. A hominida úgy került be az antropológiakönyvekbe, mint Eoanthropus Dawson. 1953-ban viszont a British Museum egy kutatócsoportja felfedezte, hogy a koponya hamis; a felső része egy kb. 50 000 évvel ezelőtt élt emberé, az állkapcsa viszont egy modern orangutáné.

2. eset Hasonló történt Ernst Haeckel fejlődéstani biológussal, aki a 19. század végén megalkotta elméletét, mely szerint az emberi embriók és a többi emlős embriói életük első pár hetében mind ugyanazon az evolúciós folyamaton mennek végig, azaz az emberi embrió először hal, majd hüllő, végül pedig emberi jellegzetességeket mutat. Ez annyira elterjedt, hogy még ma is sok ember úgy tartja, hogy az első stádiumban végzett abortusz nem olt ki kifejezetten emberi életet. Ez a teória, melyet „összegzésnek” neveztek el, köztudottan hamis volt: Haeckel hozzáértő kezekkel „segített magán”, megfelelőképpen alakították át az embriók rajzait úgy, hogy minél jobban hasonlítsanak egymáshoz. Amikor felfedték az igazságot, azzal próbálta enyhíteni tettét, hogy más evolúciókutatók is folyamodtak már hasonló trükkökhöz.

E rövid kitérő után lássuk a bizonyítékokat, amelyek alátámasztják a vádiratomat.

1. bizonyíték 1997-ben Svänte Paabo paleontológus és molekuláris antropológus a lipcsei Max Planck Institut munkatársa összehasonlította a Homo sapiens neanderthalensis egyik csontjából nyert genetikai állományt a modern ember DNS-ével. Arra a felfedezésre jutott: túl sok a különbség ahhoz, hogy feltételezni lehessen a Neander-völgyi ember génjeinek bármiféle nyomát bennünk. Éppen ezért ezek a genetikai tanulmányok bebizonyították, hogy semmilyen kapcsolat nem létezett az őseink és a Neandervölgyi emberek között. Ebből a fontos nyomozásból kiderült az is, hogy a két külön ág, amelyről mi származunk és a másik, amelyről a Neandervölgyi ember származik, több mint 500 000 évvel ezelőtt vált ketté. Vigyázat! Az is igaz, hogy ezt az állítást sokáig bírálták, egészen addig, amíg hozzánk időben még közelebb, a glasgow-i egyetem kutatói megvizsgálták egy Neander-völgyi gyermek fosszilis maradványainak DNS-állományát, aki a Kaukázus északi részén élt kb. 30 000 évvel ezelőtt. Összevetve a gyermek DNS-állományát a mai modern emberével, ugyanarra a következtetésre jutottak, mint Paabo: míg a kaukázusi gyermek és a Paabo által tanulmányozott Neander-völgyi ember genetikai sorozatai nagyon hasonlóak, addig a miénkkel összevetve nagyon is eltérnek.

2. bizonyíték A Baltimore-i Johns Hopkins University antropológus kutatócsoportja, melyet dr. Christopher Ruff vezetett (megjelent a cikk a Nature magazinban: 1997. május 8-án), úgy vélte, hogy a Neander-völgyi ember testalkata 30 százalékkal vaskosabb volt, mint a mai modern emberé. Az evolúció egyik alapja az, hogy lényegében mindig egy irányban halad, azaz nem fordul vissza ellenkező irányba.

russo_ember-rajz

2.ÁBRA

3. bizonyíték Ha az összes élőlény párhuzamos létezése dokumentált – beleértve az embereket is – egy bizonyos történelmi pillanatban, akkor az evolúciós elmélet eleve hibás, hisz ha megnézzük az evolúció tulajdonságait, rögtön látjuk, hiányoznak annak feltételei. Ahogy a tudományos felfedezés is bizonyítja: a Neander-völgyi emberek egy időben éltek a mi őseinkkel sok éven át, és főleg Európában az együttélés a Homo sapiens sapiensszel több százezer évig tartott, pontosan 37 000 évvel ezelőttig, amikorra is a jégkorszak vége tehető és kihaltak a Neander-völgyiek. Olyan hosszú együttélésről van szó, ami az egyik legizgalmasabb talányt gerjesztette, amely valaha is lázba hozta a paleoantropológusokat: a lehetséges kereszteződéseket a két fajta Homo között.

A Homo sapiens neanderthalensis és a Homo sapiens sapiens (a modern ember) ugyanabban a régióban éltek. Ezek a tények világosan rámutatnak a feltevés törékenységére, miszerint az egyik közülük a másik őse lehetett.

4. bizonyíték Beszéljünk most az emberi testtartás „lassú” fejlődéséről, a négy lábról két lábra állásról. Dr. Robin Crompton vezetésével a liverpooli egyetem antropológuscsoportjának sikerült először számítógépen összetett szimulációt végezni, és megpróbálták rekonstruálni az emberi evolúció történetét. A kutatók betáplálták a szükséges adatokat ahhoz, hogy tanulmányozni lehessen három dimenzióban egy „női modell” mozgását: megadták Lucy csontvázának méreteit, arányait.

Lucy, a híres ősünk körülbelül 3,6 millió évvel ezelőtt élt Kelet-Afrikában, ahol 1974-ben különleges módon találtak rá földi maradványaira. A teszt megdöbbentő eredményt hozott: az első embereknek nem volt megfelelő a majmok járása, mert ha úgy kellett volna futniuk, mint egy csimpánz, akkor folyamatosan elestek volna. Nézzük tehát a két lehetőséget:

a) meghajlott testtartás: a hajlott hátú, berogyasztott lábú járás nem volt életképes, túl sok energiát igényel;

b) egyenes járás: ez volt az egyetlen lehetséges testtartás őseink helyváltoztatásához.

Végezetül: a liverpooli kutatások szerint őseink, „amikor lejöttek a fáról”, már egyenesen jártak. Így „az ember két lábon járt már jóval előbb, mint azt eddig feltételeztük”.

5. bizonyíték Néhány lehetséges fejlődési stádiumot, mint a Ramapithecus, kizárták a képzeletbeli emberi fejlődés családfájából, amikor rájöttek, hogy csak egyszerű majmok voltak.

6. bizonyíték Az Australopithecus csontvázán számos tudós által elvégzett nagy mennyiségű kísérlet bebizonyította, hogy nem helytállók az evolúcióelméletet vallók feltevései ennek a fajnak az anatómiai felépítéséről, miszerint majomformájuk volt ugyan, de mégis két lábon jártak, mint az emberek.

Egy széles körű kutatás során, amikor is több Australopithecus egyedet vizsgált meg két világhírű anatómia szakértő, az angol Lord Solly Zuckerman és az amerikai prof. Charles Oxnard, fény derült arra, hogy ezek a lények nem kétlábúak voltak, és úgy mozogtak, mint a mai modern majmok.

7. bizonyíték Ha ennyi még nem elég, akkor 1969-ben az UNESCO kiadta a Four statements on the race question13 tanulmányt, amelyet külön erre a célra készített tudományos kutatások támasztottak alá. Így az UNESCO és a legfrissebb tanulmányok szerint az emberi faj egyedülálló és egy eredete van.

Fel tudnék hozni még további példákat, de tekintettel a könyv tartalmára, annak az lenne a veszélye, hogy az evolúciót kritikus szemszögből taglaló témák túlsúlyba kerülnének, holott ezek csak a kiindulópontját jelentik a nyomozásunknak. Kicsit úgy hatna, mintha akkora ugródeszkát építenénk, mint maga az úszómedence, és ennek az lenne a veszélye, hogy nem tudunk rendesen beleugrani a vízbe.

Következtetés

Az imént felsorakoztatott nyomok és bizonyítékok után tudományosan és meggondoltan kijelenthetjük: a darwini elmélet egyáltalán nem tár elénk bizonyosságokat az ember eredetéről. Ezért bátran lezárhatjuk az ügyet.

Csak még egy megjegyzés: ideje lenne elméletnek tekinteni azt, ami elmélet, feltevésnek azt, ami feltevés és tudományos bizonyosságnak, tehát bebizonyított és dokumentációval alátámasztott ténynek, ami valóban tudományos bizonyosság! Folytatódik viszont az igazság hajszolása: még csak az első állomást értük el.

Fordító:

Biagio Russo: Istenek rabszolgái – Az emberiség hajnala
Kossuth Kiadó, 2012