Határvidéken | Agnieszka Holland filmje: A város alatt

Írta: Bedő J. István

Vajon meddig képes az ember a túlélésért pat­kány­módra élni? Vajon tényleg a patkány a leg­rosszabb tár­sa­ság az ember számára? És vajon mivé tud válni az ember a szörnyű körülmények nyomása alatt? Mióta háborúk vannak a világon – és bizony soha nem találunk teljesen háborúmentes éveket –, mindig szembe kerülünk ezekkel a kérdé­sekkel.

Sosem hittem volna, hogy Andrzej Wajda után még egyszer lemerész­kedik filmes a csatornába. (Tekintsünk el persze a B-ka­tegóriás kalandoktól. Más minőség.) Agnieszka Holland filmje határvidékre és határhelyzetbe visz el. Lviv (Lwów, Lvov, Lemberg) a mai ukrán–lengyel határtól 80 kilométerre, hol ukrán, hol lengyel (a film idejét követően meg szovjet) fennhatóság alatt van. Az 1941 után a németek által megszállt városban 1943-ra már gettóba szorították a zsidókat, és megindul a deportálássorozat, a halálüzem, lengyelországi végállomással.

Ezzel a háttérrel, ezekben a napokban ismerjük meg a piti csatornatisztítót, Sochát, aki a munka szüneteiben zabrál – az elüldözöttek feldúlt otthonait fosztogatja. Nyomorult, pénzéhes, jellemtelen és gátlástalan hullarabló, rögtön elnyeri antipátiánkat. Egyetlen pozitív tulajdonsága szakmai: úgy tájékozódik a föld alatt kanyargó sötét világban, mint senki más. Ezért is fedezi fel azonnal, amikor a gettóból menekülni akaró családok egy csoportja eszelős (de azért racionális) ötletet követve a csatornán keresztül akar eltűnni a gettóból.

 

Socha nagy üzletet szimatol a menekítésben, és zsarolással kezd neki a bújtatásnak. A csatorna bűzös és szörnyű, de az életet kínálja. Felnőttnek, gyereknek, rabbinak, orvosnak, őrültnek, szerelmesnek. Csakhogy Socha az idő múlásával megváltozik. Amikor az ukrán katonaság indít hajtóvadászatot (fejpénz ígéretével!) a bujkáló zsidók ellen, Socha nem tud többé nem tisztességes lenni. Megfertőzi a becsületesség.

A film sötétjében, a csatorna eldugott zugában a gyerekek játszanak és tanulnak, a felnőttek szeretik és gyűlölik egymást – még gyerek is születik az elkapkodott szeretkezésből –, vagy menekülni próbálnak. És reménykednek.

A lassanként kibomló történetben elveszítjük az időérzékünket, akár a bujdosók (ez a szó nagyon ideillik, higgyék el). Nem tudjuk, milyen gyakran tudnak enni, inni. Nem tudjuk, hogyan tudnak tisztálkodni. Aztán kiderül, hogy a nagyobb esőzés: nekik áldás. Az úttest szélén lévő beömlőnyílás alsó oldalán közvetlenül lehet »zuhanyozni«.

Socha átalakulása gazemberből tisztességessé drámaibb, mint Richárdé, aki eldönti, hogy gazember lesz. Ő a körülményeknek nem tud ellenállni. Minél jobban belegabalyodik, annál inkább szeretne szabadulni. Kis híján lebuktatja a saját kislánya – akinek nála lényegesen több esze van, és olyan ügyesen táncol ki a maga keverte bajból, hogy csak ámulunk. De végül Socha még gyilkos is azért lesz, hogy a zsidóit mentse (így hangzik el), pedig ezzel a város (a mentésben) vétlen lakosait is halálos veszélynek teszi ki. De akkor már nincs visszaút. Zsidógyűlölőből, haszonélvezőből szabadítóvá lesz. És együtt örülnek a város megszaba­dulásának – németektől, németbérenc ukránoktól, és végre felszínre hozhatja a megmentetteket. Tizennégy hónap után.

A csatornatisztító történetét David F. Shamoon írta filmmé, Robert Marshallnak a túlélők beszámolója alapján készült regényéből (In the Sewers of Lvov). A mű feliratos, mert alakjai jiddisül, németül, ukránul beszélnek. A magyar cím – A város alatt – sajnálatos módon eltüntet néhány nagyon fontos jelentést, amit azonban itt szükséges elmondani. Az In darkness (Sötétben) természetesen nem »marketingbarát« cím, azonban a film szöveg­környe­zetében a sötétség maga a holokauszt (a Soá), a megsemmisülés. Tehát a fény, mely a hősöket elvakítja, amikor felszínre bújhatnak a csatornalejárón át, maga az élet – persze ezt a néző magyarázat nélkül is átérzi.

Socha figuráját Robert Więckiewicz adja. (Nem jó az a szó, hogy játssza.) Mélységesen undorító tud lenni a kezdetekkor, egy jó kis fosztogatás után, amúgy munkától mocskosan, büdösen gyorsan megkettyinti asszonyát (Kinga Preis). Aztán meg őszinte tiszteletet vált ki, amikor a meleg nyárban (1944. július), tiszta ruhában és tisztább lélekkel nemcsak kínálgatja feleségével együtt itallal-süteménnyel a bujdosókat, de még el is küld minden bámészkodót a fenébe.

Nem hálátlanságból nem sorolom a filmben játszó színészeket. Ugyanis nem az egyén, hanem a közösség megformálása volt torokszorító. Ahogy a halálkufár (korábban börtön­töltelék) ukrán tiszt, Bortnik (Michał Żurawski) is.

A sötét különböző árnyalatait – a kegyetlenkedéseket és a csatornabelsőket egyaránt – megmutató operatőri munka megdöbbentően nagyszerű. A vágás néha lassítja a film menetét, de igazából beviszi a nézőt a mélyben nem érzékelhető időbe/időtlenségbe.

A zene csupa ismerős klasszikus – és sokszor iszonykeltő. A templom alatt lapulók fentről a misét és Bach muzsikáját hallják, a gettóban elpusztításra ítélt emberek fúvószenekara a Kék Duna keringőt játssza.

Holland széles nemzetközi összefogással tudta megvalósítani a művet, amit, ha tehetném, minden iskolában bemutatnék. Szinte korosztálytól függetlenül, min­de­nütt, ahol rasszizmussal, antiszemitizmussal, kirekesztéssel lehet talál­koz­ni. És ott is, ahol olyan csoportok veszik kezükbe az oktatási intézmények diákjainak irányítását, amelyektől egyáltalán nem áll távol a szélsőség felé menetelő beszéd és gondolkodásmód.

Leopold Socha honfitársaitól azt a szörnyű mondatot kapta, mikor temették: »Megverte az Isten, mert mentette a zsidókat.« Izrael Állam pedig A világ igaza címmel tüntette ki. Aki egy embert megment, a világot menti meg.

Agnieszka Holland: A város alatt (In darkness)
Kanadai–német–francia–lengyel film, 2011

Szereplők:
Robert Więckiewicz, Benno Fürmann, Agnieszka Grochowska, Maria Schrader, Herbert Knaup, Marcin Bosak, Julia Kijowska, Jerzy Walczak, Oliwier Stańczak, Milla Bańkowicz, Krzysztof Skonieczny, Kinga Preis, Michał Żurawski