Rubin Eszter: Barhesz (részlet)

Posted on 2012. december 27. csütörtök Szerző:

0


RubinE_Barhesz-borFehér-fekete

Mint egy rózsadombi erkélyen nevelt szobanövény. A magamfajta budai zsidó lányokat körül­rajongja a család, óvják széltől, tűző naptól, vihar közeleg, tető alá kerül. A család lehet a gond. Hogy az pont nincs. Biztos ezért maradok ki mindig a zsidó világ-összeesküvésből, pedig imádnék ben­ne lenni. Igaz, múltkor Lév megszerezte a 80C-s sportmelltartót, eladók sorfala közt vonulhattam a próbafülkébe, kint aggódva várták az eredményt. Ezen kívül semmi.

Reggel fölkelek, ágyat bevetem, leülök a géphez, dolgozom. Főzök. Este megágyazok, lefekszem. És megint. Fölkelek, lefekszem. Mint egy zombi. Nagy mellű zombi – Nátán így viccel.

Mostanában nem viccel, le van szedálva. Vagy csak úgy tesz, nem tudom, a lélek legsötétebb bugy­raiba nem vagyok bejáratos. Bejárattal rendelke­ző. Most csak egy van használatban, totális libi­dóvesztésben szenved az antidepresszáns miatt. Szegény még az utcán sem nézi meg a nőket. Pe­dig részletekbe menően, előre kikérdeztem a gye­rekkori barátját, Áront, nála volt-e bármi mellék­hatás, különös tekintettel a potenciára. Egy férfi az ilyet nem vallja be. Talán tényleg nem volt, mert igazgyöngy nyakláncot hozott a Karib-tengerről, de nem az asszonynak. Egy barátomnak – így mondta.

Potencia nyomokban még fellelhető. Ha mé­lyen becsúsztatom a torkomba. Ennyire még so­ha. Persze, mert máskor nem ilyen alkalmazkodó­an flexibilis. És akkor volt ó, édesem, meg úristen. Ilyeneket én szoktam sikoltozni, de az már régen volt. Minden régen volt, most zombi vagyok. Kár, hogy nem drogozok. Nem dohányzom, nem füvezek, pedig építészkaron végzetteknél elenged­hetetlen követelmény. Ezért megy mindenhol ne­hezen a beilleszkedés, legjobb azt mondani, hogy leszoktam. Inkább kényszeresen főzök, járom a piacot, öblös fazék töltött káposzták, nagy vekni kenyerek kerülnek ki a sütőmből. Megnyugtat a kelt tészta gyúrása, de már az sem a régi.

Gasztromániám fertőző, elkapták a szomszé­dok, karácsony előtt együtt sütöttünk bejglit, hu­szonnyolc rúd, tizenkettő rendelésre. Szép nap volt, megtelt a konyhám élettel, ilyen jiddise mámé érzés. Zsidókarácsonyi jiddise máme. Legszíve­sebben mindenkit etetnék, szívem belefőzöm a maceszgombóc levesbe, abból lesz a csirkeszív. Inkább tyúk.

Húslevesben minden benne van, nevetés, könnyek, születés, gyász, az élet esszenciája. Kellő érettség nélkül nem lehet jót főzni, sok tapaszta­lás szükséges, hogy kialakuljon a specifikus, adott alanyra jellemző, egyéni húsleves. Tovább lehet ágaztatni ludas- vagy kacsás kásának, ha épp ka­csaszárnyból készül a leves. Kerül bele kacsamáj, pillanatok alatt megfő a forró levesben.

Könnyedén leomlik a hús a csontról, kis dara­bokra vágom májjal együtt, zöldségeket kiveszem, levest leszűröm. Kacsatepertőből frissen kisült zsírt hevítek, rizst beleszórom, kevergetve pirí­tom, fehérborral felöntöm, forró leves megy utá­na, só, bors, puhára főzöm. Kockára vágott sárgarépa, gyökér, zeller, hús, máj, nagy csokor apróra metélt petrezselyem, párolódik saját gőzében.

Egy kg lisztből négy rúd bejgli lesz, huszonnyolc rúdhoz hét kg-ból gyúrtam omlós élesztős tésztát. Negyven dkg vaj megy a kilónyi liszthez, tíz dkg cukor, három dl tej, két tojássárgája, két dkg élesz­tő, két dkg só. Rita az adagokat négy részre osztotta, gombóccá formálva pihentettük fél órát. Bellával téglalapra nyújtottam, ápolgattam, dédelgettem, friss szénával megetettem. Némelyik széna helyett mákot kapott, töltelék pont olyan súlyú, mint a tészta. Dió egy részét nem daráltam, nagyobb da­rabokra vágtam, ahogy Edit nagyanyámtól tanultam. Lehet előre karamellizálni, száraz serpenyő­ben illatosra pirítani kevés nádcukorral, hogy még jobban kijöjjön a dió zamata. Tészta két szélét gon­dosan behajtogatom, azután tekerem, hajtás alul­ra kerül. Szigorú rituálé szerint kenem a bejgli te­tejét. Márványozás titka, először hosszában, majd keresztben húzom a tojásos ecsetet, két kenés közt hideg helyen húsz percet pihen. Zsiráfnyakak fek­szenek szép nyugodtan egymás mellett.

Míg kevertük a mákos és diós tölteléket, Hanna lányom a gyerekkori szánkómmal lehorzsolta lá­bát a dombon. Épp volt itt egy dramaturg a szom­széd házból, hozott jódot meg kötszert. Rita a szomszéd színésznő, múltkori alakítását rólam mintázta, ordítozott a gyerekkel, aztán riszált to­vább, mintha mi sem történt volna. Vékonyak a falak, de tagadja.

Ő varázsolt minket ide, Ilonka nagymama halála után minden lakás üres lett, egyedül lakott a ház­ban. Pont ilyen szomszédokat álmodott magának.

Belláékkal egyszerre költöztünk be, felújítottuk a lakásokat, kertet, felállítottuk a pingpongasz­talt. Zsázsát ültettünk, spenótot, kaprot, paradi­csomot, kerítéshez csicsóka­sövény, jó magasra nő, szomszéd házat eltakarja. Kertet felástuk, csicsókafa árnyékában gyömbéres limonádét ittunk a hőségben. Friss gyömbérből főztem hozzá szirupot, citrommal és jéghideg ásványvízzel hígítot­tam. Nátán fenyődeszkából ácsolt ládát a kom­posztnak, mellette tíz szemet hozott első évben a málnabokor. Fűmagot vetettünk, a parányi tóba megint aranyhalak kerültek, százéves kőlépcső­höz fügefát telepítettünk. Nagymama fehér rózsái mögött fűszerkert, menta, rozmaring, bazsalikom, snidling, petrezselyem.

Borostyán és vörös futórózsa kúszik fel a tetőre, teraszokon végig, évtizedek alatt belenőtt a vako­latba. Mégis letépte az orkán, szeles a hegyoldal, kétemeletnyi növény feküdt szomorúan a víztől té­pázott füvön. Felkötöztük a menthető ágakat, visszametszettük, amit muszáj volt. Májusban jóval kisebb bokron, de nyíltak a bimbók, megerősöd­ve várják a következő pusztító erejű szélvihart.

Rubin Eszter

Rubin Eszter

Lépcsőházban lekapartuk a hatvanas évek ele­je óta zöldellő, repedezett festéket, együtt meszel­tük hófehérre. Ebédre héjában sült krumplit ettünk kéksajttal és házi tejfellel, aztán hengereltük tovább a falat éjszakáig. Szajna-parti képeimet kiakasztot­tam, vendégek odavannak a lépcsőházképtárért.

Edgár egy év után került elő, alig ismertünk rá, fogyott vagy öt kilót. Nagymama idejében jóko­ra, hulló szőrű hízott macska volt, fotelből nem­igen kelt fel. Karcsún oson a teraszon, gyerekszo­bába óvatosan les be. Elegáns fitt, hosszúra nyúlt böjt jót tett neki, rászokott a vadászatra. Hívom, tekintete bizalmatlan, pár szelet szalámiért nagy nehezen hajlandó bejönni. Konyhába megy, meg­szokott fal melletti tányérjához, tányér sehol, a fal sincs meg. Ezt már nem hiszem el – mondja döb­bent tekintettel.

Szukkotkor [a sátrak ünnepe] sátrat építettünk, Lévvel gondosan megterveztük, lerajzoltam, statikai számításokat végeztünk a tartóoszlopok vastagságára. Lév a leg­megbízhatóbb fickó, akit ismerek. Ráadásul krav magázik. [önvédelmi sport; héberül: közelharc] Edzés előtt egy-két órát lenyom a tenisz­pályán, annyira rendben van, szinte már gyanús.

Csak annyit tud felhozni, kényszeresen szereti a rendet, távirányítók párhuzamosan az asztalon, meg ilyenek. Persze fiatal, még lehet bármi.

Ebben az évben mediterrán volt az október, húsz fokot mértünk éjjel a sátorban. Piknikeztünk, rozmaringos krumplit ettünk retekbefőttel, kecskesajtos-gránátalmás tölgylevél salátát. Krumplit na­gyobb darabokra vágtam, vajjal és olívaolajjal for­gattam össze, friss rozmaringot téptem hozzá, fok­hagymagerezdek krémesre sültek saját héjukban.

Almát mézes dióval töltöttem, magházát kiszed­tem, diót ledaráltam, pálinkával kevertem, mag­ház helyére töltöttem. Tetejére kis kocka vaj, sütés előtt egyesével alufólia kosarakba csomagoltam, hogy a sűrű, édes szaftot lehessen kanalazni.

Etrogot szagoltunk, az összes pasi lelkesen len­gette a lulávot [szukkoti ünnepi csokor: citrus, pálmaág, mirtuszág, fűzfaág], legtöbben most láttak ilyet először. Etrog [jó íz, jó illat, mint az olyan zsidó, aki a Tóra szerint él], luláv [jó íz, nincs illat, mint az olyan zsidó, aki ismeri a Tórát, mégsem a parancsolatok szerint él], hádász [nincs íz, jó illat, mint az olyan zsidó, aki nem tanult Tórát, de jó cselekedeteiről ismert] árává [se íz, se illat, olyan zsidó, aki sem a tudásával, sem a csele­kedeteivel nem tűnik ki], csokorba kötve egé­szítik ki a másikat, engesztelést nyernek egymás vétkeiért. Minden irányba kell lengetni négy égtáj felé fel és le, I-ten mindenütt jelen van.

Két kiló etrogot kaptam a rabbitól, befőztem mentás szirupban. Rücskös, vastag héjú citrus, kétszáznegyvennyolc mag mindegyikben, mire kimagozom, alig marad valami. Karikákra vágom a szent gyümölcsöt, négy napig hideg vízben áz­tatom, vizét naponta cserélem. Tiszta vízben fel­forralom, cukrot belezúdítom, kis lángon keverge­tem a gyöngyöző szirupot, végül friss mentalevelet adok hozzá. Kifőzött üvegekbe töltöm, pár perc­re fejtetőre állítom, nagy kosárban párnák között szárazdunsztba teszem, mint Cili dédanyám a cse­resznyebefőttjét.

Álmodozunk, Bellával éttermet nyitunk, ker­tünkben vendégek ülnek, csak pár asztal, előre be kell jelentkezni, annyira exkluzív. Ez jó modoros. Lakásétterem. Online pékség. Sütöm a barheszt [kelt fonott ünnepi kalács] beavatott vevők állnak sorban, terjed a suttogó propaganda. Már három állandó kuncsaftom van, kettesével veszik. Száz százalék zsidó kéz gyúrja, mind az összes felmenők kollektív tudattalanja benne van a barheszemben.

*

Dédanyáim Fuchs Janka, Weisz Cecília. Cili mo­nogramja belehímezve a stafírung összes darab­jába. Ágynemű, lepedő, konyharuha, törülköző mind megjelölve az abszurd W. C. betűkkel. Első osztályban frissen vasalt asztalkendőben vittem uzsonnámat iskolába, vajas kiflit hajszálvékonyra szeletelt trappista sajttal és zöldpaprikával, míg osztálytársaim meg nem tanultak olvasni, és ki­röhögték a monogramot. Akkor áttértem papír­szalvétára.

Frissen vasalt abroszok, tükrös paplanhuzat ka­tonás rendben, tárt ajtókon dől a levendulaillat nagyszüleim Lenin körúti lakásának cselédszobá­jában. Fehérre mázolt szekrények tetején kis tál­kákban birsalmasajt szárad, hűtőszekrény zakatol, ezerszer betűzöm a feliratot: C-a-p-a-t-o-b. Nagy fémkilinccsel nyílik, porcelán vajtartóban kocka alakú sárga vaj, jénai tálkában Nusi nagyanyám körözöttje, libatepertő fedeles műanyag dobozban. A doboz párja a kamrában sós teasüteménnyel te­letömve, lekvárok, savanyúság, konyhaablakból sárga keramitkockákkal kirakott udvarra látok.

Minden rendben, kerek a világ, a dolgoknak he­lyük van, biztonságos, megszokott illatuk. Szerdán grenadírmarsot főz nagyapám, paprikás-hagymás alapra megy a kockákra vágott krumpli, tésztát főz külön lábosban. Összekeveri, kivajazza a hosszú­kás, szögletes jénait. Tetejére zsemlemorzsát szór, sütőben pirítja, az égett szélét kérem. Csütörtökön szilvás gombócot gyúrunk, saját kis gyúródesz­kám van, kapok egy adag tésztát, fura, hogy min­dig szürkébb lesz, mint a felnőtteké. Legjobban a zsemlemorzsát szeretem ebben is. Péntek délelőtt dédanyám barheszt süt, így szokta meg, estére el­készül a sólet. Ennek semmi köze a sabathoz, vé­letlen egybeesés.

Cili ifjú lány korában megmondta, esze ágában sincs Szőlősgyörökön maradni a szatócsboltban, csak Pestre hajlandó férjhez, menni. Be lehetett ad­ni az igényt, akkoriban nagyobb volt a választék, volt sok zsidó. Lengyel Jenőt a sadchen [házasságközvetítő] ajánlot­ta, igaz, alacsonyabb volt Cilinél, de okleveles épí­tész és építési vállalkozó. Ha volt munka, látástól vakulásig, ami építészek esetében szó szerint ér­tendő. Rajzasztal fölött görnyedni éjszakánként. Amikor nem akadt, Cili gyémántgyűrűjét betették a zaciba. Nem valami nagy gyémántról van szó, pár kicsi kő, virágot formázó fehérarany foglalat­ban dédanyám egyetlen gyűrűjén. Mindig sike­rült kiváltani, Nusi nagyanyám is viselte. Hangversenybérlet, levendulakölni illata, drapp kosztüm selyemharisnyával, csak ilyenkor használatos retikül, benne izgalmas színházi látcső. Ha beteg vol­tam, elővették, nézhettem, ahogy közelebb jönnek a Lingel polcokon sorakozó könyvek.

Anyám vaskazettában tartotta a gyűrűt, míg el nem vitték a betörők. Néhány születési anyakönyvi kivonat volt csak mellette, nagyot nem kaszáltak, vittek magukkal még pár bizsu fülbevalót, zöld­almaszappant.

Volt idő, amikor mindent megért az árja szár­mazás bizonyítása, manapság fordítva van. Sze­rezhettem be a papírokat újra, a névadónk előtt. Ezt valahogy elmulasztotta a család, amikor szü­lettem. Akkoriban nem volt divat.

Perah bat [lánya valakinek] Perl lettem, Gyöngy anyám után. Hanna Mirjamot választotta héber névnek, Mirjam bat Perah. A rabbi áldása, feledhetetlen pilla­nat belépni Sára ősanyánk szövetségébe.

Hanna bat micváján2 [A kötelesség lánya. A lányok felnőtté avatása] igyekeztem nem nagyon sírni, hogy el tudjam mondani az áldást. Jesziméh Elohim k’Szárá, Rivká, Ráhél v’Léa. Is­ten tegyen téged olyanná, mint Sára, Rebeka, Rá­hel és Lea.

Kóser töltött húsos szendvics, libatepertő tor­mával, saláta, zöld és fekete olajbogyó. Hummusz, tahini [szezámkrém], padlizsánkrém, barhesz, flódni, sütemény, gyümölcsök, hajnalig buliztunk a zsinagóga kert­jében. Padlizsánkrém nem nagy ügy, lényeg a füs­tös íz. Legjobb grillen sütni, ha kihűlt, villával összenyomom, úgy jó, ha darabos marad. Sült fokhagymával, olívaolajjal, kevés házi majonéz­zel keverem, hűtőben érlelem egy napig. Frissen sült rozskenyérre kenjük, fekete olívabogyóval esszük. Éjszakára beáztatott csicseriborsót főzök a hummuszhoz, olívaolajjal, áttört fokhagymával, tahinipasztával, citrom kifacsart levével, frissen őrölt borssal, kevés chilivel turmixolom, krém­mé darálom, adok hozzá a csicseri főzővizéből, ha kell, sózom, kóstolgatom. Tahinit szezámmag­ból csinálok, ledarálom, még egy kis olívaolajat öntök rá, tetejét paprikával szórom, pitával már­togatjuk.

RubinE_Barhesz-IND*

Fuchs Janka dédanyám, miután Széfer Sándor­tól elvált, a Pista gyereket – nagyapámat – leadta a nagymamának, és elment Svájcba orvosi egyetem­re. Nem jött be az egyetem, próbálkozott mással. Taxivállalatot gründolt. Autót vett, a sofőr velük ebédelt a konyhában, aztán az egész csődbe ment. Később Pistát akarta benyomni az orvosira, akkor meg jött a numerus clausus.

Nátán viszont meg sem született volna a nu­merus clausus nélkül, a nagyszülei emiatt men­tek Prágába egyetemre, ott ismerkedett meg Stier nagypapa Ilonka nagymamával. Vörösök voltak mindketten, nagymama jobban. Retiküljében re­volvert hordott, le is kapcsolták hamar, legalább nem zsidóként vitték el, így úszta meg. Amikor Nátán bemutatott neki, kilencvenhárom éves volt, vastag fekete kabát lógott a konyhaajtón.

– Hát, szervusz, úgy örülök, hogy megismer­telek. Képzeld, ebben a kabátban jöttem haza Dachauból – fogadott lelkesen.

Nagymama falán kép, Nátán vonatozik rajta há­romévesen. Imádom őt gyerekkorában meg ka­maszkorában, a hetvenes években, őrülten szexi, beleborzongok, ha rágondolok. Basszusgitáros, csíkos pólóban.

Nátán megkérte, szkennelje be a fotót, és küld­je el nekem e-mailben.

– Nagymama, de ne olyan ferdén szkenneld, mint a múltkor! Kilencven fölött tanult meg skype-olni, épp a következő külföldi útját szervezte a Svédországban élő rokonokhoz.

A nagyszülők hamar elváltak, Stier nagypapa el­vette Verust, aki kilenc évvel volt fiatalabb, pont, mint én Nátánnál. Ezt is revelációként imádta Ná­tán. Kedvenc szava volt a reveláció. Meg a szeret­lek. Sokáig tartott ez a csodás időszak. Az elfoga­dás általam sosem tapasztalt kegyelmi állapota.

Schwarcz Cecília, Nátán dédanyja, fekete és fe­hér, a nevek pandanja újabb bizonyosság, az Örök­kévaló egymásnak baserolt [Az embernek rendelt másik fele] minket.

Mindkettejük kézzel írt receptes füzetét örököl­tem. Töltőtollal teleírt megsárgult lapok, Schwarcz Cilié spirálfüzet, csinos kötényviseletről és aján­lott heti étrendről szóló beragasztott újságcikkek­kel. Weisz Cili dédanyámé kis alakú fekete köny­vecske, gondosan címkézett vignettáján dőlt betűs felirat: Sütemények.

Weisz Cili gyakran sütött londoni szeletet, húsz dkg lisztet tizennégy dkg vajjal, egy tojássárgájával, hét dkg cukorral gyúrt össze, a feljegyzés sze­rint pikáns lekvárral kente. Hét dkg darált diót kevert tíz dkg olvasztott csokoládéval, húsz dkg cukorral, három tojásfehérje felvert habjával. Te­tejére öt dkg gorombára vágott diót szórt, legszí­vesebben az összes megpirult diót leettem vol­na az akkurátus téglalapokra vágott szeletekről.

*

Ilonka, Nátán nagymamája, a hatodik kerületi ifikkel járta be a Dunakanyart. Széfer Pista nagy­apám és Nusi nagyanyám együtt kirándult velük a harmincas években.

Apáink ugyanazokat a lépcsőfokokat járták be, műszaki technikum, majd az egyetem, néhány év eltéréssel. Még a zsidó nevük is egyforma, Nehemia.

És az orosz vidéken töltött évszakok mind egy­más felé fordították utunkat. Hasonló élmények, elektricskaállomások, nyírfaerdők a gyorsan szá­guldó hűs patakok partján. Volga parti fagylaltozások, marozsennoje két ostya közt szalvétában, gyorsan kell enni, kézmelegtől hamar olvad.

Nátán mániákusan kutatja az ilyen bizonyossá­gokat, ahogy a Kohav és a Stier család sorsa, mint a barhesz fonatai, összekapcsolódnak az időben.

A Bika csillagkép szarvai közt felragyogó leg­fényesebb csillag, a nap lemenő sugarainál lát­tuk meg egymást először. A zsidó negyed egyik romkocsmájának lerobbant pingpongasztala mel­lett. Kibelezett Trabanton futottak végig az utolsó fénypászmák, damillal mennyezetről belógatott plasztikszék alumíniumlábán, kiszuperált rádió­roncson, használaton kívüli tornaszeren, melyen egy vendég épp zajos ovációtól kísért lólengést mutatott be. Rasztahajú fiú kezében korsó, egyen­ként csillantak meg a sörben rejlő aranyszín bu­borékok.

Szokásos vasárnap délutáni meccset játszottuk, amikor Nátán megjelent a graffitik keretezte aj­tónyílásban. Szótlanul figyelt egy darabig, az új játszmánál beállt.

– Virág meg én már összeszokott páros vagyunk – tiltakozott játékostársam.

– Nem érdekes – felelte Nátán –, most én aka­rok összeszokni vele.

Nem kellett az összeszokáshoz sok idő, négy hét múlva együtt éltünk.

– Jó apja leszek a lányodnak, hozzám jössz, vi­rágszálam? Rólad álmodtam gyerekkorom óta.

És a versek, amiket egymásnak írtunk.

Mélyen letüdőzök minden pillanatot,
mi veled kéz a kézben megadatott

– ilyeneket írt.

És tényleg. Letüdőztük. Egymás lélegzetét ittuk, szürcsöltük. Orrból orrba, szájból szájba. Egy évig nem keltünk fel az ágyból. Néha arról ábrándoz­tam, felöltözöm, kisminkelem magam, aztán bor­zas hajjal osontam az utcán, fal mellett. Ilyesmire nem volt időm két szerelmeskedés között. Sosem voltunk kettő között, végtelen szerelmeskedés volt az egész. Megszűntek a határok, spirituális egye­sülésben lényegültünk át egymássá.

A szerelmeskedés mi? Leküzdeni az erekciót. Ágaskodik közöttünk, nem lehet kényelmesen összebújni, valamit csinálni kell vele. Permanens erekció, kilátástalan harc. Sikertelen minden el­szántság, alulmaradok, maga alá gyűr, ágyhoz szö­gez.

Süt az agya, új ablakot nyit számomra a világ­ra. Nátán mindent tud – mondom a szochnutos csoportnak, amikor bejárjuk az ígéret Földjét.

Ő mutatja meg a látnivalókat az alkalmatlan idegenvezető helyett. Mindig meg tud nevettet­ni, mindig tettre kész, túlzásba is viszi. Mint min­dent.

Orgazmusmérnök. Végtelenített orgazmusokat szerkeszt, ő tervezi, tudatalattim a stylist. Filmet vetít az agyam, váltakozó képek hosszú sora, egy­másba mosódó szürreális vonalrajzok. Égig érő vörös virágok árnyékában apró mexikói vályog­házak, sivatag szélén forrón remeg a levegő. Szél­ben keleti szőnyegek lengenek, falon buja minták, egyik szobából úszom a másikba, sosincs vége, törtfehér márványszobrok, lila tollak, színek is­métlődése, mintha albumot lapoznék, és megint. Hímzett szőttesek, amerre nézek, végtelen, ten­gerkék hullámzás. Selyemkendők, arany ragyogás, napfényben üvegek százai, ezrei csillognak, kar­csú formák különös, utánozhatatlan játéka. Óriási, csillámló ablaktáblákon jégvirág nyílik, zúzmara fénylik fehéren. Orosz erdőség sűrű aljnövény­zetében gázolok, ezüstfák filigrán ágain türkiz és mélyzöld drágakövek csilingelnek. Félek, a követ­kezőnél nem térek vissza a malachiterdőből, a túl­oldalon ragadok örökre.

– Üdvözlöm a stúdióban Kohav Virág kreatív orgazmusdesignert. Hadd kérdezzem már meg, mivel foglalkozik az önök alternatív filmes cso­portja?

– A team mozigépész tagja az erre rendszeresí­tett szervvel elvégzi a célfeladatot, mely a csukott szemhéjak belső felére vetítve, színes szélesvász­nú látványként képződik le az agyban. Minden általunk készített film megismételhetetlen, egye­di formavilágú, lenyűgöző alkotás. Jelenleg kí­sérleti fázisban van a módszer, mellyel agyhullá­mok által sugárzott mozgóképünk megtekintése a nagyközönség számára is elérhetővé válik. Fel­hívjuk azonban kedves nézőink figyelmét, hogy az orgskála szerinti 8-as erősségű földrengés túl­éléséhez megfelelő felkészültség és ellenőrzött kö­rülmények szükségesek. E feltételek nélkül sem­miképp ne próbálják ki, különben könnyen elülső hüvely fali infarktus lehet a vége, az agysejtek szá­ma pedig egészségügyi határérték alá csökkenhet, mely súlyos memóriazavarokkal jár. Ellenben lá­togassák meg weblapunkat, az orgfilm.org címen hasznos szaktanácsokkal látjuk el az érdeklődő­ket.

[Az eredeti szöveg lábjegyzeteit szögletes zárójelben illesztettük a szövegbe – Szerk.]

Rubin Eszter: Barhesz
Ulpius-ház Könyvkiadó, 2012