Müller Rolf: Politikai rendőrség a Rákosi-korszakban (részletek)

„Előbb a Párt és csak azután az Államvédelmi Osztály”

Széles körben ismert és előszeretettel hangoztatott megállapítás, miszerint a Rákosi-korszak politikai rendőrsége „állam volt az államban”. Jól csengő kijelentéssel van dolgunk, amely egyszerű válasznak tűnhet a szervezet hatalmával kapcsolatos megannyi kérdésre, a megfogalmazás azonban nagyon félrevezető. Egyrészt leegyszerűsít, hiszen – mint azt az első fejezetben láthattuk – a szervezet pozíciója az államigazgatási hierarchiában többször is változott, és hatalmi jogosítványainak, eszközeinek körét 1953-ig folyamatosan bővítette. Másrészt ez az állítás bizonyos szempontból a „Péter Gábor és bűnbandája” ellen 1953 után megfogalmazott vádra rímel, és mint ilyen, nem vesz tudomást az államvédelem felett álló személyekről és érdekekről, és ezzel érintetlenül hagyja Rákosinak és szűkebb körének szerepét és felelősségét. Pedig szép számmal kínálkoznak olyan esetek, amelyekben ez utóbbi tetten érhető.

Egy államvédelmi főhadnagy esete a pártfegyelemmel

1948. szeptember 16-án délután 3 óra 30 perckor Péter Gábor, a politikai rendőrség első számú vezetője átvette Farkas Mihály levelét. Másfél órával ezután Nagy József főhadnagyot, a zalaegerszegi államvédelem beosztottját elbocsátották a szervezettől. Mi volt az oka a vidéki tiszt hirtelen állásvesztésének, illetve annak, hogy ügyével az egyik legbefolyásosabb kommunista politikus foglalkozott? A válasz a párt és a politikai rendőrség viszonyában keresendő. De lássuk az előzményeket!

Nagy József kőműves volt mielőtt katonaként a második világháború nyugatra sodorta volna. 1945 májusában tért haza, azonnal belépett az MKP-ba, és – minden valószínűség szerint ennek köszönhetően – a politikai rendőrséghez került. Karrierje hamar felívelt: Sümegen és Nagykanizsán a helyi kirendeltség vezetője lett, majd a megyeközpontba, Zalaegerszegre helyezték. Az ígéretesnek tűnő pályafutást végül egy munkahelyi ellenségeskedés akasztotta meg. A problémák ott kezdődtek, hogy a korabeli jellemzés szerint nem különösebben képzett, ám annál inkább törtető tiszt – ismeretlen okból – összetűzésbe keveredett egyik kollégájával, Szegedi Andornéval, aki történetesen a megyei párttitkár felesége volt. Nagy József áskálódásának eredményeképpen munkatársnőjét behívatták az Andrássy út 60.-ba, ahol Péter Gábor egyik bizalmi embere, Mátrai Tamás vonta kérdőre. Nagy közben még egy jelentést is küldött az ÁVO budapesti központjába, amelyben már nem csupán Szegedinét támadta, hanem férjét is bepanaszolta. A helyi pártvezetőt olyan vádakkal illette, miszerint szándékosan „fúrja” a megye országgyűlési képviselőjét, Gerencsér Györgyöt, illetve hogy kapcsolatban áll Rob Antallal, a kémgyanús kommunista politikussal, aki nem sokkal korábban a letartóztatás elől menekült Jugoszláviába. A zalaegerszegi főhadnagy vádjainak igazolásához négy ismerősét hívta segítségül, és ők készségesen meg is tették vallomásaikat. A helyzet végül odáig fajult, hogy Szegediné beadta a lemondását. (Talán nem érdektelen megjegyezni, hogy tíz évvel később, amikor Szegediné újra felvételét kérte a politikai rendőrséghez, önéletírásában csak annyit kívánt közölni a testület elhagyásának körülményeiről, hogy a pártközpont „kikérte oktatási munkára”.)

1948. szeptember 10-én a központi párt- és államvédelmi szervek képviselőinek részvételével egy bizottság alakult, amely vizsgálatot indított az ügy tisztázására. Ennek során kiderült, hogy a főhadnagy tanúi egytől egyig kizárt MKP-tagok, és ezt éppen Szegedi Andornak, a megyei párttitkárnak „köszönhették”. Ketten közülük emellett besúgói munkát is végeztek Nagynak, sőt folyamatosan információkat szolgáltattak az államvédelemnek. A vizsgálat felszínre dobta a helyi politikai rendőrség felelőtlen hálózatépítési munkáját, valamint a számos olyan esetet, amikor az nem egyeztetett a területileg illetékes pártszervvel. Következzen innentől a vizsgálóbizottság jelentésének szövege:

„A Nagy József-kérdésen kívül megnéztük, milyen a viszony a megyei pártbizottság és az ÁVO-n dolgozó elvtársak között. A következő konkrét tényeket tapasztaltuk: a Nagy József-ügyet az ÁVO végig a párt megkerülésével tárgyalta, noha tudta, hogy vezető megyei pártfunkcionáriusokról van szó.

A szombathelyi ÁVO vezetője (ide tartozik Zalaegerszeg is) még egyszer sem kereste meg Lakatos elvtársat a megyei problémák alapos megtárgyalására.

Az ÁVO nem kérdezi meg a párttól, hogy két aktíváját miért zárták ki a pártból, és továbbra is felhasználja őket. (…)

A nagykanizsai ÁVO igyekezett rábeszélni a városi vezetőség egyik tagját arra, hogy az folyamatosan informálja a városi vezetőség munkájáról és a vezetőségi tagokról.

Az ÁVO-n dolgozó elvtársak közül vannak, akik személyes tapasztalatunk szerint nem tudják, mi az, hogy párt vagy osztály, nem olvasnak, nem tanulnak.

Mindezek alapján megállapításunk az, hogy az ÁVO-n dolgozó elvtársak megyei viszonylatban el vannak szakadva a párttól, pártmunkát hivatalos beosztásukon kívül nem végeznek. Ritkán és rendszertelenül járnak pártnapra, politikailag nem fejlődnek. A megyei bizottság hibákat követ el ezen a téren, mert nem tartotta szem előtt az ÁVO-n dolgozó káderek nevelését, elméleti és gyakorlati pártmunkájuk elősegítését. Az ÁVO-n dolgozó elvtársak nem értékelik megfelelően a párt politikai és szervezeti irányító szerepét. Vannak olyan jelenségek fent említettek között, melyek azt mutatják, hogy az ÁVO központjából egyes esetekben a párt szerepét rosszul értékelő utasítások jönnek a kirendeltségekhez.”

Sablonossága ellenére a jelentés nemcsak egy államvédelmi tiszt „pártszerűtlen” ténykedését leleplezte le, hanem rávilágított a megyei párt- és államvédelmi szervek közötti kapcsolat rendezetlenségére, sőt egy rövid zárómondatban a párt szerepét rosszul értékelő központi ÁVO-direktívák felelősségét is felvetette.

Nem meglepő, hogy az MDP Központi Vezetőségében a helyi pártvezetéssel összetűzésbe keveredő tiszt esete nagy port vert fel. Olyannyira, hogy Kovács István, a Szervezési Osztály vezetője jobbnak látta tájékoztatni a helyzetről a rendőrséget is felügyelő KV-titkárt, Farkas Mihályt, illetve a frissen (pont a fentebbi sorok lejegyzésének napján) átkeresztelt, mindezzel együtt hatalmi súlyát is növelő Belügyminisztérium Államvédelmi Hatóságának vezetőjét, Péter Gábort. Előbbi rendcsinálást követelt a politikai rendőrségnél (és egyidejűleg tájékoztatta Gerőt és a párt főideológusát, Révai Józsefet):

„Péter Gábor elvtársnak!

Kérem az ügy alapos kivizsgálását és jelentést. Nagy Józsefet el kell távolítani az ÁVO kötelékéből. Lehetetlen megengedni, hogy a vidéki ÁVO-szervek a párt fejére nőjenek. A rendőrségen működő pártszervezetek alá vannak rendelve a megyei bizottságoknak, és a pártfegyelem az ÁVO embereire is vonatkozik. Rendet kell teremteni ezen a téren, és minden pártszerűtlenség ellen az ÁVO-n erélyesen fel kell lépni.

IX. 15. Farkas”

Péter postafordultával megküldött válaszában gyors intézkedésekről tudott beszámolni:

„Farkas elvtársnak!

1948. szeptember 16-án délután 3 óra 30 perckor kaptam Farkas elvtárstól a mellékelt sorokat. Délután 5 órakor, tehát 1 ½ órával Farkas elvtárs sorainak a kézhezvétele után, Nagy József azonnali elbocsátást nyert az Államvédelmi Osztálytól. Aki az Államvédelmi Osztályon nem tudja, vagy nem akarja tudomásul venni, hogy előbb a Párt és csak azután az Államvédelmi Osztály, az egy órát sem maradhat az Államvédelmi Osztály kötelékében. (Nagy a Vidéki Főkapitányság politikai osztály állományában volt, onnan került hozzánk.)

Budapest, 1948. szeptember 16. [Péter Gábor]”

Péter Gábor zokszó nélkül teljesítette a párt egyik legbefolyásosabb emberének utasítását. Igaz, az államvédelem első számú irányítója – a felelősséget mintegy hárítva magáról – majd’ két évvel Tömpe András „legyőzése” után zárómondatában fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az elbocsátott tiszt az egykori vetélytárs egységéből érkezett osztályához.

A Nagy József ténykedéséről készült jelentés, illetve Farkas és Péter levélváltása azt mutatja, hogy az államvédelem valóban önálló hatalmi tényezőként kívánt megjelenni az országban, és Péter Gábor mindent meg is tett annak érdekében, hogy Rákosi Mátyás és közé ne kerüljön közvetítő, ám ettől függetlenül az általa irányított testület nem kerülhette meg a pártot mint testületet. Nem önállósíthatták magukat a helyi pártszervezettől a vidéki államvédelmi beosztottak sem, hiába érezték egyre nagyobb hatalmuk birtokában még terhesebbnek a „civilek”, azaz a pártbizottsági funkcionáriusok kontrollját. Nagy József is úgy gondolta: egy kevésbé szem előtt lévő államvédelmi tisztként felveheti a küzdelmet a megyei párttitkárral, ám a helyi kommunista vezetés – a központ segítségével – a végén mégis biztosítani tudta az akaratát. A zalaegerszegi főhadnagyot végül is pártszerűtlenség, és nem szakmai okok miatt tették ki a testületből. (Az elbocsátásáról rendelkező napiparancs nem maradt fenn, így nem tudni, Nagy József kizárását hivatalosan mivel indokolták.)

Az eset ráirányította a figyelmet az államvédelmi szervek feletti pártellenőrzés szabályozásának szükségességére. Az MDP székházban rögvest ötletbörze indult: „Kovács e[lvtárs]! Véleményem szerint ezt a konkrét esetet fel kellene használni arra, hogy az ÁVO-val történjék egy megbeszélés, melyen megyei viszonylatban rendezhetjük a m[egyei] b[izottságo]k és [az] ÁVO egymáshoz való viszonyát. Rátonyi őrnaggyal megállapodtam a közös kivizsgálások szükségességében.”, illetve: „Kovács e[lvtárs]! Szerintem Péter Gáborral elvileg és országosan le kellene ezt tárgyalni.” – olvashatók a kézírásos megjegyzések a Nagy József tevékenységéről készített jelentésen. Sürgették tehát a kérdés elvi rendezését, az első politikai bizottsági határozat mégis csak évekkel később, Péter Gábor és társainak letartóztatása után, az ő bűneikre hivatkozva, 1954-ben született meg.

Müller Rolf: Politikai rendőrség a Rákosi-korszakban
Jaffa Kiadó, 2012

• Recenziónk: Az elnyomás mechanizmusai
• Fülszöveg