Éljen Janika! | Békeffi István, Stella Adorján: Janika / Karinthy Színház

Írta: Bedő J. István

Természetesen pimasz az az újságírói kérdés a harmadik felvonásban, hogy szabad-e a színpadra vinni agyament és teljességgel képtelen helyzeteket. No, de vádolható életszerűséggel a szituáció, melyben egy negyvenes színésznő eljátssza saját tízéves kiskamasz fiát? Ugye nem. Mégis: valahányszor előrántják a tartalékból, filmarchívumból, kéziratraktár mélyéről Békeffi István és Stella Adorján filmjét/darabját, mindig siker.

Illetve már ez is elbizonytalanít: vajon mikortól létezett (vagy létezett-e) színdarab formájában a Janika. Mindenesetre igazi színpadi profik teremtették meg, Békeffi István a feleségére, Turay Idára írta a figurát. Kicsit mintha a Játék a kastélyban parafrázisa lenne, még ha az áthallás igen csekély is.

A képtelenségek száma azonban igen nagy: János elmegy Amerikába két hónapra, és kvázi elfelejt hazajönni. Ezalatt felesége, a színésznő Polgár Gizi hűséges és kitartó Solvejgként várja, majd a tíz év (ez változó, színreviteltől függően) után visszatérő férjet saját személyében kiutasítja, ám egy kiskamasz szerepére készülve, fiúnak öltözve marasztalja – vagyis színházat játszik neki. Hát persze, éppen ezért rajongunk a színházért, mert a képtelenségekre vevők vagyunk, szeretjük, ha elámítanak. A képtelenség folytatólagos, János nem veszi észre – talán a karácsonyi gyenge világítás miatt –, hogy ennek a kisfiúnak az arca nem csupán hasonlít a mamájáéra, de ez egy negyven felé közeledő arc… De természetesen benne vagyunk a játékban. Mert játék. Azonban nem merném könnyedén odavetni, hogy vígjáték.

Ennek a derűvel és nevetéssel átitatott három felvonásnak tökéletesen ketyeg az órája. Mindig jókor nevettet meg, mindig hagy utána lecsengést, hogy felkészüljünk a következő félreértésre, fintorra, dialógusra, aminek a képtelenségét a néző már előre érti, míg a benne részt vevők nem. De ennél sokkal többet ad azokban a pillanatokban, amikor Gizi (Giziként) János fejére olvassa gyenge jellemét, a tízegynéhány évre nyúlt néhány hónapot, ami alatt nem is adott magáról életjelt. Csendet teremtő drámai pillanattá változtatja Bíró Kriszta a két nevetés közötti jelenetet.

Gizi egyik kínos helyzetből a másikba evickél Janikaként is, hiszen egyszerre csak valamelyik figuraként lehet jelen. De Janikaként be is olvas hirtelen megszeretett „apjának”, mert „egész éjjel miatta sírt a mama”. Éppen ezek a nagyon jól megírt dialógusok teszik lehetővé, hogy Honti György rendezésében ne csak egy jól sikerült tréfát lássunk a kisfiúnak öltözött feleség történetében, hanem fel is ébressze együttérzésünket.

Bíró Kriszta nem csak címszereplője a játéknak. Magával visz minket a tudathasításba, és olykor erővel kell magunkat visszaráncigálni a földre, mert ő maga is kettéválik, mondhatni véresen komoly lesz harca Jánosért, a hűtlen férjért. A harcban Gizit Janikaként támogatja, s a két figura csak akkor ér össze, amikor az apja (illetve „apja”) által elrabolt „gyermek” rémülten bizonygatja, hogy a mamája nem fog érte jönni. Végül is ő tudja legbiztosabban… Rémült, majd lemondó arcjátéka, fintorai ellenállhatatlanul mulatságosak. És olyan pillanatokat teremt, amikor a néző is hajlandó hinni, hogy ez itten Gizi gyereke.

Gizi szüleit Voith Ági és Bodrogi Gyula adják, boldogan szekundálnak színésznő lányuknak, anyuka kicsit nagyon sznob, apuka kissé papucs, ám tud a sarkára is állni, mindketten kedves figurákat hoznak. A feledékeny színműíró férjet, Balla Jánost Mihályfi Balázs viszi be Gizi otthonába, igen sármosan, valami egészen furcsa hangképzéssel, ami olykor (az egykori János) Szabó Sándoréra emlékeztet. El is képzelhető, hogy a kezdő színész Gizi beleszeretett. (Az persze nem, hogy miért ragaszkodik hozzá most is, de miért kérnénk számon az életet egy vígjátékon?) Voltaképpen neki jut itt a buta bohóc szerepe, aki semmit nem ért a körülötte lévő világ átveréseiből. Bájos tárgy-játék, hogy a falon a közös múltra utaló fotó Bíró és Mihályfi végzőskori kettősét mutatja.

Adorján színigazgató Fazekas István, akinek jobbára annyi jut, hogy előkészíti a következő poént – ami aztán be is jön. És ő mutatja be a kezdő drámaíró Fenek Jenőt! Ezt a megnyerő mamlaszt Rábavölgyi Tamás hozza, elragadóan. Ugyanis ha lehántjuk a filmélményt (ott Latabár Kálmáné volt a kezdő drámaíró figurája) a darabról, Fenek Jenőnek egyetlen saját poénja van, a neve. Továbbá a darabjának hőse, aki úgy szólítja az anyját: Anyám! Ő csak tárgya, nem résztvevője Gizi féltékenyítő turbékolásának; az a színjáték Jánosnak szól…

János jövendőbelijét, a végül hoppon maradó, hazaküldött Betty Tordayt a szép Moldvai Kiss Andrea játssza, bájos újvilági akcentussal, de hát ez is csak körítés Gizi szerepe köré, páros jelenetükben Bíró viszi el a tejfölt, grandezzával, nagylelkűséggel, minden jót kívánva engedi, hogy Jánossal boldogok legyenek (persze ez sem igaz).

Van ebben az őrültek házában egy biztos pont: Malvin, az öltöztetőnő. Margitai Ági adja, minden bohócériával, ami csak belefér. Hiszen amikor a nagyobb gazemberségek, ruhacserék zajlanak, őt állítják előre golyófogónak, ezért aztán menet közben kell improvizálnia, hogy elaltassa János kíváncsiságát, és még hihető is legyen a hazugság. Rebbenő keze, a helyzetek kínjait jelző fintorai tették Bíróval egyenértékű sikerkováccsá. Érthető, hogy a tapsrendnél ő kapta a hangosodó tapsokat, sikkantásokat.

A díszleteket és a jelmezeket Húros Annamária álmodta meg. Gizi lakásának tere egyszerű, ám megállapodott jólétre utal, amilyen egy sikeres színésznőé lehetett. Gizi valamennyi ruhája lenyűgözően szellemes és sikkes (különösen egy fekete alapon ravaszul kanyarodó piros csíkokkal ékes darab). Árulkodóak Gizi mamájának újgazdag eleganciájával hivalkodó darabjai, és hát a kalapjai! János (szintén) újgazdag külsejéről a legtöbbet ezüstös mellénye mondja el… Betty egy látszólag egyszerű, fekete alapon fehér óriáspöttyökkel mintázott ruhában jelenik meg a család életében, elegánsan és győzelemre készen – de Janika csak legyőzi…

Természetesen nem lehet eltekinteni a ténytől, hogy Keleti Márton 1949-es filmje etalon lett évtizedekre. Turay Ida inkább durcás és hisztis Gizijéhez és Janikájához képest Bíró Kriszta mindkét alakban igazi szerelmes asszony – és főleg színésznő, aki minden szakmai trükköt bevet a meglépni készülő férj becserkészése végett.

Mi is lehetett a különös oka a színrevitelnek és a decemberi bemutatónak? Talán a darab ideje, hiszen karácsonykor játszódik. De még inkább az, hogy éppen van egy korban és talentumban megfelelő színésznő, aki etalon lehet a következő évtizedre.

Az előadás fotóit Csicsely Zoltán készítette. (Forrás: Karinthy Színház)

Békeffi István, Stella Adorján: Janika | Karinthy Színház
Rendező: Honti György

Szereplők:
Polgár Gizi – Bíró Kriszta
Balla János – Mihályfi Balázs
Gizi anyja – Voith Ági
Gizi apja – Bodrogi Gyula
Malvin, öltöztetőnő – Margitai Ági
Adorján, színigazgató – Fazekas István
Miss Betty Torday – Moldvai Kiss Andrea
Fenek Jenő – Rábavölgyi Tamás
Újságíró – Honti György

Díszlet: Húros Annamária
Művészeti vezető: Karinthy Márton

További előadások:

2012. december 15., 16., 26., 2013. január 11. 19:00;  január 20.  15:00 (!)