Az elnyomás mechanizmusai | Müller Rolf: Politikai rendőrség a Rákosi-korszakban

Írta: Tóth Gergely

Vannak olyan korszakok, amelyekről nehéz könyvet írni. Ilyen a Rákosi-korszak is, a sokszor önnön paródiájába hajló, de ugyanennyire véres és kegyetlen diktatúra és személyi kultusz. Még nehezebb a korszak egyik jelképpé vált testületéről, a politikai rendőrségről (Katpol, ÁVO, ÁVH) írni. Több lehetőség kínálkozik a szerző előtt, ha ilyen könyvbe fog. Könnyű – és manapság igen divatos – út bulvárosan ráközelíteni a szörnyűségekre, a kínzásokra, internálásokra. Szintén előfordul az előbbieket kisebbítve az emberi oldalra, a visszásságokra koncentrálni, mintegy anekdotázgatva, „a konyhaasztal mellől” írni a testületről. Mindkettőnek megvannak az előnyei, de mindkettőben benne rejlik a lehetőség, hogy valami elsikkad. De van egy harmadik út is, megtartva a kellő távolságot, szigorúan pártatlanul összefoglalni, a lehető legtöbb elérhető információt felhasználva és a legnagyobb teljességre törekedve ismertetni az egész történetet – és az olvasóra bízva annak megítélését.

A Politikai rendőrség a Rákosi-korszakban című könyvében erre vállalkozott Müller Rolf. Müller az Akadémia kutatójaként és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársaként éppen a megfelelő pozícióban volt ennek a könyvnek a megírásához. Olyan adatokhoz is hozzáférhetett, amelyeket az átlagember csak hosszadalmas procedúrák után ismerhetne meg.

A könyv öt részre tagolódik, az első és leghosszabb részben a köznyelvben ÁVH-ként élő, valójában sok nevet viselt szolgálat történetét ismerteti. A pályarajz végigkíséri a szolgálatot az 1945. januári kezdetektől egészen 1956 októberéig, bemutatja a kezdeti szervezési, anyagi és emberi nehézségeket, a fejlődést – és végül a hanyatlást. Az 1956 utáni átszervezésekre csak nagyon röviden tér ki, szinte csak utalva arra, hogy a történet a forradalommal nem ért véget.

A második részben a szolgálat (illetve: szolgálatok) vezetőit mutatja be, életrajzi adatokkal, a levelezésükből kiragadott példák és – ahol volt – visszaemlékezéseik segítségével. Ez már sokkal kevésbé száraz anyag, mint az első, történeti rész. Sok olyasmit megtudhatunk belőle, amit máshonnan nehezen bányászhatnánk ki. Például Rákosi és Péter Gábor kapcsolatának szorosságáról, amely tipikus példája a pártelnök kézi irányításos kormányzási módszerének, vagy Tömpe Andrásról, aki bár szervezésben néhány nappal megelőzte Péteréket, moszkvai támogatás híján sosem lehetett első számú figura a rendőrség szervezetében – viszont így, ellentétben Péter Gáborral elkerülte a koncepciós pert is. Itt ismerhetjük meg az ÁVH-ba legmagasabb szinten beépült NKVD (szovjet állambiztonsági) ügynököket is – ez is jól mutatja, hogy a Nagy Testvér felügyelő tekintete koránt sem merült ki a diplomácia és politika vizslatásával.

A harmadik részben a hazai Nagy Testvér, az (egy)Párt és a szolgálat kapcsolatát fejtegeti Müller Rolf, külön kitérve Rákosira, és az általa mindennapi gyakorlattá tett közvetlen felügyeletre.

A hálózat kiépítésével, a beszervezések és megfigyelések módszerével ismertet meg a negyedik rész, szintén levéltári források és visszaemlékezések alapján. Ebből vetődik a legtöbb fény az ÁVH mindennapjaira, nehézségeire és eredményeire. Kezdve a rendőrségi ablakon át, az utca túloldalán álló „titkos, beépített” személynek kiabálva kiosztott parancsokon, folytatva a felső utasításra a feljelentőknek osztott bőséges jutalmakon, egészen a kémkedésre felkészítő tanfolyamig.

A befejező rész a körülményeket írja le, a technikai, pénzügyi tényezőket, a kedvezményeket és a szolgálat dolgozóinak munkán kívüli lehetőségeit: mert az állambiztonság gondoskodott munkatársainak szórakozásáról és kulturálódásáról. Legalábbis tálcán kínált bizonyos dolgokat nekik: sportegyesületet, utazási kedvezményeket, balalajka együttest. És a hírhedt fekete autókat – itt olvashatjuk a típusokat és egyéb részleteiket.

Müller Rolf jól felépített koncepció mentén halad az általánostól – szervezettörténet – az egyes – a dolgozók mindennapjainak bemutatása – felé. Nagy szakértelemmel használja fel a levéltári forrásokat, éppen csak annyit idéz belőlük, amennyi szükséges és amennyi érdekes. Hasonlóan jól egészíti közlendőjét a fényképanyaggal is.

Az írás stílusa is igazodik az adott fejezethez – eleinte szigorúan tudományos, a végére valamelyest fölenged, de nem fordul át anekdotázásba vagy bulvárba.

Talán éppen a következetesen alkalmazott módszer miatt az olvasóban maradhat némi hiányérzet. Egyes történeteket szívesen olvasnánk részletezettebben leírva, de el kell fogadnunk, hogy ez túlment volna a könyv korlátain, mind a szó konkrét, mind átvitt értelmében. Akit mégsem hagynának nyugodni a részletek, az utolsó oldalakon fejezetekre bontott irodalomjegyzék irányítja további forrásokhoz.

Nem nevezhető letehetetlen olvasmánynak a könyv, de nem is annak készült. Szakmai szempontból azonban kézikönyv értékű.

Müller Rolf: Politikai rendőrség a Rákosi-korszakban
Jaffa Kiadó, 2012

»Müller Rolf: Politikai rendőrség a Rákosi-korszakban – megvásárolható a polc.hu webáruházban.«

• Fülszöveg
• Olvass bele!