Három jó nő és a rendőrbíró | Elmore Leonard: Raylan

Posted on 2012. november 11. vasárnap Szerző:

0


Írta: virginiawoolf

Szarkasztikus akasztófahumor, rövidre vágott jelenetek és húsba vágó párbeszédek. Így lehetne tömören összefoglalni Elmore Leonard – sokak szerint zseniális – legújabb regényét. A többséggel pedig kár vitázni, meg nem is áll szándékomban. A szakma doyenje ezúttal is professzionálisan odatett mindent, amit a (krimi)műfaj megkíván: szex, hazugság, csalás, gyilkosságok, meg persze az örök kísértés – a pénz, és a még annál is több pénz. Az igazi truváj azonban ebben a pasinevű regényben – Raylan – mégiscsak az, hogy a tökös gazemberek egytől egyig nőcik! Így meg már valóban izgi, nem?

Mondják, hogy egy csecsemőnek minden vicc új. Beismerem, itt és most magam is pólyában röhincsélek. Elmore Leonard regénye ugyanis egy tévésorozathoz – Justified, magyarítva: A törvény embere – kötődik, amit nem ismerek. Olvasom – mivel nem tudom fogni ezt a hazai csatornát –, hogy ebben a tévészériában (is) Raylan Givens a főhős. A könyv alapján gyanítom, hogy ez a nagy tapasztalatú szövetségi rendőrbíró a mozgóképes verzióban is sokatmondóan hallgat, ámde annál éleslátóbban dönt. Az esetek jelentős hányadában helyesen, elvégre a Ki nevet a végén? társasjátékban általában nem a rosszfiúk a nyerők.

Különben Elmore Leonardnak igencsak régi-kedves szereplője ez az anakronisztikusan ható cowboykalapos figura, hiszen több írásában is központi karakter. Először az 1993-as Pronto, majd ’95-ös Riding the Rap című regényben bukkan fel Raylan Givens alakja, végül, de nem utolsósorban, egy novellának – Fire in the Hole – a főhőse. Ez utóbbi alapján készülnek a Justified újabb és újabb epizódjai. Gyorsan hozzáteszem, Hollywood nem tegnap fedezte fel magának Elmore Leonard munkáit. A Rum Punch című regényéből Quentin Tarantino készítette el az immár klasszikusnak tekinthető Jackie Brownt, de a szerző maga is a kedvencei között emlegeti a szintén kategóriagyőztes – Szóljatok a köpcösnek!, illetve a Mint a kámfor című mozifilmeket. A sor persze hosszan folytatható lenne, hiszen Leonard regényeinek száma meghaladja a negyvenet.

Ennyi kanyar után azonban ideje visszatérnünk a minimalista eszközökkel operáló, ropogósan friss regényhez. (A Raylan nemcsak idehaza, de az Egyesült Államokban is idén jelent meg.) A főhősünk tehát egy bejáratott Leonard-figura, aki látványában és habitusában is olyan markáns rendcsinálók megformálóira emlékeztet, mint a szintén szófukar Clint Eastwood vagy Charles Bronson. Szó, ami szó, Raylan sem arról híres, hogy hosszan töprengene az élet mélységein. Amint megkap egy ügyet, villámgyorsan felméri a helyzetet, mérlegeli a lehetőségeket, majd az ösztöneire is hagyatkozva, döntést hoz. Ismerjük el, nem is a meditálás a fő területe, hiszen egy bűnüldözőnél az egzisztencializmus (értsd: az életben maradás) legfőbb szabálya szabad fordításban így hangzik: ki a gyorsabb, én vagy te? A törvény embere pedig jól ismeri az alapszabályt.

Elmore Leonard

Vitán felül áll, hogy Elmore Leonard is pontosan tudja, mitől döglik légy. A Raylanben három különböző, de néhány ponton összekapcsolódó történetet tesz elénk, ahol a szálakat minden esetben az érzékien agyas nők mozgatják. Cowboykalapos hősünk baja elsőként egy meglehetősen vonzó transzplantációs nővérrel gyűlik meg. Layla, megunva az életmentést, átáll a sötét oldalra, és három nehézfiúval szövetkezve emberi vesével üzletel. Miután a törvény embere megoldja ezt az ügyet, és már-már azt hinnénk, tévedés történt, mert a könyvnek még csak a felénél járunk, akkor befut egy újabb eset. Nem nehéz kitalálni, hogy a baj forrásánál itt is a nőt érdemes keresgélni. Ezúttal Carol, egy Kentucky állambeli bányavállalat vezetője értelmezi sajátosan a törvényt. Végül a hamvas szépséggel, a bankrablással meggyanúsított, zseniális pókerjátékos Jackie-vel akad össze Raylan Givens szövetségi rendőrbíró. S hogy ki nevet a végén? Nos, ez rajtunk is múlik.

A rövid jelenetekből épített történetet olvasva ugyanis olyan érzésünk támadhat, mintha a szomszédból leselkednénk. Miközben mindet látunk és hallunk, mégis nekünk kell (magunkban) rendet tenni, mivelhogy ebben a regényben semmi sem teljesen fekete, és nincs patyolatfehér igazság sem.

Azt ugye régről tudjuk, hogy a gyilkosság nem egy ócska poén, mint ahogy azzal is tisztában vagyunk, hogy az emberélettel nem lehet viccelni. De mi van akkor, ha a Tarantinós gegeket idéző helyzetek és a pengeéles dialógusok ironikus idézőjelbe teszik azt, ami egyébként halál komoly? Ha bizonytalankodnának, faggassák ki Rejtő Jenőt – ő garantáltan tudja a választ.

Elmore Leonard: Raylan
Jaffa Kiadó, 2012

»Elmore Leonard: Raylan – megvásárolható a polc.hu webáruházban.«