Salamon ítélete Rhode Islanden | Jodi Picoult: Gyere haza

Posted on 2012. szeptember 30. vasárnap Szerző:

0


Írta: Kleyer Éva

Ismerjük Salamon király sokszor mesélt és újra írt történetét: két nő is magáénak követelt egy csecsemőt. Salamon furfangosan bölcs ítélettel lepte meg a világot: ketté kell vágni a gyermeket, így mindenkinek jut belőle egy kevés. Az igazi anya inkább lemondott jussáról, csak életben maradjon a gyermek.

Salamon szerepét ma a független bíróság tölti be, bár a törvények hagynak némi teret a bírói kreativitásnak. Salamon ítéletét nem befolyásolhatta sem a média, sem a vallás, sem társadalmi előítéletek – napjainkról azonban nem mondható el ugyanez.

Jodi Picoult magyarul most megjelent regénye afféle állatorvosi lóként egy olyan családi konfliktust mutat be, amely ilyen összetettségben talán még sosem fordult elő – vagy ki tudja? –, de elemeit mégis naponta látjuk a bulvármédia lapjain.

Szóval mi is ez az ügy, és mitől lesz annyira mai, huszonegyedik századi?

Egy hétköznapi házaspár, Zoe és Max házassága tíz évi hiába való próbálkozás után zátonyra fut, miután sem természetes úton, sem mesterséges megtermékenyítéssel nem sikerült gyermeket összehozniuk, pedig nagyon vágytak közös babára. Az utolsó próbálkozás után, amikor egy majdnem kifejlett magzatot holtan hoz világra, Zoe összeroppan, Max pedig feladja a küzdelmet. Nemcsak idegeiket őrölte fel a hosszú küzdelem, de anyagi lehetőségeik is kimerülnek. Békésen, de csalódottan elválnak egymástól, kevés ingóságukat elosztják, és külön kezdenek többé-kevésbé új életet.

Zoe zeneterapeuta: számtalan hangszerével kórházakban, iskolákban, öregek otthonában zenével gyógyít, vagy enyhíteni próbálja szenvedést. Max magára maradtan küszködik kis kertészeti vállalkozásával – és alkoholizmusával.

A válás és osztozkodás során egy fontos dologról mindketten megfeledkeztek: mi legyen a sorsa annak a három megtermékenyített és lefagyasztott embriónak, amelyeket már nem akarnak felhasználni. Sokáig eszükbe sem jut a kérdés, ám új párkapcsolatában Zoéban ismét fellobog a gyermek iránti vágy. S most jön az első csavar: Zoe – önmaga számára is meglepő módon – elfogadja, majd viszonozza kolléganője, Vanessa – először csak baráti, együttérző – közeledését. A két nő kapcsolata szemünk láttára bontakozik ki, minden finom rezdülésével – és persze félelmével, aggodalmával a külvilág, elsősorban a közeli környezet várható reakciója miatt. „A szerelem sohasem könnyű, de a homoszexuális párok számára valóságos akadályfutás.”

Nem nehéz kitalálni, mi a következő lépés: a közös gyerek. Hiszen ha Zoe nem is, de a nála fiatalabb Vanessa kihordhatná a lefagyasztott embriókat, világra segítve Zoe biológiai utódát, azután együtt nevelhetnék, akár egy boldog család. Csakhogy egy lefagyasztott embrió nem egy, hanem két ember tulajdona, a biológiai apáé és felerészben az anyáé.

Az első hibát tehát akkor követték el, amikor a válás után nem semmisítették meg a lefagyasztott embriókat.

A mesterséges megtermékenyítéshez Max beleegyezése kellene, ő azonban nem képes határozottan dönteni. Erős karakterű, mélyen vallásos bátyja befolyása alá kerül, a keresztény gyülekezet – ahova fivére erős szálakkal kötődik – és annak kissé nárcisztikus vezetője, Clive Lincoln óriási vehemenciával veti rá magát a gyenge férfira és a kínálkozó ügyre. A másik forgatókönyv szerint az ugyancsak gyermektelen, ám nagyon erkölcsös életet élő család, a fivér és annak felesége átvenné az embriókat, Liddy kihordaná és megszülné a gyermeket, így végül is a születendő baba a családban maradna, sőt a feddhetetlen családban kiváló erkölcsi nevelés lenne osztályrésze.

Lincoln ismeri és nagyon ügyesen manipulálja az embereket, a nyilvánosságot, a médiát. Minden alkalmat megragad, hogy felhívja magára a figyelmet, és semmilyen eszközt nem vet meg, hogy harcba szálljon a melegek ellen – persze szigorúan a keresztényi szeretet nevében.

És itt kereszteződnek a szálak: leszbikus pár, harcos konzervatív keresztény gyülekezet, média, bíróság. Vajon hogy dönt a bíróság ebben a nagyon összetett ügyben? A bigottságig konzervatív, nagyon hangos (értsd erőszakosan erkölcsös) gyülekezetnek akar megfelelni, a médiának, a nyilvánosság nyomásának, vagy a szelíd és őszinte, ám rendhagyó párnak?

Nagyon érdekfeszítő bepillantani a kibontakozó egynemű kapcsolatba, megfigyelni dinamikáját, érzelmi hátterét, hiszen mind a két nő szemszögéből követjük az eseményeket. Így már nem is tűnik furcsának és erőltetettnek, hogy egy heteroszexuális párkapcsolatban élő nő egyszer csak szerelemre lobban azonos nemű társa iránt. Az sem, hogy ettől a régi álom, a saját gyerek kézzel fogható közelségbe kerül. És az sem, hogy szerencsétlen véletlenek folytán óriási médiaháborúvá és bírósági üggyé kerekedik.

Jodi Picoult

Jodi Picoult könyvei mindig aktuális témát dolgoznak föl. Az egyik a szervátültetést (Szívtől szívig), a másik az Asperger-szindrómát (Házirend) vagy az iskolai vérengzést (Tizenkilenc perc). Most pedig a melegházasság kérdéskörét – megfejelve a meddőségi problémával – járja körül, de az eseményeket mindig legalább három különböző szereplő szemszögéből láttatja. Így történhet, hogy bepillanthatunk Vanessa életébe, szexuális ébredésébe. A kezdetekbe: miként fedezi fel egy kislány, hogy nem minden korabeli lányka szeretné feleségül venni a legjobb barátnőjét. Aztán azt, hogy kipróbálta a szexet fiúkkal is, és megtapasztalja: az sincs kizárva, hogy egy leszbikus nő férfival feküdjön le. Meg azt is, hogy ez dolog nem fertőző vagy ragályos. Ennek ellenére titkolnia kell, hogy dolgozhasson a szakmájában.

„Amikor végre-valahára közöltem anyámmal, hogy meleg vagyok, az első mondata az volt: ’De hiszen te olyan szép vagy!’ Mintha a kettő kizárná egymást.”

A melegséggel együtt jár a kockázat, hogy olyanba esünk bele, aki nem az – mondja Vanessa. „De az is igaz, hogy egy emberbe szeretünk bele… az illető lehet férfi, és alkalmanként lehet nő. Azért vonzódunk egy emberhez, aki, vagy ami?” Tessék csak hangosan felolvasni ezt a mondatot, hogy ne legyen félreértés. Milyen tömör megfogalmazása a dilemmának – és nem kizárólag hetero/homo viszonylattal kapcsolatban felteendő kérdés. Eltérő származások, eltérő kultúrák, eltérő előélet, eltérő erkölcsi normák… Jaj, hányféle inkompatibilitás tehet tönkre még kialakulása előtt egy kapcsolatot.

Zoe átalakulását megrázó, fájdalmas élmények váltják ki. Előbb a válás, a halvaszülés, majd a nagy nőgyógyászati műtét, amely végleg megfosztja a gyermekszülés lehetőségétől. És aki mellette áll, támasza lesz: az Vanessa. Benne találja meg, akivel lelke azonos hullámhosszon szólal meg. S végül Zoe, aki álmában sem gondolta volna, hogy valaha egy nő mellett találja meg a boldogságot, most igazi társra talál.

Max, a volt férj a harmadik mesélő. Démonaival küzd, a rátelepedő egyházi emberekkel (és véleményekkel), meg saját érzelmeivel, lelkiismeretével. És a végén ő szolgáltatja a megnyugtató megoldást is.

A legszimpatikusabb szereplő mégis Zoe kissé különös anyja, aki nemcsak megbarátkozik a gondolattal, hogy lánya leszbikus kapcsolatban él, de teljes odaadással, minden anyai szeretetével kiáll mellettük. Harcos jelenléte erőt ad a két nőnek majdnem kilátástalan küzdelmükben.

Meglepő és kellemes kiegészítés a könyvhöz a zene. Ugyanis Jodi Picoult és zeneszerző barátnője, Ellen Wilber szöveget és zenét írtak a történet minden fejezetéhez, s köszönhetően a modern technikának, az olvasó is teljessé teheti magának a mű élvezetét, ha rákeres erre  az internetes oldalra.

Sóvágó Katalin fordítása kiváló, gördülékeny, viszont a kiadói címválasztás nem tűnik túl szerencsésnek. Az angol eredeti – Sing You Home, vagyis Hazaénekellek – habár szokatlan szóalak, azért csak jobban kifejezi a mű elmondanivalóját.

»Jodi Picoult: Gyere haza – megvásárolható a polc.hu webáruházban.«

Athenaeum Könyvkiadó, 2012