Szűnj meg! | Jodi Picoult: Házirend

Írta: Oroszi Agi

Minden szülő álma, hogy csemetéje kitűnjön társai közül. Hogy okos, ügyes és talpraesett legyen, a többieket messze túlszárnyalva, hiszen csak így lehet belőle sikeres ember. De mi a helyzet akkor, ha gyermekünknek azért kell küzdenie, hogy elvegyülhessen a többiek között, hogy elfogadják őt, hogy átlagos legyen? Na, az nagyon kemény feladat.

Jacob Hunt magasan funkcionáló autista srác, akinél Asperger-szindrómát diagnosztizáltak. Sosem lesz képes viszonozni mások érzelmeit, vagy a helyükbe képzelni magát. Kerülni fogja a szemkontaktust, nem kezdeményez beszélgetést senkivel. Tilos őt megérinteni, és mindig utálni fogja a neon fénycsöveket. Öltözködésében és az étkezései során kizárólag az adott naphoz rendelt színhez ragaszkodik. És amíg a kriminalisztika az atyaúristen az életében, addig Jacob nem késheti le a Bűnvadászokat sem a tévében.

Emma Hunt mindent megadna azért, hogy nagyobbik fia csak egy srác legyen a sok közül. Jacob nagyon jó matekból, bármit képes megszerelni, karcos, jó humora van. Asperger nélkül népszerű lehetne, sok baráttal. Emma azt is szeretné, ha Jacob nem zárkózna be saját magába az őt érő túl sok inger elől. És nem kapna rohamot a bevásárlóközpont közepén megijesztve azokat, akik nem ismerik őt. Hogy az Asperger-szindróma okozta érzelmi és szociális kölcsönösség hiánya ellenére boldoguljon az élet minden területén.

Ezért van a házirend, ezért forog minden Jacob körül. És ezért szorul háttérbe Theo Hunt, akinek ugyanúgy szüksége lenne az anyjára, annak figyelmére. Theo normális családra vágyik, igazi, rendes bátyra – Asperger nélkül. És igyekszik nem arra gondolni, mi lenne, ha Jacob nem lenne (autista). Kompenzálásként családokat les meg, normális, hétköznapi családokat. És amíg minden figyelem Jacobra irányul, addig Theo a legjobb úton halad afelé, hogy problémás kamasz legyen: kukkolóból besurranó tolvajjá válik.

Amikor Jacob szociáliskészség-fejlesztő tanárát, Jess Ogilvyt holtan találják, Jacobból gyanúsított lesz, megvádolják, majd börtönbe kerül. Emma pedig mindent megtenne azért, hogy kihozza onnan. Egyszemélyes harcot folytat fia felmentéséért és az autisták jogaiért. Meglepő módon éppenséggel nem az egyenlő bánásmódért küzd, hanem azért, hogy az autisták állapotát és szükségleteit figyelembe véve járjanak el a hatóságok a kihallgatás és a tárgyalás során is.

Jodi Picoult Házirend című új regénye nagyon összetett. A több nézőpontból vezetett regény közepén a másság áll, körülötte pedig a neurotipikus világ a tudatlanságból fakadó előítéleteivel, hamis elképzeléseivel, sajnálkozással és álbűntudattal.

Mindenki motivációját meg lehet érteni. Jess Ogilvy szülei jogosan várják, hogy a rendőrség kézre kerítse lányuk gyilkosát. A felügyelő Jacob viselkedésére és vallomására alapozva jár el, amikor letartóztatja a fiút. És hát neki is van egy lánya, bele sem mer gondolni, mi lenne, ha vele valami történne…

Az ügyész azért utasítja el az Asperger-szindróma létezését, mert kizárólag tünetek alapján lehet diagnosztizálni, más, számszerűsíthető tudományos módszerrel nem. És neki bizonyíték kell, hogy nem csak ügyvédi trükkről van szó egy pszichopata gyilkos felmentése érdekében.

Az ügyvéd pedig nem feltétlenül az igazság mellett kardoskodna, inkább menti a menthetőt. Mert neki az a dolga, hogy ügyfele szabadon távozzon.

A főbb szereplők mind saját szemszögükből mesélik a történetet. Nincs benne narráció, emiatt nem is lehet megkapaszkodni egyik figurában sem, hogy azonosuljunk valamelyikükkel. Nem lehet senkit sem előnyben részesíteni, megkedvelni. Mégis ettől zseniális a Házirend című regény. Annyiféle gondolkodással szembesülünk, több oldalról rávilágítva a problémákra.

Így megfeledkezhetünk a sajnálkozásról, képesek leszünk túllépni saját prekoncepcióinkon, ami a fejlődési zavarral, autizmussal kapcsolatos. Ezeket ugyanis rutinból hátrányként, nehézségként fogjuk fel, ezért rendre kirekesztünk másokat a kiváltságosoknak (neurotipikusoknak) fenntartott úgynevezett normális világból. Aztán pedig nem értjük őket, mert a kirekesztéssel mások lesznek.

Adatok: A könyv fülszövege

Jodi Picoult: Házirend

Athenaeum Kiadó, 2011