Írta: paddington
Ül Pókházy, akarom mondani Porházy uram félelmetes odújában, szinte ki sem mozdul onnan, mégis pontosan tudja, hogy az általa szőtt háló melyik pontján mi történik. Minden rezdüléséből ki tudja olvasni a külvilág történéseit. Azt is érzékeli, ha olyan akad a hálóba, aki tökéletes művét szétszaggatná, tönkretenné. Az ilyet viszont nem lehet hagyni, ki kell dobni, hiszen a háló épsége minden szövőmester legfontosabb célja. Történik mindez Magyarországon, a századfordulón. Hogy melyiken? Teljesen mindegy.
Spiró György első regénye sajnos ma is fájdalmasan aktuális, noha egyértelműen az előző századfordulón (egyesek szerint azt megelőzően egy évvel), az 1899-es év decemberében játszódik. A benne szereplő figurákat mindannyian jól ismerjük, bár a ma kisvárosában nem egy lapszerkesztő vagy a helyi háziorvos lennének a társaság központjában, hanem a helyi újgazdag vállalkozó és a valóságshow után híressé vált celeb. A társasági beszélgetések viszont éppoly tartalmatlanok, a politikusok ölebei éppoly befolyásosak, a helyi társadalom felső rétegén belüli szövetségek és ellenségeskedések pedig éppoly esetlegesek, mulandóak és opportunisták.
Porházy elhivatott politikus, akik kézi vezérléssel, ám saját kezét soha be nem piszkolva iktatja ki a veszélyesnek tartott elemeket saját univerzumából, amely egy meg nem nevezett kisváros valahol a Monarchia peremén. Igazi kiskirály ő, aki magában arra vágyik, hogy túlléphessen városkája határán, és sokkal nagyobb hálót szőhessen, ami egész megyét, országrészt befon majd, vagy akár magát az országot is. Ám ez nem fog bekövetkezni, ezt ő is tudja, így üresjáratokkal teli napjainak egyetlen fénysugara, ha tönkretehet valakit.
Ebben a realista eszközökkel operáló, időnként kifejezetten humoros parabolában igazán nagy események nem történnek, ahogy ez egy kisvárosban lenni szokott. Ám mindenkit olyan részletességgel ismerhetünk meg, ahogy ez szintén csak egy kisvárosban lehetséges. Ott manapság is mindenki árgus szemekkel figyeli, kinek mi fő a fazekában, ki vett új ruhát, autót, számítógépet, ki csalja meg a feleségét, sőt azt is tudják, hogy ki kire szavazott.
A városka életének legjelentősebb eseményei a két kávéházban és a két szalonban történnek. Mindenből kettő van; a magyar léleknek úgy tűnik, szüksége van egy utálható ellenpárra ahhoz, hogy szerethessen valamit. Az ürességtől kongó helyi kávéház fellendítéséhez az élelmes vállalkozónak a történelmi múltban meg kellett nyitnia egy másikat, hogy mindenki választhasson, hová nem jár. No persze, amíg csak egy volt, otthon lehetett maradni. Most viszont a távollétet demonstrálni csak a másikban való megjelenéssel lehet. Hasonlóan működik, egymást életben tartva, a kisváros fontos személyiségeinek találkozóhelye, a két szalon is, ahol – a kávéházzal ellentétben – a hölgyek is megjelenhetnek. Azok a hölgyek, akiknek az élete ezen kívül tömény unalom, a szalon napjától a következő szalon-napig élnek. A társaság krémje természetesen nem akar kimaradni semmiből, tehát mindkét helyet látogatja – ez egyesek számára konspiráció, míg mások számára kötelezettség.
Spiró György
Porházy a hálóját most épp Adorján András által látja veszélyeztetve. Adorján kívülállóként érkezett nemrégiben, újságíróként dolgozott, és tehetségesnek bizonyult. Ráadásul költőként is kipróbálta magát, s ebben szintén nem mutatkozott tehetségtelennek – vesztére. „Adorján szelídnek és szerénynek látszott, pedig szelíd és szerény emberek nem írnak verset, és nem tudnak jól magyarul. Virág Miki meggyőződése szerint magyarul csak egy Prométheusz tudhat, akinek éppen tépkedik a máját.” Így aztán Adorján többszörösen is veszélyesnek bizonyul, hiszen nem illik bele a megszokott skatulyákba. Ahogy az egyik szereplő fogalmaz: „maga egy olyan agysejt, amelyik a bélbe van kényszerítve, és ha a bélsejtek között maga nem hajlandó szart csinálni, hanem önmaga akar lenni, akkor magát emésztik meg a többiek”.
Porházy gépezetében fontos szerepe van titkárának, a már említett Virág Miklósnak, aki szívesen tetszeleg a szálak legfőbb mozgatójának szerepében. Nem is lehetünk biztosak benne, melyikük az, aki valóban irányítja a városka egész életét és egyben a másikat is. Voltaképpen mindegy is, hiszen egyformák ők, még akkor is, ha Porházy szinte egyáltalán nem érintkezik birodalma lakóival, míg Virág mindenhol jelen van, a társaság körülrajongott figurája. Adorjánnak úgy vall: „vagyok olyan erős, hogy megtagadjam az ösztönös jóságomat, ezt a talán legerősebb emberi ösztönt, és leküzdjem a lustaságomat, amely szintén jókora ösztön, és az emberek nagy részét visszatartja a tevékeny aljasságtól.”
Ha ez a felállás túlontúl ismerősnek tűnne az olvasó számára, fel kell hívni a figyelmet arra, ez a regény egy másik ’boldog békeidőszak’ kellős közepén született, az aczéli három T konszolidálódásának időszakában, 1974-ben. A kötet bemutatóján elhangzott, a regényt az akkor mindössze 27 éves szerző azért írta, mert darabjait nem vették komolyan a színházak. Az, hogy ennyi évvel később is friss és sajnálatosan aktuális, nem avatja ugyan remekművé a regényt, ám így is kimagaslik mind az akkori, mind a mai irodalmi kínálatból.
A szerző, csaknem harminc év távlatából a kötet bemutatóján elnézést kért az olvasótól a regény tagadhatatlanul gyengébb, nehézkesebb részeiért, ám az interneten kerengő (!) vélemények szerint ezt nem csak a gyakorló Spiró-rajongók bocsátják meg könnyen. Több is akad, amelyik kimagaslónak értékeli a Kerengőt, bevallva, hogy ez az első találkozása a szerzővel. A Spiró könyveit szívesen választó olvasók meg örültek, hogy a fiatal íróban még volt annyi rebellis szellem, hogy amikor a regény kapcsán elsősorban Bence György megpróbálta lebeszélni az általa idejétmúltnak tartott realizmusról, fellázadt.
Ennek köszönhetően születhettek meg későbbi, széleskörű kutatásokra épülő nagyregényei, az Ikszek meg a Fogság.
Spiró György: Kerengő.
Magvető Kiadó, 2012.
»Spiró György: Kerengő – megvásárolható a polc.hu webáruházban.«
Olvass bele 
Posted on 2012. augusztus 8. szerda Szerző: olvassbele
0