Georges Minois: A pokol története (részlet)

Posted on 2012. július 17. kedd Szerző:

0


Vellutello Lucifer-ábrázolása

Bevezetés

A pokol hívő emberek megszámlálhatatlan nemzedé­két tartotta rettegésben. Az emberiség egyik legrégibb lidércnyomása ez, amelyet az élet végén megnyíló isme­retlen világ félelme táplál.

[…] – Ki hordaná e terheket,
Izzadva, nyögve élte fáradalmin,
Ha rettegésünk egy halál utáni
Valamitől – a nem ismert tartomány,
Melyből nem tér meg utazó – le nem
Lohasztja kedvünk, inkább tűrni a
Jelen gonoszt, mint ismeretlenek
Felé sietni? […],

– halljuk Hamlet híres monológjában [Arany János fordítása].

A pokol gondolata messze túlnő a keresztény tanítás keretein. Jóval a kereszténység előtt jelent meg, s annak visszaszorulása után is tovább él. Az egész emberiség tu­lajdona, hívőké és hitetleneké egyaránt. Több feje van, akár a lernai hidrának, s így elpusztíthatatlan: mindig új­rateremti önmagát. Ez az oka annak, hogy könyvünkben inkább poklokról, mintsem pokolról fogunk beszélni. Gilgames sumér eposzától a Zárt tárgyalásig az ember szüntelenül megpróbálta elképzelni, milyen is lehet az alvilág, milyen szenvedések várhatnak ott rá. Hősök, köl­tők, látnok szerzetesek egész sora szállt alá az alvilágba, hogy azután rettenetes, de egymástól furamód különbö­ző beszámolókkal álljanak elő, melyekben saját koruk szorongásai, káprázatai, vagy a rosszra vonatkozó elkép­zelései fejeződtek ki.

Az alvilág jelen van minden civilizációban, de mind­egyikben más és más formát ölt. E változások történetét igyekszünk itt felderíteni. A poklok különféle változatai a társadalmak kollektív szorongásait tükrözik, miköz­ben választ keresnek az erkölcsi rossz alapvető kérdésé­re. Ebben a történetben a keresztény pokol foglalja el a központi helyet, mivel ez alkotja az infernális képzetek legtartósabb, legszervezettebb és legteljesebb rendsze­rét: vele teljesült ki egy ősrégi eszme, mely napjaink elvi­lágiasodott közegében is újabb átalakulásokon megy ke­resztül.

Georges Minois

Természetesen nagy haszonnal támaszkodtunk a túl­világi képzetekkel foglalkozó, az utóbbi időben megje­lent kitűnő munkákra. Mindenekelőtt Michel Hulin Az idő rejtett arculata című, bőséggel dokumentált és mély­reható gondolatokban gazdag művét kell említenünk. Jacques Le Goff egyik közismert könyvében [La naissance du Purgatoire] feltárta a purgatórium születését, míg Jean Delumeau rendkívüli alapossággal mutatta be a pokol iszonyatát A bűn és a fé­lelem című munkájában, majd a paradicsom történeté­vel foglalkozó kutatásokat indított útjukra.

A túlvilágnak napjainkban is megvannak a maga Dan­téi, ám ezeket az aggályos pontosságra törekvő egyetemi oktatókat már nem Vergilius, hanem Clio vezeti. Most mi is leszállunk az alvilágba, hogy vizsgálódásokat foly­tassunk a borzalmak e sokarcú helyszínén. A pokol mint­egy ötezer éve rossz álomként van jelen az emberiség kollektív emlékezetében. E lidércnyomás apránként pon­tos körvonalakat öltött, beépült a különböző vallásokba, majd furfangos módon a felszínre tört és megtelepedett a modern gondolatvilágban. A pokol szégyeneink, lelki­furdalásaink, a mindenütt jelenlevő rossz tükre. Letéphe­tetlen tunikaként, kaméleonbőrként tapad testünkhöz, és saját korunk szorongása kivetüléseként kísért ben­nünket.

Fordította: Latorre Ágnes

Atlantisz Kiadó, 2012.