Egy | Vámos Miklós: Anya csak egy van

Írta: Jeges-Varga Ferenc

A halálnak van humorérzéke – kezdi Vámos Miklós a regényét. Az esetek döntő többségében azért nem röhögjük magunkat halálra, amikor elveszítünk valakit, akit szeretünk. Az országszerte ismert komikus, „a vicces Ladó” véresre harapdálja a száját, a körmét a tenyerébe vájja, hiába. Sehogy sem bírja abbahagyni a nevetést, amikor meglátja anyja sírján a születési dátumot.

Özvegy Maros Andorné ugyanis tizenöt évvel ezelőtt átjavított egy kettest hármasra a személyi igazolványában, hogy tíz évet letagadjon valódi életkorából. A fia persze észrevehette volna a tévedést a halotti anyakönyvi kivonaton, szólhatott volna a sírkövesnek is, hogy helyre kellene hozni a hibát. De ahogy korábban, most sem tűnt fel neki semmi. Csak a temetésen ébredt rá, hogy tulajdonképpen milyen jópofa ember volt az édesanyja.

Sosem vagyunk elégedettek azzal, ami éppen van. Állandóan új szerelmet, új emóciókat keresünk, más emberek társaságát kívánjuk. Nem akarjuk észrevenni, hogy ami körülvesz bennünket, az értünk van. Így mindig a legvégén döbbenünk csak rá, hogy mindent másképp kellett volna csinálnunk. De jó volna újrakezdeni! – gondoljuk majd. Ahogy Ladó is ezt érzi édesanyja sírja fölött. De ekkor már minden túl késő – erről szól az Anya csak egy van.

A regény egy súlyosan mániás-depressziós anya és a fia párhuzamos monológjaiból épül föl. Ez olyan fiú, aki nem tudja eldönteni, mit kezdjen az életével. A két egymást váltogató belső hangból ambivalens anya–fiú kapcsolat bontakozik ki, tele szeretettel és nehezteléssel. Kettejük viszonyán keresztül továbbá egész családi panoráma rajzolódik ki. A háttérben felsejlik a régen elhunyt édesapa emléke, akinek halála miatt túl korán szakadt rá a fiúra a családfői felelősség: egy beteg anya és egy élhetetlen lánytestvér gondja.

A vidámsággal és boldogsággal teli, kezdeti évek után a fiú a feleségével (akit az anya sosem szívelt) sem tud közös nevezőre jutni. A legnevetségesebb apróságokból is parázs veszekedés kerekedett. Az egyik úgy érezte, hogy a másik túl érzékeny, túl görcsös, túl hisztérikus. A másik túl ridegnek, túl cinikusnak és túl tapintatlannak találta a társát. Egymást hibáztatták mindenért, de se szeretni, se nem szeretni nem tudták egymást.

Szinte törvényszerű ilyenkor, hogy megjelenik a másik nő, aki kivezetheti a férfit a házasság sablonválságából. De ez a másik csak hiteget, ígérgeti a találkozót, a csókot, a szeretkezést. De sosem kapja meg tőle a vágyott anyáskodást, a szeretetet, a szerelmet. Ladó környezetében sorra váltják egymást a nők. A szerető (?), a feleség, a testvér és a lánygyermek – mind nagyon fontos szerepet tölt be a főszereplő életében, de egyikükkel sem tud mit kezdeni. Ladó mindig megnevetteti a közönséget, ő maga azonban alig tud örülni a dolgoknak. Az amúgy is összekuszálódott viszonyokra kontráz rá az anya, aki mindig „a lehető legrosszabbkor türemkedik az életébe”. Amikor Ladó szenved, gyötrelmeire rátesz még egy lapáttal. Ha a férfinak jó a kedve, az anya megjelenése egy csapásra lelombozza.

Amikor a bipoláris anya „fent” van, az egész életet egyszerre akarja megélni. Befizeti magát és barátnőjét egy külföldi körutazásra, férfiakkal ismerkedik, elvégre a szerelem mindenkinek jár. Mindenféle idejétmúlt portékával seftel, meg akar tanulni németül, vagy rajtaütésszerűen újrabútorozni szeretné a lakását. Ha pedig beköszönt a „lent” szakasza, „belehullik a fekete semmibe”. Magába töm egy marék gyógyszert, ám a gyerekei rátörik az ajtót, visszaráncigálják a túlvilágról. A halálnak azonban tényleg van humorérzéke: ha megmented az anyád életét, ezzel sokkal gyötrelmesebb haláltusára ítéled. Mert az orvos közli: tüdőrák, áttételekkel.

Vámos plasztikusan érzékelteti Ladó dilemmáját. Szenved attól, hogy megmentette egy haldokló életét, de lelkiismeret-furdalása lenne attól is, ha hagyta volna meghalni az anyját. Ladó egyszer ki is mondja, hogy gyűlöli. Nem bírja elviselni kiszámíthatatlan hangulatváltozásait. Mégis gondoskodik róla, fizeti a gyógykezelését. Mert egy rendes fiúhoz ez illik. Óriási teher ez a vállán.

Az anya mentális bizonytalanságát szövegszerkesztési technika is szemlélteti. Amikor Vámos az anya gondolatait közvetíti, nem használ sorkizárást. A fent és lent szituációk folytonos váltakozásából érzelmi ringlispíl rajzolódik ki. Az ellentétes személyiségjegyek észrevétlenül csúsznak egymásba. Együtt érzünk Ladóval: nem lehet könnyű naponta szembesülni ezzel a betegséggel. Igyekezete, hogy az anyjának segítsen, megható. És legalább ilyen szánnivaló minden kétségbeesett próbálkozása, mellyel szeretetet akar ébreszteni maga iránt.

Az Anya csak egy van ugyan nem Vámos Miklósról szól, mégis önéletrajzi ihletésű. A szerző bevallása szerint már kamaszkorában fontolgatta, hogy könyvet ír az édesanyjáról. Akkoriban úgy képzelte, hogy az édesanyja történetével együtt megírja burkoltan a szocializmusét is. Hiszen az anyja olyan volt, mint maga a rendszer: „diktatórikus, kegyetlen, goromba, kiszámíthatatlan, merev, de elég humoros”. Mint a hatvanas-hetvenes évek Magyarországa. Az eredeti elképzelés később elfelejtődött, a fiókban feküdt, s csak az anyja halála után került újra elő. Ekkor a szocializmus már nem volt fontos – maradt maga az ember. A könyv 1995-ben jelent meg először. Tizenhét év alatt harminckilenc kiadást élt meg. Az Európa Kiadó idei kötete az első javított változat.

Egy anya ezerféle módon szerethet – vagy nem szerethet. Lehet basáskodó, nemtörődöm, szolidan szeretetteljes. Kinek milyen jut. De anya valóban csak egy van. Neked is, nekem is, Ladónak is. S bár korábban azt mondtam, hogy Vámos szerint van, amikor már minden túl késő – most pontosítanék. Amíg életben vagy, van esélyed okulni. Tanulhatsz attól is, akit egy életen át nem sikerült megértened. Végül Ladónak is leesik a tantusz: mennyivel bátrabban élt az anyja, mint ő maga. Ha a végén az életet leszűrjük, ez a tanulság marad meg.

Vámos Miklós: Anya csak egy van
Európa Kiadó, 2012

• Olvass bele!
• Fülszöveg

»Vámos Miklós: Anya csak egy van – megvásárolható a polc.hu webáruházban.«