Ágyról ágyra, egyre feljebb | Donnellan & Ormerod: Bel Ami

Írta: Bedő J. István

Csordogál, csordogál a történet, és ahogy nézegetjük, bámészkodunk a sötét moziban, vajon a szomszéd éberen figyel? Maupassantnak a Bel Ami című, 1885-ben írt regénye botránykő volt megjelenésekor. Botrány, pedig a kánkán, az érdekházasságok, a megcsalt férjek és feleségek világa csupán a Belle Époque ténye volt. A regényírók meg – jó riporter módjára – megírták a tényeket. (Nálunk A Szépfiú címen került a boltokba, Benedek Marcell fordításában, számtalan kiadásban.)

A jóképű Georges Duroy Párizsban akar gazdag és sikeres lenni. Egykori katonatársak, ismerősök, barátok viszik be a nagybetűs Társaságba, és a regény szerint ott jó külsejével és ellenállhatatlan vonzerejével ágyról ágyra tornázza magát egyre feljebb. Közben belekerül intrikákba, egyre nagyobb becstelenségekbe, de nem esik sosem a háló alá.

Declan Donnellan és Nick Ormerod rendezése tökéletesen hozza a századfordulós miliőt, minden palotakülső és palotabelső hiteles, a nők szépek, a gonoszok gonoszak, a becstelenek becstelenek. Magával a filmmel mégis alapvető bajok vannak. Ha utánakaparunk, Várkonyi Zoltánnak a maguk idejében nagyszerű Jókai-adaptációira hajaz a mozi, de azért csak feltehető a kérdés, hogy kell-e, szabad-e 2012-ben A kőszívű ember fiainak csaknem ötven évvel ezelőtti stílusában filmet forgatni. Nem az erőltetett aktualizálást kérem számon, de a (16) jelű film jobbára visszafogott szeretkezései utalnak csupán arra, hogy ez mostanában készült. (A hatvanas években mondjuk vagy be sem tették volna, vagy jótékonyan elsötétül a kép.)

A film leginkább Brahms szimfóniáira, vagy még inkább egy régizenei koncertfelvételre emlékeztet – egy korábbi éra filmcsinálói stílusában véli megtalálni a múltban játszódó történet adekvát megvalósítását. Ehhez Robert Pattinsonnak az Alkonyat című misztikus balhéban szerzett népszerűségét lovagolták meg.

Nekem dicsérhetik Pattinsont, de ehhez a szerephez sem nem szép, sem nem sármos. Talán azzal a céllal került a játszó személyek közé, hogy majd ide is sikoltozva fognak jönni utána a serdületlen leánykák. Hát ha valamiért, akkor inkább a fiúk, férfiak jönnének. Az éppen csak harmincas, férjezett Clotilde (Cristina Ricci) igazán belehabarodik ebbe a szép senkiháziba, pénzeli, reménytelenül szereti, beéri az albérleti szerető szerepkörével.

Uma Thurman szép és okos, negyvenes nőt alakít (Madeleine), aki a saját személyében nem lehet tényfeltáró újságíró, ezért a használja fel a jóképű nyikhajt. A harmadik áldozat az ötvenes Virginie (Kristin Scott Thomas), aki preklimaxos fellobbanással ragaszkodik Georges-hoz, pedig a szó szoros értelmében csak lépcsőfok (G. megtapossa) a célhoz, a beházasodáshoz a magasabb társadalmi osztályba. (A 19. századi magyar szerzőket kedvelő nézőben szeretettel visszhangzik egyszerre a Noszty fiú meg a Különös házasság története. A frankománok meg kapásból kivágják Stendhal Vörös és feketéjét, s a másik nagy feltörekvőt a filmen megszemélyesítő Gérard Philipe-et.)

Duroy jellemtelen alak, ezt tudjuk a kezdetektől – leginkább valami ragadozóra emlékeztet, a legsebezhetőbb áldozatjelöltet kapja el, kiszaggatja belőle, ami könnyen felhabzsolható, majd új prédát keres. A filmben felbukkanó zsurnalisztikai és politikai szál áthallásai leginkább azért érdekesek, mert szó esik kormánybuktatásról, majd ígéreteit és szavát megszegő új kormányról, obskúrus ügyletekből meggazdagodó miniszterről, miniszterelnökről. De hát ez nem újdonság, bárhol megeshet, akár nálunk is.

A dialógusokat a forgatókönyvíró Rachel Bennette írta. Duroy mondatai egy falusi tahó szövegei, aki eltanulta a legegyszerűbb paneleket, amivel kétbites agyú libákat el lehet szédíteni. A végtelenül egyszerű mondatokkal a suttyóságát jellemzi. A többiek szövegei sem magasabb színvonalúak, talán csak Madeleine, az egyetlen kultúrember megfogalmazásai emelkednek ki a gondolati lapályról. A szinkron fordító/írója valamit próbált hozzátenni George kultúrájához. Én ebben toleráns vagyok, de több kolléga szerint az átfogalmazás inkább félrefordításnak tekintendő.

Pattinson arcjátéka, színészi eszközei körülbelül abba a kategóriába esnek, ahol Harrison Ford, Arthur Schwarzenegger vagy Sylvester Stallone található. Nagyon jól szerepelt az Andrássy út mint párizsi főútvonal, továbbá az Operaház lépcsőházai. Ha másra nem is, de arra feltétlenül jó a film, hogy visszavezesse a kalandra éhes ifjúságot a jól megírt regényhez…

Bel Ami(Guy de Maupassant azonos című regénye alapján) brit–olasz film, 2012.

Rendezte: Declan Donnellan, Nick Ormerod

Szereplők:
Robert Pattinson – George Duroy
Uma Thurman – Madeleine Forestier
Kristin Scott Thomas – Virginie Walters
Christina Ricci – Clothilde
Colm Meaney –  Rousset
Holliday Grainger – Suzanne Rousset