Le az irodalommal! | Hahner Péter: 100 történelmi tévhit

Posted on 2012. június 13. szerda Szerző:

0


Írta: Bedő J. István

Mi lenne, ha mindent tudnánk? Mindent, pontosan úgy, ahogy történt. Tudnánk, ki kivel, mit, hogyan tett, és főleg miért, mondjuk négyezer (na jó, háromezer) évre visszamenőleg. És ez a »tudnánk« azt jelentené, mindenki, minden egyes ember tévedhetetlenül értené a korát meg a múltat. Nem lehetne mellébeszélni, hazudni, hamisítani. Nagyszerű lenne!

Viszont megszűnne az irodalom, a színház, a film. Elveszítené létjogosultságát. Nem lenne értelme egyiknek sem. Az egész eddigi világirodalom csak szemétre való ócskaság, mert hazugságok és szépítő vagy befeketítő locsogások irdatlan halmaza. Ne is beszéljünk a politikáról.

Mielőtt kényszerzubbonyért tekingetnének körbe, tessék csak elgondolni, hogy a világirodalom legnagyobb, legismertebb műveit valamennyi szerző a kisujjából szopta. Tényként mesélünk tovább gyermekeinknek középkori hamisított krónikákat, pletykákat tálalunk fel veretes igazságként. Politikai jelszavakként támadnak fel olyan mondatok, amelyek soha nem hangzottak el, de a kollektív emlékezet megőrizte őket – csak mert roppant frappáns gondolatok.

Hahner Péternek a történelmi tévhitekről szóló könyvét a második százzal kezdtem, de nem hagyott nyugodni, előkerestem az első válogatást is, és nem is bántam meg. A történész szerző a hajóácsokéhoz hasonló szorgalommal, szakmai felkészültséggel tisztogatja meg az iskolában tanult , közhelyesen bevésett ismereteinket, és lekalapálja róla az évek alatt rárakódott mindenfélét. Hogy miért éppen a hajóácsokhoz hasonlítom? Aki már látott megkövesedett kagylóktól elnehezült, partra emelt, valamikor szép hajótestet, melynek könnyű siklását a hívatlan vendégek akadályozzák, az megért. (Aki meg nem, mihamarabb nézzen utána…)

A történelem amúgy is olyan terep, amelyen könnyű hamisításokkal mozogni. A múlt döntéseit az éppen uralkodó személy: király, császár, politikus, miniszterelnök, államfő – vagy épp az ellentábora – érdekeinek megfelelően lehet magyarázni, nagyszerűnek, gyalázatosnak vagy álságosnak kikiáltani. A máglyahalálnak, kiátkozásnak, méregkeverésnek sokféle magyarázatot lehet találni, ha pedig a tények ellentmondanak a pletykának, egy kis rágalmazás (kicsi?) mindjárt a mi malmunkra hajtja a vizet. (Kéretik a Rágalomária szövegére gondolni: olyat dörren, mint egy ágyú!)

Vagyis a középkori dicsőségnaplóktól kezdve – mint mondjuk a Mátyás király legendái a Duna jegétől az álruhás országjárásokig – juthatunk el a tendenciózus talpnyalásig (a Szovjetunió Kommunista Pártjának története). De még a történelemszemlélet változása is képes hamis legendákat teremni. Hahner Péter számos írása azokat az elemzéseket teszi ismét nagyító alá, amit az elmúlt évtizedek történészei kizárólag a marxista terminológia és fogalomkészlet használatával alkottak meg. Azokban az esetben ugyanis – magyarázza előszavában, de még inkább cikkeiben a szerző – az osztálytársadalmak és osztályharcok mátrixába igyekeztek illeszteni minden eseménysort. A minősítések is skatulyába zártak uralkodókat és háborúkat – főleg ez utóbbiak céljának megjelölése vihet félre. Pedig olykor az esemény, vallásháború nem fér a skatulyába, máskor a skatulya nem pásszol.

Hahner újkortörténész, ezért jobbára az utóbbi 500-600 év dolgait piszkálja, de azért visszapillant az emberré válásra, az őskori emberre, de még saját középkorunkra is néhány – igen szórakoztató – oldal erejéig. Ismeretterjesztő mű lévén igazából nem fölfedezéseket tesz közzé, hiszen a szaktudomány különböző publikációiban már mindez szerepelt, nem is egyszer. Az általa lerántott leplek alatt nincsenek sosem hallott-olvasott újdonságok, a lepel sem új. De ugyanilyen régi a tollforgatók, sajtómunkások és – szörnyű kimondani is – tankönyvírók felületessége, rosszabb esetben tudatlansága. Ugyanis egy-egy pletykaszintű információ így is belekerül a komolyabb munkákba. A sajtómunkás meg a legritkább esetben követi a nemzetközi szakirodalmat (miért is tenné?), arra hagyatkozik, amit egy korábbi műben – szintén tévesen – hagyott valaki.

Mindkét könyv alcíme »amit biztosan tudsz a történelemről – és mind rosszul tudod« akarva akaratlanul is reflektál arra a jelenségre, hogy megjelennek ugyan a világ legjobb lexikonjainak magyar verziói, de attól még ismereteinket gyorsan, kapkodva gereblyézzük össze, főleg a netről, és nagy hibaszázalékkal.

Találomra szemezgetek a két kötetből, hangsúlyok és rangsorolás nélkül: a magyar Szent Korona története – mely szerint II. Szilveszter pápa adta/küldte volna István királynak – számos sebből vérzik. Eléggé közismert az is, hogy ez a korona egészen biztos nem azonos példány a legendákban szereplővel, de ezen nemhogy az emlékműszobrász művészek vagy a historizmus festői sem akadtak fenn, de még kortárs politikusaink is a legenda bűvöletében hivatkoznak rá.

Mily könnyen hangzik el egy-egy rosszul sikerült kapcsolat vége felé a hivatkozás a méregkeverő Lucrezia Borgiára – pedig hát a saját korában és családjában számosan mások jeleskedtek a mesterségben, míg ő maga szinte az ellenkező véglet volt. Aztán a híres szállóige, mely szerint XIV. Lajos magára mondotta volna: »Az állam én vagyok!« – koholmány, még csak hasonló sem hangzott el, az utókor faragta a mondatot.

A szerelem, csábítás, szexuális kapcsolatok köréből Casanova, Katalin cárnő (és Clinton elnök) kapcsolatairól tudjuk meg, ami ma már tudható. Mindenesetre: semmi sincs egészen úgy…

A gondolat szabadsága és korlátozása is hálás témakör. A keresztény egyház megújulási kísérletei, a reformáció pozitív hatása (vagy nem), az ellenreformáció hatása a tudomány fejlődésére, az inkvizíció számszerűsített tevékenysége: közhellyé kopott félinformációk járják be Európát (Marx is benne van a válogatásban…). És másfelől a felvilágosodás és a szabadkőművesség – harcos vagy szelíd; összetartó vagy széthúzó, befolyásos mozgalom – sok felderíteni való van a fejekben.

A diktátorokról csak ritka esetben mondják ki még életükben vádként, hogy valójában egyeduralomra törnek. A könyvekben Hitler, Mussolini, Sztálin is a helyére kerül, de a sokáig glorifikált orosz szociáldemokraták történetét felidézve azt tudja meg, aki még nem tudná, hogy milyen törékeny is volt a többség, amely a történelmi fogalomtárba bolsevik néven került. Minden konkrét utalás nélkül is figyelmeztetés ez bármilyen, törékeny többséggel megválasztott hatalom számára.

És hogy ismét hazai pályára térjünk vissza: az ünnepelt és »a haza bölcse« címmel megtisztelt Deák Ferenc nagyon sok részletét tekintve egyáltalán nem azt a fajta kiegyezést akarta, ami 1867-re megszületett.

Hahner Péter, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető tanára

Nem ez az egyetlen könyv a hiányos történelmi ismeretek ellen. És természetesen előzményei is voltak. Azonban a rengeteg forrásmunkával, hivatkozással alátámasztott ötperces írások szinte enciklopédiaként foglalnak össze hiedelmeket és cáfolatokat, miközben egyetlen pillanatig sem veszítik el közérthető, szellemes hangnemüket.

Hahner Péter két könyve elegáns felvétele a kesztyűnek. A fantáziadús regényes életrajzok, az elszabadult képzelőerő zöldségei és a tudatos hamisítások ellen kizárólag tisztességes eszközzel harcol: ismeretterjesztéssel. Mivel azonban legendák ma is teremnek, alighanem vár még rá tennivaló bőven. Nem szélmalomharc az övé, de azért egyetértőleg idézi francia történész kollégája (François Bluche) gondolatát: »e legendák a rágalmakhoz hasonlítanak: a leghihetetlenebbek bizonyulnak a legtartósabbaknak.«

•  Olvass bele!
•  Fülszöveg
Hahner Péter: 100 történelmi tévhit beszerezhető a Polc.hu webáruházban
Hahner Péter: Újabb 100 történelmi tévhit beszerezhető a Polc.hu webáruházban