Reneszánsz alulnézetből | Rita Monaldi & Francesco Sorti: Salaì kételyei

Posted on 2012. április 20. péntek Szerző:

0


Írta: Bedő J. István

Salai kételyei - borítóA piedesztálra helyezés, illetve az onnan lerángatás minden rezsim, kultúra és ellenkultúra kedvelt sportja, édes mulatsága. Méltatlanok kerülnek a talapzat magasára, kiemelésre méltók elhallgattatnak, majd a szél fordulásával a sok tonna bronz kerül ismét az olvasztótégelybe, hogy az új rezsim kedveltjei kapjanak szobrot, esetleg eltemetett, felejtésre ítélt nagyságokat rántanak elő ismét. Aki hosszú életű, többször is átélheti (végigélvezheti?) a procedúrát.

Nem is nagyon érti a kanonizálódott kultúrában járatos olvasó, vajon miért esik neki a történelemben rémisztően járatos házaspár a 16. század elejének, hogy Leonardo da Vinciről szóló besúgói jelentésekből alkosson vaskos kötetet.

Történelmi tény, hogy Leonardónak valóban volt egy fogadott fia, egy meglehetősen eszes, egyébiránt semmirekellő csibész, igen csinos arccal, akit a festő magával vitt mindenhová. Most ez a Salaì gúnynevű kis fickó írogat jelentéseket római látogatásuk kapcsán egy meg nem nevezett nemes úrnak. Salaì – vagyis Szaladdin – a gúnyneve, mert akár a törököknek abban a korban, csak a jogosulatlan szerzésen jár az esze. (Beszéljünk nyíltabban: ezen kívül minden római lány láttán szűknek érzi a nadrágját, és csinos legényke lévén, sokakat részesít szolgálataiban, közös örömükre.)

De vajon miért jár Leonardo mester Rómában? Hát nem megrendelések nyomán, annyi bizonyos, mert Salaì szerint nevelőapja egy született lúzer, a kisebb képességű, de nagyobb pofájú festők elhappolják a jó munkákat. Amúgy meg mindenféle ostoba szerkentyűket firkál a szakállas mester, amik azonban semmire sem jók, és ha jók is lennének, tuti, hogy nem működnének. Ráadásul nem is saját ötletei ezek a lehetetlen ketyerék, hanem régi görög szerzők ötleteit plagizálja. (Fujjj, de csúnya dolog, ha valakinek nincsenek saját gondolatai!)

Szóval Salaì mindenféléről beszámol, és lassanként kibomlik a levelekből (melyeket csak némi kaja ellopása, vagy egy-egy nagymellű leányzó hanyatt döntögetése céljából szakít meg), hogy igen gyanús dolgok folynak Rómában. VI. Sándor, a Borgia-pápa ül a pápai trónuson, kelet felől a török fenyegeti a keresztény világot, de északról sem jobb a helyzet: Germániából tömérdek léhűtő jön Rómába. Hasznuk semmi, de intrikálnak a pápa ellen, különös pletykák övezik őket – és úgy tűnik Leonardo is e titkok felfedése céljából jöhetett ide.

Salaìnak azonban minden tekintetben kételyei támadnak. Roppant ellentmondásosak németekről szóló hírek. A pápa mellett vagy ellen vannak? A pápának ugyanis nagy tervei vannak az egyházzal. Meg akarja szüntetni a képmutatást, véget akar vetni a hamisított iratok kibocsátásának, melyekkel hatalmas vagyonokhoz lehet jutni, leszámolni a búcsúcédulák árusításával – ami kifejezetten iparággá vált, mióta a nyomtatást is feltalálták… Szóval VI. Sándor pápa reformokra készül, de ezekkel sokak lábára lépne rá. És ezek a németek a Tacitus Germaniájával hencegnek – de talán nem is igazi az a könyv. Csak hazudnak a hősi és ősi múltjukról? Csupa kétely ül Salaì fejében…

VI. Sándor pápaAz olvasó, mire idáig eljut, és járatos kissé a korban (kivált, ha még protestáns is) ilyenkor vérmérséklete szerint szomorkodik vagy hangosan röhög, mert ő már tudja, amit a szereplők még nem, hogy Salaìnak nagyon is igaza van. Csakhogy az egyházi reformot nem a Borgia-pápa viszi végbe, hanem tényleg német földön bukkan fel egy Ágoston-rendi szerzetes, aki aztán kérdéseivel (téziseivel) tényleg megrengeti a katolikus egyházat. Hatalmával, vagyonával, mindenével együtt. A törökök előretöréséig pedig – mármost a mi kis magyar szempontunkból – már alig negyedszázad van csak hátra…

Leonardo – bármily furcsa – végül is csak háttérfigura az egész történetben, nem is nagyon vesz részt bennük. A dörzsölt Salaì legföljebb a nevével takarózik, amikor nevelőapja helyett megy egyre magasabb szintű intrikusokkal beszélgetni, és a saját kételyeit tálalja elő – mert szerinte Leonardo fejében ilyen okosságok meg sem fordulnak… Mert folyton csak firkál. Meg javítgatja a képeit. Áááá, nem is ért az igazán semmihez. Még talán a törökkel is cimborál?

Pozitív átverésben részesül az olvasó az olasz történész páros (Rita Monaldi & Francesco Sorti) könyve olvastán – egy mű helyett kettőt kap. Ugyanis a szerzők a levelezés lezárása után magyarázatot adnak arra, miért írták meg ezt a fiktív sztorit. Mert annyi hamisított irattal, majd ezeken alapuló tanulmánnyal találkoztak – más irányú könyveik, az Imprimatur sorozat meg az Intrika  anyaggyűjtése közben –, hogy vétek lett volna elszalasztani a sokszorosan megrágalmazott és befeketített Borgia-pápa történetét.

Salaì fontatlan mellékszereplője a történelemnek, tehát ideális főszereplője lehet egy kutatásnak. M&S álnok módon hitelesíti Salaì leveleit, lábjegyzetben írva: »Salaì itt valószínűleg az úgynevezett Hermelines hölgyre utal, a híres Leonardo-képre stb.« És jegyzetelnek még ennél cifrábbakat is…

A szerzők a könyv megírásának okául egy nagyon ésszerű érvet hoznak fel: mivel egy (általuk) meg nem nevezett „amerikai író beleerőltette szegény Leonardót egy képtelenségekkel és valószínűtlen mozzanatokkal teli, regénynek nevezett irományba.” Nem is merem feltételezni, hogy Dan Brownról volna szó… Pedig de. És ezek után a történész páros dönt: „A könyvpiacon eluralkodó ponyvával tehát csupán egyféleképpen lehet felvenni a harcot, ha ugyanazokat a fegyvereket használjuk, de megfordítva.”

És ennek jegyében megírják Sándor pápa apológiáját, valódi tevékenységének tükrét, hogy az utókor ítélete mentse már fel őt a paráználkodás, vérfertőzés és hasonló főbenjáróságok vádja – de főleg címkéi – alól. Ez sem könnyű ügy, az egyetemes egyház valamilyen, nehezen megmagyarázható ok miatt csak a Borgia-pápa elleni iratokat tekinti hitelesnek. Szóval akad még itt is egynéhány krimire való sztori, de Monaldi & Sorti egyelőre nem tárja ezt fel teljes mélységben, hadd térjenek vissza kedves kasztrált énekesük, Atto Melani (Intrika) életéhez és kalandjaihoz, hiszen annyi megírni való akad még kedvenc 17. századukban.

Rita Monaldi és Francesco Sorti

Rita Monaldi és Francesco Sorti

A kötet szinte minden oldala kínál valami csemegét az olvasónak: de legelőször is a szövegét. Todero Anna tollán Salaì nagyszerűen szólal meg magyarul, stílusa káprázatos mulatság. Gondoljunk bele, ez már nem Boccaccio nyelve, de azért a szókincs, a szófűzés innen-onnan már barokkos. Hogyan lehet úgy visszaadni egy eszes suttyó szövegét, hogy hitelesnek higgyük? A vaskosságok is kópéságnak hatnak Salaì leveleiben. Az meg külön fondorlat (persze a szerzőké, de igen jól jön ki a fordításban is), amikor a gyámolított gyermek – akinek igazán jól csak a zabálás meg a nemi szolgálat megy – nehezebb szóhoz ér, többször nekiszalad, majd áthúzza és rokonértelművel cseréli ki, és a hiányzó írásjeleket a levelek utoljával, pótlólag küldi el…. (»…ha rajtam múlna, eme dolgokat mindig csöndben intéznénk mert úgy könnyebb koncer kontenc koncertár odafigyelni…)«

Ínyenc olvasónak való a Salaì kételyei, aki ráadásul még egy kicsit otthonosan mozog ebben a korban. De az sem rossz, ha ettől a könyvtől jön meg a kedve.

A kötet beszerezhető a Polc.hu webáruházban.

Rita Monaldi & Francesco Sorti: Salaì kételyei

Könyvmolyképző Kiadó, 2011.