Rita Monaldi & Francesco Sorti: Salaì kételyei (részlet, Salaì eredeti helyesírásával)

Posted on 2012. április 18. szerda Szerző:

0


Salai kételyei - borító19. levél

Mélyen tisztelt Nagyságos uram,

VI. Sándor pápa rágalmazói után kutatván Lionardo úgy döntött, ki­használja ismeretségeit. Múlt évi velencei utazása során fogadta őt a jeles Grimani család, Domenico Grimani bíboros famíliája. Eme bí­borosnak nagy régiséggyűjteménye van itt Rómában s még Velencében meghívta Lionardót hogy tekintse meg a kincseit.

Lionardo úgy határozott elfogadja a meghívást így hát ma elmen­tünk a velencei követ palotájába, hol Grimani bíboros gyűjteménye ta­láltatik.

A bíboros titkára fogadott minket kinek neve Stefano Iligi da Dulcegno. Eme vékony csontú, élénk tekintetű, barátságos beszédű férfiú elmondta hogy a bíboros nem tudott ma eljönni de üdvözöltet minket, és sok kifinomult bókkal halmozta el nevelőatyámat, még azt is megkérdezte tőlle min dolgozik most. Lionardo csak nyögdécselt zava­rában mert e pillanatban eggyetlen apró megbízása sincsen, aztán szo­kása szerint néma csöndben nézni kezdte a szobrokat oly komoly képet vágván hogy ki meglátta menten azt gondolta, ejha micsoda zseniális gondolatok járhatnak a fejében.

Iligi jó néhány szobrot mutatott melyeket Tivoliban találtak, vagy­is éppen ama helyen hová nevelőatyám is el akart menni. Megcsodál­tuk Hadrianus császár márványportréit melyek a Villa Adrianának nevezett vidéki birtokáról származnak, és láttuk kegyencének a híres Antinoosznak szobrait is. Iligi azt hitte meglepődünk pedig Lionardo már annyiszor lerajzolta nekem Antinooszt hogy valósággal csömöröm van tőlle sőt a végén Iligi lepődött meg mert mikor meglátta az arcomat rögtön észrevette mennyire hasonlítok az egyik tivoli szoborra. Amint már említettem ugyanolyan az orrom a szemem a hajam mint Hadrianus barátjának, mitől a fehérnépeknek igencsak felforr a vére és szerin­tem nem is ok nélkül. Az Iligi által mutatott szobrok közül, ha jól értet­tem, némelyiket csak tavaly találták, s most Rómában mindenki erről beszél, bár énszerintem eme Antinoosz kissé túl fiatal és szép volt ahhoz hogy Hadrianus kedvese legyen ki vén volt viszont dúsgazdag, nem is hiszem hogy Antinoosz csakugyan a maga neméhez vonzódott volna.

Tudom én hogy Fiorenzában róllam is azt rebesgetik hogy a fér­fiakat szeretem mert fiatal korában Lionardónak volt egy kis gondja tudniillik feljelentették mint szodomitát, aztán szerencsére nem lett semmi az ügyből mert a feljelentés névtelen volt de Lionardón már rajta maradt a bélyeg, s mikor aztán magához vett Fiorenzában, mind azt beszélték hogy azért tette mert igen csinos ifjú vagyok hasonlítok Antinooszra, és biztosan velem akarja kedvét tölteni, már csak azért is mert mindig egy csomó karperecet gyűrűt meg egyéb szép tárgyat aján­dékoz nekem, pedig szegény Lionardo a tudománnyal meg a művészet­teljegyezte el magát, legföljebb a nőket ábrázoló képei előtt élvezkedik magával vagy a tükör előtt mert igen szépnek tartja magát, így aztán nem csoda hogy folyton oly karikás szemmel jár-kél. Én meg nem bá­nom, mert Fiorenzában minden apa azt gondolja hogy úgyis a férfia­kat kedvelem és nyugodtan rám bízzák a leányaikat hogy kísérgessem őket ide-oda én meg szép sorban mindet ledöntöm miben nemcsak ne­kem de nekik is nagy gyönyörűségük tellik.

Hogy visszatérjek a bíborosra, Iligi uram elmondta hogy Hadria­nus császár piktor szobrász és építész is volt, pont úgy mint Lionardo, és sok műve maradt fenn Rómában (az Angyalvár, a Ponte Elio meg mások melyekre nem emlékszem) meg más dolgok is mik biztos nagyon érdekesek de a titkár annyi latint kevert a mondókájába hogy én el­kezdtem ásítozni mint egy szamár, Lionardo meg csak hallgatott mint a sült hal, mert szégyenli hogy nem tud latinul. Már mondtam neki hogy járjon misére, ott szép lassan fölszed egy kis latintudást, én is így voltam vele már csak azért is mert a latin oly igen hasonít az olaszra hogy mikor egy olasz ember latin szöveget lát biztosan megért belőle valamicskét hacsak nem teljesen tökkelütött az illető.

Szerencsére Nagyságos uram a titkár egyik mondatából kiindulva sikerült a beszélgetést olyan tárgyra terelnem mely nagyon is érdekelt. Miközben ugyanis Iligi az ókori rómaiak unalmas históriáit sorolta vagyis hogy mikor Nerva császár meghalt Hadrianus vitte meg a hírt utódjának Traianusnak, ki akkor éppen a germánok földjén tartózko­dott etcetera etcetera én megszólaltam Igaz is, a germánokról jut eszem­be, most hallottam hogy átépítik a németek templomát a Sancta Maria de l’Animát, Lionardo meg haragos tekintetet vetett rám mert nem lett volna szabad kinyitnom a számat.

Iligi viszont mint a titkárok többsége egész nap csak a lábát lógázza így hát szeret fecsegni, és rögvest mondta is hogy igaz elkezdték átépí­teni a templomot de nem biztos hogy a németek be is tudják fejezni. Hogyhogy? kérdeztem én, mire azt mondta hogy már el is fogyott a pénz vagy legalábbis nagy része mit az építkezés céljára letétbe helyez­tek itt Rómában a Fuocher Fugger vagy Fucker (nem tudom hogy a francba írják, mindenesetre ezek is németek) bankban, a pápa meg nem hajlandó támogatni őket. Nahát tényleg hogy lehet az? kérdeztem, mi­közben Lionardo majd’ felrobbant mérgében mert nekem mindig kapásból eszembe jutnak a jó kérdések neki meg órákig kell törnie a fejét mire kieszel valamit.

Iligi akkor elmesélte hogy hét évvel ezelőtt a francúz király Róma ellen indult s mindenki azt gondolta hogy úgy eltapossa a várost mint egy svábbogarat. A Borgia pápa Rómába hívta a németeket és azt kérte Burcardótól hogy álljanak készen a harcra ha a francúzok bevonulnának Rómába, a németek viszont még ha szép szavakkal is de lényegében azt mondták neki hogy fityiszt az orrodra mert a francúz király már tudatta velük hogy ha bevonul Rómába nekik semmi bántódásuk nem esik.

A Szentatya azonban ennél súlyosabb dolgokat is megbocsát, szólt közbe ekkor Lionardo, sőt csak nevet rajtuk ahelyett hogy elkapná azo­kat kik őt és Valentino herceget rágalmazzák.

Iligi azt mondta hogy ha Lionardo arra a szóbeszédre céloz mely szerint a herceg a pápa fia volna, hát az csakugyan zagyvaság és el­magyarázta hogy a rossz nyelvek abból indultak ki hogy a pápa a bul­láiban így nevezi őket: Cesare et Lucrezia filius et filia, vagyis latinul fiam és leányom. De már az előtte való pápák is így tettek és még egy szamár is képes lenne felfogni hogy mikor egy pápa gyermekének nevez valakit, lelki értelemben érti, akárcsak az összes híveket. A leveleiben a spanyol királynőt meg a francúz királyt is leányomnak meg fiamnak szólítja akkor tán azokat is ő nemzette?

Hát igen amint már írtam is Nagyságodnak, én is úgy vélekedem hogy egy olyan ember ki harminchat éven át alkancellár volt vagyis a pápa után a második legfontosabb személy az egyházban, aztán pedig hatvanéves korában pápává választották, méghozzá egyhangúlag, nem lehet teljesen tökkelütött, akkor meg hogy juthatna eszébe a hivatalos iratokba beleírni, hogy van egy fia meg egy lánya?

Azt is beszélik hogy Őszentségének szép fiatal szeretője van folytat­ta Lionardo sőt, állítólag egyszerre huszonöt asszonyszeméllyel rendez orgiákat a szobájában. Iligi csak kuncogott erre mert először is ha efféle dolog történne Rómában azonnal tudna rólla mindenki, márpedig soha nem találtak akár csak egyetlen rosszlányt sem ki azt mondta volna hogy igen én részt vettem egy ilyen orgián, másodszor meg miért van az hogy eme gyermekekről szeretőkről rosszlányokról szóló históriák egyetlen egyszer sem kerültek elő ama harminchat évben mikor Őszentsége még nem volt pápa? Igaz hogy huszonnégy évesen lett bíboros mikor bizony (ezt magam is tanúsíthatom Nagyságos uram) nehéz a madárkát kalickába zárni. De ki hinné el hogy épp most lenne képtelen megzabolázni a vágyait, mikor már a hatvanat is elhaladta? A Borgiák ellenségei már akkor is sok csúfságot terjesztettek rólla mikor bíboros volt: hogy hazug, mohó, agyafúrt, de szeretőkről meg gyermekekről szó sem esett. Ha igaz lett volna hogy gyermekei vannak, az ellenségei könnyen mondhatták volna hogy emiatt nem lehet belőlle pápa mint ahogy más jelöltekről is mondták, példának okáért Ardicino de la Porta bíborosról, s azokat aztán nem is választották meg. Azok meg kik azt állítják hogy Őszentsége lefizette a konklávét jobb lenne ha hallgatnának, mert ugyanezt beszélték IV. Sixtusról meg VIII. Incéről is, de nem volt igaz, és a Borgia pápa esetében is csak nagy baromság az egész. A Genovai Köztársaság, a Nápolyi Királyság meg Francúzfóld a konklávé előtt nagy halom pénzt költött arra hogy Giuliano della Rovere javára vásároljanak szavazatokat, Lodovico el Moro pedig valóságos pénzesőt zúdított a bíborosokra hogy válasszák meg a fivérét Ascanio Sforzát. Ám sok bíboros sem az előbbit sem az utóbbit nem akarta mert eme két férfiú csak a saját érdekét tekinti, és képes volna kiszolgáltatni Itáliát az idegeneknek, hatalmaknak, aztán nézhetünk. Midőn Sforza látta hogy nem jár sikerrel, azt mondta a híveinek szavazzatok Borgiára, s így tettek mind a bizonytalan bíborosok is, a végére tehát kiderült hogy Borgia akár győztes is lehet, s mivel Della Rovere hívei nem akarták ellenségükké tenni ők is rá szavaztak, hát így lett egyhangú a döntés. Egyszóval az történt ami történni szokott ha két egyformán erős jelölt van és eggyik se tud felülkerekedni a másikon: egy harmadik lesz a győztes, egy idősebb, köztiszteletben álló ember kit mindenki kedvel. Őszentségének egyébként meg sem fordult a fejében hogy megválaszthatják, hiszen a két másik spanyol bíboros, kiknek eggyike ráadásul saját kuzinja volt, nem is vette a fáradságot hogy eljöjjön Rómába és részt vegyen a konklávén. Azért is esett a választás Borgiára, mert már ezer éve alkancellár lévén eggyenlőként tárgyalt a külországi uralkodókkal, egyszóval igazi államférfiú volt. És ezt mindjárt megválasztása után be is bizonyította, mert minden bíborosnak javadalmakat adományozott, még az ellenségeinek köztük Giuliano della Roverének is, mert Roderico Borgia azt akarta hogy az ellenségei is elégedettek legyenek s ilyképpen szorgalmasabban dolgozzanak az egyház javára ami őszerinte egyben Itália javát is jelenti. VI. Sándor ugyanis mindenekfelett arra vágyik hogy az itáliai államok egységben és békében éljenek egymással, azért is választotta a Sándor nevet mert jelezni kívánta hogy úgy akar cselekedni mint III. Sándor pápa, ki midőn Rőtszakállú Frigyes német császár hadba indult Itália ellen összebékítette az olaszokat és a Rőtszakállúra többször is csúfos vereséget mértek. És az idegenek kiűzése Itáliából csak a kezdet, mondta Iligi, mert a Borgia pápa négy éve azon dolgozik hogy tetőtől talpig megreformálja az egyházat merthogy ez az élete nagy álma.

Tényleg, aztán miről lenne szó? kérdezte Lionardo. Iligi akkor elmagyarázta hogy a pápa jól tudja hogy a római klérus körül sok visszatetsző dolog van: sok pap főpap de még bíboros is akad, kinek eszében sincs Isten nagyobb dicsőségére munkálkodni, csak tömi a bendőjét és vedel meg ostoba tréfákat űz, vannak kik pénzt fogadnak el hogy rendessen végezzék a dolgukat, és mégolyanok is akadnak kik rosszlányokkal paráználkodnak. Ezek azonban kisebbségben vannak mert a Kúria és a nép túlnyomó része nagyon is hűséges Jézushoz és gyakorta jár a templomba hogy magához vegye a szentségeket. Igaz ami igaz Nagyuram, én is úgy látom hogy Rómában éppúgy sok a bűnös mint bárhol a világon, és sok ember mást se csinál egész álló nap csak malmozik mert itt mindig süt a nap, és az ember akkor is jól érzi magát ha órákig egy fal tetején ülve vakarja a tökét, de még ha elkövetnek is egynémely bűnöket gonoszkodnak pletykálkodnak irigykednek lopnak vagy akár ölnek is, szilárdan hisznek az Atyaistenben és Jézusban, és imádkoznak és jóérzésűek és csaknem mindig megbánják a bűneiket meg azt a sok ostobaságot mit elkövettek etcetera. Németfóldön és Hollandiában viszont, folytatta Iligi, sokkal rosszabb a helyzet, az emberek szörnyen haragossak mert a szerzetesek meg a papok csúf dolgokat mívelnek, megbotránkoztatják a népet, úgy viselkednek mint a barmok, sőt, úgy tetszik, némelyikük szántszándékkal él és viselkedik mindenki szeme láttára állat módjára, a német városok meg nem győznek panaszolkodni és szidják a római egyházat, és sürgetik hogy a pápa tegyen végre valamit. Eközben ott vannak még az ókorkutatók kik ugyancsak a pápa agyára mennek, mert tiltakozást szerveznek a pápaság ellen, a fejedelmek meg csak növelik a káoszt mivelhogy a legtöbb püspök az ő családjaikból való ezért támogatják őket, és ha rövid időn belül nem oldódik meg a helyzet, nagy baj támad az említett országokban. VI. Sándor ki korántsem tökkelütött el is határozta hogy nagy reformot visz véghez mely négy ponton nyugszik: a pápán és a pápai palotán, a bíborosokon a római kúrián és egy általános egyházi reformon, mely utóbbi főként Németfóldet és Hollandiát érintené.

Iligi szavai egyre érdekesebbek lettek, mert már-már azt lehetett kivenni belőllük hogy két Roderico Borgia létezik, az egyik kiről a rossznyelvek terjesztenek különféle dolgokat, a másik meg kiről Iligi beszél, márpedig eme helyzet megmagyarázhatatlanul furcsának tetszett számomra de ekkor Lionardo sajnos félbeszakította az előadást, és azt mondta hogy rendben ez mind szép és jó de hát azoknak kik rágalmazzák Őszentségét csak van nevük, de szerintem Nagyságos uram hibát követett el, mert ha nyomozást folytat az ember nem teheti fel ilyen nyíltan a kérdéseit, épp ellenkezőleg, lassan, ügyessen kell előjönni a farbával, különben olyan mintha meglátnánk egy szép fehérszemélyt az uccán és odaszólnánk neki hogy hé te gyere már oda a fal mögé mert igen kedvemre való vagy és szívessen a szoknyád alá nyúlnék.

Szerencsére Lionardo balga kérdéseinek sorát két ember jövetele szakította meg, kik Grimani bíboros meghívására érkeztek: egy lengyel pap Ciolek nevezetű meg egy ifjú barátja, ugyancsak Lengyelföldről, kinek neve Kopernikusz. Az előbbi úgy negyvenéves lehet, igen művelt rengeteget tud a latin nyelvről a históriáról a vallásról etcetera, a másik harminc körüljárhat és eleinte egyáltalán nem tudtam rájönni mi a csudával is foglalkozik

Iligi bemutatta Cioleket meg Kopernikuszt Lionardónak és vica-verza, és mind előadták a nagyjelenetet hogy aszongya Mester micsoda megtiszteltetés, de nem, enyém a megtiszteltetés, már bocsásson meg de az enyém etcetera, és akkor mivelhogy engem kihagytak eme szépelgésből közbeszóltam én is hogy ne is zavartassák magukat enyém a megtiszteltetés etcetera, mire Lionardo rám förmedt hogy na de Salaì mégis mit képzelsz, mindjárt kapsz egy fülest hát nem látod micsoda tiszteletreméltó személyiség monsignor Ciolek, és tudd meg hogy Kopernikusz úr meg azért jött ide Rómába Lengyelföldről, hogy a Sapienza egyetemen tartson előadásokat a bolygók, a Nap, a Hold meg a Föld mozgásáról, miként mozognak, mekkorák etcetera, egyszóval asztrognómus, én meg azt feleltem jaj bocsássanak meg hát ez tényleg nagyon érdekes, bár köztünk szólván Nagyságos uram énszerintem az asztrognómia nem valami nagy tudomány, mert hijába tanulmányozza valaki orrvérzésig a bolygókat, azok magasról tesznek rá és úgy mozognak ahogy kedvük tartja.

Elbeszélgettünk egy kicsit Ciolekkel meg Kopernikusszal és rájöttem hogy ezek a lengyelek nagyon agyafúrt emberek és nemcsak a matematika meg a bolygók világában igazodnak ki de a gyakorlati életben is. Elébb azonban egy ideig a tudományról folyt a társalgás mert Koper­nikusz is olyan mint Lionardo, bele van pistulva a maga tudományá­ba, amúgy is éppoly karikás a szeme mint a nevelőatyámnak, el is gondolkoztam rajta vájjon ennek van-é dolga asszonyszeméllyel. Képzelje Nagyságos uram, Kopernikusz azt mondta, hogy szerinte nem a Nap forog a Föld körül hanem fordítva, Lionardo meg összevitatkozott vele hogy aszongya na ne már ez lehetetlen, pedig énszerintem ez a Koper­nikusz fején találta a szöget, mert az új gondolatokról melyekre az em­berek azt mondják hát ez hallatlan ez őrület etcetera, a végén mindig kiderül hogy helytállóak. De a legérdekesebb az volt hogy Koper­nikusz beszédéből meg gesztusaiból a vak is láthatta hogy a maga neméhez vonzódik méghozzá nem is kicsit, Nagyságos uram, vagyis azok közé tartozik kik gyógyíthatatlanok s inkább asszonynak mint férfinak tart­hatjuk őket.

Szerencsére a lengyelek hamar elhagyták az asztrognómiai témákat, és a németekre terelődött a szó (igaz én említettem őket, mert ha Lionardóra várok kinő a szakállam). Ciolek nagyhasú kerek képű elégedett ember mint aki mindig jó étvággyal eszik, most is hogy Iligi elénk tett némi bort meg édességet majdnem az egészet Ciolek meg én fogyasztottuk el bár az a kibírhatatlan Lionardo nem átallotta a fülembe súgni hogy Salaì te ostoba bugris ne falj már be mindent mint egy disznó hagyjál valamit a többieknek is.

Rita Monaldi és Francesco Sorti

Rita Monaldi és Francesco Sorti

Amint említettem Ciolek rokonszenves ember, igen mulatságos lengyel akcentussal beszél olaszul, és ami a legfontosabb nem tűzdeli tele a beszédjét latin szavakkal mint Iligi így aztán Lionardo is értette amit mondott. Én tömérdek kérdést tettem fel neki ő meg azt mondta nevelőatyámnak, nahát milyen értelmes okos fia van gratulálok Lionardo uram, de atyám még csak el se mosolyodott mert folyton azon rágódik hogy én milyen tudatlan vagyok, pedig alighogy kinyitom a számat máris remek a hangulat és nem győznek dicsérni, ővele meg csak komoly dolgokról beszélnek az emberek, tudományról piktúráról matematikáról és közben majd meghalnak az unalomtól. Várjon egy percet Nagyságos uram mert kopognak az ajtón, megyek megnézem ki a nyavalya lehet az.

Maradok buzgó szolgája,
Salaì

(Todero Anna fordítása)

Rita Monaldi & Francesco Sorti: Salaì kételyei

Könyvmolyképző Kiadó, 2011