Csupasz majmok, kössétek fel a gatyát! | Csányi Vilmos: Ironikus etológia

Posted on 2012. június 9. szombat Szerző:

1


Írta: Szeifert Natália

Ironikus etológia - borítóTúlzás nélkül mondhatom, hogy Csányi Vilmost gyerekkorom óta érdeklődéssel és örömmel hallgatom, olvasom, ezért legújabb könyvétől pontosan azt kaptam, amit vártam: humort és tudományt. Az etológia (ezen belül a humánetológia) tudománya – csúf neve ellenére – roppant izgalmas, tanulságos dolog. A vele való foglalkozás alapvetően ajánlott minden emberi lénynek. Azoknak, akik óvakodnak a tudományoktól, legjobb Csányi azon könyveit forgatniuk, amik teljesen érthetően, hétköznapi nyelven szólnak a viselkedésről a nem-biológus, nem-etológus, ám tudásra éhes olvasókhoz. Az Ironikus etológia pont ilyen.

Ritkán mondható el egy könyvről jó szívvel, hogy mindenkinek olvasnia kéne, Csányi legújabb kötetéről viszont őszintén ezt gondolom. Legelőször is azért, mert remekül szórakoztat. (Tömegközlekedésen olvasóknak mondom, hogy óvatosan, mert néha muszáj hangosan röhögni…) Aztán azért, mert nagy halom olyan információ van benne, amit nagyon valószínűen ismerünk, de nem látjuk az összefüggéseit, főleg nem ilyen jól. Humorral, tényleg rengeteg iróniával, ugyanakkor tudóshoz méltó pontossággal mutatja meg Csányi Vilmos, hogy kik is vagyunk valójában.

Nos kérem, csupasz majmok vagyunk, akik Isten alkalmazottja, az evolúció ténykedése során egyszer csak megkergültek, és olyan szerveződésekbe álltak össze és olyan tevékenységekbe fogtak, amelyek addig ismeretlenek voltak az állatvilágban. Általában büszkén soroljuk azt a néhány tulajdonságunkat, ami megkülönböztet minket az állatoktól, de ritkán jut eszünkbe, mennyi azonosságot mutatunk velük a mai napig. Habár csoportjaink, társadalmi rendszereink, evolúciós sikerünk (?) az eddig élt állatokétól eltérőek, azért az alapvető motivációink ugyanazok.

És mi is az evolúciós siker? Hogy annyira benépesítettük a Földet, hogy lassan nem férünk el rajta? Hogy képesek vagyunk társadalmakba szerveződni, ahol a javak elosztása egyre nehezebb, egyre átláthatatlanabb, egyre igazságtalanabbnak tűnik? Az úgynevezett megszaladási jelenségekről komoly, tudományos kötetet olvashatott már a nagyközönség is Csányi Vilmostól és tudós kollégáitól, most viszont egyszerűbben, de lényegesen több humorral könnyebben megértheti. Szóval, sok mindenen lehet töprengeni az Ironikus etológiát olvasva, miközben nagyokat nevethetünk szemléletes példákon, lényeglátó elemzéseken olyan egyszerűnek tűnő dolgokról, mint a titok fogalma, a választások kérdése, a nők és férfiak, pontosabban: a hölgyek és urak közötti különbségekről.

A legelején kezdjük, onnan, amikor ősünk még fákon élt, aztán lemászott és kitette a Fára mászni tilos! táblát. Onnantól aztán csak úgy burjánzottak a szabályrendszerek, tiltás a tiltás hátán, nem csoda, hogy néha felmerül az emberben a kérdés: vajon nem azoknak volt-e igazuk, akik le sem másztak?

Ősünket, a csupasz majmot – aki aztán állatbőrrel, rongyokkal, hernyóselyemmel, Adidas-melegítővel igyekezett pótolni azon hiányosságait, amit a sokfunkciós bundázat levetésével idézett elő – hallatlan bátorsága (botorsága?) is megkülönböztette a körülötte élő többi állattól. Ez néha jól sült el, például a kutya esetében:

„(…) egészen hülyék ezek a csupasz majmok, egymást egzecírozzák, bunkó van náluk és kiszámíthatatlanok, gondolták magukban, és szaporán továbbálltak vagy legalábbis kicsit messzebbre húzódtak tőle.
Volt azonban köztük egy szerencsétlen nőstény farkas is, akit éppen az előző nap vert ki valamiért a falkája, az okokat illetően a korabeli beszámolók nagyon ellentmondóak, ezért ezekre nem térek ki. Szóval, ez a nőstény, nevezzük a rövidség kedvéért Mancinak, ott álldogált a közelben és szinte belefelejtkezett a nézelődésbe, kíváncsi természetűnek mutatkozott, mint a farkasok általában. Észre is vették az ősemberek, mert ők is kíváncsiak voltak, mint a farkasok általában, és az egyik, bunkóját lóbálva a megfelelő respekt kiváltása végett odament Mancihoz és ráordított: ül! Manci ezen módfelett meglepődött, mivel más állatnak soha eszébe nem jutott volna megközelíteni egy éhes farkast, és meglepetésében leült. (…) Ősünk ekkor egy új szót kiabált oda társainak: kutya! kutya! A többiek nem is csodálkoztak, mert tudták, milyen habókos az illető, lám, most meg egy vad farkast is képes a barlangba hozni.”

Mégiscsak az ember legjobb barátja lett belőle.

Aztán itt van a beszéd. Ezt nagyon szeretjük emlegetni, mert ez az, ami aztán igazán megkülönböztet minket az állatoktól. De ha jobban meggondoljuk, a hölgyeket az uraktól még inkább. A férjem sosem beszélget velem – ha valaki magára (netán feleségére) ismer ebben a mondatban, az nem véletlen. A két nem igénye a beszélgetésre meglehetősen különböző, megtudjuk az Ironikus etológiából, ahogy számos más, egészen hétköznapi tulajdonságunk is előkerül, új megvilágítást kap. A kötet a vége felé ugyan kissé veszít a lendületéből, hiszen a jelenkorral foglalkozik, és a (sajnos) mindent átható politikával, de senki ne ijedjen meg, nem politizál! Mindössze rámutat a társadalmunkat szervező mechanizmusokra, azok eredetére, visszásságaira. Nem árt felkötni a gatyát, mert bizony saját balgaságainkkal is szembe kell néznünk.

Csányi Vilmos

Csányi Vilmos

Az etológusoknak – mint a tudósoknak általában – legfőbb eszközük, módszerük a megfigyelés. Csányi is ezzel dolgozik, nem is akárhogyan:

„Sok kiváló etológus megelégszik azzal, hogy folyamatosan figyel egyetlen kiválasztott egyedet, és közben csak futó pillantásokat vet a többiekre, az általánosíthatóság kedvéért. Ezt a gyakori hibát én nem követtem el. Három teljesen különbözőnek tűnő példány viselkedését figyeltem meg közvetlen közelről, amelyeket a könnyebb követhetőség végett feleségül is vettem, természetesen szekvenciálisan, egymás után. Nincsen tudomány jelentős áldozatok nélkül.”

Igen, ilyen egy igazi tudós. Nem riad vissza a komoly áldozatoktól. Érdemes tehát elmélyülnünk abban, mire is jutott több mint háromnegyed évszázados önzetlen kutatásaival.

Csányi Vilmos: Ironikus etológia – megvásárolható a Polc.hu webáruházban.

Csányi Vilmos: Ironikus etológia

Sanoma Budapest Kiadó, 2012.