WTC kilencévesen | J. S. Foer: Rém hangosan és irtó közel

Posted on 2012. május 29. kedd Szerző:

1


Írta: Zemen Annamária

Rém nehéz. Irtó bonyolult. Hozzákezdeni, rém nehéz. Vagy talán mégsem? A könyv főszereplője a kilencéves Oskar, aki a szeptember 11-i terrortámadásban elveszítette édesapját. Azon a napon mindenkit hazaküldtek az iskolából. Oskar hallgatta meg otthon az üzenetrögzítőt, amelyen apjának utolsó üzenetei voltak. Az első 8:52-kor, az utolsó 10:20-kor. Bizakodó, megnyugtató szavak az első felvételen, aggodalmasabb hangvételű a következőn, és szaggatott, szinte csak foszlányokból álló üzenet a harmadik. És amikor az édesapja holmijai között egy Black feliratú borítékra talál, benne egy kulccsal, elhatározza: megkeresi az összes Black nevű embert New Yorkban, hogy megtudja a titkot. Fölfedező út tehát a regény – Oskaré, a kulccsal a kezében, s vele az idegen férfi az emeletről, aki a sosem ismert nagyapát helyettesíti. Pótolja talán. Mert a nagyapának még azelőtt veszett nyoma, hogy Oskar apja megszületett volna. Ez a regény másik vonulata.

A végére kiderül, amit a kulcsról tudni lehet. De valójában nem is ez volt a keresés igazi célja. Sokkal inkább az, hogy megerősítsen egy emléket. Hogy „élővé” tegye a halált. Hiszen az apát nem találták meg a tragédia után. Üres koporsót helyeztek a sírba.

A történet főszereplője tehát Oskar, a szuperintelligens kisfiú, aki egyedülálló tehetségét – ékszereket tervez, franciául tanul, fantasztikus mechanizmusokat alkot elméletben, ismeretleneknek ír levelet, visszaemlékezik apjával folytatott minden egyes beszélgetésekre, a találós kérdésekre – egyetlen célpontra fókuszálja, az apjára. Az apja végtelenül hiányzik neki, és úgy tűnik, azt szeretné, ha inkább az édesanyja lett volna ott, azon a bizonyos helyen.

Az apa után a nagymama következik Oskar szeretet-rangsorában, akinek története – regény a regényben – anélkül, hogy bármit is elvenne a szeptember 11-i tragédia súlyából, ugyancsak drámai. A nagymama történetével a világháborúhoz kanyarodunk vissza. A családból csak a két nagyszülő élte túl a drezdai bombázásokat. A nagypapa azután sosem szólalt meg többé, végül elment otthonról, magára hagyva várandós feleségét…

A regény az érzelmek története. Ellentmondásos, megmagyarázhatatlan, ránk és a szereplőkre ólomsúllyal nehezedő érzelmeké. Egymásba szövődnek a tragédiák; a World Trade Center összeomlása, Drezda 1945-ös porig bombázása, Hirosima megsemmisítése. A borzalmak ilyen mértékű halmozódása mégsem visz el patetikus vagy olcsó könnyfakasztó irányba. Pedig könnyű lenne, amikor történelmi események miatt bekövetkezett emberi tragédiák, sorsfordulók adják az irodalmi mű nyersanyagát. A regény egyszerre szívhez szól, meghat és megdöbbent. Írója bravúrosan kikerüli a hatásvadászat csapdáját. A fordító Dezsényi Katalinnak sikerül visszaadnia a visszafogott, mégis szíven ütő stílust.

Foer nehéz témát vállalt föl bátran, nem siklik át sem politikai, sem szociológiai mellékvágányra. Intim, befelé néző elemzés a könyve, egyéni életekre irányított figyelemmel. Háborúk és „számozott vágóhidak” túlélőinek és áldozatainak sorsa keveredik benne, szinte téren és időn kívül, eltávolodva a konkrét történelmi korszaktól. A regény érzelmi áradata mégsem erősíti fel a felelősök iránti gyűlöletet. A túlélőket – akik elszenvedett veszteségeik miatt ugyanakkor áldozatok is – nem a bosszú és a harag vezérli. Hanem az önvédelmi ösztön hajtotta kutatás, amely hozzásegíti őket, hogy el tudják fogadni, meg tudják érteni a történteket. Hogy visszaszerezzék, amennyire lehetséges, az idő előtt elveszített, szeretett személyek emlékeit, hogy megőrizzék tanításait. Hiszen Oskar sem azért keresi kitartóan a kulcshoz illő zárat, mert annyira kíváncsi volt, mit is rejt. Sokkal inkább azért, hogy megtalálja azt a Blacket, aki valamiért kapcsolatba került az apjával – és így az addigi emlékei mellé csatolhat egy olyan töredéket, amely árnyaltabbá tenné apa-képét. Hiszen az apja csupán az emlékezetében él tovább.

Kutatása során Oskar egészen furcsa emberekkel találkozik, akiket a történet olvasója is egyre inkább a koraérett kissrác szemével lát, ahogyan a gyermeki képzeletvilág kiszínezi és átalakítja őket. De ennek talán nincs is jelentősége, hiszen a regényt akár szimbolikusan is értelmezhetjük, fölfoghatjuk modern mesének is. Ilyenben hihetővé válnak a racionálisan meg nem magyarázható szereplők, vagy a hatodik kerület felfokozottan szürreális ábrázolású története.

Oskar, a különc kisfiú tisztasága, naivsága megkapó. Gyermeki egyszerűsége ellenére sokkal nagyobb bölcsességet tanúsít a fájdalom enyhítésében, mint tette hajdan néhai nagyapja, amikor a felelősség alól való kibújást választotta a fájdalom fölvállalása helyett.

Jonathan Safran Foer

Jonathan Safran Foer

A regény mélységét és komolyságát szinte költői megfogalmazás erősíti. A meglepetést fokozzák a nagy gonddal kidolgozott írói ötletek, furcsa formai megoldások – bekeretezett szövegrészek, színes kiemelések, kriptografikus szövegrészletek, üres oldalak, egymásra írt szóhalmazok. Nem önmagukért való eszközök. Nyomatékot adnak a kifejezéseknek. Hangsúlyozzák azt, amit a szavak önmagukban nem tudnak elmondani. Olykor megadják az olvasónak az egyéni interpretáció lehetőségét. (Itt jegyzem meg, senki ne próbáljon előre belekukkantani az utolsó oldalakba. Ha megteszi, nagy élménytől fosztja meg magát.)

A különös, többféle térben és időben mozgó történet, ahol a jelen és a múlt szálai fonódnak egymásba konkrét események és rejtett célzások egyvelegében, a Történelem vásznát feszíti elénk. A szálak szövedéke a Ma analízisébe csap át.

Oskar nem kaphatja vissza édesapját, de az utazás során megtanulja, hogy az emiatt érzett fájdalmon kívül létezik másfajta szomorúság, csalódás, magány és elválás is. A sok New York-i Black ennek megértéséhez segíti hozzá.

Minket pedig Oskar segít példamutatásával, ha közelünkben rém hangosan zúdulnak le a tornyok.

J. S. Foer: Rém hangosan és irtó közel – megvásárolható a Polc.hu webáruházban.

Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel

Cartaphilus Könyvkiadó, 2012.