Egy csokor – micsoda is? | Rácz János: Növénynevek enciklopédiája

Posted on 2012. február 10. péntek Szerző:

0


Írta: Bedő J. István

Növénynevek enciklopédiája - borítóMindennapos gondom volt egy időben – még jóval az internetes kor előtt –, hogyan nevezzük meg azokat a fűszereket, amelyeket a külhoni konyhák nyomán egyre inkább meg lehetett találni a receptekben. Csakhogy a szakács, aki sok száz kilométerre innen szerzett gyakorlatot, meg sem tudta mondani, mit nyomtak a kezébe. Azért csak összejött valahogy a bazsalikom, a petrezselyem, a csombor, a lestyán és nyomában azután a többi: spanyol-amerikai, távol-keleti, afrikai eredetű, félrehallott nevű növényféle.

A konyha mesterei a neveket ismerték. A kulináris dolgokban mindentudó újságíró-író, Halász Zoltán a történetüket is, de ő már elhagyta a földi konyhákat. Szóval a legjobb pillanatban jelent meg a Növénynevek enciklopédiája. Rácz János műve nem véletlenül viseli az enciklopédia nevet címében; mérhetetlenül több egy köznapi botanikai szógyűjteménynél.

Nyelvtudományi mű, természetes hát, hogy a tudományos név meg az alakváltozatok mellett a nevek évszázadokra menő előfordulását is felsorolja, hány változatban élt, hány nyelvben fordul elő közel és távol. De még azt is elmondja Rácz János, hogy melyik tudós (botanikus vagy másmilyen) mit gondolt a szóról – meg magáról a növényről is.

Ha belemerül az ember, nem tudja letenni – ül a fotelban, jól fűtött szobában, olvas: lélekben meg sétál a mezőn, nézegeti például a lóhere leveleit, s azon mulat, hogy istenkecipókának is hívják vagy hívták. Aztán rácsodálkozik Falu Tamás versére, amiben a költő a négylevelűt énekli meg. És mire a szócikk végére ér, azt is megtudja, hogy négy tumorellenes anyagot is tartalmaz.

Már csak gasztronómiai kíváncsiságtól vezérelve belekukkantottam a medvehagyma szócikkbe, hát nem kiderül erről a finom – és drágán mért – levélről, hogy hét vagy kilenc páncéling erejével védi a katonát a kard ellen. Jó tudni, ha legközelebb páncélos párbajt vívni megyek.

Ugorjunk akkor gyorsan át a póréhagymára, hátha kiderül, van-e köze a Petőfi által is megénekelt pórleánykához – de nincs, régen párhagymának hívták, mert párban, csokorban nőtt. Plinius meg leírta róla, hogy Néró császár roppantul kedvelte, ezért halála után pórézabálónak nevezték. Hagymából elég is ennyi, inkább nézzünk a paprikára, csak a szemembe ne menjen.

No, erről már sokat olvastunk. Mármint hogy a szerbhorvát papar (=bors) képzett alakja, az tekint vissza az óind pipari (= bogyó, a borsfa termése) szóra. Az vándorolt át kontinenseken, míg meg nem találta a helyét minálunk – mármint a szó, míg a derék jó, szánkban lángot-lobot vető fűszerpaprikára várni kellett az Újvilág felfedezéséig. Aztán hogy a cayenne bors, a törökbors, a tabasco mind-mind paprikarokonok, azt már csak a sznob szakácsoktatóknak kellene megtanulniuk.

Kössük azért csokorba a mezei, kerti virágokat is: a szarkaláb, a szegfű, az orgona meg az oroszlánszáj, a harangvirág, az árvácska mind-mind csemegézni való újdonságokat (azazhogy régiségeket) mesél el. Az árvácskáról itt tudhatni meg, hogy a német virágrege-költészet Stiefmütterchen (mostohaanyácska) néven ismeri, ti. öt sziromleveléből a legnagyobbik a gonosz mostoha, a két díszes, nagyobb szirom az édeslányai, a két kis nyamvadt meg a mostohalányok, az árva gyerekek. Szegénykék.

Aztán a sok virág, cserje, fa is izgalmas, amelyek egy-egy orvos (bromélia), természetbúvár (gardénia), botanikus (dália, georgina) vagy uralkodó (paulownia) nevét viszik tovább. Megunhatatlan a szemezgetés.

A vaskos kézikönyv valójában nem globális mű, nem is lehet az, 760 szócikke van, 1030 növénynév eredetét, etimológiáját, történetét, auráját ismerteti. Így, a magyar nyelvterület növényneveiből kiindulva, korlátait megjelölve is hatalmas mű. (Más országok, földrészek nyelvészei irigykedhetnek, hogy a mienk már megvan.)

Szőlészek, borászok, borszerelmesek bizonyára élvezettel olvassák a szőlőről írt – önmagában is szinte minden másnál terjedelmesebb – szócikket. Ebben a mitológiai kezdetektől tudunk meg – kellő tömörséggel – mindent a szőlőről, ami izgalmassá majd akkor lesz, amikor Pannonia provinciában fölbukkan a vincellér fia, Probus császár, aki a mocsarakat kiszáríttatja, hogy a gégék megnedvesedjenek a gazdag földön termett szőlő borából. A bor kultúrtörténete már csak ráadás a szőlőéhez. De az is benne vagyon (hogy korstílusú legyek…). És még a szőlőnevek is szétszórva, gohértól cirfandliig és bakatortól szlankamenkáig.

Rácz János átveszi az Arany Penna díjat

Rácz János átveszi az Arany Penna díjat

Szóval: élvezettel forgatható mű; ha szükségünk van rá, azért, ha csak pihenni akarunk és elvonulni a képzelt természetbe, akkor azért.

Rácz János ezért a munkájáért 2011-ben megkapta a TINTA Könyvkiadó Arany Penna díját. A szerző a Növénynevek enciklopédiája összeállítása után nekifogott az Állatnevek enciklopédiája megírásának – mondotta el a kitüntető elismerés átadásakor Kiss Gábor, a könyvkiadó igazgató-főszerkesztője. – A munkával a befejezéshez közeledik, a kéziratot a közeljövőben adja át a kiadónak.

Adatok: A könyv fülszövege

Rácz János: Növénynevek enciklopédiája

Tinta Könyvkiadó, 2010