Szebb élet reményében… | Chika Unigwe: Fekete pillangók

Írta: Oroszi Agi

Azt hinnénk, Antwerpen már elég messze van Nigériától, hogy a múlt árnyai ne követhessék, ne kényszeríthessék emlékezésre azokat, akik onnan eljöttek. Hogy végre feledésbe merüljön a megaláztatás, a pénztelenség, a nyomor, az üldöztetés, árulás – és a múlt.

Hogy ne szűköljön a lélek a hátrahagyott gyerek miatt se. Hogy ki lehessen bírni azt a néhány évet, amit a szabadságért, a jó anyagi körülményekért a lányok hajlandóak feláldozni.

Munka-pénz-jövő… Ahogy a kövér Dele mondta, Belgium mindjárt ott van London mellett. Van munka, lesz sok pénz, kellenek a szép, fiatal, jó munkabírású lányok. Ennyi – és a lányok máris egy repülőn találják magukat. Mögöttük marad minden, ami miatt tarthatatlanná vált az életük Afrikában. Előttük pedig a fényesre álmodott, sikeres jövő.

Egyszer csak feladni mindent, amikor egyre távolabb kerül valaki a remélt szebb élettől. Ráadásul milyen könnyen adják-veszik az emberi testeket azok, akik úgy hiszik, ezt is megtehetik. Hogy aztán kisajtolhassák belőlük az utolsó megfizethető örömöt is.

A lányok aztán felszegett fejjel, új személyiségükkel azonosulni próbálva igyekeznek nem halálra rettenni, amikor a harmincezer eurós tartozásukra gondolnak. Hiszen ezt a rengeteg pénzt vissza kell fizetniük nigériai „jótevőjüknek”. Állj ki a kirakatba, legyél a legdögösebb, nyújtsd a legjobb szolgáltatást, hogy legyenek kuncsaftjaid. Aztán fizess vissza mindent a megszabott feltételek szerint. Különben véged!

A lányoknak eközben kíméletlenül háttérbe kell szorítaniuk, esetleg végleg el kell némítaniuk a lelküket. Mert ahogy az évek telnek, ahogy nagyon lassan megadják a lányok a tartozásukat, egyre nyilvánvalóbbá válik számukra: a sok pénz, a szebb jövő csak egy-egy délibáb. Ezt felismerni, erre rájönni pedig nagyon keserű csalódást is jelent.

Ama, Efe és Joyce a Madam házában, a feketéből szürkére kopott kanapén szorongva idézik fel mindazt, ami Afrikából Belgiumig jutatta őket. Hogy mi vezetett odáig, hogy minden este hajlandóak legyenek széttenni a lábukat a fizetővendégeknek…
És miközben emlékeznek, gyakran gondolnak Sisire is, aki nincs többé. Mi történt? Meghalt. Miért?

A Madam ordenáré vörös színű kis nappalijában cirkulálva mindhárom lány rászánja magát, hogy elmesélje, ki ő, honnan jött és miért. Hogy mire jó ez, ők se tudják. Csak ömlenek az emlékek: a lányanyaságról; az álszent nevelőapa abúzusáról, az anya gyávaságáról; a katonák mészárlásáról, erőszaktevéseiről. Valamint felröppennek álmok, remények, tervek egy jobb és élhetőbb jövőről – hogy legyen miért kibírni a kirakatot, a kuncsaftot.

Közben pedig, mintegy mellékesen kibontakozik Sisi élete és halála. Sisié, aki Lagosban diplomásként sem kapott állást, és végül eladta testét Delén keresztül az antwerpeni férfiaknak. Hátha… hátha Belgium (ami ott van London mellett) lesz az a hely, ahol végre beteljesül a születéskor kimondott jóslat, a Prófécia, amely Sisi ragyogó életéről szólt.

Chika Unigwe nigériai születésű, Belgiumban élő írónő. Holland és angol nyelvű írásaival több nemzetközi és flamand irodalmi díjat nyert meg. Ahhoz, hogy második könyvét, a Fekete pillangók című regényét megírhassa, bejárta Antwerpen piroslámpás negyedét, és meghallgatta az ott dolgozó afrikai szexmunkások történeteit.

Adatok: A könyv fülszövege

Chika Unigwe: Fekete pillangók

Nyitott Könyvműhely, 2010