Az amnézia különös játékai | György Péter: Apám helyett

Posted on 2012. február 2. csütörtök Szerző:

0


Írta: Gágyor Péter

Apám helyett - borítóA kockadobás – írta Mallarmé – soha nem törli el a véletlent. György Péter könyve, melyet az „apja helyett” írt meg, legalább háromféleképpen olvasható. Olvasható mint sokadik magyar nyelvű vetülete a holokauszt emlékeinek, olvasható mint egy szubjektív elemzés a háború utáni magyar történelemről, és olvasható regény gyanánt, amolyan magyar-zsidó száz év magányként. Talán ez volna a legizgalmasabb megközelítése a műnek, még ha az eredeti írói szándék a valóságban nem is ez lehetett.

György Péter apjával küzd, viaskodik, már apjának a halála után. Megidézi vele kapcsolatos élményeit, vitáikat, apja véleményeit, naplóit, mások véleményét az apjáról, keresi a válaszokat a néhai apa élete, munkái, ízlése és érdeklődése felidézett emlékeiben. Az apa titkaiban kutat, hiszen az apa a túlvilágról most már nem érvelhet.

Az apa élete különös sors. A válasz állandó keresése a társadalmi frusztrációra, a zsidó származás árnyékában, magyarként. Diákként, kikeresztelkedett polgárként, munkaszolgálatosként. Kommunistaként, ökofilozófusként és szélsőjobbos Jobbik-szimpatizánsként. Értékeli a társadalmat, környezetét. Már maga a változó politikai kötődések felsorolása abszurd, szinte érthetetlen, mondhatnánk: groteszk. A fiú nem is tudja megérteni az apát, inkább szándékolt amnéziát tételez fel a részéről. És egy egész korosztály részéről. Történelmi, társadalmi amnézia. Amnézia mint az értelmesnek vélt túlélés stratégiája?

György Lajos, az apa mindenáron be akar illeszkedni a mindenkori magyar társadalomba. Fia, György Péter utólag szembesíti őt (is) változó kora megrázó, valós élményeivel. Szemére veti a túlélők eminensen gyors felejtését a háború után. Majd az új társadalmi berendezkedésben a türelmet, amivel az újabb atrocitásokban bővelkedő Rákosi-korszak uralmát elviseli. Sorstársakkal példálódzik: „Nem, engem még szegény Lacink.” [az addigra kivégzett Rajk László] – válaszolja a nyomorékra vert Demény, a volt frakcióvezér, Rajk özvegyének őszinte, érdeklődő kérdésére: „Magát is Péter Gábor?”

György Péter tisztessége nem fogadja el ezt az „általános amnéziát”. A zsidó vagyonfosztogatásában vétkes magyar középosztállyal szemben engesztelhetetlen, mikor például Márai megvető véleményére hivatkozik. Miközben azt is (értőn) hangsúlyozza, hogy a fosztogatók is hazátlanná lettek tettük által.

György Lajos viszont szerénységre, visszafogottságra inti – vagy szíve szerint intené – sorstársait, hiszen: „Az ÁVH tisztjeinek izraelita származása, az a tény, hogy jelentős részben zsidók voltak, önmagában véve is elég ijesztő volt, arról nem beszélve, hogy amit tettek, attól joggal rettegett mindenki, felelősök, bűnösök és ártatlanok egyaránt.”

De intését az apa megismétli fiának az SZDSZ belső harcai idején is. György Lajos filozófiája, több idegen nyelv birtokában is a wittgensteini gondolaton nyugszik: „nyelvem határai: világom határai.” És neki a magyar a nyelve.

A kollektív amnézia, a kádári terápia ravasz alkuja, „a szégyentől való olcsó megszabadulás”, mely együtt tüntette el Trianont, 1944-et, 1956-ot a közös nemzeti emlékezetből, „egyfajta operett-kurzust” kreált. Cinkelt lapokkal játszott a hatalom, a kultúrában Aczél György kevergette a paklit, amíg tudta. És sikerült elérniük, hogy a társadalom nagyobbik fele megtagadta önmaga korábbi lényegét.

„Kik voltak azok, akik – ilyen szép számban – úgymond elfelejtették mindazt, amit ők, illetve velük tettek… gondoltak, mondtak pár hónapja?” A forradalom emberei zömmel ugyanazok voltak 1956-ban, akik 1957 május elsején ott voltak a Hősök terén. „Kádár közönsége azokból került ki, akik már 1956-ban is féltek.”

„És az 1989 óta történtek azt bizonyítják – véli György Péter –, hogy a végül szelíd diktatúra, a Kádár-rendszer több kárt okozott”, gyökeresebben prostituálta a közgondolkodást, mint ez feltételezhető lett volna.

Lehet-e árulás maga a túlélés?

György Péter

György Péter

„1945 után másokat vittek el és telepítettek ki azért, mert annak születtek, aminek” – vonja le György Péter a következtetést, és egyben felemeli egyetemes emberi szintre ebben az „apa-regényében” a saját, a család, a zsidóság, a magyarság problémáját. A tény, hogy a dán király kitűzte a sárga csillagot, a családi emlékeink közt fellelhető sikeres kísérlet egy vagy néhány üldözött zsidó megmentésére – alig több a lelkiismeret nyugtatgatásánál. Ha még van, ha még él a lelkiismeret-furdalás szándéka lelkeinkben.

Érdekes, szubjektív írás György Péteré. Több „szépirodalommal” egy valóban nagy regény bomlott volna ki belőle… Fontos könyv, csak félő, hogy sokan majd nem a lényeget, hanem saját előítéleteiket olvassák ki belőle.

Adatok: A könyv fülszövege

György Péter: Apám helyett

Magvető Kiadó, 2011