Végtelen hallgatás, szeretet, várakozás | Ferdinand Bordewijk: Karakter

Írta: Mátyus Attila

Furcsa könyv ez, egy ma már nem létező világról. Nem létezik, mert a történet színhelyéül szolgáló régi Rotterdam megsemmisült a második világháborúban. Nem létezik az a könyörtelen vad kapitalista világ sem, amely a szereplőket körbeveszi, és alapvetően meghatározza a cselekmény menetét. De létezhetett-e egyáltalán egy ilyen világ?

Nem a régi holland kikötőváros létében vagy a kapitalizmus múlt század húszas-harmincas évekbeli leírásában kételkedem, hanem az ebben a keretben mozgó elképzelt szereplőkben. Kételkedem most, itt, 2011-ben Magyarországon. De megírása után Hollandiában ezt a történetet nagyon is érezték, és kifejezte az akkori olvasók érzéseit. Persze más volt az élethelyzet a nagy gazdasági válság után, olyan, amelyet én, mi, szerencsére nem éltünk meg, így az akkori ott élő emberek lelkivilágába is nehéz belehelyezkednünk. Az írás mégis magával ragad, nem véletlen, hogy a negyvenedik kiadásán is túl van már a tulipánok földjén. Pedig nem egyszerű, nem könnyű olvasmányról van szó.

Eredetiben sem lehetett könnyű, magyarul még nehezebb. A fülszöveg felhívja a figyelmet arra, hogy a szerző mondatai gyakran szabálytalanok. A fordító, Varga Orsolya híven követi a logikai és nyelvi következetlenségeket. Nem szépíti a szöveget, még ha ez néha teljesen érthetetlenné teszi a szöveg egyes mondatait. Ennek ellenére a szöveg hat az olvasóra. Leginkább az író különleges stílusával.

Ennyire szikár, hűvös, tárgyilagos ugyanakkor markáns, nyersen erőteljes szöveget nem sokat alkottak a világ irodalmában. Ezek a sajátos, a holland „új tárgyiasság” szellemében fogant mondatok tökéletesek a választott szereplők karaktereihez. Ugyanis a kötet főhősei is ilyenek. Végtelenül tudnak hallgatni, szeretni, várni. Három ember: apa, anya és fiú története bontakozik ki az oldalakon. Az agglegény A. B. Dreverhaven, Rotterdam végrehajtója egyetlen alkalommal ágyába viszi szolgálóját Joba Katadreuffét. Joba teherbe esik, elhagyja volt munkaadóját, majd megszüli annak fiát, Jacob Willemet. Dreverhaven feleségül akarja venni a lányt, de Joba erre nem hajlandó. Úgy dönt, egyedül neveli fel a fiút, akinek a saját családnevét adja.

A gyermek felnövekedésének története ez a könyv. Leginkább a lélek felnőtté válásának története. Ez pedig egyáltalán nem könnyű két ilyen szülővel. Mert mindketten sziklaszilárdak és ugyanezt várják el Jacobtól is – és ő ilyen is lett. „…üldögéltek az asztalnál, elvétve mondtak valamit. Nem kellett sokat, hiszen félszavakból is értették egymást. Valójában ez volt a tragédiájuk. Túlságosan jól értették a másikat, túl sok közös vonás volt bennük, de ki nem egészítették egymást, ez pedig az idegeikre ment.” Ez a néhány mondat tömör jellemzés az anyjával való kapcsolatról.

Apjával – a hatalmas és rettegett végrehajtóval – felnőtt Jacob életének első komolyabb akadályánál találkozik, és ellene küzd a történet végéig. Ebben a harcban válik véglegesen olyanná, mint a szülei – és ebben a harcban lesz több, mint ők. De ez a küzdelem pecsételi meg a sorsát is, és teszi képtelenné arra, hogy életet másképpen lássa és megtalálja a szerelmet.

Értelmezhetjük egyfajta misztikus történetként is az egészet. Apa és fia küzdelmének kezdetén Dreverhaven egyértelműen negatív szereplő, de ez menet közben átalakul. Persze nem ő maga változik, hiszen erre, akárcsak Joba, képtelen. A fiának változik meg a véleménye róla. Csodálat és a szeretet utáni vágy kavarog benne az első találkozáskor, amely hamarosan gyűlöletbe csap át. De bármennyire is taszítja, egyszerre vonzza is az apa. Egyre inkább érzi, hogy végletes jellemében mindkét szülőjéből ugyanannyi van benne. Az érthetetlen akadályok, melyeket az apa Jacob felemelkedésének útjába helyez, mindinkább az ószövetségi Isten képét idézik, aki próbára teszi a kiválasztottjait.

Jacob pedig felveszi a kesztyűt, hogy megvalósítsa az álmát. Nem heroikus harc ez. Nincs benne semmi pátosz, inkább szívós, szinte kegyetlen háború – ha a fiú szemszögéből nézzük. Dreverhaven szemszögéből viszont végig van benne egyfajta játékszerűség. Játszma, amely először még Jobáért is folyik, majd mikor ez kudarcba fulladt, a fiával folytatódik, egészen a halálig.

Végletesen lecsupaszított karakterek egy végletesen lecsupaszított világban. Egy másik világ, amely már nincs, mégis örök. Mert a Törvény, mely végig ott lebeg a történet fölött, vonatkozási pontként, mind a mai napig meghatározója az emberi létnek. Csak nem veszünk róla tudomást, nem akarunk róla tudni. Valami mást szeretnénk helyette – és ez a könyv igazi sikerének a titka, mert felébreszti bennünk az érző embert. Az embert, aki tiltakozik egy ilyen világ ellen, és ehhez paradox módon éppen főszereplők érzéketlen hajthatatlansága ad erőt.

Adatok: A könyv fülszövege

Ferdinand Bordewijk: Karakter

Gondolat Kiadó, 2008