Nincs új a tus alatt | Psycho (film)

Posted on 2012. január 13. péntek Szerző:

1


Írta: Gulya István

Zuhanyfüggöny mögött, szappan csípte homályos tekintettel még ma is sokan vizionálják a sorozatosan lesújtó konyhakést – köszönhetően Alfred Hitchcock (1899–1980) félévszázada forgatott remekének, a Psychónak.

Psycho - Janet Leigh

Psycho - Janet Leigh

Egészen pontosan ötvenkét éve történt, hogy a főnöke pénzével kereket oldó, csinos irodista-kisasszony, Marion Crane (Janet Leigh) frissen vásárolt kocsijával egy mellékút-menti motelbe gördült – vesztére… Mert a szimpatikus házigazda fiatalember, Norman Bates (Anthony Perkins) kettős személyiségű pszichopata, aki napjai (és estéi) fele részében előszeretettel ölti magára anyja agresszív egóját, és dühöng. Konkrétan: öl. Psycho - Anthony PerkinsBárkit, aki megzavarja sajátosan perverz idilljét: titkárnőt, nyomozót (Martin Balsam). (A sztorit 1998-ban Gus Van Sant újraforgatta, Vince Vaughannal és Anne Heche-sel a főszerepben, nem túl átütő eredménnyel.)

Robert Bloch könyvét annak idején Joseph Stefano írta vászonra – akinek a három Psycho-folytatásból a legutolsót is köszönhetjük –, és a londoni születésű Hitchcock vitte filmre 1960-ban. A rendezőt akkor már húzónévként tartotta nyilván a szakma. A század húszas éveinek angliai némafilmjei után következtek hangos mozik, az óhazában készített jó tucatnyi alkotása – különösen a 39 lépcsőfok és a Londoni randevú – sikerén felbuzdulva csábította Hollywoodba David O. Selznick producer. Első amerikai rendezése A Manderley-ház asszonya volt 1940-ben, amit sorra követtek elsősorban a számára olyan kedves kémtörténet- és thrillerfilmek: A gyanú árnyékában, Mentőcsónak, Elbűvölve, A kötél, s főképpen az ötvenes-hatvanas évek bizonyultak gyümölcsözőnek: Idegenek a vonaton, Gyilkosság telefonhívásra, Hátsó ablak, Az ember, aki túl sokat tudott.

Psycho - zuhanyUgyan munkásságának tudható, hogy megrettenünk a gyülekező szárnyas-hordáktól (Madarak), az alacsonyan szálló kismotoros gépektől (Észak-Északnyugat), és ha csak lehet, kerüljük a magasat (Szédülés), a Psycho és a zuhanyozóbeli jelenete ivódott be a közösségi filmtudatba örökre kitörölhetetlenül. A híres-neves képsorozatot a legenda szerint egy hétig rögzítették hetven kamerával, és bár egyetlen kocka erejéig sem látjuk magát a gyilkosságot, mégis annak tökéletes filmes megvalósításaként tartjuk számon. Talán ezért is lehetséges, hogy az úgynevezett slasher (kb. „belezős-darabolós”) horrorok egyik ősének ezt a filmet tekintik.

Hitchcock ezzel a „ráutaló filmes magatartásával” – a teljes valóságot nem mutatja, csak a („jelentéktelenebb”) részleteket, a történést a töredezettségből a nézőnek magának kell összeraknia, nincs nehéz dolga, hiszen nem lehet másként – kivédte a cenzúra esetleges ágálását is, miszerint pucér (mosakodó) női testet vinne vászonra. (A jelenetben egyetlen nemesebb részlet sem látszik.) Minden idők egyik leghíresebb képsorozatát úgy alkotta meg, hogy amit látunk, tulajdonképpen nem látjuk.

Psycho - zuhany 2Hitchcock egyébként is a filmjeiben nem a mai értelemben vett horrorok módjára rémiszt – ugyan látjuk a lefolyó felé csörgedező vért a Psychóban, és a Madarakban is egy pillanatra bevillan egy halott ember kivájt szemgödre, ám ez elhanyagolható (mondjuk) a Fűrész-sorozat fizikai brutalitásához képest. Nagyszerűsége az elmére gyakorolt hatásában keresendő. Az erőszak tényleges ábrázolása nála mindig minimális, sejtet, gyanakodtat és nyomaszt – így kelti a feszültséget. Thrillerjei gondolatiak, irracionális (és egzisztenciális gyökerű) borzongástól sűrűk, sajátos lélektani drámák. Gyakran ábrázol mindennapi embereket (a Bates Motel lakói sem egyedi példányok), akik az általuk nem befolyásolható vagy értelmezhető körülmények áldozataivá válnak. Világában a fő mozgatóerő a félelem és a bűn (ha kicsi, ha nagy: titkolják), de mesterünk nem egészen szenvtelen: szinte mindegyik művében akad egy kis adag humor. Ehhez tartozik az is, hogy Hitchcock vezette be a filmben az úgynevezett cameo fogalmát, amikor egy-egy nyúlfarknyi, akár néma szerep erejéig felbukkan egy-egy híresség, a Psychóban például ő maga.

Psycho - zuhany 3A „váratlan jövevény” szerepeltetése mellett továbbá neki köszönhetjük az ún. storyboard alkalmazását a filmezésben (amikor vázlatszerűen lerajzolják a forgatókönyvet), a suspense-t (kb. „bizonytalanság, izgatott várakozás”, „résztvevő feszültségkeltés”), amikor a néző tudja (hiszen látta), hogy mi vár a főhősre, míg amaz nem, azaz a néző jobban informált, mint a szereplők. S nem utolsó sorban a „vörös hering” (red herring) technikát szintén Hitchcock hozta létre, legalábbis a művei után született meg az elnevezés. Alkalmazásának lényege, hogy a rendező elindít egy cselekményszálat, majd teljesen váratlanul elvágja, és ezzel egy másik, addig lényegtelenebb vonulatra irányítja a figyelmet. Tipikus „vörös hering” a Psycho első harmada, amiben a Janet Leigh által megformált titkárnő sikkasztási kísérletét láthatjuk, majd ez a szál az ominózus zuhanyjelenetben átadja helyét a skizofrén Norman Bates történetének.

Psycho - zuhanyA nem hétköznapi filmzseni egyébként nevezetes volt furcsa hóbortjairól. Hírlik, hogy a potrohos mester tizenkét évesen egy kilenc éves fiúcskát a kezénél és a lábánál fogva kikötözött egy kazánházban, egy csomag meggyújtott petárdával a nadrágjában (a kiskölyök túlélte a kalandot). Befutott filmesként előszeretettel űzte tovább tréfáit. 1926-ban például fogadott egy kellékessel, hogy nem meri egy kamerához láncoltatni magát éjszakára egy sötét stúdióban. A kellékes állta a fogadást, csakhogy a pimasz Hitchcock előtte megitatott vele egy pohárka hashajtóval felturbózott konyakot… S minden bizonnyal a legismertebb húzásának azt mondhatjuk, hogy amikor a gyönyörű Grace Kelly után vonzalma később a Kellyre igen hasonlító Tippi Hedren felé fordult, Hedren egyik idegösszeroppanását követően Hitchcock viccből elküldött a lányának (a szintén színésznővé lett Melanie Griffithnek) egy anyjáról mintázott babát, csinos kis fenyőfa koporsóban…

Nem valószínű, hogy köztudott kópésága miatt, de Hitchcockot nem kényeztette el az amerikai filmakadémia. Ötször jelölték Oscarra – A Manderley-ház asszonya, Mentőcsónak, Elbűvölve, Hátsó ablak és Psycho –, ám sosem kapta meg a szobrot, „csak” 1968-ban egy Irving G. Thalberg-emlékdíjat. De hát a filmjeit nem az aranyfigurák miatt értékeljük. Hanem mert még a mai napig is megremeg a lábunk a tus alatt, ha zizzen a függöny.

Alfred Hitchcock: Psycho – fekete-fehér, amerikai thriller, 1960,

Magyarországi ősbemutató: 1972.

Rendező (és producer): Alfred Hitchcock
Forgatókönyv: Joseph Stefano
Operatőr: John L. Russell
Vágó: George Tomasini
Zene: Bernard Herrmann

Szereplők:

Anthony Perkins
Janet Leigh
Vera Miles
Martin Balsam
John Gavin

Posted in: Film, NÉZŐ