Raymond Carver: Kezdők

Posted on 2012. január 5. csütörtök Szerző:

0


Kezdők - címlapRaymond Carver meggyújtja a cigarettát, babrál kicsit a gyufával, előrehajol: “Nem az ember azonos a szereplőivel, hanem ők vele.”

A szerző mára az amerikai irodalom ikonja, akinek a hatására egyaránt hivatkoznak kortárs szépírók és lektűrgyárosok – legtöbbjük olvasható is magyarul, ellentétben Carverrel, akitől egyetlen válogatáskötet jelent csupán meg korábban.

A most közölt írásokat először 1981-ben közölték a What We Talk About When We Talk About Love című kötetben, mely az áttörést jelentette Carver számára: egy csapásra az irodalmi minimaiizmus hírhozójává vált, “amerikai Csehovvá”, akinek életszagú történetei és zsigerekig ható mondatai elementáris hatást gyakorolnak olvasóira. A sors fintora, hogy a legutóbbi időkben épp ennek a kötetnek a létjogosultsága kérdőjeleződött meg. Carver özvegye, Tess Gallagher lehetővé tette az eredeti kézirat kiadását, melyből világosan kitűnik, hogy Carver szövegeit egykori szerkesztője és barátja, Gordon Lish alaposan “rövidre vágta” – mintha csak a később ezekből filmet rendező Róbert Altman (Short Cuts, 1993) keze alá kívánt volna ily módon dolgozni.

Az újra kiadott gyűjtemény Beginners címen jelent meg Amerikában és Angliában és a Magvető is ezekben a változatukban adja közre Carver gyönyörűségesen fájdalmas novelláit – bevezetve a háromkötetesre tervezett prózai életmű-sorozatot.

Eredeti cím: Beginners

Fordította: Barabás András

Bővebben a könyvről: Idegenek a szomszédból

Magvető Kiadó, 2010

ISBN: 9789631427530