A Kis herceg szekta | Szorokin Jég-trilógiája

Posted on 2011. december 12. hétfő Szerző:

0


Írta: Boros Ágota

Szorokin

Szorokin

Jól csak a szívével lát az ember – hangzik Saint Exupery már-már közhelyessé koptatott mondata. Beszélj a szíveddel – így Vlagyimir Szorokin. De míg a Kis herceg rókája valami szépet fogalmaz meg, addig Szorokin provokál. Provokál, és amikor már úgy érzem, rájöttem, mit szeretne tőlem, mire akar rávezetni, akkor egyszerűen fordít egyet a cselekményen, és már megint elvesztem. Hol vágyat ébreszt bennem, hol undort kelt. Játszik. Kegyetlenül játszik. Mint macska az egérrel.

A jég egy szektáról szól, amely formailag hasonlít egy totalitárius szervezetre, de ez csak a látszat. A jég nem a diktatúráról szól, hanem az elveszett paradicsom kereséséről” – jelenti ki Szorokin. Szép gondolat. Keresni az elveszett paradicsomot, a boldogságot…

De kié az az éden, ki részesülhet abból a boldogságból? A jégkalapács válaszol.  A 23 000 fénysugáré, a Fény Testvériségéé, a szőke, kék szemű nővéreké és fivéreké, akik fényhozó sugárként elkövettek egy végzetes hibát. Tévedésből megalkották a Földet. De ha újra megtalálják egymást, a hiba orvosolható.

A jégkalapács segít. Felébrednek az alvó szívek és hazatérnek. Csak egymásra kell találniuk újra. Ám a nemes cél lassanként öncéllá alakul, rémálomba fordul: a hazavezető út gyilkosságokkal, erőszakkal van kikövezve. És magasztos eszmék ide, paradicsomkeresés oda, diktatúra ez a javából. Mintha a Tunguz meteor anyagából készített jégkalapács nemcsak felébresztené az alvó szíveket, hanem minden érzelmet kiölne belőle, ezzel a szívvel már nem lát az ember, ennek a szívnek agya van, racionális, érzelemmentes, számító agya.

Szorokin bűvészként szuggerál: már-már katatón állapotban olvasok, vagy már nem is olvasok, mit parancsolsz, kedves gazdám, Szorokin?, már kezemben jégkalapáccsal állok a szobában, amikor csettint egyet, és szinte hallom a hangját, hova mész, hülyegyerek, mi van a kezedben?, és aljasul röhög a markába, mit akarsz, te béna húsrobot? Melyik szót nem érted: szőke?! kék szemű?!

Aztán már nem is hallom, mert Gollamként motyogok a föld alatt, orosz prostiként a vodkásüvegről nem a szexre asszociálok, túlélem a holokausztot, félidióta kisfiúként térdelek és káromkodok, közben repülök korokon, tájakon, országokon, rendszereken keresztül… végig a történelmen.

Szorokin elvisz mindenhová. Megmutat mindent. A húsrobotok hiábavalóságát, értelmetlen életét, szülnek, ölnek, ölnek, szülnek, és már veszettül szégyellem, hogy ember vagyok, menthetetlen húsrobot, és már szeretnék szőke lenni és kék szemű, megtalálni a Testvéreket, tartozni valahová, hozzájuk, kizárólag hozzájuk.

Szorokin zseniálisan bánik a szavakkal. (És ezt kiválóan adja vissza a két fordító: Holka László és Bratka László.) Nemcsak a trilógia három kötete íródott más-más stílusban, de a kortárs orosz irodalom posztmodern fenegyereke néha oldalanként vált családregényből maffiasztoriba, maffiasztoriból sci-fibe, sci-fiből thrillerbe, és a szöveg mindig hűen követi a tartalmat. Ha az orosz prostituáltak és stricijeik világában járunk, akkor röpködnek a vazzék, ha a Testvériséget hallgatjuk, az olyan, mintha egy politikai brosúrát olvasnánk, száraz és lelkesítő szólamokkal megfogalmazott ideológia, ha kisgyerekről szól, akkor csurizunk és pukizunk és dünnyögünk, ha a Yég gyógyító komplexum termékét mutatja be, akkor ezt kereskedelmi tévéket és reklámújságokat megszégyenítő stílusban teszi.

Vladimir Szorokin

Vladimir Szorokin

A történet végig magával ragad, néha elszörnyedünk, megijedünk, borzongunk, de letenni nem tudjuk. Forgunk, mint a szélkakas, ahogy Szorokin mindig új irányba terel minket, ahogy bebizonyít valamit, amit a következő oldalon már el is söpör, és mi megyünk utána, kapkodjuk a fejünket, de mindig elhisszük, hogy most már tényleg az igazat mondja, tényleg a kulcsot adja a kezünkbe. De persze nem. Hogy is tenné. Pont ő?

Mindenesetre a trilógia befejező könyvének végén kínomban felröhögtem, ugyanis Szorokin rendkívül aljas módon fejezi be a történetet, arra kényszerítve, hogy mindent, amit addig olvastunk, újragondoljuk, átértékeljük, mindent, amit addig sugallt, amit már elhittünk neki, felejtsük el.

Szóval csak annyit üzennék az orosz Bret Easton Ellisnek, alias de Sade-nak (imádja, ha így nevezik), hogy hagyjál ezek után lógva, kedves Vologya, akarom mondani, menj a Testvériségbe, de előtte add meg a Yég vállalat elérhetőségét!

Kapcsolódó könyvek:

A jég

Bro útja

23 000

A kötetek a Gondolat Kiadónál a Gondolat Világirodalmi Sorozatban jelentek meg