Sándor Anikó: El Camino – Az Út, ami hazavisz (részlet)

Posted on 2011. december 1. csütörtök Szerző:

2


Sándor Anikó: El CaminoÁtlagos, középkorú, magyar nő vagyok, az effajta lét minden nehézségével, küzdelmével. Pár hónapja azonban becsuktam egy ajtót, mögötte hagyva az addigi életemet, a munkámat, a teljes létbiztonságot. Elegem lett az évtizedek óta feszítő elégedetlenségből, a mindennapok monotonitásából, és világgá mentem. Csakhogy a függetlenség költséges dolog, nekem pedig nem voltak jelentős tartalékaim. Azon töprengtem, hogyan tovább.

Ma ebben az országban nagyon könnyű lecsúszni, bekerülni egy spirálba, ahonnan aztán nincs menekvés. Ezt nem akartam. De a korábbi életemet sem, soha többé! Nem akartam szorongásban, haszontalanságban, hazugságok csapdájában vergődni tovább.

Körülöttem sorban betegedtek meg az emberek a stressztől, a megfelelni akarástól, a rettegéstől, hogy elveszítik a munkahelyüket, és egyre-másra mentünk temetésre is… Úgy éreztem, ha nem lépek, ha nem hallgatok a belső hangomra, amely azt súgja, elég volt, én leszek a következő.

Senki nem akarta elhinni, amikor egy délelőtt felálltam légkondicionált luxusirodám hűs íróasztala mellől, és azt mondtam: ennyi volt, most elmegyek.

Eleinte őrültként kezeltek, később a csodámra jártak, mint a kétfejű borjúnak: ez az a nő, aki kiszállt…

Mindent be akartam pótolni, ami elmaradt.

Kiszámoltam, mennyi időre elég a megtakarított pénzem, majd – mint aki fejest ugrik a folyóba, anélkül, hogy kipróbálta volna, tud-e úszni – elrepültem Argentínába, tangót tanulni.

Egyszer annak a négy hónapnak a történetét is megírom, mert már önmagában azért megérte változtatni az életemen. De ami utána következett, az felülmúlta a Buenos Aires-i kalandot.

Valamikor régen olvastam egy útról, amelyről azt mesélték, olyan hely, ahol a csodák valóban megtörténnek. A lélek útjának is nevezik, és azt suttogják, sokan találkoznak útközben ismerős lelkekkel…

Állítólag közvetlenül a Tejút alatt húzódik, annak energiái hatnak, amelyek felerősítik az intuíciókat és emóciókat, ezzel magyarázzák, hogy különös dolgok történnek arrafelé…

Sok elbeszélés kelt szárnyra arról, miféle csodák estek meg zarándokokkal Szent Jakab útján, és egybehangzó vélemény, hogy az az Út mindenkinek megváltoztatta az életét. Akik gyalog megtették a nyolcszáz kilométert, attól kezdve kétféle időszámítás szerint élnek: Camino előtt és Camino után.

Hittem is, meg nem is, de inkább hinni szerettem volna, mert miben bízhatok még, ha nincsenek csodák? Akkor mi lesz velem?

Az évszázadok során királyok, főpapok, Dante, Nagy Károly, Assisi Szent Ferenc, és persze egyszerű emberek milliói taposták az utat, de nekem még soha nem volt egy hónap szabadságom – minimum ennyi kell San Jean Pied De Porttól Santiago de Compostelláig, ahol a legenda szerint Jakab apostolt, Jézus tanítványát, eltemették. Gondoltam, most eljött az én időm! Ha igaz, amiről szól a fáma, miszerint ott mindenki azt kapja, amire szüksége van, másfél hónap múlva megtudom, merre tovább.

Akik túlélték a halál pillanatát, azt mondják, pár másodperc alatt lepereg a szemük előtt az életük. De csak ott, az utolsó pillanatban kristályosodik ki a lényeg, ám akkor általában már késő.

Én negyven napot kaptam a sorstól, hogy végignézzem életem filmjét – még időben. Mint amikor a sötétben váratlanul felkapcsolják a villanyt… Megismerhettem a lényeget, és arra is szánhattam időt, hogy megálljak egy-egy pillanatnál, amelyről nem is sejtettem, mennyire fontos volt.

Zarándoklatra indultam, fájdalmas vezeklés lett belőle. Egy olyan „bűnért”, amit nem is tudtam, hogy elkövettem.

A Cruz de Ferrónál letettem az otthonról hozott követ, és arra kértem az égieket, hogy amikor majd életem tetteit elbírálják, a mérlegnek az a serpenyője süllyedjen mélyebbre, amelyben a jótettek lesznek.

Amit itt leírtam, nem a képzelet szüleménye.

Sándor Anikó

Sándor Anikó

Legyalogoltam a nyolcszáz kilométert, és átéltem minden pillanatát. Remegtem a döbbenettől, amikor kézzel foghatóvá vált a csoda, és sírtam a zavarodottságtól, amikor nem értettem, mi történik velem. Nem ezoterikus könyv, amit olvasni kezdett, hanem egy – két lábbal a földön járó, kétségekkel teli, de nyitott gondolkodású – ember mély álomból való ébredésének naplója.

Semmit nem tettem hozzá a negyven nap történetéhez, és semmit nem vettem el belőle.

Ha más meséli, amit ott átéltem, azt mondom, túl színes a fantáziája.

Bővebben a könyvről: Megyek Caminóba!

Adatok: A könyv fülszövege

Sándor Anikó: El Camino – Az Út, ami hazavisz

Jaffa Kiadó, 2011