Írta: Jeges-Varga Ferenc
Minden fénykép sok millió pixelből, képelemből épül fel. Távolról az apró képpontokat nem tudjuk megkülönböztetni. Ettől persze még ott vannak. Mert minden nagy egészt apró részecskék alkotnak, amelyek azonban olyan szorosan tapadnak egymáshoz, hogy szinte eggyé olvadnak. Ezért közelebbről, kockáról kockára kell szemügyre venni a felvételt. Csak így kaphatjuk meg a teljes képet.
Így építkezik Tóth Krisztina legújabb prózakötete is. A Pixel harminc novellát fűz egymáshoz. Mindegyik történet egy-egy emberi testrész köré szerveződik. Ezek a szövegtest önálló darabkái. Apró képecskék a tablón. Ám az emberi test alkatrészei nem valódi szereplői az egyes novelláknak. Sokkal inkább csak metaforái a rész-egész viszonynak.
A főszerepeket ugyanis hús-vér emberek játsszák. Olyanok, mint bármelyikünk. Az egyes fejezetek pedig a hétköznapok mozaikdarabkái, önálló létjogosultsággal. Saját idejük, terük van. Sajátságos ízzel, hangulattal. Mégis a történetük kötetté szervezve teljesedik ki igazán. A Pixel ezért a rövid prózák regénye.
Ha jobban megfigyeljük az egyes történetmorzsákat, észrevehetjük, hogy számos ponton egymásba kapcsolódnak. Hálózatot alkotnak, a szereplők pedig átjárnak az egyik történetből a másikba. Főszereplőkből mellékalakokká válnak, epizodistákból főhősökké lépnek elő. Mert összefügg az is, ami látszólag egymástól független.
Erős kapocs például az elbeszélő személye. Vagy sokkal inkább: távolságtartó személytelensége. Teljesen a fotográfustól függ, hogy milyen mozzanatokat kap lencsevégre. Kíváncsi leskelődő, aki rövid ideig a szereplőkön pihenteti tekintetét. El sem kezdett vagy éppen befejezetlen történeteket mond el. Aztán elfordul, és újabb elmesélnivaló után néz. De mindig ugyanazt találja meg, csak másképpen elmondva.
Az elbeszélő is többször felhívja az olvasó figyelmét: akár szembe is szállhatna a sors rendelésével. Kedve szerint alakíthatná a történeteket. Olyan irányba terelgethetné a sorsokat, ami tetszene az olvasónak, az írónak, de még a szereplőknek is. Könnyedén megtehetné. Megvan hozzá a hatalma. Néha enged is a kísértésnek. Ahogyan mindenkiben él a vágy a kacskaringós utak kiegyenesítésére.
De ezek a meglesett sorsok a kínálkozó lehetőségek közül rendre a legrosszabbat választják ki. Mintha ez törvényszerű lenne. Ezért az elbeszélőnek többször korrigálnia is kell magát. Mert más a jó szándék, és megint más a valóság. Erős bennünk a vágy a boldogságra, akár fiatalok, akár idősek vagyunk, akármelyik országban élünk. Mindenki ugyanazt akarja: magának kikaparni a gesztenyét.
Szerelemre és figyelemre vágyunk, bizonyságot akarunk arról, hogy létezünk. A receptet viszont sajnos nem kapjuk meg – pedig mennyivel könnyebb lenne. Csak kiváltjuk a szert, ami gyógyír minden bajra. Tuti tipp hiányában azonban egészpályás letámadással hajszoljuk az örömöket. Igyekszünk megkapaszkodni bennük, és egyáltalán nem meglepő, ha próbálkozásaink rendre zátonyra futnak. Testünk elkopik, lelkünk megfakul. Elhalványodunk, elhasználódunk. Reményeink lassan elszállnak, végül csak a vágy marad meg.
Így van ezzel a bordó hajú tanárnő, az agydaganatos építészmérnök, a párközvetítőhöz járó lány, a lőtéren szeretkező fiatal pár, a gyerekfejjel megszült gyermekéről lemondó feleség vagy a sok egymást becsapó szerető. Akik azt sem tudják, melyik történetben vannak éppen benne, és melyek a szerepek, amiket egyáltalán nem nekik kell eljátszaniuk.
De sok múlik azon is, hogy honnan nézzük a dolgokat. A jól sikerült fotóhoz el kell kapni a megfelelő beállítást. Ahogyan az sem mindegy, hogy amikor nézünk, hunyorítunk-e vagy tágra nyitjuk a szemünket. Ezért fontos a nagyítás és kicsinyítés, a közelítés és távolítás. Mint technika – és mint szemléletmód. Mert a nézőpontváltás jobban érthetővé teszi a történetekben rejlő törvényszerűséget, és tudatosítja a pillanat megismételhetetlenségét.
Tóth Krisztina prózája rendkívül sűrű szöveg. Négy-öt oldalba szorítja bele az életutak esszenciáját. Az egyes sorsokba pedig széles társadalmi panorámaképet ágyaz bele: zsidó, cigány, fogyatékos, bevándorló, menekült, meleg életkísérleteket mutat. Előítéletek, társadalmi elvárások, lelki fogyatékosságok és érzelmi viharok által sarokba szorított emberi viszonyokat, egytől egyig elcseszett érintkezési pontokat látunk. A sok különbözőségben mégis erőteljes a hasonlóság. Messziről minden ugyanúgy néz ki.
Tóth Krisztina (Fotó: Bulla Bea)
És persze meghatározó az emlékezés is, az elmének ez a folytonosan rostáló tevékenysége. Mindig ugyanazt játssza le, mint amikor megakad a tű a bakelitlemezen. Csak éppen az ismétlődő képek során újabb és újabb sallangokat szórnak ki. A végén pedig egy pontos rajzú felvétel marad meg, mélyen beleégve a retinába.
Na ezért kell messziről szemlélni a Pixel különálló történeteit. Hogy az egyes pontokból összeálljon az Egész. S abból visszatükröződünk mi magunk.
Olvass bele: Részlet a könyvből
Adatok: A könyv fülszövege
Tóth Krisztina: Pixel
Magvető Kiadó, 2011
Olvass bele 
Jeges-Varga Ferenc
2011. november 24. csütörtök
Egészen friss: Az Rotary irodalmi díjat ebben az évben Lovas Ildikó vehette át A kis kavics című művéért.
KedvelésKedvelés
Jeges-Varga Ferenc
2011. november 23. szerda
A Rotary irodalmi díj eddigi díjazottjai:
2008: Lator László (Az egyetlen lehetőség – verseskötet)
2009: Darvasi László (Virágzabálók – regény)
2010: Szilasi László (Szentek hárfája – regény):
KedvelésKedvelés
Jeges-Varga Ferenc
2011. november 23. szerda
A Rotary idén ismét – immár negyedik alkalommal – adja át a Rotary Irodalmi Díjat (RID). A díj biztos anyagi hátterének megteremtése érdekében megalakult RID Társaság a hazai irodalomszerető közönségen kívül a külföldön élő magyarokat is megszólítja.
A civil összefogás eredménye, hogy 2011. november 23-án már saját gyártásban készül televíziós felvétel a Petőfi Irodalmi Múzeum Dísztermében rendezendő ünnepélyes díjátadóról, amit még idén műsorra tűz a közszolgálati televízió. Az elmúlt év irodalmi termése alapján a szakmai zsűri nyilvánosságra hozta a legszűkebb, három esélyes művét tartalmazó listáját.
A három jelölt a következő:
Lovas Ildikó: A kis kavics Regény (Kalligram)
A regény két főszereplője Kozma Léni, a szabadkai tanárnő és Leni Riefenstahl, a hitleri propaganda-gépezet tehetséges dokumentumfilm rendezője, a „két kis kavics”, ahogy magukat nevezik, nevezték. De valóban kis kavicsok vagyunk-e a történelem fogaskerekei között, s ha igen, akkor meg tudjuk-e akasztani a kerekek forgását, vagy összemorzsolódunk közöttük? Talán ez a fő kérdése a regénynek, de még több érdekes kérdést is fölvet: a negyvenfelé közeledő szingli nő helyzete egy vidéki kisváros tanári karában, vagy, hogy gyilkosság áldozata-e az iskola padlásán talált hulla, vagy öngyilkosság történt? Lovas Ildikó korábbi, Spanyol menyasszony c. regénye már az első Rotary Irodalmi Díj 8-as listáján is szerepelt 2008-ban.
Horváth Péter: Bogárvérrel (Áltörténeti)- Regény (Noran Libro)
Horváth Péter regényének főhősét 1485-ben, tizenkét éves korában keresztelik meg, innen indul a cselekmény. Az előzményeket is elmondja a regényhős, de a fontosabb dolgok csak ezután következnek. A regény tehát Mátyás király uralkodásának késői korszakában játszódik; a szereplők nagy várakozással gondolnak az igazságos király halálára, és az őt követő uralkodóra. Még Selmec bányászvároska lakói is belekeverednek a történelembe, titkos események vannak a háttérben, amelyek Corvin János vagy Ulászló cseh király érdekében szövődnek. – Nem történelmi regény, bár sok történelmi utalás van benne, de a történetek egészen máig, saját korunkra mutatnak. Például a főszereplőt besúgónak használó apát manipulációi, s ennek a szerepnek a megszervezése nem minden aktualitás nélküli írói fogás.
Tóth Krisztina: Pixel (Magvető Kiadó)
Az eredetileg költőként induló Tóth Krisztina második komolyabb kísérlete ez a kötet a fikciós széppróza területén, és ahogy költészetének érettebb szakaszában, ugyanúgy immár rutinos prózaíróként is rendkívül tudatos, írói lépéseit előre eltervező-kiszámító alkotónak mutatkozik. Ez nem pusztán egy-egy szöveg megformálását jelenti, hanem az alkotópálya szakaszait átlátó-megtervező művészi idea, elképzelés is ott munkál a művek mögött. Az új novelláskötet fényében előző prózakötetei (tárcanovellák gyűjteményei) is mintha a felkészülést, az előkészületet szolgálták volna erre a könyvre. Nem csoda tehát, hogy a Pixel című kötet első síkján jelentkező rendszert (a testrészek, testtájékok szövegképző motívummá emelését), ha nem is felülírják, de finoman átrajzolják, kibillentik a szövegek szekundér ismétlődései: egy szereplő sorsának, történetének újbóli, esetleg megváltozott nézőpontból vagy idősíkból bemutatott felidézése egy későbbi elbeszélés részletében.
KedvelésKedvelés