Ahol a múlt jelent jövőt | Ámosz Oz: Tel-ilani történetek

Posted on 2011. november 20. vasárnap Szerző:

0


Írta: Jeges-Varga Ferenc

Ámosz Oz: Tel-ilani történetekTel-Ilan az írói képzelet alkotta izraeli kistelepülés, amely valahol az ország északi részén, a Menase-dombok között található. A falvat a „tüskés kóróval benőtt kiszáradt folyóvölgyben” több mint száz éve a bevándorló orosz zsidók alapították. A gyümölcsültetvények és az árnyat adó fenyőligetek által körülhatárolt vidék alkalmasnak bizonyult arra, hogy az itt lakók többsége földműveléssel foglalkozzon.

Ember és természet együttműködése jó ideig szépen virágzott. A falu belterjes és bensőséges önfenntartó kisközösségé formálódott. Ahogy azonban szépült, fejlődött a falu, a kis parasztgazdaságok jó része végleg felhagyott a termeléssel. A birtokokat idegenek vették haszonbérbe, a gazdasági épületek helyén csecsebecséket áruló butikok, éttermek, borospincék, galériák nyíltak, nyaralók épültek. Egyre több odatévedő turista, hétvégi lakó és hasznot remélő befektető jelent meg a település határában. A hely, mintha Provence lenne. Sőt: Toscana is lehetne. Wellness szálló kell tehát ide, gyógyfüvek, masszázs, meditáció, lelki útmutatás.

Tel-Ilan őslakói nem szívelik a változást. Körülöttük minden egyre gyorsabban változik, de bennük megállt az idő. Ámosz Oz Tel-ilani történeteinek főszereplői azt az életet kívánják folytatni, amit addig éltek. Mintha az egykor volt, idealisztikus elveken alapuló aranykor lenne követendő mintapéldája a közösségi és egyéni létezésnek. Kétségbeesés gyötri őket, hogy megszokott kis világuk a darabjaira hullik.

A történetek valamennyi szereplője keres valamit. A polgármester például eltűnt feleségét, aki csak egy cetlin küldött üzenetet hagyott maga után: „Ne aggódj miattam”. Aztán találkozhatunk a dörzsölt ingatlanügynökkel, aki évekig várt, hogy megszerezze az elhunyt neves író romos házát. Megismerhetjük az aggódó doktornőt, aki a buszmegállóban hiába várja férfivá érett unokaöccsét. Vagy ott van a kamaszfiú, aki nála kétszer idősebb könyvtárosnő után sóvárog, valamint a Knesszet egykori tagja, aki folyamatosan munkások zaját hallja a pincéből.

Mindenki kutat valami után, ami egykor biztosan megvolt, de amelynek mára már nyoma sincs. Rendre megnézik a kabátzsebüket, de fogalmuk sincs, mit kellene ott találniuk. Csak azt érzik, hogy valami láthatatlan erő hajtja őket előre. Zseblámpával a kézben, be kell kukucskálniuk az évek óta lezárt hálószobában lévő heverő alá. Ahol talán valami olyasmi találnak, ami elrendezi a múltat és felfejti a jövőt.

A Tel-ilani történetek – amelyet hazájában Falusi életképek címmel adtak ki – megszületésére erős hatást gyakorolt az író egyik meghatározó olvasmányélménye, Sherwood Anderson Winesburg, Ohio című, regénnyé formálódó novellafüzére. Oz nyolc elbeszélést tartalmazó kötete átveszi ihlető elődjének szerkezeti felépítését. Főszereplői egyik történetből átjárnak a másikba. Ez az átkötés itt igen gyengének bizonyul. A szereplők olykor mellékalakként térnek vissza a későbbi történetekben, máskor pedig – egy villanásra – csak éppen feltűnnek. Az elbeszélés technikáján kívül azonban nincs konkrét összefüggés, ami szorosra fűzné a szereplők sorsát és ezzel együtt a novellákat.

A kötet első hét novellája nagyon egyszerű nyelven íródott, szinte banális történet, amelyeket erősen áthat a nosztalgia és a melankólia. Elfáradt emberi kapcsolatok, magányba burkolózó alakok látszólag semmitmondó sorspillanatairól mesélnek az írások. Tulajdonképpen az üresség maga a történés, az emberi létezés pedig abszurd. Ezt szemlélteti, hogy a hétköznapi történetek egy ponton abszurdba fordulnak. A szerző azonban néha túlságosan is lebegteti a befejezésüket, így az olvasó kissé súlytalannak érzi őket.

A novellacsokor utolsó darabja – ahogy a címe sejteti – Messze innen, máskor játszódik. A szerző eltávolodik az általa teremtett településtől, és a korábbiakhoz képest váratlanul disszonáns képpel zárja könyvét. Az előbbiek súlytalansága miatt nagy a kontraszt, és kontextusbeli zavart is okoz.

Ennek története sötét látomás. Az isten háta mögötti helyen felrúgták már az emberi együttélés minden írott és íratlan szabályát. Egyetlen fehér ember él a helybeliek között, aki „egy személyben a tanító, az orvos, a gyógyszerész, a közjegyző, a levéltáros, sőt még a döntőbíró is, aki elsimítja a vitákat.” Az idegen várja az utódját, aki majd leváltja, megszabadítja önként vállalt rabságából. Menne már, mert az őt körülvevő embertelenségbe lassan beleőrül. De senki se jön. Végül eltűnik, mintha ott sem lett volna. Csak múló árny, tünemény volt. Ahogyan az európai kultúra-civilizáció is lassan leépül, a világ pedig végképp elkorcsosul, mintha sosem létezett volna.

Ámosz Oz

Ámosz Oz

Ámosz Oz általában gondosan kerüli az aktuálpolitikai vagy vallási kérdéseket, a zsidók és arabok konfliktusának ábrázolását. Ahogy az esti közös éneklésre összegyűlő falubeliek is úgy vélik, hogy mindenkinek jobb, ha a politizálás helyett inkább dalra fakadnak. Ám az Izraelben élő kisemberek sorsa hasonló az országéhoz. Életüket sem a múlt, sem a jelen nem fogja megváltani. A mindennapokból pedig a háttérben egy olyan mikrovilág rajzolódik ki, amely óhatatlanul sejtet valamit egy ország kritikusan szemlélt valóságáról.

A könyv fülszövege

Ámosz Oz: Tel-ilani történetek

Európa Könyvkiadó, 2011