Harmadik kör, finálé | Aczél Endre: Acélsodrony – Nyolcvanas évek

Posted on 2011. november 19. szombat Szerző:

0


Írta: Bedő J. István

Aczél Endre: Acélsodrony '80Kínos dolog harmadszor is ugyanarról írni, ráadásul ismét dicsérőleg… Csak hát Aczél Endre teljesítette a kitűzött penzumot, a harmadik évtized krónikáját is összerakta tükörcserepekből. És az előzőekhez hasonlóan jó kötet született. Az előző két sodronyban az 56 utáni konszolidáció kezdetétől kiindulva ismertük meg a történelemkönyvekben meg nem írt apróságokat, meg a nagypolitika, a gazdaság összefüggéseit, a kor zenéit. Azt, ami csak bentről látszott, és amit vagy volt módunk külföldön megtapasztalni, vagy nem. Meg a legvidámabb barakk létrejöttét, a béketábort, a mai fiataloknak már lábjegyzetekben megmagyarázandó fogalmakat. A sportsikereket vívásban, fociban, vízilabdában és másutt. (Itt persze hosszú sor satöbbi értendő.)

Vagyis a téma a mostanra már erős leegyszerűsítéssel Kádár-kornak nevezett időszak. Volt ebben minden. Reform, módosítás és fékezés a gazdaságban. Lazítás az ideológiában és az utazások engedélyezésében. A másként gondolkodó üldözése, retorziókkal korlátozása, majd ugyanennek az évtizednek a végén: tárgyalópartnerként (nagy nehezen) elfogadása.

Punnyadás és állóvíz, a Szovjetunióban és nálunk. Forrongás a kulturális lapoknál és szerkesztőség-lefejezés ugyanott. E tíz év halottai voltak: John Lennon – egy világ siratta. Brezsnyev – egy egész világ lélegzett fel, igaz, csak egyetlen pillanatra. Fényes Szabolcs az operett és a musical határmezsgyéjéről és Kellér Dezső a humor és a halhatatlanság határmezsgyéjéről. A rettegett és zseniális Major Tamás, maga a nagy játékos Spiró Imposztorában (amely csak részlete a korunk politikai-kulturális alkuiról szóló, ugyane kori Spiró-műnek: Az Ikszeknek).

Elveszítjük a Tündérkirálynőt, Ruttkai Évát, akihez fogható talán még ma sincs a színészvilágban. Páger Antalt, aki játszott rengeteg mindent – de utolsó két arca, a Hattyúdal Tamburása és a Pacsirta tanárembere marad megkövesedve bennem, mint valami őshal a mészkőben. Andy Warholt, aki legkommerciálisabb tárgyakat és arcokat vonta be a művészet határain belülre. Barcsay Jenőt, a tudós művész-tanárt, akinek Művészeti anatómiája azóta is Leonardóéhoz mérhető tananyag, és aki időskori műveiben már megelégedett a legegyszerűbb formák felidézésével.

Nagyszerű magyar – és persze nem magyar – filmek megszületése esik erre az évtizedre. Weöres Sándor kitalált költőnője, Psyché alakját Bódy Gábor (ő sincs már közöttünk) formálja filmmé, a Monarchiát eláruló Redl ezredest Szabó István. Cserhalmi/Szomjas a Dögkeselyűvel lenyomatát adja egy korhadó világnak, a mienknek. Wajda Dantonról forgat filmet, de Lengyelországról beszél. Mészáros Márta második Napló-filmje a múltat beszéli ki, de a mát figyelmezteti benne.

Ebből a kötetből sem marad ki a legfontosabb sportesemények plasztikus háttérbe helyezése, a moszkvai olimpia bojkottja, a magyar atlétika aranyévei és lassú dicstelen menetelésünk a futball hátsó vonalába. Igaz, ebbe az évtizedbe esett a Formula–1 megjelenése a mogyoródi dombok közt. Ha ez valakit vigasztal.

És közben az egypárt vezérelte országunkban „időnként tapsolnak, a verebek felszállnak, majd visszaülnek, de mindenki más ágra”. Nyomon követhetjük a politikai felső szintjén zajló személycseréket, ami mögött inkább csak a gazdasági szakemberek értették meg, hogy a cserebere milyen koncepciók céljából ment végbe, viszont egyre sűrűbben hangzik el a korábbi időkből származó kérdés: „És jó ez nekünk?”

Nem volt jó minden, még az sem, ami annak tűnt. Apróbb történetek mutatják meg, hol keressük mai eladósodásunk gyökereit, milyen – egyébként népszerű, közérzetjavító – intézkedések vezettek oda, hogy ma rémülten tiltakozunk a megszokott kedvezmények elvesztése miatt, olyan dolgokért, amelyeknek igazi fedezete nem volt, de nagyon jól esett mindegyik.

Aczél Endre

Aczél Endre

Erre az időszakra esett végül pedig a szocializmusnak nevezett kísérlet szétmorzsolódása és eltűnése. Ezt a történetet már egyre többen dolgozzák fel, mozaikjai is mind ismerősek, fölösleges lenne a Gorbacsov-érát, az újratemetést, az Ellenzéki kerekasztalt kiemelni. Itthonról nézve két megismételhetetlen eseményt tennék kapufának, mindkettő egyfelé mutat: a romániai falurombolás elleni néma tüntetés ’88 június végén, és a ’89 decemberi egyenes közvetítés a romániai forradalomról. Minden egyéb repedezés mellett ezek voltak a komoly hasadékok, amelyeken át már lehetett látni a falak túlsó oldalára. Olyan szemek voltak ezek az események láncában, amelyek előrevetítették a rendszer igen közeli végét. Ahogy aztán meg is történt.

Aczél Endre megint szórakoztató és iróniától sem mentes történelemkönyvet adott azok kezébe, akik a komoly szakmai műveket messze elkerülik. Ő ezzel zárja a könyv bevezetését: „Sokak életében 1989-cel lezárult egy-egy nagy fejezet. Nota bene: az enyémben is. A folytatást ezért másokra hagyom.” Megírhatja majd valaki, de az már nem lesz ugyanolyan.

Olvass bele: Részlet a könyvből

Adatok: A könyv fülszövege

A sorozat további kötetei:

Aczél Endre: Acélsodrony – Nyolcvanas évek

Park Kiadó, 2011