Funny Games, avagy a képmutató erőszak

Írta: Boros Ágota

A vígjáték paródiája vígjáték. A horror paródiája horror. Ha azért rendezünk pszichothrillert, hogy bemutassuk a médiában és az életben eluralkodó erőszak káros hatását, és tesszük ezt olyan kiválóan, hogy utána szegény néző nem mer elmenni a nyaralójába fényes nappal, akkor lett légyen bármilyen jó a szándékunk: mégiscsak egy újabb erőszakos filmet hoztunk világra. Valaki felvilágosíthatná erről Michael Hanekét.

Kezdjük mindjárt az előbb említett jó szándékkal. Nyilatkozataiban elítéli az erőszakot, filmjeiben alkalmazza. Most akkor hogy is van ez? A Funny Gamest például kétszer is megrendezte: fogalmam sincs, miért. Addig értem, hogy amikor az osztrák rendező kiköltözött Amerikába, vitte magával a filmet. Valószínűleg az USA-ban nem olvasnak feliratot a népek, a szinkron mint olyan pedig fel sem merült benne: talán ezért forgatta le inkább ugyanazt a mozit kockáról kockára.

A fene se érti. 10 év telt el a két film között, és hiába a kinti parádés szereposztás, nekem az a film nem ütött. Mert ha Haneke újragondolta volna a történetet, ha valamit azóta másképp látna, gondolna… De nem. Egy betűt nem változtatott a forgatókönyvön. Azt nem is merem feltételezni, hogy l’art pour l’art forgatta újra – hiszen ugye a hitvallása a médiában burjánzó erőszak irtása, tehát öncélúan csak nem dupláz –, de hogy esetleg a pénz motiválta volna?

Vagy Naomi Watts, aki az amerikai változat producere is volt, egyszerűen vett magának egy szerepet? Ki tudja. Ami mindent elmond a két változat közti különbségről: az osztrák filmdrámaként van aposztrofálva, az amerikai horrorként. Ennyi.

A másik bajom Hanekével, hogy túl sokat nyilatkozik, magyaráz. És ha egy filmet a rendező értelmez számomra – írásban, szóban – eleve gyanakodni kezdek. Ráadásul feleslegesen futja a köröket: abban a pillanatban, amikor egy mű publikálásra kerül, a szerzőnek már nincs beleszólása a további sorsába. Nem állhat a nézők háta mögött a fülükbe sugdosva, hogy amit látnak, az valami egészen más. Ahányan nézzük, annyifelől jöttünk – különböző életutakkal, tapasztalatokkal, iskolázottsággal. És érteni/értelmezni is eszerint fogjuk.

Az sem egészen tiszta számomra, hogy kinek gyártja a filmeket az osztrák(?) rendező. Akik szeretik a szadista, lövöldözős, kegyetlen mozikat, azoknak a Funny Games unalmas, vontatott lesz, nekik kevés benne az akció, a vér. És hogy nem veszik az „ugye milyen csúnya dolog ilyen filmet nézni?” üzenetet, arra mérget veszek. Akik pedig egyébként sem mennének be még egy krimire sem, nemhogy horrorra, azok ezt sem fogják megnézni: őket már a tartalom elrettenti. Ki maradt? Én. Tehát megállapítom, Haneke nekem forgat. Köszönöm.

„Az erőszak az ábrázolása révén vált elfogadottá, és kíméletes adagokban szívesen vették a rettegés kellemesen borzongató élményét. A gonosz ellenőrzött megidézése felkeltette a reményt, hogy a valóságban is lehetséges kontroll alatt tartani.”– mondja Haneke.

 

Tényleg „elfogadtuk” az erőszakot? Nem hinném. Beletörődtünk? Talán. Szívesen vesszük „kíméletes adagokban”? Igen, biztosan. Aki népmeséken szocializálódott, az felnőttként is szereti a legkisebb királyfi történetének parafrázisait. Miért is lenne ez baj? Az átlag thrillerekben legalább abban biztosak lehetünk, hogy a dramaturgia következetes: a végén győz a jó. És igen, ettől úgy érezzük: így lesz (lehet) majd az életben is.

Haneke jó érzékkel pont a reménytől foszt meg minket filmjében – és szándéka ellenére(?) csak a brutális dokumentarista erőszak-ábrázolás marad. Olyan fajta erőszaké, amit csak azért követnek el random módon kiválasztott emberekkel, mert „mért ne?”. Ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – a Funny Games osztrák változata alapfilm. Zseniális színészekkel.

És vigyázzunk! A reklámok által sugallt „mert megérdemlem”-től egy hajszál választja csak el a „mert megtehetem”-et.

Michael Haneke: Furcsa játék (Funny Games) 1997

Magyarországi bemutató időpontja: 2002. október 3. (Forgalmazó: Másképp Alapítvány)

Rendező: Michael Haneke

Szereplők:

Frank Giering (Peter)
Arno Frisch (Paul)
Susanne Lothar (Anna)
Ulrich Mühe (Georg)
Doris Kunstmann (Gerda)
Stefan Clapczynski (Schorschi)
Wolfgang Glück (Robert)