Ismét az ékesszólásról | Bárdosi Vilmos: Lassan a testtel!

Cserhalmi Imre

Bárdosi Vilmos tanár úr – az ELTE egyetemi tanára – közismert tudósa a témának, amelyről már sokszor, sok írását publikálta. Pontosabban nem is témát, hanem témakört kellene mondani, hiszen ennek csupán egyik vonatkozásáról, eleméről szól ez a könyv. Még hozzá arról, amelyik talán a leginkább tarthat számot népszerűségre. Hiszen olyan szólásokat, szóláshasonlatokat, helyzet­mon­da­to­kat, közmondásokat gyűjt össze, amelyeket ha talán nem is mindenki használ, de többnyire mindenki ért. És mert ezek kivétel nélkül színesítik, hangulatosabbá, kifejezőbbé, tehát érdekesebbé teszik a mindennapi nyelvhasználatot, ezért a róluk szóló közlésekkel találkozni eleve derűs pillanatokat szerezhet az érdeklődőknek.

Már a kötet címadó szólásának története is ilyen, amelyet bevezetőjében a szerző – forrásként O. Nagy Gábort, a korábbi híres kutatót feltüntetve – így ír le: „Falusi temetéseken, ahol nem volt gyászkocsi vagy éppen nem tellett halottaskocsi bérlésére, a temetési menet élén négy ember vállon vitte a koporsót. Gyakran előfordult, hogy a főleg idősebbekből álló gyászmenet – kivált esős időben a sáros, csúszós úton – leszakadt vagy lemaradt a koporsót vivőktől, akik viszont siettek volna a terhüktől mielőbb megszabadulni. A menet együtt maradása azonban már csak azért is kívánatos volt, hogy a gyászolók együtt énekelhessék a halottkísérő éneket. Így aztán a gyászkíséret tagjai halkan oda-odaszóltak a koporsót vivőknek: ’Lassan a testtel!’ – azaz ne vigyék olyan gyorsan a holttestet, mert lemaradtak az elhunyt hozzátartozói, ismerősei.”

Erénye a kötetnek, hogy a hagyományőrzésen és a népszerűsítésen kívül az újabb köznyelvi fordulatokra is kiterjed a figyelme, vagyis a szlengre, amelynek szavai – mint Bárdosi Vilmos írja – „beszélt nyelvi szókincsünknek olyan újabb, sokszor még kialakulóban lévő képződményei, amelyek a kevéssé igényes, fesztelen és tréfás nyelvhasználatban, az újításra nagyon hajlamos argóban és diáknyelvben fordulnak elő.”

Egyébként a szerző 4582 olyan állandósult szókapcsolatot sorol fel abc-sorrendben, amelyekben valamilyen emberi testrész vagy szerv található. Az öt leggyakoribb: a fej (433), a szem (400), a kéz (367), a száj (324) és a láb (286).

A Tinta Könyvkiadó által indított, Az ékesszólás kiskönyvtára sorozatnak ez már a 23. kötete, mindegyik nagyon fontos, hasznos funkciót vállal és tölt be.

Bárdosi Vilmos: Lassan a testtel!
Tinta Könyvkiadó, 2013

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Minden nyelv sava-borsát a szólások (vkinek vmihez nem fűlik a foga), szóláshasonlatok (vkinek úgy jár a keze, mint a motolla), szójárások (A nya­ka­mat teszem rá!), közmondások (Szemet szemért, fogat fogért) alkotják. Ezek építőelemei, szavai többnyire az embert körülvevő világhoz, az emberhez, különösen pedig az emberi testrészekhez kapcsolódnak. A most közreadott gyűjtemény 4582 olyan magyar állandósult szókap­cso­latot tartalmaz, amelyben valamilyen emberi testrész vagy szerv található.

A kötetben a magyar nyelv ősi, évszázadok óta a mai napig használatos szokásmondásai mellett – hagyományőrző és népszerűsítő szándékkal – szép számban szerepelnek régebbi gyűjtésekből származó népies, nyelvjárási kifejezések is. Pl. Fejéről nyáron se megy el a hó ’megőszült’; Nagy ördög jár a lábán ’rossz ember’. A könyv példákat hoz a testrészek egyszavas, átvitt jelentésű használatára is: keményfejű, nyakas, szőrösszívű, és megadja a kifejezésekben található régies és tájnyelvi szavak jelentését is.

Bárdosi Vilmos: Lassan a testtel! Emberi testrészek a magyar szólásokban, közmondásokban
Tinta Könyvkiadó, 2013
244 oldal
ISBN 978 963 937 2825