Paddington | S. A. Cosby a kortárs amerikai krimi legsúlyosabb, legőszintébb és legbátrabb alkotója, ám a magyar olvasóközönség csak most ismerheti meg őt. Elsőként lefordított (és negyedikként megjelent) regénye, az eredetileg 2023-as Bűnösök vére folyjon minden tekintetben igazolja ezt a hírnevet. Nem véletlen, hogy a The New York Timesban maga Stephen King írt róla recenziót. […]
január 25, 2026 Írta: olvassbele.com
Iván Gizella | Az ember hajlamos azt gondolni, hogy ha egy tudós ember ír könyvet, az bizony nehéz olvasmány lesz. Nehéz, mert azt hisszük, túl szakmai, túl tudományos, túl bonyolult. A tudós Vámos György majdnem három évig dolgozott a kezemben tartott könyvön, ami mégsem tűnik nehéznek. Sőt: élvezettel olvastam. Igaz, már régen rájöttem: aki igazán […]
január 25, 2026 Írta: olvassbele.com
Bevezető gondolatok Ha elfogadjuk Hérakleitosz örökérvényű tézisét, hogy „az egyetlen állandó, a változás maga”, akkor be kell lássuk, hogy a fejlődés és fenntarthatóság dialektikus kapcsolatában a fenntarthatóság – mint napjaink méltán sokat használt fogalma – csak korlátozott értelmezési tartományokban vizsgálható. Vajon kijelölhető-e olyan időpont vagy állapot a földi élet fejlődéstörténetében, amire egyértelműen ráillik a fenntartandó […]
január 13, 2024 Írta: olvassbele.com
● K A R Á C S O N Y U T Á N I S A J Á N L J U K ● kistibi | Melyik a jobb? Sírva nevetni vagy nevetve sírni? Elég közismert a történet, hogy az ifjú rabbinövendék megkérdezi a rabbit, hogy szabad-e a Talmud olvasása közben dohányozni? A rabbi […]
augusztus 16, 2022 Írta: olvassbele.com
Sváb Ági | Tor Åge Bringsværd norvég író és fordító, aki hazájában főleg sci-fi könyveiről ismert. Első magyarra fordított könyve, a VAU ugyan messze esik a tudomány világától, mégsem teljesen a szerző fantáziájának szüleménye. Bringsværd saját bevallása szerint imádja és csodálja a kutyákat, különös tekintettel a sajátját. Ebben a könyvében szőrös barátainkat kultúrtörténeti szempontból vizsgálja […]
május 18, 2021 Írta: olvassbele.com
K A R A N T É N K Ö N Y V E S P O L C ● Ú J R A O L V A S Ó Somogyi András | Ez a hatalmas terjedelmű, magyarul éppen húsz éve megjelent könyv igazi karanténolvasmány. Feloldja az unalmat, megállítja a mentális leépülést, magához láncol. Szerzője, […]
május 18, 2021 Írta: olvassbele.com
Makorban reggel volt. A háztetőkön madarak csiviteltek, lent a keskeny utcákon emberek jártak, játszadozó gyermekek lármáztak A városka biztonságosan húzódott meg az új kőfalak között Kinyílt a kormányzó lakrészének ajtaja, kövérkés, komor képű ember lépett ki rajta, kopasz fejét szeplők pettyezték. Láthatóan csalódott volt, nem volt ínyére a kormányzó döntése. Szomorkásan ballagott a városka kanyargós […]
április 10, 2020 Írta: olvassbele.com
Ferenc pápa beszédeiből és írásaiból egy csokorra való olvasható e kötetben. Az indító 2015-ös Laudato siʼ kezdetű enciklika rövidített változata összefoglalja jelenünk legégetőbb problémáit: a globális felmelegedést, a környezetpusztítást, a háborúkat, a menekültválságot, a nyomort. Mégsem vádirat az emberiség ellen, hanem felhívás egyéni és kollektív bűnbánatra, valamint azonnali, a kereszténység erényeitől átitatott cselekvésre. Ezen kívül […]
november 22, 2018 Írta: olvassbele.com
17. Post-truth Egyes álhírek örökké élnek Manapság egyre azt halljuk, hogy új és rémisztő korban, a post-truth, vagyis igazságon túli korban élünk, és hogy körülvesznek bennünket a hazugságok és fikciók. Nem nehéz erre példát találni. 2014 februárjának végén például katonai felségjelzést nem viselő orosz különleges egységek megtámadták Ukrajnát, és stratégiailag fontos létesítményeket foglaltak el a […]
november 22, 2018 Írta: olvassbele.com
Cserhalmi Imre | A címül választott két szóban próbálom a legtömörebben érzékeltetni azt a folyamatosan pezsdítő élményt, amelyet ez a könyv nyújt az olvasójának. Hogyha valamiről az eszünkbe jut valami más, az lehet öröm. Hogyha olyasmi jut az eszünkbe, ami meglep. Ha valami szokatlannak, újnak a felfedezését éljük meg, az boldogíthat. Hogy nem árt olykor […]
június 3, 2015 Írta: olvassbele
Gazdag László | Ahhoz, hogy megértsük Nagy Bandó András művét, az András könyvét, előbb kirándulnunk kell a tudományok és a világnézetek paradigmarendszereinek világába. A paradigmarendszer fogalmát Thomas Kuhn amerikai tudománytörténész vezette be. Ennek lényege, hogy minden tudomány ilyen rendszerekben fejlődik, és ezek kereteit nem bizonyítható, ám szemléletünk és a tapasztalat által elfogadott alapigazságok, az axiómák […]
április 9, 2015 Írta: olvassbele
| 1 | Arzén a bábeli torony árnyékában az apjára gondolt. Sáska fiam van, aki imádkozik ugyan, mégsem veszem hasznát, hajtogatta régen reggeli kávéja felett, miközben ő az asztal túlsó végén ült, és a Testamentumból mondta fel a leckét. Az első hibánál apja figyelmeztetően a csészéhez koccintotta a mokkáskanalat, a másodiknál rátette kezét korbácsára, Törvényre. […]
augusztus 5, 2014 Írta: olvassbele
| Előszó | Különös vállalkozás. Régóta kísér ez a személy, akárcsak mások, Mallarmé, Cantor, Arkhimédész, Platón, Robespierre, Conrad (hogy a mi századunkat ne említsem). Tizenöt éve írtam egy darabot Közjáték Antiokhiában címmel, hősnője neve Paula volt. Nemének megváltoztatása nyilván megnehezítette túlságosan egyértelmű azonosítását. Pál az én számomra valójában nem apostol és nem szent. Az általa […]
augusztus 5, 2014 Írta: olvassbele
Gágyor Péter | „Azért nem filozófus, mert gondolkodását nem fogalmi általánosságokhoz, hanem egy szinguláris eseményhez igazítja… a szinguláris esemény a mese rendjébe tartozik, Pál nem lehet művész vagy tudós, vagy egy állam forradalmára, de a filozófiai szubjektivitás sem hozzáférhető számára… Pál az egyetemesség antifilozofikus teoretikusa.” (Badiou) A mozgalmas korok aktualitása, úgy tűnik: örök. Néha beleborzongunk, […]
január 27, 2026 Írta: olvassbele.com
0